Gulág volt minden edzés, pofonokat is kaptam

Az 1980-as olimpia nyitónapján volt 17 éves, egy héttel később olimpiai bajnok lett. Az ország 44 évig várt arra, hogy Csik Ferenc után újra férfi olimpiai bajnoka legyen úszásban. Egy 189 centis nagy gyerek nyert, ahogy akkoriban fogalmaztak. Nem bánja, hogy nem később jött el élete nagy pillanata, amikor jobban át tudta volna élni, mi történik önnel?

Ha nem is percre pontosan, de eléggé jól össze tudom rakni, mi történt velem azon a napon. Ennyi év távlatából is élesen emlékszem, még csak vissza se kell néznem a közvetítést. Az uszoda nem hagyott bennem mély nyomokat, szovjetes volt. Nem hiszem, hogy korfüggő lenne egy nagy sikert átélni, inkább az érzelmi intelligenciához, lelki alkathoz kötném. Egész addigi életemben arra vártam, hogy az a pillanat eljöjjön, és egyszer csak ott voltam a filmben, és az enyém volt a főszerep. A félve álmodott jövő nagyon is valóságos jelen lesz, kevés ehhez fogható pillanat van.

Már egy évvel az olimpia előtt arról fantáziáltam, olykor annyira beleéltem magam, hogy utána alig jött álom a szememre, forgolódtam csak, pedig csak egy esős februári nap volt.

Nagy boldogság az ember életében, ha kap egy ilyen napot, a beteljesülést. Sok szenvedés volt addig, egy súlyos betegségből felépülni mégis sokkal kínzóbb.

Rögtön az olimpia első napján ötödik lett százon. A fő számáig, a kétszázig viszont hátravolt még hat nap. Egyre többet hallunk az olimpiai karikák nyomásáról. Ön tapasztalta ezt akkoriban?

Az olimpiának különleges hangulata van, ezt megerősítem, a bátyám erre már felhívta a figyelmem, mert ő négy évvel korábban ott volt Montrealban, gyerekfejjel. Moszkvába együtt mentünk. Hazai ranglistaelsőként érkeztem, sorra javítottam az eredményeimet, meg akartam csinálni. Ezek a gondolatok voltak bennem.

Beugranak a medencébe, felkapaszkodnak a rajtkőre, ön a legjobbnak járó négyesre, és elindulnak. Az ötösön Verrasztó. Mi történt még?

Azt is elmesélem, mi történt előtte még. Győztesen vagy holtan, van egy ilyen életérzés az ókori görögök óta. Ólomléptekkel, idegesen közeledtem a medence felé. Aztán ez elpárolgott, de kegyetlenül elfáradtam. Ötvennél 28,34-gyel értem el a falat, vezettem. A második fordulónál az előnyöm növekedett. 150-nél még magabiztosan vezettem, utána viszont Verrasztó Zoli nagyon rákapcsolt. 25 méterrel a vége előtt már kezdtem elfogyni, az előnyöm nagyjából el is tűnt. Az izmaim már majdnem görcsbe rándultak, és akkor váratlan segítséget kaptam. A mai napig hihetetlen, mire képes az ember, vagy egy az embernél is nagyobb erő.

Megjelent előttem édesanyám. Tisztán ott volt előttem a képe. Még bírd ki, ne add fel, fiam. Ezt mondta. Még ma is kicsordul a könnyem, ha erre gondolok.

Nem akarok nagy szavakat használni, olyat láttatni, ami nincs, vagy ami nem történt meg. De mégis, mi a gondviselés, ha nem ez? Anyám eközben otthon annyira izgult, hogy majdnem elájult, sírt is. Apám szabadságot vett ki arra a napra, de gyomorgörcsei voltak. Ő a halála után jelent meg egyszer előttem.

Szóval, anyám hangja és a kép elkísért a célig, kegyetlen volt így is az utolsó 10 méter, de hogy adhattam volna fel. Benyúltam, és olimpiai bajnok lettem. Zoli előtt. Amikor átölelt, még akkor is alig kaptam levegőt. Nemrég mondta nekem, örült az ezüstnek. Legyőztem már őt az olimpia előtt egy évvel az országos bajnokságon, előtte voltam a moszkvai előfutamban is, de azért ez mégiscsak egy olimpiai döntő. Még ha csonka olimpián is nyertem.

Ezzel sokszor meg kellett küzdenie?

Nem tehettem róla. Az eredményem jobb volt, mint az 1978-as vb-győztes ideje, de rosszabb volt, mint az 1976-os első helyezetté. 1983-ban viszont megvertem az előolimpián az amerikaiakat. Ezek a tények. A ha felesleges, csak játék a számokkal. Volt egy esély előttem, ki kellett használni. Ha nem mi, magyarok tesszük, megnyerik az ausztrálok, és akkor ők szerepelnének a történelemkönyvekben. Ők is fanyalognának vajon, hogy nem voltak ott az amerikaiak?

Sokan ebbe az egyszerűen csakba is belepusztulnak, és a fél életüket odaadnák érte. Persze azt akkor még nem tudhattam, hogy nekem nem lesz több esélyem, mert nem mehetek Los Angelesbe.

Maradjunk még Moszkvában. Mi történt a dobogón?

Az csak egy díszlet. Nem okozott bennem különösebb pátoszt. Ott volt, felléptem rá, de a szétfeszítő belső öröm sokkal fontosabb. Az repít, a dobogó csak úgy ott van.

Felfogta azt akkor, hogy mit ért el?

Minden nap segített ebben. Ismeretlenek hívták fel a szüleimet, és mesélték nekik, hogy én, a számukra ismeretlen nagy gyerek, mekkora boldogságot okoztam nekik. A média segített a tudatosításban, hiszen arról is kellett beszélnem, szeretem-e a diszkót, a horgászás, a vízisí hogyan tölti ki azokat az órákat, amikor éppen nem edzek. Hirtelen fontosak lettek a hobbijaim, mi a kedvenc ételem. Aminek örülök, hogy az iskolapadban is kézzelfogható hatást váltott ki.

Addig nem tartoztam különösebben a jó tanulók közé, onnantól szárnyaltam, az iskolában is megállíthatatlan voltam. Nem csak biológiában, ami mindig fokozottan érdekelt. Ez egy fontos hozadéka az aranynak.

Hogy egy bajnok, még ha fiatal is, az iskolában sem adhatja alább. Érdekes még, hogy ez az arany utat mutatott a szerénység felé. Amikor arról hallok, hogy elítéltek egy bajnokot, elszorul a szívem. Nem tudom a választ, miért gondolja, hogy a sport után már mindent szabad neki. Épp a szerénység lenne a lényeg szerintem. Ezt akkor még nem tudtam, de az az arany engem érezhetően terelt.

Mekkora volt ebben az aranyban a testvére szerepe? Az úszásban, más sportágakban sem ritka, hogy a testvér segít a holtpontoknál, vagy az ő hatására kezd el sportolni az öcs.

Amikor hatévesen úszni kezdtem, ő már tudott. Engem azért vittek le, mert nagyon rossz voltam az oviban, verekedtem. A gyengébb mellé álltam. Zoltán tehetsége, jó keringése korábban kiderülhetett, mert nekem nem volt jó annyira a vízfekvésem, az én technikámon Széchy Tamásnak kellett csiszolnia, aki ezt meg is tette. Csámpás voltam, ami Széchy gondolataiban a tehetséget jelentette. Lazították az ízületeimet, azt sokszor megkönnyeztem. Fájt. Zoltán erőt adott nekem, hogy nem egyedül kellett fél ötkor felkelnem, kenni egy vajas kenyeret, és elindulni a koromsötétben, hogy ne késsünk el az uszodából.

Baráti körben azt mondja rólam, hogy büszke rám. Nekem ez nagyon megtisztelő. Szerinte az akaratom miatt is tudtam én lenni a domináns, ami nagyon gyakran előfordul testvéreknél. Ha a közelmúltból Gyurtáékra vagy Verrasztóékra gondolok, akkor is az egyikük domináns volt, aki terelte a másikat. Az is sorsszerű, holisztikus, hogy mindketten állatorvosok lettünk. Abban is inspirált.

Hargitay Andrásé volt az első világcsúcs a Széchy-műhelyből, de ön lett az első olimpiai bajnoka. Fel szokta tenni a kérdést, miért alakult ez így?

Nagy edző nem lesz egyik pillanatról a másikra senkiből sem. Tapasztalatokat kell gyűjteni.

A holdra szállás sem egyik pillanatról a másikra jött össze, sokat készültek rá.

Neki is megvolt a tanulási folyamata, előttem már sok mindent kipróbált. Nem tudott úszni. Ezzel ma már nem árulok el nagy titkot. Nem tudta, milyen vízben versenyezni. De olykor napi 14 órán át elemzett, analizált, gondolkodott, hogy rájöjjön a megoldásokra. Nem tudott viszont ráérezni arra, amit mi a vízben már éreztünk. Ilyen volt, amikor a 1983-as Eb-n a szovjet Kuznyecov rajtolt mellettem, hosszan delfinezett, és mire 30 méternél kijött a vízből, már egy testhosszal előttem volt, én meg azt sem tudtam, mi történik. Akkor a delfinezést még nem tiltották. Mondhattuk volna mi neki, hogy így sokkal jobban lehet haladni a vízben, talán nem is értette volna, mire gondolunk. Miután láthatta testközelből, utána ébredt rá, mennyi tizedmásodperc nyerhető a víz alatt. A kérdéshez visszakanyarodva: hogy látott bennem valamit, abban biztos vagyok. Iskolásként ilyesmivel nem terheli magát az ember. Hogy a versenyzői attitűdöt mérte-e fel idejekorán, azt csak ő tudná megerősíteni.

1981-ben a spliti Eb-n jöttek az újabb aranyai, Európa-csúcsot döntött. A vb-arany hiányzik a gyűjteményéből. Az 1982-es világbajnokság második helye megnyert ezüst vagy elveszített arany?

Erős voltam, tele önbizalommal, sikerült az érettségim, egy kenőcs viszont gondoskodott arról, hogy az aranyról ne is álmodhassak. A körülményeket ismerve nem kérdés, hogy az egy megnyert ezüst, noha előtte szinte félgőzzel, az erőmmel spórolva kerültem be a négyes pályára. Igazi esélyem ott nem volt az aranyra.

Milyen kenőcs volt ez?

Nem tudom, emlékszik-e még valaki az Atomicra. Bemasszírozták a combomba a verseny előtt, nem kellett volna.

Égett az egész testem, minden bajom volt, ráadásul mindez az ecuadori Guayaquilben történt.

Az Egyenlítőnél voltunk, igazi trópusi klímában. Hiába tusoltam, már nem segített, nem sikerült az olajat kidörzsölni a pórusaimból. Carey fél másodperccel megelőzött, bennem semmilyen könnyedség nem volt, mint az előfutamokban, a túlélési vágy hajtott előre. Azt hiszem, abból a versenyből is sokat tanult az Öreg, és megfelelő következtetéseket vont le utána. Hogy az éghajlatra és az időeltolódásra nagy tekintettel kell lenni a formába hozásnál, különben egy év munkája mehet a kukába. Kupa helyett kuka. A négyes pályáról épp azért fájt ez az ezüst, mert a munkát lelkiismeretesen megcsináltam.

Már jó ideje közvetve Széchy Tamásról is beszélünk, és már 2018-at írunk, 14 éve halott. Baj az, hogy még mindig megkerülhetetlen?

Nem baj. Stílust teremtett. Közelíthetünk sokfelől, de nála nagyobb hatással senki nem volt a magyar úszásra; az amerikaiak, japánok is jöttek a Komjádiba tanulmányozni, hogy mit csinál, hogyan építi fel a felkészülést. Ő a mag. Volt másik mesteredző, Kiss László. Ha nincs Széchy, ő sincs. Széles Sándor biztosan rengeteget tanult tőle, mert Gyurta és Risztov aranyérmes lett 2012-ben. Széles szenvedélyes ember volt, sajnos sok mindenben. Kivételesen érezte, mi történik a vízben, nélküle szegényebbek vagyunk. Széchy mindenkire hatott, az ő köpönyegéből bújtak ki sokan. Szerencsére van Virth Balázs, Turi György, Selmeci Attila. 12 aranyat hoztunk a junior Eb-ről. Soha nem voltunk ennyire jók.

Az más kérdés, hogy Széchyt egy napon belül is imádtuk, gyűlöltük, szerettük vagy éppen utáltuk. Bennem naponként változik a megítélése, emiatt nem vagyok mérges, mert ez így normális.

Ha harmadszor nézek meg egy thrillert, mást vált ki belőlem, mint elsőre. Amikor megéreztük a dezodorának vagy a cigarettájának az illatát a KSI-ben, hogy jön fel a lépcsőn a medencéhez, már egészen máshogyan úsztunk. Voltak, akik tahikardiális rohamot kapva mozgatták a kezüket. Hirtelen mindenki jobban úszott. Mindenkire tudott hatni, kire jobban, kire kevésbé. Akire kevésbé, lapátra tette, esetleg elment. Akire hatott, mert jó médium volt, nem foglalkozott azzal, hogy emberszámba sem veszik, helyenként megalázzák. Gulág volt akkor a Komjádiban, nem szépítem. Nagy fegyelem, nagy hajtás. Megesett, hogy Tamás bácsi kivett az érettségiről. A tanárok hitetlenkedve bámultak a teremben. Akkoriban titkoltam előtte, hogy jelentkeztem az állatorvosi egyetemre, mert okkal tartottam attól, hogy megakadályozzák a felvételemet. Mert akkor éppen az volt mindenki érdeke, hogy ússzak, holott én már sokszor önzően arra gondoltam, magammal is törődnöm kellene. Az önmegvalósítással.

Kaptam az öregtől jó pár pofont, sohasem tagadtam, nem is szeretném. Kinek mondhattam volna el akkor? Ki hitt volna nekem?

A nyolcvanas évek elején a gyerekeknek tűrniük kellett. Hogyan is lázadhattak volna? Ne feledjük, akkor még nem törölték el a halálbüntetést, egészen máshogy nézett ki a társadalom általános állapota akkor.

A múlt ösztönözte, hogy most létrehozzanak egy bizottságot a szövetségen belül? Hogy ilyen esetek ne lehessenek többször?

Nemcsak fizikai erőszak van, hanem verbális is. Nem olyan rég még olimpián is megaláztak edzők úszókat. Ritka fontos a lelki védelem. Azon leszek, hogy emiatt sohase kerülhessen be a hírekbe a sportág. Van egy emailcím, egy telefonszám; aki ilyesmiről hall, ne tartsa magában, a mi dolgunk lesz az atrocitásokat kivizsgálni. Ha nincs rosszindulat és a vizsgálat megalapozottságot mutat, a szükséges lépést, a feljelentést magam fogom megtenni.

Mert aki ezt a rengeteg kemény munkát vállalja, ami az úszásban van, megérdemli, hogy gondját viseljék.

Azt szeretném, ha örömöt okozna az úszás, még ha mindennap küzdeni is kell. Vannak hétköznapi hősök, akik ugyanúgy rengeteget úsznak, annyit, mint a bajnokok, de nekik nem adatik meg a dicsőség. A védelem viszont nekik is jár.

Amikor Hosszú Katinka olimpiai bajnok lett, és itthon bekerült az olimpiai bajnokok klubjába, azt kérdezte tőle a beiktatáskor, honnan az örökös és őszinte mosoly? Mert önöknek nem okozott örömet az úszás.

Ez így van. Én elvétve jöttem el úgy az uszodából, hogy élveztem azt, amit előtte csináltam. Bocsánat a vulgaritásért, de vér, nyál és verejték keveréke volt velünk. Katinka mosolyát ezért irigyeltem mindig. Lenyomott vagy tíz kilométert, kifacsarta a testét, kijött a Komjádiból, és akkor is mosolygott. Úszott, szenvedett, mosolygott. Nemcsak a szelfi kedvéért, hanem érezhetően belülről jött a jókedve. Mi nem ilyenek voltunk.

A háromszoros olimpiai bajnok úszónő a negyedik korszakát kezdi a magyar úszásban. Volt magyar edzője, aztán volt két amerikai. Milyen lesz Hosszú a közeljövőben?

Induljunk ki abból, hogy 2016 januárjában még nyilvánosan kettétépett egy szerződést.

Most pedig ott tartunk, hogy egy olyan szerződést ír alá, amelyikben nincs garantált havi egymillió. A pénz nem minden.

Én társadalmi munkában végzem a dolgom. Beszéltem mostanában néhányszor Katinkával. Azt mondta, örömmel lesz a sportolói bizottság tagja. Ha kéri a segítségünket, megkapja.

A huszonnyolcas számról mi jut az eszébe?

Könnyű kérdés, természetesen a 28 magyar olimpiai úszóarany, amit húszan szereztek. Fel tudom sorolni a neveket, sok esetben azokat az időket is, amikkel nyertek az elődök vagy éppen az utódok.

Harmadikok vagyunk a szovjetek, amerikaiak mögött a nemzetek örökrangsorában. Mi a titok?

Magyarország a zsenik földje. Valahogy mindig ide lyukadunk ki.

Ebben nincs semmilyen felesleges és túlzó magyarkodás, érthetetlen melldüllesztés. Elhivatott, rivalizáló, jól felkészült edzők jó versenyzőket nevelnek.

Ha nem így lenne, visszaesnénk. Az úszás törvényszerűsége, hogy az idők mindent megmutatnak, nem lehet mellébeszélni, mert a táblán a helyes idő van. Mi tudjuk, mennyire szoros a verseny a medencében. Egy fanatikus edző viszont már nem lesz elég. Ha a sporttudományos módszereket nem integráljuk, elveszünk. Dietetikában, pszichológiában, regenerációban, sportegészségügyben még rengeteg rejtett tartalék van, ezeket ki kell használni, más nem fogja megtenni helyettünk, a világ a kedvünkért nem fog lassítani. Nekünk pedig tizedeket kell nyerni.

És a huszonegyedik percről mi jut eszébe?

Igen, akkor jött az ötlet, hogy elég volt. Hadd jöjjön más is az életben. Az edzés huszadik percben még olimpiai bajnok akartam lenni. A huszonegyedik percben kiültem a medence szélére, és 21 évesen hazamentem. Sohasem, egy pillanatban sem bántam meg. Akkor már nagyon nehéz volt az egyetemi vizsgák mellett a medencében is teljesíteni. Nehéz volt kollokvium után arra gondolni, hogy százszor kell pillangózni száz métert. Azt ellenben nagyon sajnálom, hogy nem mehettem ki Amerikába. Volt egy ösztöndíjas meghívásom Kaliforniából, ha hagynak, talán még lett volna bennem egy-két jó év.

Elvették az útlevelem, meghurcoltak egy 8650 forintos rajzvázlat miatt. Nem lettem volna elég bátor amúgy, hogy menjek, mert biztosan honvágyam lett volna.

De mivel az útlevelem bevonták, nem is ábrándozhattam arról, mi lenne egy más közegben. Nagyon kiszolgáltatott tud lenni egy versenyző, az én esetem erre világított rá. Versenyzőközpontú elnök vagyok. Nem is tetszik, hogy a versenyzők állami ösztöndíja sok esetben a fele, olykor a harmada az edzőjének. Meggyőződésem, nem helyes így. Egy edző még tíz év múlva is edző, egy versenyző legjobb évei gyorsan múlnak. Még ha tolódnak is ki határok. A versenyző érték egyszeri és megismételhetetlen. Óvni kell, vigyázni rá. Az óvodában is mindig a gyengébbek mellett álltam.

Borítókép: Huszti István / Index.