Kenderesi: Egy gyerekes fogadásból történt a fenékre csapás
Kenderesi Tamás a dél-koreai úszóvilágbajnokságon egy bárban megfogta egy nő fenekét, ami miatt rendőrségi eljárás is indult ellene. Dél-Koreában 750 ezer forintnyi büntetést szabtak ki rá, míg otthon a Magyar Úszószövetség fegyelmi vétség miatt írásbeli megrovást adott neki. Most az úszó is megszólalt.
A fegyelmi bizottság szerdán hozta meg az ítéletét a Dél-Koreából megkapott jegyzőkönyvek alapján. Az ügy azért húzódott el, mert csak nemrég kapta meg a szövetség a nemzetközileg hitelesített bírói végzést, korábban csak koreai nyelvű papírok álltak a rendelkezésükre.
A válogatott úszó azt korábban is elismerte, hogy hozzáért egy nő fenekéhez, de azt tagadta, hogy zaklatási ügyről lenne szó. Ez be is bizonyosodott, a koreai jegyzőkönyvekben sem szerepel ilyen vád.
Kenderesi nem nagyon nyilatkozott az ügyről, de most a TV2 Tényekben beszélt az esetről.
„Egy gyerekes fogadásból történt fenékre csapás volt, ebből lett az, ami. A történtek utáni első hét nagyon megviselt, álmatlanul töltöttem a napjaimat. Már kint is olvastam az internetes kommenteket, és elfogott az érzés, hogy engem nem szeretnek az emberek, pedig mindig is az volt a célom, hogy az emberek példaképként tekintsenek rám, hogy büszkeséget hozok hazámnak. Bánom, amit tettem, de úgy gondolom, megszenvedtem a történtek után, szeretném, ha lecsengene végre az ügy. Sohasem voltam antisportoló, aki minden hétvégén bulizik, mindig is a felkészülést tartottam elsődlegesnek. Készülök a tokiói olimpiára.”
(via Nso.hu.)