Nemsokára kilőhetjük a régi iPhone-okat lelassító szoftvert

2018.01.18. 11:00

Decemberben derült ki, hogy az Apple szándékosan korlátozza az iPhone-ok teljesítményét, ahogy az akkumulátoraik egyre öregebbek lesznek. Állításuk szerint ennek az a célja, hogy megelőzzék vele a véletlenszerű leállásokat, amiket az akkumulátor állapota okozna.

Az esetet nagy felháborodás követte; a vásárlókat nem tájékoztatták róla, hogy az akkumulátorcsere sokat javíthat a telefon teljesítményén. Az Apple bocsánatot kért, a vásárlók perekkel és börtönnel fenyegetőztek; végül az Apple elindított egy akkumulátorcsere-programot.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója egy interjúban azt mondta az ABC News újságírójának, Rebecca Jarvisnek, hogy a sokak által felháborítónak tartott gyakorlaton is változtatnak: a jövőben mi dönthetjük el, hogy a véletlenszerű leállásokat vagy a konstans lassulást akarjuk-e.

Mondhatjuk, hogy kis mértékben csökkentettük, vagy simán csak csökkentettük a teljesítményt, hogy megelőzzük a váratlan újraindulásokat. Nem akarod? Akkor ki is kapcsolhatod. Ugyanakkor nem ajánlanánk, mert úgy gondoljuk, az embereknek fontos az iPhone-juk, és sosem tudhatod, mikor lesz rá nagy szükséged.

Az Apple korábban ígért egy frissítést, ami áttekinthetőbbé teszi az akkumulátor állapotának és az eszköz működésének összefüggéseit. Eddig szó sem volt róla, hogy a felhasználóra bíznák a teljesítmény és a megbízhatóság menedzsmentjét. Cook ugyanakkor azt is említette, hogy a változtatások először a fejlesztőknek lesznek elérhetők, valamikor a következő hónapban.

(TechCrunch)