Kütyühíradó

Ilyen lehet a következő mobilja

2021.07.15. 12:49

Augusztus közepétől beindulnak a gyártók, és egymás hegyén-hátán tartják a nyár végén és ősszel megjelenő termékeik bemutatóját. 

A sort a OnePlus nyitja majd a Nord 2 premierjével, a kínai céget a Samsung követi az augusztus 11-én tartott Unpacked eseménnyel, de a Huawei és az Apple újdonságairól is van hír, illetve az is biztos, hogy hamarosan megtartja önálló cégként első nemzetközi bemutatóját a Honor.

Kijelzőbe integrált kamera szabadalmát védette le a Huawei

Jelenleg a ZTE az egyetlen gyártó, amely olyan mobilt árul, melynek szelfikamerája a kijelzőbe van integrálva. Melléjük hamarosan beszállhat a Huawei is a Let's Go Digital által megszerzett információk szerint.

A kínai óriásvállalat várhatóan egy középkategóriás készülékben dobja először piacra technológiáját, melyet a Kínai Nemzeti Szellemi Tulajdoni Hivatalnál már le is védettek. Arról, hogy a kínai mobilpiacon kívül máshol megjelenik-e majd a készülék, egyelőre még nincsenek információk, de nagy összegben nem érné meg rá fogadni.

Augusztus 12-én bemutat valamit a Honor

A Honor mint önálló cég idei első nemzetközi sajtóeseményét augusztus 12-én tartja majd. Az előzetes meghívókat egy hónappal az online közvetítés formájában megtartott esemény előtt küldték ki, így a dátum már biztos.

A Huawei fiatalokat célzó márkájaként létrejött Honort az óriáscég tavaly novemberben adta el 170 milliárd forintnyi jüanért. A Honor így már használhatja a Google szolgáltatásait, az augusztusi eseményen vélhetően első új, csúcskategóriás mobiljaikat mutatják majd be, melyek a Magic széria elnevezést kapják. De számíthatunk némi információra a korábban már beharangozott Honor 50-es mobilok nemzetközi, így magyarországi értékesítése kapcsán is.

A Honor által bejegyzett márkanevek alapján megpróbálkozhatnak ők is a Samsung, a Huawei és a Xiaomi után az összehajtható mobilok piacán, de egy ilyen hibrid eszköz létezésére egyelőre a nevén (Magic Fold) kívül semmi más nem utal.

Frissítés (07.14, 17:05): 

Időközben megérkeztek a meghívók és a végleges megerősítés a Honortól az augusztus 12-i dátumot és a termékeket illetően.

A bemutatásra kerülő készülékek a Magic 3 sorozat 5G képes okostelefonjai lesznek. A meghívóhoz csatolt fénykép alapján a kamerafronton számíthatunk a legérdekesebb fejlesztésekre. 

Az eseményen ezenfelül a vállalat új céljairól és a Honor jövőjét érintő dolgokról lesz szó.  

Augusztus 11-én kütyüesőt ont a Samsung

Várhatóan augusztus 11-én tartja idén a második nagyobb bemutatóját a Samsung. Az Unpacked eseményen bemutatkozhatnak az új Galaxy Watch 4 órák, köztük a Watch 4 és a Watch 4 Classic, melyeket a kanadai Amazon termékoldala leplezett le idő előtt.

Az okosórák talán legfontosabb újítása rendszerük lesz, ezek használják ugyanis elsőként a Google és Samsung közös fejlesztésén alapuló One UI Watch rendszert. Ez a Google Wear OS-ére épül, és a dél-koreai gyártó saját Tizenjét váltja hosszú évek után.

Ha az Amazon által kiszivárogtatott infók igazak, az órák sima változata 40 és 44 milliméteres, míg a Classic változat 42 és 46 milliméteres tokozást kap majd, és utóbbiakban visszatér a forgatható lünetta. A ház mindkét verziónál választható lesz alumínium- és acélkivitelben is, tudásban pedig szinte megegyeznek majd: továbbfejlesztett alvásmonitorozást, véroxigénszint-mérést és szívritmusmonitort is kínálnak majd.

Az Amazonra idő előtt felkerült termékoldal szerint augusztus 27-től árulják majd őket 75 ezer és 112 ezer forintnak megfelelő kanadai dollárért.

Az órák mellett várhatóan frissíti majd a bemutatón a Samsung az összehajtható mobiljait magába foglaló Z szériáját is. A Fold és a Flip harmadik generációja is érkezik, ezekről a megbízható forrásnak számító Evan Blass osztott meg a Twitteren több rövid videót. Azonkívül, hogy a készülékek formavilága frissül a korábbi generációkhoz képest, arra számíthatunk még, hogy a Fold 3-as támogatni fogja a Samsung digitális ceruzáját. Így az sem elképzelhetetlen, hogy átveszi a Galaxy Note helyét a termékpalettán, a noteszmobiloktól pedig tíz év után búcsúzhatunk.

Az 5-600 ezer forintos, összehajtható csúcsmobilok mellé várhatóan egy olcsóbb telefonnal is készül a dél-koreai óriáscég. Ha igazak a Twitterre feltöltött előzetesek, akkor a tavalyi év legértelmesebb árú Samsungjának, az S20 FE-nek név- és jogutódja, az S21 FE is bemutatkozik az augusztusi termékleleplezésen. Igaz, ezt a pletykát érdemes fenntartásokkal kezelni, az S21-es telefonok közül ugyanis az alapmodell már olcsóbb nyitóárral jelent meg, mint az S20, és felépítésében is jobban hasonlított az előző évi S20-ak FE-változatához. Egy koreai jelentés szerint pedig le is állították az S21 FE gyártását, bár ezt a Samsung sem nem erősítette meg, sem nem cáfolta.

Elképzelhető még, hogy érkezik egy Galaxy Buds Próhoz hasonló, de annál olcsóbb, Buds2 névre hallgató, vezeték nélküli fülhallgató is, ami színes műanyag házú lesz, és nem kínál majd passzív zajkioltást.

8 év után frissülhet az iPad Mini

A Bloomberg értesülései szerint idén ősszel frissíti az iPad Mini megjelenését az Apple. Ezzel a nyolc évvel ezelőtt bemutatott táblagép első dizájnbeli változása jönne el. A kijelző a mostani 7,9 hüvelykről 8,5 hüvelyk átmérőjűre nőne, a tablet pedig az új iPad Pro- és Air-típusokhoz hasonló dizájnt kapna. Ha így is lesz, a Face ID arcfelismerő rendszert szinte biztos, hogy ebbe sem építik bele, hanem – hasonlóan az Airhez – a bekapcsoló gombba integrálják az ujjlenyomat-leolvasót, és marad a Touch ID a készülék feloldásához és a fizetésekhez.

A frissített iPad ősszel mutatkozhat be az iPhone-okkal együtt. Utóbbiakban nagyon bízik az Apple, iparági értesülések szerint a kaliforniai cég 20 százalékkal növelte az iPhone-ok gyártásának kapacitását az előző évihez képest. Tavaly 75 millió iPhone 12-vel indította el az értékesítést az Apple, idén állítólag 90 millió mobillal készülnek az őszi startra.

Az új iPhone-széria főbb jellemzőiként az alábbi dolgok várhatók:

  • nagyobb kamera, jobb képstabilizáció és fejlesztett zoom,
  • kisebb szenzorsziget az előlapon,
  • LTPO-kijelző változtatható frissítési rátával a Pro modellekben,
  • frissített SoC, az A14-hez hasonló, hatmagos CPU-val.

Várhatóan idén szeptemberben lesz a Keynote, amelyen az iPhone-ok debütálnak, és bár korábban voltak arról szóló hírek, hogy visszatérhet a Touch ID a kijelzőbe integrált szenzor formájában, a MacRumors úgy tudja, az Apple nem vitte tovább a tesztfázisnál a dolgot, így marad az arcfelismerés mint kizárólagos azonosítási forma.

Utódot kap a OnePlus Nord

A OnePlus kicsit bonyolított a termékpalettáján a Nord elnevezéssel. Először volt Nord, amely egy megfizethető áron kínált, jó telefon volt. Aztán jött a Nord N10, az N100, a Nord CE és most, hogy kellően zavaros a Nordok kínálata, elvileg július 22-én jön a Nord 2 is.

Természetesen 5G-képes lesz a készülék, ezt a gyártó maga ismerte el egy, termékoldalra feltöltött posztban. Újdonság lesz, hogy a Nord 2 kijelzője már támogatni fogja a HDR10+-t, de a felbontás továbbra is marad 1080p-n. A BBK márkái közül az Oppo Reno5, az egyik első, Magyarországon is kapható Oppo mobil is ezt a típusú kijelzőt használja. Már piacon levő készülékekből ismerős lehet a kamera is, a Nord 2 ugyanis a OnePlus 9-ek 50 megapixeles szenzorát kapja majd meg fő kameraként.

Ön szerint melyik bemutató tűnik a legérdekesebbnek?



  • Vennék
  • Hírek