Árpád
-2 °C
4 °C

A teknősök azok, mennek délnek

2018.07.21. 13:26 Módosítva: 2018-07-21 18:15:19

Szombaton indul a nemzeti bajnokság, ezzel újabb fejezet nyílik a magyar labdarúgás feltámadásának legújabbkori történetében. Kijelenthetjük, hogy a kormány futballreformja beérett, labdarúgásunk már csak akkor lenne kompatibilasabb a rendszerrel, ha a meccseket a Mészáros-család játszaná le playstationön.

Most, hogy az MLSZ reformtörekvéseit sikerült végre eltakarítani az útból, semmi nem állhat a politika útjába, hogy kivezethesse labdarúgásunkat a sötétségből. Kár hogy annyi időt elvesztegettünk a szakmai szempontok és stratégiák erőltetésével, amikor eleve tudni lehetett, hogy ezek az európai huncutságok nálunk nem működnek.

Tessék csak megnézni, mennyivel jobban prosperálnak azok a csapatok, amiknek az élén politikusok vagy kormányközeli oligarchák állnak, akik magasról leszarták az MLSZ fiatalokról meg légiósokról szóló iránymutatásait. Őrületes kiadások, nulla piaci bevétel, és mégis olyan pozitív a mérleg, hogy majd’ felborul.

Mint például Kisvárdán, ahol az egész keretben nincs egy kezdőcsapatnyi magyar játékos, konkrétan a két 17 éves akadémistával együtt összesen vannak kilencen. És mégis simán telik egy 34 éves, majd 1 millió eurós brazil kapus fizetésére, meg további 16 másik légióséra. Pedig biztos rengeteg pénzt elvisz az ukránoknak épített akadémia.

Szó, mi szó, bőven ideje volt már ezt a realitást Csányi hagymázas álmainak helyébe ültetni. Szerencsére mára a bankvezér is felzárkózott a magyar valósághoz, amiben a piaci alapú klub-modell épp úgy elavultnak számít, mint a Cooper-teszt vagy a söprögető.

Szóval van miért bizakodnunk, és akkor még nem is említettük, hogy micsoda hét vezette fel a nyitányt.

Vasárnap a horvátok megmutatták, hogy mit tartogat számunkra a jövő. Aztán hét közben átgázoltunk Európán, csak a Ferencvárosnak kellett előzékenyen kiesnie a Maccabi Tel-Aviv ellen, mert a meccs egybeesett miniszterelnök úr izraeli látogatásával. De hát a Fradinak az Európa-liga csoportköre úgyis zsenánt.

Csütörtökön pedig szárnyra kelt az új magyar sportmárka, a Kétrule, ami viselőjének is olyan versenyképességet biztosít, mint amivel maga indult, a semmiből lecsapva kiütve olyan világmárkákat, mint az Adidas. Képzeljék csak el, mire lesz képes a madaras nájki, ha Mészáros Lőrinc majd felveszi a második főállású alkalmazottat.

Hát csoda, hogy az ember szinte a bőréből kibújik az izgalomtól? Persze hogy nem, különösen hogy Orbán Viktor saját bevallása szerint is rég volt ilyen derűlátó a magyar labdarúgás dolgában.

Miniszterelnökünk a horvátok világbajnoki szereplésétől jött lázba, és egyben világosodott meg a jövő egyedüli helyes útját illetően. Ugyanis a csak rá jellemző zsenialitással felismerte, hogy a horvát labdarúgás alapvetően hasonlatos a miénkhez. Hiszen az övék is egy kis, kelet-európai ország, ráadásul együtt jártunk a Duna-menti iskolában, mintha tegnap lett volna, alig száz éve. Mindebből pedig arra a cáfolhatatlan következtetésre jutott, hogy csak idő kérdése, futball terén mikor érjük utol őket.

Nagy a lemaradásunk, de nem mozgunk más dimenzióban, senki nem tud olyan okot, olyan érvet mondani, ami lehetetlenné tenné, hogy a magyar futball utolérje a horvátot.

Na ezt kéne valahogy megértenie végre a labdarúgó-társadalomnak, hogy hinni kell a csodában, különben sosem jutunk egyről a kettőre. 

Ha a teknősbéka nem ismeri fel, hogy mennyire hasonlít a gólyára, akkor eszébe sem jut, hogy a tél elől elköltözhetne Afrikába. Hiszen ő is tojást rak, együtt róják a sekély vizeket, és mondhatni csőre van, de legalábbis nincs foga. Nem odaérni nehéz, csak elindulni.

Orbán persze egy kicsit hazudott a lemaradásunkról, ami neki fájt a legjobban, de hát miniszterelnökként olykor áldozatokat kell hozni a diplomácia oltárán. Mégsem vághatta a világ képébe, hogy a magyar futball már rég a horvát előtt jár, és egy teljesen másik dimenzióban mozog.

Csak jó gazdiként egy kicsit engedtük szaladgálni a kutyánk kölykét, mielőtt megmutatnánk, hol a helye.

Tessék már összehasonlítani az igazán fontos dolgokat.

Magyarországon már épül az új Puskás stadion 200 milliárd forintért, miközben a horvátok még csak most kezdenek bele a saját nemzeti stadionjukba, amire összesen 40 milliárdot se szánnak. Mennyire beszédes, hogy az állítólag fantáziadús horvát labdarúgásnak egy vb-ezüst kellett, hogy egyáltalán nekikezdjenek a dolognak, és akkor is csak ötödannyira bíznak a jövőben, mint mi, akik a semmiből álmodtunk gigantikusat?

Vagy az utánpótlás. Bár a lemaradásunk jelentősnek tűnhet, hiszen a horvátoknál a Real Madrid játékosa ült a kispadon is, míg a mi tehetségeinknek Kazahsztánból és Ciprusról is bérelt helye van a kezdőben, de ez ne tévesszen meg senkit. Az utánpótlás erejét tudvalevőleg a nevében elköltött pénzben mérik. Ebben tekintetben pedig szinte nem sportszerű összehasonlítani a két nemzetet.

A horvát szövetség éves szinten nagyjából annyival támogatja az utánpótlást, amennyit az MLSZ a Bozsik-program címén elkülönített Teqball-asztalokra.

A horvát labdarúgás zászlóshajója, a Dinamo Zagreb évi 1 millió eurós büdzséből működteti az akadémiáját, ahol a válogatott nagy részét kinevelték, Modrictól Kovacicig. A felcsúti akadémián ennyi pénzt szánnak idén teakonyhára és konyhatechnológiára. A teljes éves büdzsé pedig a horvátokénak közel hússzorosa.

Előbb-utóbb ki kell jönnie a különbségnek, és nem csak a teafőzés terén.

Még a miniszterelnök úr által udvariasan felmagasztalt Dinamo Zagreb előtt sem kell hasra esni. Egyrészt milyen csapat már az, amit évről-évre szétkapnak a külföldiek, sőt maga kínálgatja csábosan zsenge portékáit, mint egy örömlány? Bezzeg nálunk ott tart a haladás, hogy a legnagyobb tehetségeknek sem kell messzebb költözniük Fejérnél, ha a nyugati fizetést akarnak.

Arról már nem is szólva, hogy bár Orbán udvariasságból a BL-csoportkör rendszeres résztvevőjének nevezte a Dinamo Zagrebet, tavaly nyáron speciel nem jutottak be még az Európa-liga csoportkörébe sem. Utóbbi sorozatból a Skenderbau nevű albán csapat verte ki őket, a párharc egyetlen gólját szerző Latifit pedig azonnal leigazolta a Felcsút. És ez a klasszis, aki egymaga kiverte a Dinamót, tavasszal csak a harmadosztályban játszó tartalékok közé fért be Pintér mesternél. Hát kell-e félnünk ezek után a Zágrábtól vagy bármelyik horvát csapattól? Kötve hinném.

A magyar labdarúgás tehát újra sínre került, sőt légi folyosóra. Jövő májusban már az lesz a legfőbb gondunk, hogy a Nemzetek Ligájából, vagy a hagyományos selejtezőkből kvalifikáljuk magunkat az Európa-bajnokságra. A kettős rangadókat pedig a hatalmas érdeklődés miatt el kell vinni a bécsi Práter-stadionba, miután az aprócska Groupama jegypénztára előtt hetekkel sátrat verő szurkolókat állandóan migránsoknak nézik, és rájuk hívják a TEK-et.

Novemberben pedig az új Puskást már a Bayern München elleni csoportrangadóval avatja a Fradi, a Fehérvár vagy egy másik f-betűs csapat,  csordultig telt ház előtt, egy El-Classicót szégyenbe hozó meccsen. És amikor már megnyugtató az előny, egy pillanatra majd emeljük tekintetünket a smaragdzöld gyepről a nagy égre. Ott repül, ni, fegyelmezett V-alakzatban a győzelem jele a kékben. A teknősök azok, mennek délnek.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?