282 találat az Indexről, és a környékéről.
Nem véletlenül sorolták a budapesti kisföldalattit a világ legjobb metrórendszerei közé, többek között a londoni, pekingi és párizsi metró társaságában.
A Magyar Közút a legjobbat, legszebbet, mi a legrandábbat keressük.
Az idei kötelezettségállomány az 500 milliárd eurót is meghaladhatja.
Most kiderül, hogy jelenleg milyen intézmények tartoznak a világ legjobbjai közé!
Miközben a filmvilág legnagyobb eseményére, az Oscar-gálára készülünk, a rajongók már eldöntötték, kiket tartanak minden idők legjobb színésznőinek.
Több mint félmillió utazó közönségszavazásban rangsorolta a világ országait. Szavazzon, ön szerint melyik a legjobb!
172 országból, egymillió szavazattal a European Best Destinations portál összeállította 2024 legjobb 20 európai úti céljának listáját.
Az aranylabdás zseni kitért a válasz elől és három másik játékosra mutatott Messi helyett.
Az erotikus filmipar egyik vezéralakja, Paul Fishbein megosztja személyes válogatását a műfaj történetének tíz legkiemelkedőbb alkotásáról.
Íme az „értékbajnokok”!
Az Airbnb összeállított egy listát azokról a szálláshelyekről, amelyek a legtöbb kedvelést kapták az Instagramon.
Kiderült, hogy kik tartoznak most Magyarország 10 legjobb munkáltatója közé az alkalmazottak véleménye alapján.
„Lehagytuk Németországot” – jelentette ki az orosz elnök.
2023. december 30., 12:40
Megmutattuk, mi bennük a veszély – és még sok érdekes tényről rántottuk le a leplet.
Újfent az Advent Bazilika lett Európa legjobb karácsonyi vására. Mutatjuk az első tíz helyezettet is.
Így alakult idén a sorrend.
Ismerje meg a Top 10 férfi parfümöt a 2023-as őszi szezonra, amelyek egyedi és karakteres illatélményt kínálnak a melegebb, fás és fűszeres jegyekkel.
Vajon mely szóviccek okozhatták az elmúlt évtizedekben a legnagyobb örömet (és fájdalmat)?
Nagy dicséretet kaptak a süteményeik.
2023. szeptember 29., 06:26
A kutatók kiderítették, a világ mely pontján alszanak a legjobban és a legrosszabbul az emberek.
2023. szeptember 20., 20:39
Hankó Balázs szerint egyre sikeresebbek a magyar egyetemek.
2023. augusztus 20., 08:55
Augusztus 20-án Budapesten a legjobb helyszíneket ajánljuk a tűzijátékhoz, hogy felejthetetlen élményt éljen át a Dunán.
Egy friss felmérésben azt vizsgálták, mely országok lakói alszanak a legjobban.
A legjobb nyaralóhelyek az év minden hónapjára - Spanyolországtól Thaiföldig.
Tíz másik hazai egyetem is ott van a rangsorban.
Számos európai és több ausztrál, valamint kanadai város került a legélhetőbb városok listájának élére.
A hasizom kiépítése megszünteti a kiálló pocakot, érdemes ezekkel a gyakorlatokkal kiegészíteni az edzéstervet.
Ön használja valamelyiket?
Az Indiana Jones franchise-tól nem csak Harrison Ford, hanem a világ legsikeresebb filmzeneszerzője, John Williams is búcsúzik.
Ünnepeljük együtt a hamburger világnapját!
Korunkban számtalan felnőttfilmhez hozzáférhetünk az interneten, ám a régi időkben az elérhető produkciók száma korlátozott volt.
Összeszedtük a '90-es évek legemlékezetesebb rajzfilmsorozatait.
Hat éve állítja össze minden évben a legjobb európai pizzázók listáját egy olaszok által alapított kiadvány.
A legkedveltebb típusból idén több mint 1500-at vásároltak.
Újabb siker a magyar gasztronómiának!
Szigorú szakmai szempontok alapján rangsorolta a kamerás mobiltelefonokat egy független francia tesztlabor.
Villantásból, csillogásból és bizarr szettekből sem volt hiány a zenei díjátadó gálán. Galéria!
Az édesség fő alapanyagai a gesztenye és az alma.
2020 után ismét elnyerte az év légitársasága címet.
Az utasok véleménye alapján.
A rapper azt is elárulta, meddig férfi egy férfi, hogy mit dolgozna most, ha nem jön az országos ismertség és hogy miért nem számít neki a pénz.
A sportolás beindítja a szervezet zsírégetését, és építi az izmokat, bizonyos fajtái hatékonyabban, mint mások.
Kihívó és megbotránkoztató öltözékekből sem volt hiány a 2023-as Grammy-gálán.
A szakember véleménye sokunkéval egyezik, a legjobb snacket mostantól bátran fogyaszthatod.
Harmadik alkalommal érdemelte ki az elismerést.
A filmekben is rengetegen merültek el a szex örömeiben.
A toplistát a Rolling Stone magazin tette közzé.
2022.12.29. 14:55 Módosítva: 2022-12-29 18:46:14
Az Index Kultúra rovata kiválasztotta idei filmkedvenceit.
2022. december 23., 09:45
Szakértők véleménye alapján összegyűjtöttük, mi a három legjobb, legegészségesebb diéta, ami tartós fogyást hoz.
2022. december 16., 07:13
Lionel Messi vasárnap felérhet a csúcsra.
Európában terjeszkedik, és veri a régiós bankok teljesítményét.
2022. november 10., 05:46
A nap melyik szakában, és naponta, hetente hányszor a legjobb vécézni? A gasztroenterológia tudja a választ.
Szakértők szerint az együttlétek ekkor sokkal élvezetesebbek tudnak lenni.
2022. szeptember 24., 08:50
Több mint 14 millió vélemény alapján kapták meg a díjat.
2022. szeptember 16., 12:06
A csokoládé három csillagot is kapott a gasztronómiai Oscarként számon tartott londoni Great Taste Awards 2022-es versenyén.
2022. augusztus 27., 17:26
Maratoni hajvágásra készülnek hazánk sztárfodrászai egy koraszülötteket támogató jótékonysági rendezvény keretében.
2022. augusztus 23., 16:05
Fátima Diame-t nem csupán kiemelkedő sportteljesítménye miatt ismerik el.
Ezek lettek 2022 legjobb cukrászdái Magyarországon.
Vasárnap éjfélig tart a szavazás.
Szerinted melyik a legjobb illat vagy szag a világon? A párodé, a gyerekedé, a természeté? A tudósok valami újat mutatnak.