A drogok elleni háborút nem lehet megnyerni
122 német professzor szerint új drogszabályozás kell, mert a jelenlegi nem működik.
122 német professzor szerint új drogszabályozás kell, mert a jelenlegi nem működik.
Az ügyvéd nem azért van, hogy fölöslegesen bonyolítsa a szerződést. Kerülje az olyan jogászt, akinél ebből a 7 dologból túl sokat tapasztal!
Nincs könnyű dolguk az ellenőröknek, de akármit ők sem tehetnek meg a buszon, vonaton.
A bíróság kimondta, hogy meg lehet nézni a térképet. Két éve húzódott az ügy.
Az Islam nevű ír férfit három évre ítélték. Ügyvédje szerint mentális zavarokkal küzd.
Az Európai Unió egyre több jogot biztosít a légi utasoknak. Tudd meg, miről van szó!
A tegnapra eltűnt reklámháló a Blahán.
Dél-Korea betiltotta a mobilokra előtelepített szoftvereket. Nálunk még nincs szabályzás, meg is látszik.
A brit külügyminisztérium óva intette, hogy Oroszországba menjen, inkább nyílt levelet írt.
Kirúgnak, vagy fel sem vesznek azért, mert szülőképes korban vagy? Érdemes küzdeni? Három történet, és a jogász, a HR-es és a pszichológus véleménye.
Fotó: indafoto.hu/csipcsup Talán a budapesti mecset terve óta nem jött annyi vitatkozó komment egy Urbanista-poszthoz, mint a legutóbbi nap kérdéséhez, mely így szólt: mit változtatnál a KRESZ-ben 2014-ben? Mivel történetesen betegen fekszem itthon napok óta, nem volt jobb dolgom, mint végigolvasni az összeset, a legérdekesebbeket pedig kimazsolázni nektek.
Tavaly átlagosan napi négy jogszabály született. A kormány és Varga Mihály különösen aktívak.
"én bevezetnék a zebra körül a járdán egy kb.
Megint címet kellett változtatniuk, most éppen peruira. Olyan böngészőn dolgoznak, ami a központi tárolás nélkül tölti be az oldalt.
November 20. a gyermekek jogainak világnapja.
Az állami jogok, hagyományok értékét becsülnék meg, aztán tőzsdén kereskednének velük.
Mindig is voltak a világon olyan nyughatatlan személyiségek, akik akár békésen, akár erőszakkal, de harcba szálltak elveikért.
Mindig is voltak a világon olyan nyughatatlan személyiségek, akik akár békésen, akár erőszakkal, de harcba szálltak elveikért.
Az NMHH helybenhagyta a bírságot: az új, ráutaló magatartással kötött szerződések nem érvényesek.
Ha ránk támadnak az utcán, kihívjuk a rendőrt. De mit csináljunk, ha a rendőr ugrik nekünk? Milyen a szabályos igazoltatás?
Az ecuadori Barcelona Sporting Club nekiment a katalánoknak: nem ők az igazi Barcelona.
Utasként megilletnek bizonyos jogok, ha például a járatod késik, vagy, ha törlik azt.
Másnak okozott kárért már nem csak a társaság lesz perelhető, hanem a vezetői is.
Az új Btk. a magáncélú letöltés mellett legalizálta a megosztást is. Akkor ezentúl Magyarországon jogtiszta és szabad a fájlcsere? A helyzet ennél kicsit bonyolultabb.
Az amerikai "hat csapás" elindulása óta emelkedett a legnagyobb torrentoldal forgalma.
Ő is beláthatná, mennyivel szebb így az élet.
Ő is beláthatná, mennyivel szebb így az élet.
Már a legkisebb vétség is börtönbe juttathat egy kiskorút.
Az általánosan elfogadott nemzetközi elvárások számos esetben nem teljesülnek.
A terhességek harmada abortusszal végződik, 97 százalékban alkotmányellenes indokkal. Magyar kutatók kiszámolták, mennyien lennénk, ha ezeket sosem engedélyezték volna.
Több probléma is felmerül a rendelettervezettel kapcsolatban.
Nem egyedi az angol lány esete, aki igen furcsa tulajjal találkozott.
Az EU szerint a felhasználóknak joguk van adataik eltávolíttatásához. A cégek tiltakoznak, mivel akár éves forgalmuk két százalékára is büntethetőek, ha nem tesznek eleget a szabályozásnak. De hogyan kell biztosan törölni valamit?
Ennyit fizet a KIM, hogy a blőd szóviccektől és az idétlen meséktől jogtudatosak legyenek.
Mindenhez hozzájárulás kell, a fotó készítéséhez és publikálásához is. Szerintük ez így teljesen oké.
A kaliforniai bíróság szerint muszáj megadniuk a felhasználók adatait, de kiskapu maradt.
Illegális volt a Megaupload lefoglalása, a rendőrségnek saját költségükön kell visszaadni.
110 kilós ember vehet-e ötvenes robogót városba, vagy tényleg csak falura jók?
Üdítők és édességek gyártása során is használják.
A Facebookon dúl a profilképcserélési őrület, közben a melegházasság közüli amerikai viták megihlették a mémgyártókat.
A kínai Zhizhen Network Technology szerint a beszédfelismerő Siri egy 2004-es szabadalmukat sérti.
Nincs tisztázva, hogy a játék lehetőségéért fizetünk, vagy a termék a tulajdonunkba is kerül.
Az európai szabályozásnak köszönhetően a magyar buszokon is bővül az utasok jogainak köre.
Még ha úgy is érzed, hogy a tanár kinézett magának, akkor sem tehet meg bármit.
Egy kanadai bíró kimondta, hogy internet nélkül sérül a jogi képviselethez való jog.
Az új licencszerződés szerint ha lecseréljük a számítógépünket, újra meg kell vennünk az irodai programcsomagot.
Mindkét országban többségben voltak az igenek, de még vitáznak.
Az USA-ban ugyanez épp most lett bűncselekmény.
Az USA-ban eddig kivétel volt a digitális jogokat szabályozó törvényben, kivették.
Az ingatlanfejlesztőket lehet ördögöknek tartani, akiknek egyetlen célja városaink elcsúfítása, meg angyaloknak is, akik mindent helyre raknak helyettünk, s mi kényelmesen hátradőlve szemlélhetjük, ahogy megszépítik környezetünket.
A PDF-et kevesen tartják Isten áldásának és én sem tartozom közéjük.
Természeti jelenségek vagy mesterségesen létrehozott molekulák, erről vitatkoznak a bíróság előtt.
Nemcsak pr-baki, a jogász szerint a cég nem tart be több szabályt. Mikor lehet ráutaló a magatartás?
Az engedélyköteles építési terveket januártól alapvetően nem személyesen vagy postán, hanem elektronikus úton küldhetjük be.
Mostoha poszt ez.
Először nem nagyon hozott lázba az új rendszer, ami nem csoda, mert kit hoz lázba valami, amit úgy hívnak, hogy Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR).
Illegális bevándorlók tüntettek az illegális bevándorlók jogaiért, a színésznő felszólalt az akción.
Az amerikai szabadalmi rendszer tarthatatlan, a tech cégeknek milliárdokba kerül, megöli az innovációt, és csak a trollok meg az ügyvédek nyernek rajta. A szenátus nekifut a lebontásának.