A farkával festette meg Kim Kardashian segges képét
Uwe Max Jensen dán művész 8-10 óra alatt festette meg petyhüdt farkával Kim Kardashian meztelen segges fotóját.
Uwe Max Jensen dán művész 8-10 óra alatt festette meg petyhüdt farkával Kim Kardashian meztelen segges fotóját.
A híres festményeket a gyerekek számára is befogadhatóvá lehet varázsolni egy-egy kisebb átalakítással.
Az ír férfi ököllel ment neki a 3 milliárd forint értékű remekműnek a múzeumban.
Bármennyire hihetetlen a Stuart Little, kisegérből előkerült kép története, sokkal durvább sztorik is akadnak. Talált tárgyak osztálya, ottfelejtett képek, reklámszatyorba rejtett műkincsek, cetlin üzenő tolvajok.
És szakasztott úgy néz ki, mint Raffaello angyalkája.
Sem pedig a többi Kerényi Imre által 24 millió forintért megrendelt kép.
Amennyiben a művészeten kíván szórakozni, akkor most lesz egy jó félórája.
Az FBI találta meg a 2000-ben ellopott műkincset. Hárommillió dollár az értéke, Caracas ünnepel.
Az Apaság című képen a herceg úgy néz ki, mint egy alkoholista mókus. Az internet népe nem boldog.
Több tízmillió forintnyi zsákmányukkal ezután még bementek egy másik lakásba is lopni.
Pereskedés után múzeumba kerül az értékes mű.
Az Iskolai emlék Párizsból 100 millió forintot érhet. Töredékéért jutott hozzá a jelenlegi tulajdonosa.
A mostanában egyre népszerűbb Bambi állítólag saját ötlettől vezérelve festette meg a félmeztelen Kim Kardashiant, nem Kanye Westék kérésére.
Modiglianinak egy mecénását ábrázoló festménye francia árverési rekordot döntött.
Novák Erik puncifestményei a Fekete leves című filmben is feltűnnek. Szerinte ugyanolyan ez, mint szemeket festeni.
Csak néhány éve fedezték fel, hogy állatok, istenek és zenészek vannak a templom falaira festve.
Mednyánszky, Rippl-Rónai és Csók István festmények kerültek elő Kalocsán.
Többek között Mednyánszky, Rippl-Rónai és Csók István ellopott festményeit találták meg a rendőrök.
Hitler műkereskedőjének fiánál felbecsülhetetlen értékű, kétes eredetű képeket találtak korábban.
A neten csajozó színész már megint vicceskedett haverjával. A végeredmnény durva lett.
Csontváry- és Nemes Lampérth-képek tűntek el a Modem művészeti központból. A tulajdonos szerint "a raktározási rendszer magában hordozza a veszélyt".
Az intézményből egy Nemes Lampérth József-alkotás is eltűnt. Értékük összesen több mint százmillió forint.
Fotó: redoctober/wikimedia Egészen érdekes, hogy vannak dolgok, amik csak akkor tűnnek fel, amikor eltűnnek.
2009-ben még nem tudtuk visszaszerezni a túl drága 17. századi képet, most megszűnik az értékhatár.
Mit gondol, hol működik ez a nagyszerű rendszer?
Egy olasz gyári munkás falán lógott 40 évig, a férfi egy aukción jutott hozzá a lopott képhez.
Több száz éves naplementés képek színei alapján tudják, hogy mennyi por volt a levegőben.
Henri Matisse Nő kékben kandalló előtt című képét a náci vezér egy francia műkereskedőtől vette el.
Ha egyedi tányérra vagy táskára vágyik, már múzeumból is beszerezheti - egy kis átalakítás után.
Mit szólna ha a falon Iggy Pop, Bill Murray, Chuck Norris vagy éppen Michael Jackson portréja lógna, ráadásul Napóleon korabeli katonának öltözve?
A magyar állam januárban vehette meg Gustave Courbet Fehér harisnyás akt című festményét.
Az impresszionista festő párizsi utcarészletet ábrázoló képéért adtak ennyit Londonban.
A Loving Vincent című animációs film minden egyes kockája kézzel készül, vászonra, olajjal. Mint Van Gogh képei.
A Perlott-festményt a minisztérium raktárában találták.
Már megint. Most két festményről derült ki, hogy a nácik kobozták el, mert „elfajzottak”.
És a nemi szerepekkel, nőkre ruházza a festők által eredetileg férfiaknak szánt jellemvonásokat a majdnem 15 éves kampány.