10 év fegyház és 6 év börtön a hajléktalanverőknek
Három keszthelyi férfi majdnem halálra vert egy hajléktalant tavaly januárban.
Három keszthelyi férfi majdnem halálra vert egy hajléktalant tavaly januárban.
Felszólították, hogy dobja el a fegyvert, végül lelőtték a rendőrök Africát.
Az ittas, jegy nélkül utazó férfit egy másik utas verte meg, mert segíteni szeretett volna az ellenőrző kalauznak.
A fővárosi közgyűlés megszavazta a segélyezés átalakítását, ezzel két fajta segély megszűnik. A szegényebbnél is szegényebbek a vesztesek.
Tévedésből készülnek megszüntetni két segélyt a szerdai fővárosi közgyűlésen. A törvényre hivatkoznak, de az Emmi szerint a jogszabály nem kötelezi őket erre.
Ki akarták rabolni az alvó hajléktalant, de felébredt, ezért halálra verték.
Egy férfit kifosztottak, egy másikat pedig megvertek, most börtönre ítélték a szegedi párt.
Egy utazgatást életformaként művelő férfi még azt is megindokolta Redditen, miért nem kell mosdani.
Utoléri őket is a segélyrendszer nagy átalakítása. Márciustól megszűnhet a lakásba költözéskor fél évig adható, havi 28500 forintos támogatás.
Nincsenek kötelezettségek és számlák, de hiányzik az előző életem - mondja Otti, aki Józseffel él a csepeli kiserdőben. Ismerje meg útjukat a polgári családi élettől a hajléktalanságig.
Megsemmisítette a Kúria a fővárosi hajléktalanrendelet több területkijelölését.
Hova mehetnek a hajléktalanok, ha a szerelmükkel együtt szeretnének maradni éjszakára is? Riport.
A 16 éves fiú három társával támadt rá a férfira, egy életlen bozótvágóval késelte meg.
Robbie odaadta volna az összes pénzét egy bajba került diáklánynak, hogy hazajuthasson. A lány hálából gyűjtést indított a számára.
Nézze meg, hogyan töltötte az éjfélt mínusz 10 fokban Otti és József, az évek óta a csepeli erdőben élő hajléktalan pár.
Sok a szemét, ráadásul nincs engedélyük az erdőben lakni, ezért kiraknák Sherwoodból a hajléktalan erdőlakókat, kik bevallottan nem könnyű esetek.
Hajléktalanketreceket tettek ki Angouleme-ben, de aztán a felháborodástól meghátráltak a hatóságok.
A penészedő lakásban ünnepelve visszasírja a kunyhót Zsolt, aki öt év után kapott szociális bérlakást. Olcsó a bérleti díja, de alig győzi fenntartani. Amikor először meglátta, megijedt, ahhoz képest egész jól sikerült.
Budapesti bringások adományt gyűjtenek, főznek és kiviszik a rászorulóknak. A három éves Bike Maffia jövőre már minden héten elindul az aluljárókba.
A férfi haláláról egy társa számolt be.
George, az ír hajléktalan csak szállást szeretett volna karácsonyra. Végül a Facebook segítségével rátalált a családja.
Jól szituált turistákká öltöztették át őket, majd külföldön kellett kocsit bérelniük. Az autókat a bűnözők eladták.
Ábrahám Sándor Lövőház utcai padján egy tábla jelzi: életének utolsó két évében ott, azon élt.
Emberségesen emlékeztek meg az elhunyt hajléktalanról.
Több ezer gyerek kerül jogtalanul állami gondozásba csak azért, mert a szülei anyagi problémák miatt nem tudják megoldani a lakhatásukat.
A hajléktalan férfi többször is rátámadt a szintén hajléktalan nőre, amiért nem teljesítette kérését.
A Kúria döntése miatt lépni készül a közgyűlés, mert a végén még büntetlenül élhetnének hajléktalanok a Margitszigeten vagy a Népligetben.
Pénzt nem fogadott el senkitől, könyvet kért. A padján gyertya ég a gyászhír mellett.
A szerencsétlenül járt férfi néhány helybéli elmondása szerint hontalan volt, aki egy rossz mozdulat következtében eshetett a vízbe.
A milwaukee-i ingatlanos és a potenciális vevő is nagyon megijedtek. Aztán megnyugodtak, hogy legalább nem gyilkosság.
Kissé túlzásba vitte a laza öltözködést a tokiói reptéren. Biztos bálabontás volt valahol.
A középkorú nő hajléktalanként élt Budapesten.
Egy letakart holttestet kerülgettek a járókelők a Blaha Lujza téri aluljáróban.
Októberben annyi eljárás indult ellenük, mint máskor egy fél év alatt.
Andrásért összefogott a környék, miután utcára került, de hiába mozgássérült és tudna fizetni is, évek óta hiába vár lakásra. Így is hajléktalanná válhat valaki.
Az indoklás szerint a lakhatási szegénység kriminalizálása nem összeegyeztethető a jogállamisággal.
Nem létező, német pénzintézet által kínált hitelfelvételi lehetőségre hivatkozott.
Csak szombaton nyit a felújított szálló. Nemrég Siófok is kitiltotta a hajléktalanjait az utcákról.
Az ember leszáll a 4-6-os villamosról a volt Moszkván, és egyből megcsapja a taszító látvány.
Az áldozat majdnem elvérzett Debrecen főterén, a 68 éves tettest most ítélte el a bíróság.
Két éven keresztül volt hajléktalan, ismerősöknél és parkokban lakott.
Azt hitte van még társánál italt ezért utána ment és brutálisan halálra verte.
Ok nélkül ölt a négyfős csapat Pilisszentivánon. Az elsőfokú ítéletet túl enyhének találták.
Szervezett túrákon vehetünk részt, ahol az otthontalan idegenvezetők visznek végig a városon.
A támadó a gyulai piacon szemelte ki áldozatát.
Napi szociofotó Budapestről.
Zsolt annak ellenére beköltözik a romos zuglói bérházba, hogy egy vagyonba kerül rendbe rakni. Cserébe párezer forintos a bérleti díj, de a szomszédok szerint csak a fűtésre rámehet télen a kedvezmény.
Zsolt nagy nehezen átvehette az önkormányzati lakást. Rengeteg dolga lesz vele, még az ajtó is balesetveszélyes, de ő nagyon boldog.
Ottó egy elhagyott színpad alatt él a budai erdőben. Három éve költözött oda, imád ott lakni, és már a rendőrök sem zaklatják.
2011 óta körözték.
Ezúttal nem a melleit mutatta meg, hanem a szívét. Váratlan fordulat, ugye?
Havi 94 ezer forintból, kis lakásban nyomorgott, pedig milliókat kaszált a berlini fal leomlásán.
Pőcze Flóra a hajléktalanok közt élt, antropológusként vizsgálta őket, de mégis igen emberi könyvet írt róluk. A Díványnak arról is mesélt, ami a könyvből kimaradt.
És azt, hogy itt élő uniós állampolgárok is szavazhatnak? Fogadjunk, hogy nem.
Ha belebukik, megint az utcára kerül, de amíg nincs lakcíme, rendes állást sem talál. Öt éve próbál kitörni Zsolt, a miskolci darukezelőből lett fémgyűjtő kunyhólakó.
Facebook-on kér segítséget a hajléktalan férfinek. A történetet már több, mint 20 ezren megosztották.
Természetesen házból. László is ezt tette.
Egy nomád hajléktalan költözött Jákóra, az utca közepén végzi a dolgát. A helyiek utálják.
Az énekesnőt levélben kurvázta le egy férfi, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a házát.