A Ferencvárosnál továbbra is kötelező a szurkolói kártya
Szurkolói kódexet is készítenek Kubatovék.
Szurkolói kódexet is készítenek Kubatovék.
A Honvéd, a Vasas és a Videoton eltörölte a kötelező rendszert. Személyi továbbra is kell.
Az MLSZ új jelszava: bizalom!
Mosolyra mindig jó a hazai fociliga: az MTK nem ott akar játszani, ahol márciusban kérte, cserélt.
Elkeszült a 33 fordulós NB I. sorsolása, a bajnok Videoton a Honvéd vendégeként kezd.
A nyírségiek szerint az UEFA igazat adott nekik, az MLSZ-t az európai szövetség arról tájékoztatta, fel sem vették a kapcsolatot.
Leginkább a támadásokat gyakorolta a finnek ellen készülő csapat.
A brazilok ellen közel volt a döntetlen, de akkor sem mondana rosszat, ha elmenne az utolsó csoportmeccs.
A futballakadémiák megkapták a bizonyítványukat. Nem bukott meg senki, de a kegyelemkettes az önbizalomhoz kevés. Itt a lista.
Az MLSZ elnöksége hétfőn döntötte el, hogy a dán modellt követi, háromkörös lesz a futballbajnokság.
A napközis edzőtáborban kemény munkát vár mindenkitől, a finnek ellen készen álljanak.
Az MLSZ elnöke egyike annak a 45-46 európai sportvezetőnek, aki Platini mögé áll.
A mecsekaljai utánpótlás is kárát látja, hogy nem kapták meg az NB I.-es licencet.
A Ferencváros-Videoton balhéja úgy indult, hogy két szurkoló közös fotót akart a Vidi-edző fiával.
Hétvégén mintaszerűen viselkedtek a szurkolók, sehol egy százezres büntetés.
Szerdán 20 órakor a Videoton és a Ferencváros találkozik a Groupama Arénában.
Kicsi az esély, hogy első osztályú marad a Pécs és a Kecskemét. A Nyíregyházával jöhet a Békéscsaba is, ilyen lehet a 14 csapatos élvonal.
A magyar kapitány és 11 társa kapta meg a papírokat.
5 klub nem kapott élvonalbeli licencet, úgy tűnik: hullik a férgese. Komoly szigorítás jön a külföldi légiósoknál is, csak hárman lehetnek a pályán. Az NB II-ben nem játszhat légiós, és a Ligakupa se lesz többé.
Hatalmas a titkolózás a magyar labdarúgás jövőjét is érintő bejelentés körül. A futballszakma kevesebb csapattal induló NB I.-re számít, nagy csapatok eshetnek ki. De lehet, hogy teljesen másról lesz szó.
A német Bernd Storck, az MLSZ sportigazgatója falakba ütközik, nem mindenki akar fejlődni a fociban.
Egy korábbi büntetését viszont megfelezte.
A jelenlegi megoldás sem a Herthának, sem az MLSZ-nek nem jó az elnök szerint.
Igaz Gibraltárt sem tudta verni az U18-as válogatottal, az olaszoktól 6-ot kapott. Pisont karrierje.
Öt évre újra MLSZ-elnök lett az OTP Bank-vezér. A légiósok számát is csökkentené.
Az MLSZ szervezésében az NSZK elleni első válogatott meccsre emlékeztek.
Ontivero nem bírta idegekkel, leköpte ellenfelét.
Mégis lehet rövid idő alatt hatékony védelmet összerakni. Hányszor hallottuk az ellenkezőjét?
A védelem közepéről újabb játékos esett ki a görögök elleni Eb-selejtező előtt.
Huhogás és megbotránkoztató rigmusok: ezt nem kellett volna.
A szövetségi kapitány felesége nem hallott arról, hogy a Hertha visszahívja férjét a válogatottól.
Azt állítja egy berlini lap, hogy szeptemberben, a románok ellen már nem ülhet a magyar kispadon.
Dúl-fúl a magyar edzői szakma az új német sportigazgató miatt, aki leállít edzéseket, de erre lehet szükség.
Tombol a futball-láz a jövő vasárnapi Eb-selejtező előtt, Dárdai Pál eddigi 7 pontja vonzóerő.
Az MLSZ eltökélt, a német Bernd Storcknak kell átalakítani a futball rendszerét. Hullik is a forgács.
A győri klubtulaj Quaestor-vezér lemondott elnökségi tagságáról. Edzésen nyugtatta a futballistákat.
Az AP hírügynökség interjút készített az MLSZ-elnökkel, aki minden héten pályákat ad át.
Szoros együttműködésről tárgyalt az MLSZ elnöke Davor Sukerrel.
A Debrecennel és a Fradival együtt 350 ezer forintot kell befizetnük az MLSZ-nek.
Az előző fordulóért egy klub sem fizet pénzbüntetést.
Nem nagyon hisznek a magyar szakértelemben.
Nógrádban az lehetett a nagy szám, ha valakinek rendben volt a papírja a futballmeccsekre.
A klub akár egész szezonra önként vállalta volna a zárt kaput a sorozatos pénzbüntetések miatt.
A hétvégi balhé után felfüggesztették a bajnokságot. Egy hónap múlva Eb-selejtező jön ellenük.
Nem optimális, hogy a válogatott szövetségi kapitánya válsághelyzetben lett a Hertha edzője.
Debrecenben kiderült az is, hogy a költségvetés mekkora részét fordítják sportra.
A válogatott új kapitánya nem kímélte játékosait. A világbajnokságra kell valahogy felkészítenie őket.
A Hertha debütáló edzője elmondta, hogyan hangolja össze a válogatottat és a klubját. Nem álmodozik feleslegesen, bár a válogatott jobb helyzetben van a novemberinél. Nem hordja fenn az orrát, a 15 évesek bizonyítványát is megnézi.
A szerdai Hertha-bajnokin szóltak neki, ne kapcsolja ki a mobilját. A válogatott összetartása elmarad.