A CBA-sok nagy nyertesei a nemzeti dohánybulinak

2013.04.23. 15:58 Módosítva: 2013.04.23. 18:22
A kormány azzal tette monopóliummá a dohánykereskedelmet, hogy családi vállalkozásoknak, munkanélkülieknek, gyed-ről visszatérő édesanyáknak és nagycsaládosoknak hosszú távra megélhetést biztosítson. Ezzel szemben a hétfőn nyilvánosságra hozott adatok szerint a trafiküzemeltetési jogokat sok esetben politika- és CBA-közeli családok nyerték el, a nagyvárosokban sok üzlet néhány vállalkozó kezében összpontosulhat. A kétezer lakos alatti kistelepüléseken a pályáztatást megismétlik, jelentkezők hiányában sokan dohánybolt nélkül maradhatnak. A nyertesek között sportolót, időjóst és megasztárost is találtunk.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. hétfőn este hozta nyilvánosságra a trafiküzemeltetési jogokat elnyerő vállalkozások listáját. Összesen 3589-en adtak be pályázatot - sokan több trafik üzemeltetésére pályáztak -, így július 1-jén országosan 5415 dohánybolt nyílhat.

A fél országban nem lesz cigi

Egy pályázó legfeljebb 5 trafik nyitására kaphatott engedélyt, ez az országban 120 vállalkozónak sikerült. 148-an kaptak négy koncessziót, 210-en hármat, 484-an pedig kettő üzletből kell megéljenek a következő 20 évben, az üzemeltetési jog ugyanis két évtizedre, 2033-ig szól. A többség, közel háromezer pályázó csak egyetlen boltot nyithat majd a nyár közepén, amiből korábbi elemzések szerint nem biztos, hogy meg lehet majd élni.

 

Az üzletek megoszlása meglehetősen egyenlőtlenre sikeredett: az árusítás csupán 1717 településen indulhat el, ami azt jelenti, hogy 1417 olyan kétezer lakosnál kisebb település van, ahol jelen állás szerint nem lehet majd semmilyen dohányterméket venni. A Dohánykereskedelmi Zrt. vezérigazgatója, Gyulay Zsolt azt mondta, hogy ezeken a településeken újabb pályáztatás indul.

Közeli kezekben

A Corvinus-Enrawell közös elemzése szerint az egész országban összesen 13 település van, ahol előfordul 5 koncessziót elnyerő vállalkozó. Ezek közül is kiemelkedik Győr, Pécs és Szombathely. Utóbbi megyeszékhelyen például összesen 40 trafik nyílik, ebből 20 bolt négy pályázó kezében koncentrálódik, a maradék húsz bolton pedig 13 vállalkozó osztozhat.

 

Ugyanakkor a névhasonlóság miatt több esetben feltételezhető, hogy egy-egy településen családtagok külön-külön is nyertek koncessziós jogokat, így előfordulhat, hogy egy család vagy vállalkozói érdekkör kezében akár 6-8 vagy több koncesszió összpontosul. Ez egy-egy településen belül helyenként komoly arány lehet.

Barátok közt

Nehéz a rokonságot számba venni

Az Index számai kissé torzíthatnak, hiszen sok a gyakori név, és a megadott listából nem eldönthető, hogy mondjuk ugyanaz a Béres Mónika nyerte-e Miskolcon, mint aki Encsen, vagy aki mindkét szirmabesnyői koncesszió boldog tulajdonosa. Mindenesetre fenti példát mi négynek számoltuk, ugyanakkor nem minden esetben lehetett ellenőrizni a családtagokat, házastársakat, ahol szintén egy tulajdonosi kör nyerhetett. Így például abban az esetben, ha a Budapesten és Miskolcon összesen 5 helyet nyerő Kulcsár Katalin, és a Budapesten, Miskolcon és Debrecenben szintén 5 helyet nyerő Kulcsár Kinga közeli rokonok, akkor összesen 10 helyet vitt el egy család. Vagy ha Esztergomban és környékén a Sóronok összetartoznak, akkor a 13 elnyert helyükkel kiugróan szép eredménnyel sikerült zárniuk a pályázatot.

Az V. kerületben a Cigar Tower tulajdonosaira, Csetényi Csabára és Krskó Tiborra köszöntött rá a szerencse, előbbi két, utóbbi öt trafik üzemeltetési jogát is elnyerte. Ráadásul Csetényi testvére, Zsuzsanna is nyert, ő két dohányboltot nyithat, így a Csetényi-Krskó páros üzemeltetheti majd a Rogán Antal vezette kerület trafikjainak többségét. Csetényi egyébként Rogán társasházi szomszédja, és Krskó Tiborral közösen annak a Hamu és Gyémánt Kft.-nek a tulajdonosa, amely nemrég az önkormányzat 120 milliós kommunikációs tenderét megnyerte.

Rajtuk kívül a kerületben még négyen nyertek el egy-egy koncessziós jogot. Közülük az egyik a minőségi pipákat forgalmazó Gallwitz üzlet tulajdonosa, Zöllner Viktor, de a kerületi nyertesek listáján szerepel Borosi Zoltán is, aki minden jel szerint a rendszerváltás időszakában a CBA-vezér Baldauf Lászlóval volt gazdasági munkaközösségben, később pedig a CBA-Baldauf Kft. ügyvezető igazgatói székében is ült. Borosi emellett a II. kerületben is nyert két trafikra jogot, és a VII.-ben is egyet. Akárcsak Breier Lászlóné, akivel kapcsolatban valószínűsíthető, hogy a felesége a szintén CBA-igazgatósági tag Breier Lászlónak: a nő mától boldog koncessziótulajdonos is, hiszen a III. kerületben kettő, a XII. kerületben három trafik jogát nyerte el.

A CBA mindent visz

A CBA-szál egyébként meglehetősen erős: több budapesti kerületben is felbukkannak a cég igazgatósági tagjai vagy azok közvetlen rokonai. Ha nem csupán névazonosságról van szó, ami a ritka nevek miatt nem túl valószínű, a CBA tíz igazgatósági tagjából hatan személyesen saját maguk nyithatnak boltot, ők hatan együtt összesen 17-et.

A CBA igazgatósági tagok közül Gyelán Zsoltnak lesz kettő trafikja a II. és kettő a XII. kerületben, Halmschláger Antalnak egy Kesztölcön, Krupp Józsefnek egy a XII. kerületben és egy Érden, Viszokay Árpádnak kettő a III. és egy a VII. kerületben, Lekeny Györgynek kettő Szegeden, Breier Lászlónak pedig kettő a III. és három a XII. kerületben. További 16 olyan bolt lesz, amelyek tulajdonosairól nagy valószínűséggel kimondható, hogy a CBA igazgatósági tagjainak közeli hozzátartozói.

Az ön polgármestere is nyert?

Vagy más érdekes történetet tud a dohányboltokról? Íra meg nekünk az ugyelet@mail.index.hu címre.

Gyelán Emese nevén például három bolt lesz a XII. kerületben. Gyelán Emesének biztosan van köze nemcsak Gyelán Zsolthoz, hanem a CBA-hoz is, legalábbis ha a nyertes az a Gyelán Emese, aki honlapot készített magának, és a 'Meló' menüpontba ki is írta, hogy a CBA-nál dolgozik. Dienes Éva Irén, akinek két trafikja lesz a VIII., és egy a XVIII. kerületben, Dienes Zoltán hozzátartozója, aki szintén a CBA igazgatóságának a tagja, de saját nevén egyetlen trafik sem lesz. A cégadatbázis szerint Dienes Éva Irén és Zoltán lakcíme megegyezik.

Halmschlagerné Rein Beatrix, aki Solymáron működtethet majd egy dohányboltot, Halmschláger Antallal osztozik egy lakáson. Krupp Zoltán és Krupp Péter testvérek, ugyanaz az édesanyjuk neve a cégadatbázis nyilvántartása szerint. Zoltánnak összesen négy trafikja lehet (Budakeszi, XI. kerület, Érd, Etyek), Péternek szintén négy (I. kerület, XI. kerület, Páty, Százhalombatta). Feltehetően az igazgatósági tag Krupp József fiairól van szó, de ha ennél távolabbi is a rokoni kapcsolat közöttük, nemcsak a vezetéknevük, hanem céges érdekeltségek is összekötik őket.

Egy másik igazgatósági tag, Dienes Zoltán lánya a VIII. és a XVIII. kerületben nyert összesen három dohányárusítási jogot.

A sárkány éve

A XVIII. kerületben Vu Quy Duong és felesége volt a legszerencsésebb, együtt összesen hat trafikra kaptak jogot. Ugyanez a család a XII. kerületben is tarolt, ahol együtt négy koncessziós jogot zsebeltek be. Vu Quy Duong ismert kereskedő, nevéhez kötődik például a 2005-ben kétmilliárd forintos beruházással felépített Sárkány Center üzletközpont is.

A XIII. kerületben az Ilyés-családra mosolygott rá a szerencse: az étkezdetulajdonos Ilyés Tamás két trafikot, felesége és unokatestvére is három-három dohányárusítási jogot nyert. A XVI. kerületben az ismert osztrák építőcég magyar leányvállalata, a Swietelsky Magyarország Kft. vezetője, Slakter Kornélia nyert két trafikra jogot.

Jó dolog a vidéki polgármesterség

Vidéken is vannak érdekességek a koncessziós jogok elnyerésével kapcsolatban. A fonyódi polgármester 19 éves fia, Hídvégi Bence például három trafik működtetésének a jogát is elnyerte, ebből kettő Fonyódon, egy pedig Balatonfenyvesen fog működni (a rokoni kapcsolat a polgármester önéletrajzából és az Opten adataiból is kiderül).

Vannak még települések, ahol több helyi olvasónknak is gyanús, hogy a polgármester családtagja nyert. Algyőn a város három trafikjából kettőt Herczeg Józsefné kaphatott.  A polgármestert Herczeg Józsefnek hívják. De Mondok József, Izsák polgármestere is nyert pályázatával és Zámbó István Kisvárda Fideszes alpolgármestere is.

De jó dolog a testületi tagság is

Nemcsak a polgármesterek voltak sikeresek, néhány képviselő testületi tag is eredményesen pályázott. Gárdonyban Derecskei Gábor a város képviselő testületének független tagja volt sikeres, míg Nagykanizsán Jerausek István Péter Fidesz-KDNP-s képviselő szerzett két trafikra is engedélyt. Nyíregyházán Czomba Csaba, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke tűnik a legügyesebbnek. A városban négy trafikot nyithat, és még egyet a néhány kilométerre található Nyírbátorban.

Fidesz-kötődés nem hátrány

A fideszes kötődés máshol sem jelentett hátrányt. Baranyai Tibor, az Azzuro Kft. tulajdonosa például öt trafik működtetésére kapott engedélyt Szombathelyen. Baranyaival és cégével kapcsolatban 2010-ben a Népszava megjegyzi: "Ez a cég rengeteg megbízást kapott az elmúlt években a Fidesz vezette megyei közgyűléstől, ráadásul a szombathelyi vagyonhasznosító irodaházát és telephelyeit is ők védik, illetve több önkormányzati rendezvényt biztosítottak az elmúlt másfél évben."

Akad néhány érdekes név is a nyertesek között. Az egyik Schuch István Timuzsin, a Veszprém kézilabda csapatának tagja, aki profi sportolóként fog cigarettát árulni Veszprémben. (Egyébként Schuch István Timuzsin édesanyja, Schuchné Püren Dorzshand Csurgón, és Nagykanizsán is elnyert koncessziót.) Gödöllőn Gaál Noémi, a TV2 időjósa, oldotta meg a tavaly még nehéz helyzetben lévő vállalkozásának problémáit egy sikeres pályázattal. A Megasztárban feltűnt énekes, Palcsó Tamás Csepelen fog működtetni négy dohányboltot.