Újra nincs nyertese a 30 milliárdos M0-tendernek

2009.11.05. 15:55 Módosítva: 2009.11.05. 16:24
Az állami sztrádaberuházó másodszor sem tud kivitelezői szerződést kötni az M0-s elkerülő M6-os és 51-es út közötti szakaszának szélesítésére. A cég csütörtökön jelentette be: ismét felfüggesztette a szerződéskötést, mert a legutóbbi döntést újra megtámadták. Augusztus óta húzódik a kivitelező kiválasztása.

Egyelőre úgy tűnik, másodszor is hiába hirdetett eredményt, másodszor sem tud megállapodni a főváros déli elkerülője Csepel-szigeten átvezető szakaszának szélesítésére és két új Duna-híd építésére az állami sztrádaberuházó. A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. csütörtökön ugyanis azt közölte, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata értelmében másodszor is felfüggeszti a szerződéskötést.

Az ügy előzményei még augusztus közepére nyúlnak vissza, ekkor hirdette ki először a közbeszerzési eljárás eredményét a NIF. Három ajánlattevő volt, Nagy Elek Vegyépszer-csoportjának egyik cége, a Nemzetközi Vegyépszer Zrt., az osztrák érdekeltségű Porr Építési Kft., valamint az egyebek mellett két Strabag- és egy Hídépítő-cég, valamint a Közgép és a Colas alkotta M-0 déli ág II.konzorcium.

Megtámad, visszaszúr

Első körben a NIF úgy döntött, hogy a legalacsonyabb, nettó 28,3 milliárd (egészen pontosan 28 339 397 756) forintos árat ajánló Porr a nyertes, valamint kizárta a tenderről a konzorciumot. A Porr győzelmét kimondó döntést a Vegyépszer és a konzorcium is megtámadta, utóbbi ráadásul jogorvoslatában a Vegyépszer kizárását is kérte. A NIF ekkor döntött

A Közbeszerzési Döntőbizottság szeptember végén hirdette ki határozatát, amely teljesen átírta az eredményt: kizárta a Porrt és a Vegyépszert, ugyanakkor egyedül érvényes ajánlattevőként visszahozta az M-0 déli ág konzorciumot, a NIF-et pedig ötmilliós bírság megfizetésére és új döntés meghozatalára kötelezte. Ez a döntés, amely értelmében a sztráda 6 milliárddal drágább lenne, október végén meg is született – bár a Porr tiltakozott ellene, és bejelentette, hogy brüsszeli vizsgálatot kér az ügyben, miután a beruházást 85 százalékban uniós támogatásból finanszírozzák –, ezt követte volna a szerződéskötés.

Ám nem követte: a NIF közleményéből kiderül, hogy az október 26-i, második eredményhirdetést is megtámadták, ezúttal a Porr. "A Közbeszerzési Döntőbizottság október 29-én értesítette NIF Zrt.-t arról, hogy a Porr Építési Kft. jogorvoslati eljárást kezdeményezett [...] november 5-én a döntőbizottság a szerződés megkötését megtiltotta az ügy érdemi elbírálásig" – olvasható a NIF közleményében.

Csúszik

Az útszakasz szélesítésének az eredeti ütemezés szerint még idén meg kellett volna kezdődnie. A közlekedési tárcától korábban kapott tájékoztatás szerint a munka befejetését 2012. június 30-ra tervezték. A tender győztesének az M0-s a Csepel-szigeten átívelő szakaszát kell kétszer háromsáv plusz leállósávosra szélesítenie – a meglévő útpályától délre egy új pálya építésével –, valamint a két új Duna-hidat kell megépítenie

A beruházás során a két hídon túl további kilenc műtárgyat kell építeni, át kell alakítani három csomópontot is. A munka végére az M0 teljes déli szakasza 2x3 sávos plusz leállósávos autópályává bővül (az M1 és az M6, valamint az 51-es és az M5-ös közötti szakaszok kivitelezői már dolgoznak). Hogy a több fordulóssá lett közbeszerzési csata mekkora csúszást eredményez, azt most még nem tudni.