Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Új párjával nem zárkóznak el a közös gyermektől.

    judy.png
    Fotó: TV2

    Ősszel kerek születésnapot, az ötvenediket fogja ünnepelni Kis Judy. A Groovehouse énekesnője többek között erről is beszélt hétfő reggel a TV2 Mokka című műsorában, ahol annak apropójából vendégeskedett zenésztársával, Kárpáti Zsolttal, hogy nemrég Amerikában voltak fellépni. Utoljára 24 évvel ezelőtt adtak koncertet a tengerentúlon, ahol olyan jó élményeket szereztek, hogy nem zárkóznak el a további utazásoktól.

    Az énekesnő az 50. születésnapja alkalmából is biztosan elutazik majd.

    „Elkezdődik a B oldal, mondjuk azt... de nem baj! Utána is van élet” – mondta nevetve az énekesnő, aki nemrégiben arról beszélt, hogy 50 évesen is szívesen szülne még egy gyermeket. A műsorvezetőnő, Szabó Zsófi kérdésére most így beszélt a babavállalásról:

    Én 37 évesen szültem, tehát nem éppenséggel tinikoromban. Nem abban az életkorban, amikor elfogadnák, hogy »jaj, gyermeket vár!«. Ott is azért már megszóltak, hogy már nagyon késő, és mindenféle veszéllyel fenyegettek, de ezek egyik fülemen bementek, másikon ki... Úgy gondolom, hogy a gyerkőc oda jön, ahova jönnie kell, és hiszem, hogy ők választanak. Ha jönni szeretne, akkor én várni fogom, de kár tervezni, mert mindig másképp alakul az élet

    – szögezte le a Vándor című dal előadója, akinek lánya, Maja már 12 éves.

  • Bírja a katonás rendet is.

    Ha nem a színészetet választotta volna, Köllő Babett most biztosan rendőr lenne. A színésznő legalábbis azt mondja, hogy gyerekként a rendőri pálya is vonzotta. 

    Nekem gyerekkoromban, amikor álmodoztam arról, hogy mi szeretnék lenni, két opcióm volt. Az egyik persze a színészet, a másik pedig, hogy elmegyek gimnáziumba, és utána rendőrtisztibe. Én imádom a fegyelmet.

    „Mindig csapatban játszom, a táncnál is az együttesben, és a színházban is, szerintem egy színész tök jól be tud illeszkedni a hierarchiába. Például egy élő show-nál is minden, másodpercre pontosan, ki van számolva, és én bírom ezt a katonás rendet. Azon belül persze lehet önmegvalósítani, de gyakorlatilag maga a rendszer nagyon fegyelmezett. Épp ezért nyűgöz le ennyire a cirkusz is mint műfaj, hiszen ott mindennek tökéletesnek kell lennie, mert komoly sérülés lehet belőle, ha nem” – fogalmazott a Ripostnak a Sztárban sztár leszek! zsűrije, akinek magánéletében nagyon fontos a fegyelem.

    „Nagyon érdekes, hogy amíg a munkámban bármikor képes vagyok váltani, ha arra van szükség, és átértékelni az adott helyzetet, addig a magánéletemben minden apró változtatástól kivagyok. Ha azt mondja a férjem, hogy megváltozik a program, és holnap, mondjuk, legyen más helyette, akkor teljesen befeszülök. Mivel megengedem a munkámban ezt az állandó változást, emiatt a magánéletemben kell a stabilitás. És a lövészet is ezért áll hozzám nagyon közel” – árulta el Köllő Babett, aki a minap kipróbálta az airsoftfegyvereket.

    „Már nézegetem is ezeket az airsoftfegyvereket, mert jó buli volt lőni vele, és elképzelhető, hogy veszek egyet. És abban is biztos vagyok, hogy Milla is nagyon élvezné. Egyébként jól is megy, és abszolút ilyen szuperhősnek, meg Lara Croftnak érzem közben magam. Lehet, hogy egy jó filmes szerep még eltalálhatna ezzel kapcsolatban. Ha a rendőrtisztiről már lemaradtam, legalább még eljátszhatnám.”

  • Egyszerűen imádnivaló.

    Május 10-én jött világra Shane Tusup és menyasszonya, Nagy Viktória Zoé első közös gyermeke, akinek szülei az Aurora Ann Tusup nevet adták. Ahogy arról mi is írtunk, tavaly novemberben az úszóedző és többszörös fitneszbajnok kedvese egyéves kapcsolatuk után jegyezték el egymást. Boldogságuk pedig a gyermekük érkezésével lett teljes.

    Tusup a kislányuk születése óta először osztott meg fotót családjukról. Az Instagramon látható képen a szülők széles mosollyal az arcukon fekszenek az ágyukban, miközben az újszülött az édesapja mellkasán alszik.

    Tusupék boldog vasárnapot kívánnak

    – írják a bejegyzésükben.

  • Az egykori tinibálvány Magyarországon kötötte össze életét amerikai kedvesével.

    sp.png
    Fotó: TV2

    Nyolc hónappal az eljegyzés után hivatalosan is örök hűséget fogadott amerikai szerelmének Éder Krisztián, azaz SP. A tinilányok által egykor körülrajongott énekes esküvőjére a legnagyobb titokban került sor, s ha a nemzetközi fotós a közösségi oldalán csak korlátozott ideig elérhető bejegyzéseket osztott is meg, a vendégek nem bírták ki, hogy ne mutassanak bár meghitt felvételt az ifjú párról, s azok boldogságáról.

    Az Egyesült Államokba 2015-ben kiköltöző fotós, aki 2006 és 2012 között megkerülhetetlen szereplője volt a magyar popzenének, az utóbbi években nem sokat árult el életéről. Annyit az Instagramról azonban tudni lehetett, hogy hosszú ideje egy Brooke nevű hölgy a párja, akiről egy intim fotókönyvet is kiadott. 

    A lapozható bejegyzésből, amelyet az egyik vendég, pontosabban a menyasszony egyik régi barátnője, Cheroney Pelupessy tett közzé, kiderül, hogy az esküvőt Magyarországon, pontosabban a Somogy vármegyei Polány községben tartották. Alább több fotót és videót láthat a szerelmesekről.

    A tinibálványból lett fotóművész a közösségi médiában ma már kevésbé van jelen: YouTube-csatornájára utoljára hét-nyolc évvel ezelőtt tett ki videót, az Instagram-oldalára pedig magáról nem tesz közzé képeket, de munkáit előszeretettel megmutatja. A Fluor Tomival közösen készített Partyarc című sláger új verziójában sem vett részt, hiába kérték.