A nap, amikor majdnem elfogyott az ország pénze
Mármint Magyarországé, természetesen. Persze nem a forint, mert abból ugye bármikor lehet újat nyomni, legfeljebb úgy járunk, mint 1946-ban jártak őseink: akkora hiperinflációt szabadítunk magunkra, hogy mire megszámoljuk egy pénzjegyen a nullákat, az már csak töredékét éri annak, mint amennyit a számolás elején ért. És nem, ez nem olyan költői túlzás, mint az MSZP honlapján azt látni, hogy Erős baloldal, erős Magyarország (bár végül is, amennyire, annyira). Hanem tényleg: 1946 júliusában a magyar árak átlagosan 15 óránként megduplázódtak, egy kiló kenyér ára a '46 május eleji 8 millió pengőről június végéig 5,85 milliárd pengőre nőtt.
No, de 1989 novemberében nem a forinttal és az inflációval volt gond (még). Hanem a dollár, és úgy általában a kemény valuta hiányával. A kormány ezért ezen a 26 évvel ezelőtti ülésén, 1989. november 2-án úgy döntött (a döntést Békesi László pénzügyminiszter jelentette be és indokolta): másnaptól felfüggeszti a turista valutaellátmányok folyósítását, és új, a korábbinál szigorúbb rendszert vezet be (ez november 20-án lépett életbe).
Aki esetleg kellően szerencsésen fiatal, hogy ne tudná, mi volt az a turistaellátmány: a rendszerváltás előtt – sőt, a rendszer még a kilencvenes évek elején is megmaradt – a Kemény Dolgozó Kisemberek nem vehettek nyakra-főre valutát maguknak, hanem maximum évi 50 dollár járt. (Legalábbis legálisan, a kommunizmus utolsó szerelemgyerekeként velünk élő pályaudvarok környéki illegális pénzváltás már akkor virágzóbb üzletág volt, mint a diósgyőri gépgyártás.)
Illetve azoknak, akik 1989 novemberében akartak útra kelni nyugatnak – és az 1988. november 7-i Gorenje-turizmus után erre tömegesen lehetett számítani – ez az 50 dollár se járt. Mert nem jutott volna: ahogy Békesi László akkori külügyminiszter elmondta: „a konvertibilis elszámolású fizetési mérleg növekvő passzívumot mutat (...) az idegenforgalom devizamérlege félmilliárd dollárt meghaladó összeggel romlott, ezt újabb külföldi hitelekkel a kormány már nem finanszírozhatja”.
És az új szabályokat úgy hozták meg, hogy akik 88-89-ben kigorenjézték, kimariahilferstrassézták magukat, azoknak a következő években semmi ne járjon: „azok, akik 88-89-ben a teljes ellátmányukat igénybe vették, leghamarabb 91-ben, illetve 92-ben vásárolhatnak valutát”, fogalmazta meg Békesi a magyar politika máig egyik legérvényesebb alapvetését, a Problémák Szőnyeg Alá Söprésének És Jövőbe Kitolásának 1. Számú Alaptételét. (A tézis kimaxolását bő húsz évvel később 3000 milliárd forintnyi nyugdíjmegtakarítás seperc alatt eltapsolásával sikerült elérni a magyar gazdaságpolitika vezénylő tábornokainak.) És valójában az is egy erős eufemizmus volt, hogy a valutaellátmány folyósítását csak november 20-ig függesztették fel: akkortól ugyanis csak azok válthatták ki az évi 50 dollárt, akik 1986 óta nem tették ezt.