Magdolna
19 °C
35 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 25xp-moonbag-master768
    Fotó: Sotheby's

    Ebben hozta haza az első kőzetmintákat a Holdról Neil Armstrong, de a zsák kalandos története csak ezután kezdődött. 1969-ben el is tűnt a NASA raktárából, majd egy kansasi múzeum menedzserének garázsából került elő, akit 2014-ben azzal vádoltak meg, hogy ő lopta el a Johnson űrközpontból.

    Háromszor került ezután árverésre, de senki nem akarta megvenni, míg 2015-ben 995 dollárt adott érte egy chicagoi ügyész, Nancy Lee Carlson. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy tényleg egy Holdat megjárt zsákról van-e szó. Pláne, hogy arról, amelyik először járta meg a Holdat.

    Miután a NASA-nál megbizonyosodtak az eredetértől, nem akarták visszaadni a tulajdonosának, aki peres úton szerezte vissza az űrügynökségtől. Carlson ezután a zsákot a Sotheby's aukciós házba vitte, ahol már 2-4 millió dollárra becsülték az árát.

    Most 1.8 millióért kelt el, ami némileg alulmúlta a várakozásokat. Az aukciós ház szerint azért, mert a gyűjtők nem szeretik az ilyen problémás eseteket.

    (Reuters)

  • Különös érzés mozdulatlanul vizsgálni egy ennyire mozgalmas pillanatot. Emberek szaladnak, könnygáz robban, füst száll körülöttük mindenütt. Minden szereplő reakcióját egyesével megvizsgálhatjuk ezen a fotón, ami a robbanás pillanatában készült.

    A pénteki ima után verődött össze néhány száz palesztin tüntető Jeruzsálem óvárosában az izraeli biztonsági intézkedések fokozása elleni tiltakozásul. Az utcai demonstrációt az izraeli biztonsági erők kezdték el oszlatni kora délután. Három ember meghalt, 200 megsebesült. A történtek miatt a palesztinok minden kapcsolatot megszakítottak Izraellel.

  • Sikerült az operatőrnek elrontania a hangulatot az indokolatlan oda-vissza zoomolgatással, de attól még rendkívül békés látvány, ahogy ez a kis patak visszatér a kiszáradt medrébe egy kiadós eső után Észak-Yorkshire-ben.

  • Redditen osztotta meg a hullámvasutas pár ezt a fotót. Nem elég, hogy a nő elhagyta a telefonját menet közben, az utasokat fotózó élménykamera pont azt a pillanatot rögzítette, amikor a mobil a zsebéből kicsúszva külön útra indult: