Azt ismerik, hogy egy magyar várost elsodor egy cunami?
Már persze amennyiben magyar város volt Fiume (Rijeka) az 1910-es években, és nem olasz vagy horvát. Ekkor és itt játszódik ugyanis Benedek Szabolcs A fiumei cápa regénye. Olvasónapló, 2. rész.
Nemrég fejeztem be, ideális nyári olvasmány lett volna, pláne az Adrián. Ha idén nyáron eljutottam volna az Adriára. Ha idén nyáron lett volna időm olvasni. Na jó, utóbbi még csak-csak akadt.
Benedek Szabolcstól eddig a Focialista forradalom volt a kedvencem, de már nem. A Fiumei cápa eleve az elevenembe talált a helyszínválasztással: régi nagy szerelmese vagyok az adriai latin városikreknek, Triesztnek és Fiuménak, de olyasféle szerelem ez, mint Don Quijote-é Dulcinea iránt: hogy igazából nem is ismerem a szerelem tárgyát. Fiuméban egyszer jártam, természetesen már jócskán Rijeka volt, 11 éves voltam, a szomszédos Opatijában nyaraltunk (életem első találkozása a nudizmus kultúrájával és a szoftpornó magazinok világával), onnan mentünk be egy napra. Ez eggyel több egyébként, mint ahányszor Triesztben, amely mellett csak elsuhantunk hajnalonként-éjszakánt fáradt turistakonvojok tagjaként. Ennyit a helyszínválasztásról.
A történet az 1910-es években játszódik, egy budapesti hírlapíró fiumei kalandjait meséli el, roppantul valós környezetben, nagyon jól megrajzolt karakterek jól ívelő története a könyv. A fikció annyira valóságosnak hat, hogy ha nem lenne benne a legnagyobb természeti csapás, az összes többi eleme abszolút hihető a történetnek, pláne az utolsó bekezdés. A könyv egyetlen hiányossága egy térkép a korabeli Fiuméról (nekem, de én térképbolond vagyok), hogy még inkább el tudjuk helyezni a történetet.