Kristóf, Jakab
20 °C
31 °C

Szidni ér, de az új időmérő mégsem teljesen haszontalan

2016.03.22. 00:11
Többek között az derült ki az első F1-futamon, hogy a világbajnok csapat okosabb volt az olasznál. És kaptunk egy szép sorrendet.

Megvolt az idény első futama, amiből sok végkövetkeztetést levonni persze még nem lehet, de már többet tudunk, mint múlt csütörtökön, amikor még egy kört sem mentek élesben a kocsik. Az első futam mozgalmas volt, az első hétvége pedig végképp, köszönhetően a kudarcba fulladt kieséses kvalifikációs rendszernek, ami az egyszer volt Budán kutyavásár mintájára szintén egyszer volt, és többé nem lesz. (Legalábbis nem a mostani gumiszabályokkal.)

Mindenki fogta a fejét, hogy üres volt a pálya, de a rendszer egyre azért nagyon jó volt: megmutatta az erősorrendet. Nem volt trükközés a gumikkal, mindenki azonnal feltette a szuperlágy keveréket, így nagyon szépen estek ki egymás után a csapattársak.

Elsőként a leggyengébbek, a két Manor, aztán a két Haas, utána a két Sauber. Itt jött egy kis kavarás, mert Danyiil Kvjat Red Bulljával gondok voltak, így ő is kizúgott az első harmadban. Utána kiesett a két Renault, aztán a két McLaren.

Itt újra jött egy kis zavar a rendszerben, a hétvége csalódása, Valtteri Bottas csak 11. lett a Williamsszel, ő volt a következő kieső. Aztán viszont kiesett a két Force India.

A végén természetesen a szólóban maradt pilóták miatt nem annyira feltűnő a sorrend: ment Daniel Riccciardo Red Bullja, aztán egy Toro Rosso, aztán Massa Williamse, aztán még egy Toro Rosso.

Jól látszik ebből a középmezőny kavarodása, vagyis hogy a Red Bull, a Williams és a Toro Rosso nagyjából ugyanazt tudhatja. A legvégén ment a két Ferrari, maradt a két Mercedes.

Vagyis az erősorrend immár elölről hátra:

  1. Mercedes
  2. Ferrari
  3. Red Bull/Williams/Toro Rosso
  4. Force India
  5. McLaren
  6. Renault
  7. Sauber
  8. Haas
  9. Manor

Mindez persze egy körre vonatkozik, a csapatok , illetve a kocsik csúcsteljesítményére. A futamon már bejöttek zavaró tényezők, egyrészt a biztonsági kocsi, ami összerázta, vagy éppen helyretette a mezőnyt, másrészt, és ez sokkal fontosabb, a gumistratégia.

Idén három keverékből lehet választani, a futamon kettőt kell használni, és ez meg is bolondította a futamot. Nagyjából emiatt veszített a Ferrari azután, hogy a rajtnál otthagyta a Mercedeseket.

A Ferrari már tavaly is volt olyan erős, hogy ha az első két helyen fordul, megnyerje a versenyt, pontosan ez történt a Hungaroringen, majd Szingapúrban. Valószínűleg Vettel most is behúzta volna, ha a Mercedes elő nem húzza a nyulat a kalapból, és teszi fel az addig a hétvégén nem használt közepes gumikat, amivel Rosberg és Hamilton egy kiállással teljesítette a távot.

A Ferrari lágyra és a szuperlágyra esküdött, de azokon mégsem tudta kihasználni a startnál szerzett előnyét. Nem véletlenül írtuk vasárnap, hogy ez az új gumiszabály telitalálat. Még akkor is, ha most a Mercedesnek kedvezett, és ahelyett, hogy a Ferrari meglepetésgyőzelmet szerzett volna, újra a Mercedesek győztek. Azért nyertek ők, mert ők használták ki maximálisan.

A Mercik ugyanis a téli teszteken szinte csak a közepes gumin köröztek, mert a mérnökök felismerték, ha ezen gyorsan tudnak lenni, nagyon nehezen lehetséges, hogy veszítsenek: ezzel a keverékkel majdnem az egész versenytávot képesek megtenni – legalábbis Melbourne-ben –, így megspóroltak egy-egy kerékcserét, azaz úgy fél percet. A Ferrari-mérnökök nem voltak ennyire okosak, illetve a kétszer kiálló Vettel nem volt 30 másodperccel gyorsabb az egyébként gyorsabb lágyakon. Emiatt veszítettek olyan pozícióból, ami tuti nyerőnek tűnt.

A szezon legfontosabb kérdésére a válasz így egyelőre várat magára: mennyivel került közelebb a Ferrari a Mercedeshez a télen? Vagy igazából közelebb került-e? Ha az időmérőt nézzük, maradt köztük a sorrend, a más-más gumik miatt pedig nem tudhatjuk pontosan, mi lett volna, ha a Ferrari is a közepessel megy.

Hasonló a helyzet a második legfontosabb kérdésben: mennyivel került közelebb Rosberg Hamiltonhoz? Ha az időmérőt nézzük, semennyivel. Ha a futamot, megmondhatatlan, ugyanis Hamilton borzasztóan elrontotta a rajtot, amiből aztán  – kis szerencsével, az Alonso miatt leállítással – és az ügyes gumihasználattal nagyon simán visszajött másodiknak, mentette a menthetőt.

Maradt kérdés Bahreinre is bőven, két hét múlva talán a fenti dolgok kiderülnek, talán nem. A lényeg, hogy a szezon mozgalmasan kezdődött, mert:

A többiről többet megtudni meg van még 20 versenyünk.

Akciós csomagok!

Kényeztetés, lazítás, szórakozás szép tájakon.

Utazzon Szép kártyával!

A panzióktól a 4-5 csillagos szállodákig számos szálláslehetőség.