A Volvo erősebb lehet, mint azt sejtettük

Jó hangulatban kezdtem megírni ezt a bejegyzést a barcelonai átszállásomkor: egyrészt a Marokkóban megszerzett 36 ponttal elégedett voltam, másrészt akkor már csak valamivel több mint két órányi repülőút választott el attól, hogy hazaérjek Johannához és Mirához. Nagyon siettem hozzájuk, a hétvégén folyamatosan el voltam látva friss képekkel, és sok erőt adott, hogy már ketten vártak haza!

Ugyanakkor azt a hétvégi kettős Honda-győzelem ellenére sem mondanám, hogy euforikus örömöt érzek. Jóleső érzés volt látni azt, hogy ezzel nem vagyok egyedül a csapaton belül. Pontosan tudjuk, hogy legfőképpen a marokkói pálya speciális vonalvezetésének volt köszönhető a fölényünk, és az itt megszerzett sok pontból egyáltalán nem következik, hogy innentől a világbajnoki címet a Hondán belül rendezzük majd le egymást közt Tiago Monteiróval.

Leszegett fejjel megyünk tovább

Vasárnap még örülhettünk a sikeres hétvégének, de hétfő reggeltől már azon kell keményen dolgoznunk továbbra is, hogy az autót még hatékonyabbá tegyük, hogy majd a végsebességfüggő pályákon se kerüljünk olyan hátrányos helyzetbe, mint a korábbi években. Szerencsére ezt mindenki ugyanígy gondolja a Hondánál, ami rendkívül motiváló. Nekünk ugyanúgy leszegett fejjel kell mennünk tovább előre, ahogyan eddig tettünk. Ez az egyetlen út a céljaink megvalósítása felé.

Muszáj ilyen realistának lennünk, mert lehet, hogy Rob Huff a Citroënnel balszerencsés hétvégén van túl a négy megszerzett pontjával, de még csak két futam ment le a húszból. Még nagyon hosszú a szezon, és a saját bőrömön is megtanultam már, hogy másokat is érhet balszerencse.

Ráadásul a Volvo teljesítménye sem hagyja, hogy hirtelen rózsaszín ködben lássuk az esélyeinket. A tavalyi eredmények alapján sejthető, hogy a svédeknek a karakterisztikájából adódóan a marokkói a legkedvezőtlenebb pálya a versenynaptárban, és az a tény, hogy az időmérőn mindössze két-három tizeddel voltak lassabbak nálunk, engem meglepett. Előzetesen arra számítottam, hogy ezen a pályán legalább fél másodperccel előttük leszünk egy körön. Az, hogy ez nem így történt, arra utal, hogy a Volvo többet fejlődött a télen, mint előzetesen gondoltuk.

Amivel nem tudtam megbarátkozni...

Ezek azok a gondolatok, amelyek miatt bár alapvetően elégedett vagyok a marokkói eredményekkel, mégis van bennem hiányérzet. Mivel idén megváltozott a pontrendszer, és a főfutamon már több pontot érnek a helyezések, az időmérős eredmények jelentősége is tovább növekedett. Azzal, hogy nem a pole pozíciót, hanem csak a harmadik helyet szereztem meg a Q3-ban, hátrányosabb helyzetbe kerültem, mint tavaly egy hasonló szituációban lettem volna. Szombaton nem is nagyon tudtam megbarátkozni ezzel a gondolattal, mert a világbajnoki címért folytatott küzdelemben borzasztóan hiányozhatnak majd ezek a pontok. A tavalyi év vége óta sajnos tapasztalatom is van arról, hogy egyetlen pontnak is mekkora jelentősége van…

Több oka is volt annak, hogy az a Q3-as kör miért nem úgy jött össze, ahogyan szerettem volna. Először is számított, hogy olajszivárgás miatt az első szabadedzést lényegében ki kellett hagynom. Ugyan egy pilótának a második szabadedzés 45 perce is elég ahhoz, hogy megszokja a pályát, de a beállítások szempontjából ezzel hátrányba kerültünk. A sok téli fejlesztés miatt a tavalyi setup már nem volt használható, viszont több beállítás változtatása hosszabb ideig tart, ezeket rendszerint a két szabadedzés között van idő elvégezni. Mivel nekünk nem volt saját információnk az elsőről, ezt a lehetőséget elveszítettük. Nem mondom, hogy ezen múlt, de volt jelentősége.

Emberi és technikai hiba az időmérőn

Kívülről megtévesztő lehetett, hogy a második szabadedzésen és a Q1-ben, Q2-ben is milyen kényelmesen ott voltam az első-második helyen. Valójában azonban a rádión végig panaszkodtam Gergőnek, hogy nem érzem magam komfortosan az autóban, hol az első, hol a hátsó kerekeim blokkoltak féktávon. Valószínűleg egy rosszul bekoptatott féktárcsabetét-kombináció okozta a hibát, ezért azon is elgondolkodtunk, hogy a Q2 első rohama után és még a Q3 előtt kicseréljük az első fékeket. Ezt végül nem léptük meg, és sajnos a Q3-as körömön is részben ez okozta a problémát: a 3-as kanyar féktávján az első kerekeim blokkoltak és ezután a 4-es, 5-ös kanyarkombinációban nem volt meg a kellő önbizalmam, így túl óvatos voltam. Ezen a két ponton kapásból összejött a négy tizedmásodperces hátrány, amiből már csak faragni tudtam a kör végéig.

Nem mentegetőzöm, mert ebben az emberi tényező éppúgy benne volt, mint a technikai: lehet, hogy más jobban tudta volna kezelni a helyzetet a hármas kanyar után. Nekem most ez nem ment, úgyhogy nincs kifogás, még azzal együtt sem, hogy a telemetria-adatok alapján enélkül a két félresiklott kanyar nélkül Monteiro pole-t érő idejénél is jobbra lehettem volna képes. Ez még mindig fájó pont, ha visszatekintek a hétvégére, mert az időmérőn nem tudtam kihozni a maximumot a lehetőségeimből. Az autóban több volt ennél, amit Tiago egy szinte tökéletes körrel be is bizonyított.

Monteiro hibátlanul vezetett

A két vasárnapi futamon viszont úgy érzem, sikerült maradéktalanul élnem az esélyekkel. A nyitófutamon a rajt után három helyet léptem előre a nyolcadikról az ötödikre, utána viszont őszintén szólva unalmas vonatozás következett. Próbáltam nyomást gyakorolni az előttem haladó Catsburgre, de ezen a szinten már olyan jó pilóták versenyeznek, akik nem osztogatnak ingyen ajándékot. Így azt is teszteltem, hogy a vonalvezetésből és a magas hőmérsékletből adódóan fékgyilkos pályán mennyire lehetek agresszív tempóban. Kicsit már a főfutamra készültem ezzel.

Ott újból jól sikerült a rajt. Az volt a tervem, hogy ha a belső íven fel tudok érni Nestor Girolami mellé az első kanyarig, akkor enyém lesz a pozíció. Így is történt, sikerült megelőznöm az argentint, ugyanakkor Monteiro lerajtolására esély sem volt, túl jól kapta el a ritmust. Ezután hasonlóan alakult ez a futam is, mint az első. Igyekeztem nyomást gyakorolni Monteiróra, de ha közel értem hozzá, gyorsan elkezdtek túlmelegedni a fékeim, ezért ilyenkor le kellett maradnom kicsit, hogy levegőhöz jusson a rendszer. A legvégén még próbáltam rámenni, de nem hibázott – az egész hétvégén hibátlanul vezetett, megmutatta, hogy mennyire felkészült erre a szezonra.

Azt kérték, vigyázzunk egymásra

Csak egy kamikaze manőverrel kerülhettem volna elé, igazából sosem voltam olyan helyzetben, hogy reálisan kifékezhettem volna. Csapatutasítás nem volt, mindössze annyit kértek tőlünk, hogy vigyázzunk egymásra. Ezt teljesen meg is értettem, ugyanis annyi pontot kellett gyűjtenünk Marokkóban, amennyi csak lehetséges volt.

Mission completed.