Michelisz: Van rá esély, hogy jövőre nem tudok rajthoz állni

Interjú a túraautó-vb-n ezüstérmes Michelisz Norberttel

2017-wtcc-race-of-germany
2017.12.13. 10:19
A fáradt, még mindig csalódott vb-második Michelisz Norberttel beszélgettünk az idei WTCC-szezon legfontosabb pillanatiról, illetve a december közepén még borzasztóan bizonytalan 2018-as lehetőségekről, amik miatt válaszúthoz érkezett.

A világbajnoki második hely megszerzése utáni percekben egyértelműen a csalódottságot lehetett érezni Michelisz Norbert hangján. Akkor azt mondta az Indexnek, hogy sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy túltegye magát a WTCC katari szezonzáróján történteken. Amikor másfél héttel a katari versenyek után leültünk beszélgetni, egyből azzal kezdtem, hogy eltelt-e már az ehhez szükséges idő.

Boldog világbajnoki-ezüstérmes, vagy a vb-aranyat elvesztő Michelisz Norbert vagy most?

Egyáltalán nem vagyok boldog vb-ezüstérmes, de már érzem, hogy minél több idő telik el Katar óta, annál pozitívabban látom a dolgokat. Azt mondanám, hogy javulgat a hangulatom, ahogy visszatekintek arra a péntekre.

Igyekeztem nem láttatni magamon, mert még volt hátra két nagyon fontos futam, de az időmérő után nagyon letört voltam.

Pályafutásom egyik legnehezebb pillanata volt, amikor tudatosult bennem, hogy nem lesz meg még az első tízbe kerülés sem az időmérőn.

Ahogy ott ültem a boxutcában a kocsiban, tudtam ugyan, hogy meghibásodott a fék, de ráláttam a célegyenes végén az eredményjelző toronyra, és amíg az 5-ös rajtszám [Michelisz Norberté, a szerk.] volt a tizedik helyen, addig nem volt olyan nagy a csalódottság, mert reménykedtem benne, hogy meglehet a fordított rajtrácsos pole pozíció, de amikor Kevin Gleason 24-es száma beugrott az enyém fölé, azzal jött a mélyütés. Innen jövögetek most visszafelé, de még nem vagyok ugyanott, mint Katar előtt.

Az sem segít ezen gondolom, hogy nincs egy újabb hétvége, amire lehet készülni, amin lehetne javítani, hanem egyfajta ürességben vagy.

Pontosan. Az volt a fő probléma az utolsó hétvégével, hogy egyáltalán nem esélyesként érkeztem oda, de ez csütörtök estére, a szabadedzések végére megváltozott. Ott minden kifejezetten jól alakult, amikor lefeküdtem, azt éreztem, hogy már én vagyok az esélyes. Az autó nagyon jól ment, a vb-pontversenyt vezető, később világbajnok Thed Björkön pedig azt láttam, hogy kicsit megzuhant, a csütörtöki doppingvizsgálaton sem láttam rajta azt a magabiztosságot, amit korábbi versenyhétvégéken. Innen átélni az időmérős fiaskót elég nagy érzelmi hullámvasút volt.

De félreértés ne essék, sportolóként tudnunk kell kezelni az ilyen kudarcélményeket, van, amelyiken kicsit tovább tart túllépni, mint a többin. Nincs szó tragédiáról attól még, hogy világbajnoki második lettem, fogom még látni ennek a helyezésnek a valódi értékét.

Ha már a kudarcélményekről beszélünk, volt még egy komolyabb ilyen a szezonban, amikor Japánban megtudtátok, hogy egy adminisztrációs hiba miatt törölték a kínai eredményeiteket. Azt pilótaként, mint vétlen fél, hogyan élted meg?

A vizsgálatról már a kínai versenyek után értesült a csapat, így én is. Soha nem fogalmazódott meg bennem valós veszélyként, hogy ezért ki fognak minket zárni, talán, mert el akartam hessegetni magamtól a gondolatot. Ez azért is volt így, mert nem egy olyan alkatrész miatt büntettek meg minket, ami teljesítményelőnyt jelentett volna. Ez egy új befecskendező volt az idei motorspecifikációhoz, semmilyen plusz dzsókerbe nem került volna ezt az év elején feltüntetni a motor teljes homológlapján. Adminisztratív hiba történt, mert ezt nem tették meg.

Természetesen nem tudok objektív maradni a kérdésben, hiszen az én káromra döntöttek, gondolom az olvasókban is megfogalmazódhat, hogy jogtalan volt a büntetés. Ha kettőt hátrébb is lépek, akkor is azt mondom, hogy aránytalanul szigorú volt a büntetés, de ha feketén-fehéren akarjuk nézni, azt is mondhatjuk, hogy nem volt szabályos az elem, törölni lehet az eredményeket. De ez az elem plusz teljesítményt nem ad, csak a megbízhatóságban segített, viszont amikor visszacseréltük a régi befecskendezőre, semmiben nem esett vissza a teljesítményünk. Én egyébként arra számítottam, amikor mondták, hogy rövidesen kihirdetik a büntetést, hogy vaskos pénzbüntetést kap a csapat.

Ez is mélyütés volt, de egészen más lelkiállapotot eredményezett, mint a katari, hiszen még volt három versenyhétvége, volt három esély a javításra. Minél közelebb a szezon vége, minden hasonló helyzet egyre érzékenyebben érinti a sportolót. Egyet tehettem, hogy a lehető leggyorsabban elfelejtsem. Ez sikerült is.

A katari időmérő alatt a tévékamerák elkapták a pillanatot, amikor feleséged, Johanna megölel, ahogy kiszálltál az autóból. Emlékszel, hogy mit mondott akkor?

Azt láttam csak rajta, hogy nagyon sírt, ezért éreztem, hogy nem szabad mutatnom, mennyire csalódott voltam, mert neki volt szüksége bátorításra. Ott volt édesapám is, tudom, hogy neki és Johannának is mennyit jelentett volna, ha sikerül megnyernem a világbajnokságot, mert ők tudják a legjobban, mennyit áldoztam fel ezért, és a közös sikerünk lett volna. Csalódottak voltak, de inkább azon izgultak, hogy velem mi van.

Talán ő sem mondott semmit és én sem, csak éreztük, hogy egy ölelés kell, hogy ott vagyunk egymásnak. Utána elvonultunk hátra az öltözőbe, de akkor sem tudunk okosat mondani a másiknak, vannak ilyen helyzetek. Sokat segített, hogy ott volt ő és édesapám is.

Még egy kicsit maradjunk a katari hétvégénél. A Volvóhoz beugró Yvan Muller az időmérő előtt nem sokkal közölte, hogy halálos fenyegetéseket kapott a magyar rajongóktól azután, hogy bejelentették a visszatérését. Hogyan érint, hogy ennyire szenvedélyes szurkolóid vannak?

Annak nagyon örülök, hogy szenvedélyes szurkolóim vannak, de nagyon fontosnak tartom, hogy ez a szurkolás mindig pozitív maradjon, ezt elmondtam tavaly is, amikor Tiago Monteiro elengedése miatt támadták Mullert. Nagyon hálás vagyok a szurkolóimnak, ezért is törekedtem arra, hogy a marrákesi szezonnyitón csinált Mullerrel közös képpel kicsit enyhítsek a helyzeten, mert sok nehéz időszakon átsegítettek. Ez viszont szerencsétlen helyzet volt, mert ugyan komolyan kell kezelni az ilyen fenyegetéseket, de Muller nyilatkozatának időzítése felvetett bennem néhány kérdést a valós motivációi kapcsán.

Lányod, Mira születését nyilván nehéz túlszárnyalni, de ha csak a szakmai oldalát nézzük az évednek, mi volt a csúcspont?

Egyet nem tudnék mondani, legalább három volt. A nürburgringi pole pozíciómra azért vagyok nagyon büszke, mert egy olyan pályán sikerült elérni, ahol a versenyző jelentheti a különbséget, és nem a miénk volt ott a legjobb autó.

A portugáliai időmérőn megszerzett első helyre azért vagyok büszke, mert nagyon nagy különbséggel, majdnem héttized másodperccel nyertem meg a második előtt, és utána a főfutamot elég sok tartalékkal tudtam megnyerni.

Motegiben pedig a kínai kizárás miatti meggyötört lelkiállapotból kellett talpra állnom, és sikerült is.

Mindhárom nagyon fontos momentuma volt az idénynek.

Tudtad nézni élőben, amikor a csapatod, a M1RA bajnok lett?

Igen, Makaóban voltunk épp a WTCC-versenyen, a boxban néztük az első futam legvégét, talán négy kört láttam belőle. Előző este az időmérő alapján számolgattam, hogy meglehet-e a bajnoki cím, és amikor a közvetítés elé keveredtem, az állásból már éreztem, hogy meglesz. Nagyon büszke voltam a srácokra, Dávidnak [Bári Dávid M1RA-csapatvezető] is azt írtam, hogy bárcsak ott lehetnék, hogy megöleljem őket.

Mindig hittem abban, hogy meglesz a bajnoki cím, és az, hogy végül ezt mennyire kitartó és profi munkával sikerült elérni, nagyon felemelő érzés volt.

Korábban említetted valahol, hogy azért nem egészen úgy tervezted az évedet energiaigény szempontjából, ahogy végül alakult.

Azt hiszem, aki volt már friss szülő, az tudja, hogy olyankor az élet nem a sok alvásról szól. Ennek az év elején nem tulajdonítottam kellő jelentőséget, erről beszéltem a nyáron. Az év végén is jött egy kisebb hullámvölgy, Kína vagy Japán környékén azért erősen éreztem, hogy minden plusz hétvége nagyon sok energiámat felemészt. Amikor ezt kevés alvással és sok pörgéssel kombinálja valaki, akkor könnyen kifárad, Katarban már nagyon az erőtartalékaim végét jártam.

Csapattársad, Tiago Monteiro Katarban már visszatérhetett a csapat mellé a szeptemberi hatalmas balesete után. Jelentett pluszt, hogy ott volt az utolsó versenyeken? És mennyire motoszkált ősszel a fejedben, hogy a 2017-es tesztek 80 százalékán te vezettél, és könnyen történhetett volna a fékhiba, amikor te ülsz az autóban?

Nagyon sokáig elkísért ez a gondolat. Ez pont az a hétvége volt, amikor a Honda engedélyével elrepültem Thaiföldre, hogy a M1RA-val induljak, pont emiatt kellett átszervezni azt a tesztbeosztást, úgyhogy sokat gondolkodtam azon, hogy akár velem is történhetett volna, ami Tiagóval.

Épp ezért is jelentett sokat, hogy ott volt Katarban. Csak akkor tudtam igazán értékelni, hogy ő a csapattársam, amikor már nem volt ott velünk. Érzi belül az ember, hogy valami megváltozott a csapaton belüli légkörben. Nem hatalmas dologra kell gondolni, de amikor vb-címért küzd valaki, minden apró puzzle-nek a helyén kell lennie, és egy új csapattárs azt is jelenti, hogy egy új dinamikához kell alkalmazkodni. Egyébként pont akkor tért vissza Katarba, amikor már kezdtem megszokni, hogy nincs velünk, de nagyon örültem neki, hogy ott lehetett a pálya mellett.

Elég sok fórumon, kommentben lehet olvasni azt, hogy a túraautó-vb színvonala azért nem volt valami magas 2017-ben. Ezt te hogy látod?

Hallom én is ezeket a véleményeket folyamatosan, de egyáltalán nem értek ezzel egyet. Az elmúlt években sem volt sokkal több autó a rajtrácson, mint idén, de én nem is ezen, hanem a versenyzés szintjén szeretem lemérni a színvonalat, ez alapján pedig azt látjuk, hogy az elmúlt három, de inkább hat év legjobb szezonja volt a mostani.

2011-12 között egy igazi gyártó volt, a Chevrolet, gyakorlatilag év elején ki lehetett osztani a bajnoki címet, 2013-ban a Chevy még mindig óriási fölényben volt a frissen érkező Hondával szemben. Azokban az években nem nagyon volt komoly izgalom az autók között, vagy elég megnézni, 2013-ban milyen előnnyel lett bajnok Yvan Muller. Azt, vagy az ideit nézné valaki szívesebben?

Térjünk át a még bizonytalan 2018-as évre. Annyit tudni csak, hogy egyesül a WTCC és a TCR International Series, de jóval drágább lesz a versenyzés a privát csapatoknak az új rendszerben. Mit tudsz mondani a saját és csapatod jövőjéről? Egyáltalán szét kell-e választani a kettőt?

Egyelőre szét kell választani. A gyári hondás szerződésem kifut év végén, a folytatás kapcsán részemről és a Honda oldaláról is csak tapogatózásról beszélhetünk, és nem hiszem, hogy komoly fejlemény várható ez ügyben a következő egy, másfél hónapban a bajnokságról elég későn beérkező hírek miatt.

A Hondának előbb ki kell találnia, pontosan milyen szerepben folytatnák az új szabályrendszerben, megértem, hogy ők sem akarnak belerohanni átgondolatlanul valamibe. Gyártóként komolyabb támogatást tudnak adni egy általuk választott csapatnak, ha akarnak, de semmi nem garantálja, hogy ott nekem is jut lehetőség.

Sőt, még nekem is jobban látnom kell, hogy mi fog történni a sorozattal, hogy tudjam, hol képzelem el a jövőmet. Most úgy látom, szeretnék ebben a bajnokságban indulni, de olyan feltételek mellett, hogy lehetőségem legyen a szakmai fejlődésre, és legalább középtávon a bajnoki cím megszerzésére.

A csapattal is megkezdtük az érdeklődést több irányba is, az eredményesség sokat segít nekünk, a költségek nagy mértékű emelkedése viszont nem. A M1RA-val is erősebb a motiváció arra, hogy itt folytassuk, hiszen ebben a szabályrendszerben lettünk bajnokok. Nem szabad feledni azt a felelősséget sem, hogy ha már létre hoztunk valamit, ami ilyen értéket képvisel, azt ne hagyjuk veszni egy év után.

Minden út nyitott, de túl frissek a hírek ahhoz, hogy most, december közepén megbecsüljem a valószínűségét akár a saját, akár a csapatom indulásának, de

bőven látok arra esélyt, hogy ha nem látom a szakmai fejlődésem biztosítottságát, akkor nem leszek ott rajtrácson.

Tudom, hogy sokan lennének a helyemben, és nagyon szeretek versenyezni, de úgy szeretnék jövőre versenyezni, hogy mindent a helyén tudok, mert azt az áldozatot, amit a közvetlen környezetemben hoztak meg többen is idén, azt nem várhatom el a végtelenségig.

Ideális esetben persze a saját csapatomban versenyeznék, de akkor minden költséget magunknak kellene előteremteni, úgyhogy jelenleg erre nagyon kis esélyt látok.

Mekkora léptékű költségekről beszélünk?

6-700 ezer euróba kerülhet a jövő évi szezon a M1RA-nak, ha WTCR-indulással számolunk. Ha minden hétvégére minden új gumit, új alkatrészt megvesz egy csapat, akkor ez a 700 ezerhez van közel, ha csak a rajtrácson akar ott lenni, nem számít az eredmény, akkor lehet, hogy 550 ezerből is kihozható az idény, de minket nem ez a része motivál.

Ez a 700 ezer euró ahhoz kell, hogy a saját csapatodban versenyezz? Milyen lehetőségek merülnek még fel?

Lényegében minden. Lehet, hogy sikerül ezt összehozni, és a M1RA-val indulhatok a WTCR-ben, lehet, hogy én és a M1RA is ott leszünk, de külön, vagy mondjuk én ott leszek a sorozatban, de a csapatom nem, vagy épp fordítva. Sőt, még az is

lehet, hogy se én, se a M1RA nem indul majd a WTCR-ben.

Ami engem illet, eljutottam már arra szintre, hogy ne fogadjak el egy ajánlatot csak azért, hogy a WTCR-ben induljak, ha szakmailag az visszalépést jelent.

Abba belegondoltál már, milyen furcsa helyzetet hozhat, ha más csapat pilótájaként kellene küzdened a saját csapatod ellen?

Ennek a gyakorlati megvalósíthatóságán még nem gondolkodtam, nem tudom, ez milyen lenne, de előbb legyünk ott, hogy ilyen problémákat kell megoldanom.

A Hondával elválaszthatatlanok vagytok? Akár te mint pilóta, akár a csapatod.

Nem, de azt sem mondanám, hogy feltétlen ok lenne a váltásra bármelyik részről. A Honda autója nagyon jó volt ebben a bajnokságban, de nem látom, hogy csapatszinten mi a Honda koncepciója, úgyhogy jósolni sem szeretnék.

Könnyen lehet, hogy nem is kapok ajánlatot a Hondától, de egy másik gyártóval dolgozó csapattól igen. Lehet, hogy ott érdekessé válik a saját versenycsapatom is, de lehet, hogy nem tud követni a M1RA az új közegbe egy esetleges váltás esetén.

Tartozom annyi felelősséggel a csapatomban dolgozók felé, hogy minden lehetőséget meg kell vizsgálnom, hogy hogyan tudjuk a jövő évi szereplést biztosítani.

Vagyis a versenyző Michelisz Norbert és a csapattulajdonos Michelisz Norbert érdekei nem biztos, hogy egyeznek.

Bármilyen furcsán hangzik, de így van. Nehéz elválasztani a két oldalt, ezért is vonom be Bári Dávidot az összes tárgyalásba. Magamról versenyzőként nyilatkozom, a csapat dolgait Dávid képviseli, mert ugyan a két szerepem sok esetben erősítheti egymást, de okozhat kellemetlenséget is. Kaphatok ajánlatot A gyártótól, miközben a csapatom B gyártó kocsijával indul, és egymás ellen küzdünk a bajnoki címért. Hogyan tárgyaljak így B-nél.

Elsősorban nem azért hoztuk létre ezt a csapatot, hogy nekem legyen lehetőségem versenyezni benne, de bármi előfordulhat.

Ha nem kapsz megfelelő ajánlatot 2018-ra, mit csinálsz majd?

Nem tudok erre kielégítő választ adni, de nem azért, mert ne foglalkoznék ezzel az eshetőséggel.

Túl közel van még a katari hétvége, hogy tiszta fejjel lássam 2018-at. Kell még pár hét bezárkózás ahhoz, hogy pontosan lássam, mit is szeretnék.

Nem tudom még azt sem, hogy a fenti forgatókönyvekből nekem mi lenne a legjobb. Lehet, hogy január elején kristálytiszta sorrendet tudnék mondani, de most még nem.

Összességében, magát a túraautózást nézve, szerinted a WTCC-TCR egyesülés jót tesz a sorozatnak?

Jó lehetőségekkel kecsegtet, de más kérdés, hogy mit tudnak ebből kihozni a szervezők. Pozitívan állok a dologhoz, szerintem nagyon jó lesz 2018. A megjelenésekből, szurkolói visszajelzésekből is azt látom, hogy mindenki nagyon izgatottan várja 2018-at, és ez nagyon jó jel. Nem csak itthon, nemzetközi szinten is ezt tapasztalom.

A támogatók is izgatottabbak a szurkolókkal együtt? Javult a helyzet az autósportban ahhoz képest, amiről márciusban meséltetek Bári Dáviddal?

Más kicsit, nehéz megmondani, mert amekkora összegekről beszélünk, akkora támogatást borzasztó nehéz szerezni bárkitől. Ezért nem is lesz könnyű a M1RA szerepléséhez szükséges anyagi hátteret előteremteni. Nagyon szeretnénk a M1RA-val két, de inkább három autóval indulni, szeretnénk tovább dolgozni Tassi Attilával, de semmi sem ad garanciát arra, hogy így is lesz.

Két-három éves múlttal, az ideihez hasonló eredményekkel könnyebben viselné ezt a váltást a M1RA?

Minél hosszabb ideje sikeres egy projekt, annál ismertebb, ami a támogatóknak is nagyobb érték, de azt sem gondolom, hogy a potenciális támogatói körünknek külön be kellene mutatnunk, mit értünk el idén a M1RA-val. Két év múlva, még két bajnoki címmel a hátunk mögött sem lennénk sokkal egyszerűbb helyzetben. Sajnos.

Ha a M1RA-nak nem jön össze a WTCR, milyen utak járhatók még?

A TCR Europe Trophy mindenképp érdekes lehet nekünk. Európai helyszínekről van szó, egyfajta Európa-kupa, a szereplést pedig a WTCR-hez képest a feléből, talán a harmadából is meg lehetne oldani. Viszont azt nem közvetíti nagy tévécsatorna, a TCR márka ismertsége is alacsonyabb, így hiába kellene kisebb költségvetés, támogatót is nehezebb lenne ide találni.

Ide is három autóval terveznétek, vagy ez már végképp a lehetőségeken múlna?

Nekem nagyon tetszett idén a háromautós dinamika a csapatnál, azok a hétvégék eredményesebbek voltak minden szempontból, amikor plusz egy kocsival tudunk indulni. Minden adott személyi és szervezeti oldalról, hogy három autót versenyeztessünk. Az a cél, hogy minden évben fejlődjünk, ezt jelenthetné jövőre az is, hogy három autóra bővülünk. Tovább nem merészkednénk, a négy autó például már sok lenne, tehát ha most itt lenne négy pilóta, akik támogatókon keresztül hozzák az indulási költségüket, egynek biztosan nemet mondanék inkább, nehogy túlvállaljuk magunkat.

Beszéltünk róla, hogy január 31. a WTCR nevezési határideje. Akkor viszont még csak egy kérdésre kapunk választ.

Igen, akkor az dől el, hogy a M1RA ott lesz-e a WTCR-ben, vagy sem. A csapatoknak utána még van ideje a pilótákkal tárgyalni, vagyis az én helyzetem is alakulhat még utána.

Mennyire nehezen viseled a 2018-as bizonytalanságot?

Nagyon nehezen. Önmagában a helyzet nem teljesen új, hiszen nagyjából 2013-14-ig mindig a szezon előtti utolsó hetekben dőlt el, hogy indulunk-e vagy sem, szóval van már ebben rutinom. Viszont érdekes, hogy a szezonzáróig elő-előfordult, hogy eszembe jutott, hogy esetleg jövőre nem fogok versenyezni, és nem zavart a dolog. De bármennyire elfáradtam Katar után, most nagyon nehezen tudnék megbirkózni azzal a tudattal, hogy 2018-ban nem versenyzek. Ez talán még a kudarc hatása, ez hajt előre. Biztosan másképp nyilatkoznék erről, ha nem vb-második, hanem világbajnok lennék most.

A világbajnoki második helyért kapott trófea miatt át kellett rendezni a többit otthon a polcon, vagy előre bekészített helye volt az eddigi legjobb teljesítményedért járónak?

Fő helyre került, de rendezni nem kellett. Nemrég költözünk új lakásba, ezért a régebbi trófeák még a szüleimnél, Himesházán vannak. Ha minden rendeződik, majd áthozom azokat is.

Ha 2018-ban megnyernéd a WTCR-t, jelentene annyit, mint a 2017-es WTCC-arany jelentett volna, még ha csak világkupa is lesz a világbajnokság helyett?

Ha a saját csapatommal nyerném meg, még többet jelentene.

De nem az elnevezése miatt lenne bennem hiányérzet adott esetben, szakmai szempontból szinte ugyanaz a közeg, mindegy, hogy világbajnokság vagy világkupa. Marketing oldalról más a kettő, egy gyártónak a vb többet ér, de nekem személyesen az számít, hogy milyen közegben, kik ellen érek el valamit.

Azért is vagyok büszke az idei második helyezésemre, mert hosszú évek óta az egyik legfordulatosabb, legmagasabb színvonalú túraautó-világbajnoki szezon volt, és ebben nyújtottam az eddigi legjobbamat.