1212 találat az Indexről, és a környékéről.
Heves esőzések és hűvös idő várható.
Heffen településen a helyi templom tetőzetét teljes egészében elsöpörte a szél.
Több mint száz embert állítottak elő.
A belga párt elnöke szerint a nacionalista pártok erősebbek, mint valaha.
Akkor vezették be, amikor egy iszlamista megölt két futballszurkolót az országban.
A franciák szövetségi kapitánya büszke a játékosaira.
A belgiumi áruházi mészárlásban 28 ember, köztük egy gyermek vesztette életét.
Magyarország Belgiumtól veszi át a megbízatást fél évre.
Világraszóló mulatság a stadionon kívül is.
A magyar kormány szerinte nem lép az ügyben.
Az utolsó fordulót megelőzően mind a négy csapatnak három pontja van.
Ez már átok! Lukaku valami egészen hihetetlen vesszőfutást mutatott be Frankfurtban.
Menjünk haza, vagy maradjunk itthon?
Könnyeivel küszködve mondott le a miniszterelnök.
Egy utolsó utáni nagy dobás jöhet a belgáktól.
A magyar kormány reagált a tervezetre.
A 21 éves versenyző két forduló után 78 ponttal az összetett hetedik helyén áll.
A műsorvezető támadásra szólította fel a hallgatókat.
Igaz, a feljutásért zajló küzdelemben győzelmet végül nem ért.
A magyar akadémiák számát legalább felére kéne csökkenteni, mert addig semmi változás nem lesz.
2024.04.21. 06:13 Módosítva: 2024-04-22 06:27:28
Utánajártunk, mivel helyettesítik a már sikeresen lecsatlakozott országok az orosz földgázt.
Korábban Magyarországon is közszemlére tettek színes bőrű személyeket.
A franciák 46 országtól kértek rendőröket és katonákat.
Az utolsó tíz perc nem hasonlított futballmeccsre, még az üres kapuba sem rúgták be a labdát.
Világbajnoki döntőnek beillő mérkőzéseket játszottak.
A rendőrség vízágyút és könnygázt is bevetett.
Úgy látják, a tizenéveseket célozzák meg a termékekkel.
Egy olyan csoportban kommunikáltak, ahol dzsihadista propaganda volt a téma.
A gyanútlan, sokszor kiskorú nők jól fizető, vendéglátóipari állást reméltek.
Jókor volt jó helyen, de a nyáron szintet lépne.
Könnygázt is bevetettek a rendőrök.
2024.02.20. 13:42 Módosítva: 2024-02-20 18:13:39
Egyre többen vannak, akiknek a politika családi biznisz.
Folytatódnak a tiltakozások Brüsszelben is.
A tiltakozók miatt teljesen megbénulhat a közlekedés.
Az erős szél nehezítette a leszállást.
Teljesül az óvást benyújtó csapat kívánsága.
Nyolc gyanúsítottat elfogtak, köztük egy volt miniszter fiát.
Felesége bizakodó.
Az eset Belgiumban történt, az ügyészség nyomoz.
A rendőrség rögtön akcióba is lendült.
Akár 500 darab buszt is összeszerelhetnek a komáromi BYD üzemben a belga De Lijn közlekedési vállalat részére.
2024.01.05. 14:21 Módosítva: 2024-01-06 07:23:37
Először lehet királynője Belgiumnak, a spanyol trónörökös pedig Európa legfiatalabbja.
2023. december 22., 08:59
Az erős szél okozta a tragédiát.
2023. december 16., 11:40
A jobboldali publicista sem hagyta szó nélkül a Brüsszelben történteket.
2023. december 12., 16:40
Nem szeretnének megszorításokat.
Az idegenrendészeti hivatal kérte erre az önkormányzatokat.
Az elkövetőt jelenleg is keresik.
2023. november 29., 17:40
A külügyminiszter meglehetősen érdekesnek nevezte Belgiumot.
2023.11.28. 09:18 Módosítva: 2023-11-28 18:46:31
Szankciók a gyémántok ellen?
2023. november 27., 14:59
Súlyos büntetés jár a hamis riasztásért.
2023. november 18., 09:59
Nem ez volt az első rasszista kijelentése a politikusnak.
2023. november 15., 17:44
A biztonságos leszállás érdekében 20 tonna üzemanyagot engedtek az Atlanti-óceánba a magasból.
2023. november 14., 14:58
A tetoválást az egyik családtag ismerte fel a hírekben.
2023. november 11., 06:42
A magyar államfő háromnapos látogatáson járt Brüsszelben.
2023. november 10., 12:02
A park az Európai Parlament mellett található.
A magyar köztársasági elnök Brüsszelben találkozott a NATO főtitkárával és a magyar származású EP-képviselőkkel is.
A belga drogbandák vissza szeretnék lopni az anyagukat.
A Ciarán vihar miatt 1,2 millió háztartásban áramkimaradások vannak.
2023.11.02. 12:30 Módosítva: 2023-11-03 11:10:59
Több nyugati országban értetlenkedve fogadják Magyarország szövetségen belüli álláspontját, amely késlelteti a svédek csatlakozását.
Az orka nagyon sovány volt, ami arra utal, hogy beteg lehetett.