mclaren
226 találat az Indexről, és a környékéről.
A két McLaren a végén nem tudott javítani, a ferraris a pole helyett csak az 5. helyről indulhat.
Izgalomból és balesetből sem volt hiány: többek közt Max Verstappen is korán búcsúzott.
Leclerc befurakodott a két McLaren közé, de Norris álomköre után volt is hozzá „helye” az időmérőn.
300 millió forint nem is olyan sok érte, nem?
Andrea Stella csapatfőnök szerint ez egy fontos érték, amit meg akarnak tartani,
Lássuk a Kanadai Nagydíj legfontosabb beszédtémáit!
George Russell idénybeli első F1-es győzelmét teljesen háttérbe szorította a McLarenek ütközése.
2025.06.15. 21:35 Módosítva: 2025-07-08 10:27:58
Russell nyert Montrealban, de Verstappen sem búslakodhat. Antonelli először a dobogón.
A program az ultragazdagoknak szól.
A hétvégén 93. alkalommal rajtol el a legendás Le Mans-i 24 órás verseny, a motorsport történetének egyik legnehezebb és legnagyobb megmérettetése.
Képes lesz Verstappen felzárkózni a McLarenekre? Eldőlt Russell jövője?
A szenzációs ausztrál sikere mellett Verstappen kiborulása is terítékre került a nemzetközi sportsajtóban.
A két McLaren uralja eddig a hétvégét, a címvédő megint csodát művelt.
Lando Norris és Oscar Piastri is nagyon gyors volt pénteken.
Autóversenyből mondjuk nem sokat láttunk.
Verstappen pedig egészen simán nyert.
Fordulatos versenyt hozott az Emilia-Romagna Nagydíj, sokat vesztett a Mercedes, a Ferrari jól járt.
Verstappen már az ötödik. Ezúttal Leclerc-nek jött ki jobban a lépés a két Ferrari közül.
A McLaren párosa volt a leggyorsabb a rendkívül szoros élmezőnyt hozó első szabadedzésen.
A McLaren ausztrálja úgy ment Miamiban, mintha nem is lenne ellenfél a pályán.
Négy versenyző is kiesett a Miami Nagydíjon.
A négyszeres világbajnok teljesen váratlanul verte meg a McLareneket és a Mercedeseket.
Ha túl jó fiú vagy, az F1-ben kicsinálnak...
Így már ő vezeti a világbajnokságot.
A pole-ból induló Verstappen és a remek futamot teljesítő Leclerc állhatott még dobogóra.
Az utolsó pillanatban csente el a holland Piastritól a pole pozíciót.
A Ferrari a szezonban először életjeleket mutatott, a Haas újonca a fél mezőnyön átgázolt.
Max Verstappen csak a hetedik lett, Hamilton nála is lassabb volt.
Továbbra is hatalmas siker a Hypercar széria.
Egy McLarent választott helyette.
A címvédő, négyszeres világbajnokot piedesztálra emelik a neves lapok.
Melegszik a pite, Norris előnye egy pontra csökkent legnagyobb riválisával szemben.
Ezzel mindenki jól járna.
2025.03.23. 09:39 Módosítva: 2025-03-24 06:05:35
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
Már a tavalyi botrányok után is szóba került a váltás.
Hatan is elbúcsúztak a versenytől; a konstruktőri bajnokok házi csatát vívtak, aztán majdnem kiestek.
A McLaren? SUV-t? Kizárt dolog - mondták nemrég.
Az osztrák szakember úgy látja, a világbajnoki címvédő csapat rejtegette a valós tempóját az előszezoni teszten.
Kiszivárgott a tehetség mesés fizetése.
Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.
Az F1 történetének leglátványosabb bemutatóján, a londoni O2 Arénában leplezték le a 2025-ös versenyautókat – itt vannak a képek a grandiózus gáláról!
A különbségek annyira kicsik, hogy ha nem fejlesztünk a lehető leggyorsabban, pillanatok alatt elvesztjük minden előnyünket. – nyilatkozta Stella.
Lassan nincs rekord, amit ne ő tartana, de vajon képes lesz letaszítani Michael Schumachert?
2024. december 25., 15:56
Lássuk, melyik csapat hogyan teljesített idén!
2024. december 25., 13:34
Óriási népszerűségnek örvendett a játékosok körében.
2024. december 20., 06:02
Izgalmas szezonon vagyunk túl a Forma-1-ben sok meglepetéssel, aminek persze nem mindenki egyformán örül. Wéber Gáborral elemezzük a legfontosabb történéseket, áttekintjük a csapatok és a pilóták jó és rossz húzásait, beszélünk a szabálymódosításról és az átmeneti, 2025-ös évről. Szóba kerülnek a lehetséges átigazolások is. A felvétel Sergio Pérez távozásának bejelentése előtt készült!
2024.12.10. 16:19 Módosítva: 2024-12-11 13:25:26
A 2025-ös világbajnoki cím favoritját úgy hívják, Lando Norris?
Oscar Piastri első körös balesete és Charles Leclerc parádés felzárkózása miatt úgy tűnt, még szoros küzdelem is várható a konstruktőri bajnoki címért
A McLaren 1998 óta először nyert konstuktőri világbajnokságot.
2024.12.08. 15:31 Módosítva: 2024-12-09 09:47:33
Leclerc dobogós lett a mezőny végéről, Hamilton is óriásit javított.
A Ferrarit vezető Charles Leclerc sem lesz büszke erre az időmérőre.
A brit gyártó visszahívást rendelt el egy rosszul ragasztott ablak miatt.
A McLaren már fél kézzel fogta a konstruktőri trófeát – Norrist viszont a hajrában megbüntették.
2024. november 30., 15:55
Egyik Ferrari sem tudott bekerülni a legjobb háromba.
2024. november 29., 19:48
A Mercedes nagyot javult a szabadedzéshez képest; a világbajnok Verstappen a hatodik lett.
2024. november 29., 17:18
A konstruktőri világbajnokság szempontjából izgalmas erősorrend kezd kibontakozni.
2024. november 16., 13:26
Kíváncsiak vagyunk, mit szól ehhez a biztosító.
Megtört a német mágia, Hamilton már a Q1-ben kiesett.
A pályán kívül is nagy csatákat vív a két istálló.