Ez a poszt a következő Percről percre része:

Kormányválság 2009

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ha felkérést kap, továbbra is vezetné az önkormányzati tárcát Gyenesei István. Az MTI-nek nyilatkozó politikus szerdán találkozik Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölttel, és "akkor minden kiderül". Elmondása szerint nem ismeri a kormányfőjelölt válságkezelési programját, arról csak annyit tud, mint a sajtóból bárki más. Ha a programmal nem ért egyet, akkor nem vállal szerepet a kormányban. A lehetséges jelentősebb elvonásokról szólva megjegyezte, az általa irányított tárcához nemcsak az önkormányzat, hanem a turizmus, a sport, a katasztrófavédelem, a lakásfejlesztés, a választások szervezése és a területi államigazgatás működtetése tartozik, de nincs olyan ismerete, hogy a rendkívüli megszorítás érintené ezeket a terülteket.

  • Sem Veres János pénzügyminiszter, sem Keller László pénzügyi államtitkár nem nyilatkozott a sajtónak, miután nem sokkal délután két óra után elhagyta a gazdasági minisztériumot, ahol Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölttel egyeztetett.  A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumban időközben elkezdődött a Szücs Erika szociális és munkaügyi miniszterrel, valamint államtitkárával, Simon Gáborral és Korózs Lajossal folytatott megbeszélés is. (MTI)

    veres
  • A Fidesz sem Bajnai Gordon "illegitim kormányával", sem pedig az "új MSZP-SZDSZ-koalícióval" nem tárgyal az emberek háta mögött - olvasható abban a válaszlevélben, amit Szijjártó Péter küldött Bajnai Gordon kormányfőjelöltnek. A Fidesz elnöki stábjának vezetője azt mondta: Bajnai Gordon az MSZP programjának végrehajtására összefogott az MSZP-vel és az SZDSZ-szel az emberek ellen. A programról szerinte Gyurcsány Ferenc állapodott meg, a szocialista párt kongresszusa jóváhagyta, Bajnai Gordon pedig végre fogja hajtani. (MTI)

  • A Fidesz ma nem egy politikai tárgyalásra, hanem az ország megerősítésére, a magyar munkahelyek megmentésére mondott nemet - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője. Közölte: Orbán Viktor és pártja továbbra is a "minél rosszabb az országnak, annál jobb a Fidesznek" politikáját folytatja. "Az országnak nincs vesztegetni való ideje. Késlekedés nélkül, azonnal cselekedni kell. Minden belpolitikai vitával, egymás elleni kampányolással eltékozolt hét százmilliárd forintokba és munkahelyek ezreibe kerülhet az országnak" - fogalmazott Nyakó István. (MTI)

  • A szocialisták Velez Árpádot, az MSZP I. kerületi elnökét, önkormányzati képviselőt, a Harmadik Hullám platform alelnökét jelölték az Országgyűlésbe Szabados Ákos helyére. Az új képviselő várhatóan április 14-én teszi le az esküt.

  • A Népszabadság megbízhatónak mondott forrásai szerint szocialista képviselők közül körülbelül tucatnyian rövidebb-hosszabb záradékokat csatoltak a Bajnai Gordon által kért politikai nyilatkozathoz. A lap Bókay Endrét, Szanyi Tibort és Simon Gábort nevezi meg. A záradékok egyike sem megy szembe Bajnaival, mindannyian támogatják az új kormányfőt, de további ajánlásokat is tesznek.

    A Népszabadság értesülései szerint ezek mind baloldali tematikát követnek, elsősorban a munkahelyek megőrzéséről és a társadalmi kettészakítottság megakadályozásáról szólnak. Majd mindenki felhívta a figyelmet arra is, hogy ideje pontot tenni a pártfinanszírozás, a képviselői tiszteletdíjak és költségtérítések rendezésére, vagy az állami vezetők javadalmazásának kiegyenlítésére. A nyilatkozatokat nem adták át Bajnainak, így kérdés, hogy miként építi be azok tartalmát a programjába.

  • Távozik posztjáról Daróczi Dávid. Ezt a kormányszóvivő jelentette be a kormányülés utáni tájékoztatón. Daróczi úgy fogalmazott: "szakértő voltam, az is maradok, de tettem egy kitérőt a politika világába". Daróczi a jövőben a magánszférában tevékenykedik majd. (FH)

    daroczi
  • cikkünk a témában:

    Horn módosítaná Bajnai programját

    Váratlan fordulat állt be az SZDSZ politikájában, legalábbis Horn Gábor, a párt ügyvivője az SZDSZ-re eddig jellemző módon jövedelemátcsoportosító intézkedéseket sürgertett. Hasonló javaslatok eddig az MSZP balszéléről érkeztek csak, Bajnai értesüléseink szerint megdöbbent.

  • Kiss Péter kancelláriaminiszter javaslatára az MSZP országos elnöksége több baloldali karakterű javaslatot fogadott el, amellyel a testület ki kívánja egészíteni Bajnai Gordon programját. Ezek hangsúlyozottan nem felpuhítani kívánják a Bajnai-csomagot, hanem pluszbevételhez akarják juttatni a költségvetést a legmódosabbak rovására, például az elnökség ugrásszerűen megnövelné a luxusautók adóját vagy erőteljesen megsarcolná az államilag támogatott cégek vezetőinek különböző juttatásait, prémiumait.

  • Kiállítja, majd elárverezi a kormányfőként kapott hivatalos ajándékokat Gyurcsány Ferenc - tudta meg a Blikk. Ez lesz a sorsa a Litvániából kapott zenélő harangnak, a Magyar Postától kapott kürtnek, számos vázának, szobornak és plasztikának.

    Bár a hivatalosan kapott ajándékok a kormányfő személyes tulajdonába kerülnek, már Losonci Pál is jótékony célra ajánlotta fel ezeket, és később elárverezték Göncz Árpád és Mádl Ferenc hivatalos ajándékait is. A távozó kormányfő Horn Gyula vagy Medgyessy Péter parlamenti irodáját kaphatja meg, ahová magával viszi saját plazmatévéjét, családi fotóit és a már sportminiszterként is használt irodai székét - írja a lap.

  • Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke ugyan aláírta a Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt által elvárt politikai nyilatkozatot, amely a kiadáscsökkentő, "fájdalmas, lemondást jelentő" intézkedéseket sorolja fel, de záradékot csatolt hozzá. Szili levelében hat intézkedést szorgalmaz.

    Szili olyan kormányt szeretne, amelynek lépései nyomán csak minimális mértékben csökken a foglalkoztatás, amely tesz a társadalmi különbségek csökkentéséért, megteremti a pénzügyi stabilitást, és állami beavatkozással élénkíti a gazdaságot. Azt is kezdeményezte, hogy - a kiadáscsökkentés mellett - a kormány tekintse át a bevételek növelésének lehetőségeit is.

  • Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt közgazdászokkal egyeztet, akik részt vettek a Reformszövetség munkájában. Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója és Békesi László volt szocialista pénzügyminiszter már megérkezett a gazdasági minisztérium épületéhez. A tanácskozáson várhatóan részt vesz Chikán Attila, az Orbán-kormány gazdasági minisztere és Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke, akit lehetséges miniszterelnök-jelöltként is megneveztek korábban a szocialisták.

    bajnai
  • Bajnai telefonál, Szigetvári, a kabinetfőnök-jelölt már a spájzban
    Fotó: Huszti István
  • békesi02
    Békesi és Bajnai az időjárásról beszélget, meg sok számról, ami nem érdekli az embereket
    Fotó: Huszti István
  • 06
    És ott volt Chickán Attila, Orbán gazdasági minisztere is
    Fotó: Huszti István
  • Az MSZP és az SZDSZ legszűkebb vezetősége lényegében már tudja a Bajnai-kormány összetételét, de a pártok testületei és a frakciók csak közvetlenül a keddi bejelentés előtt ismerik majd meg a neveket. Az MSZP elnöksége kedden reggel ülésezik, az MTI úgy tudja, hogy a testület várhatóan akkor ismeri meg az új kormány névsorát. A szocialista frakció kedd délelőtti ülésére is hivatalos Bajnai Gordon, ahol szintén elmondja, kiket választott kormányába.

    Az SZDSZ vezetői pénteken is egyeztetnek Bajnai Gordonnal a kormányalakítás menetrendjéről, kedden pedig együttes ülést tart az ügyvivői testület és a frakció. A szabad demokraták felhívták a figyelmet arra, hogy a konstruktív bizalmatlansági indítvány megszavazása előtt tudni akarják a Bajnai-kormány névsorát és a programjának részleteit.

  • Az Index Bajnai, valamint az MSZP vezetőinek környezetéből úgy értesült, hogy az MTI korábbi hírével ellentétben (percről percre, 15:05) nincs döntés a leendő kormány tagjairól.

     

  • Kóka János kedd reggelre hívta össze az SZDSZ frakcióülését, ahol a konstruktív bizalmatlansági indítvány megszavazásáról döntenek. Azt mondta, a képviselők szavazataikat a válságkezelő program és a kormány összetételének ismeretében fogják leadni. Olyan javaslat nem volt, hogy Bajnai Gordont meghívják az ülésre.

    A jelenlegi állás szerint az a 15 képviselő, aki már aláírta a Bajnai Gordon által kért politikai szándéknyilatkozatot, igennel szavaz a jelölt megválasztására. Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter ugyan továbbra sem írja alá a dokumentumot, de hajlandó igennel voksolni. Velkey Gábor nem szavazza a bizalmatlansági indítványt, de hajlandó elfogadni a válságkezelő szakértői kormány tervezett intézkedéseit. (MTI)

  • cikkünk a témában:

    Várhatóan megszavazzák bizalmatlansági indítványt

    Jövő kedden szavaz az Országgyűlés a Gyurcsány Ferenc ellen benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítványról. Ha minden MSZP-s és SZDSZ-es képviselő támogatja a határozati javaslatot, és ezzel Bajnai Gordon miniszterelnökségét, úgy 204 támogató szavazat jöhet össze. Az SZDSZ-ből azonban nem mindenki szavaz majd igennel, és még az is kérdéses, hogy az MDF-esek hogyan döntenek.

  • Bajnai Gordon és Kiss Péter megbeszélése a kancelláriaminiszter jövőbeni kormányzati szerepvállalásáról eredmény nélkül zárult. Holnap délelőtt ismét leülnek, és pontot tesznek a tárgyalás végére.

  • Bajnai Gordon kormányfőjelölt az MSZP, majd az SZDSZ országgyűlési frakciójának vezetőivel egyeztet pénteken. Az egyeztetésen alapvetően a válságkezelő program lesz a téma. A tanácskozásokon szóba kerülhetnek azok a kiegészítő javaslatok is, amelyeket az MSZP-s frakció néhány tagja és az elnökség kezdeményezett az elmúlt napokban. (MTI)

  • cikkünk a témában:

    Három hete az ország harmada még nem tudta, kicsoda Bajnai

    Szili Katalin vezeti a politikusok népszerűségi listáját, Bajnai Gordon 29, Lendvai Ildikó 28 százalékon áll, náluk már csak Gyurcsány, Draskovics, Veres és Kóka népszerűtlenebb, derült ki a Szonda ipsos a Népszabadság felkérésére végzett reprezentatív közvélemény-kutatásából.

  • cikkünk a témában:

    Veres János kormánytag marad?

    Bár a korábbi hírek szerint az SZDSZ Veres és Draskovics távozását is feltételéül szabta Bajnai Gordon támogatásának, a Magyar Nemzet és a Népszabadság értesülései szerint mindketten miniszterek maradhatnak. Oszkó Péter állítólag még húzódozik a pénzügyminiszterségtől.

  • Megkezdődött Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt és az MSZP-frakció vezetőségének megbeszélése péntek reggel Budapesten, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumban. A találkozón a képviselőcsoportot Lendvai Ildikó frakcióvezető, Katona Béla, Mesterházy Attila, Göndör István és Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes képviseli. A megbeszélésen részt vesz Podolák György, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke és Szabó Lajos, a frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője. A találkozóra érkezve a politikusok nem kívántak arról nyilatkozni, miről tárgyalnak a kormányfő-jelölttel. (MTI)

  • Értesüléseink szerint a fokozatos átmenet érvényesül majd a kormányzati kommunikációban, Budai Bernadett marad, Daróczi Dávid helyére azonban új arcot keresnek - azaz a továbbiakban is két szóvivős rendszerben kommunikál majd a kormány.

  • Háromnegyed egy körül távoztak a Gazdasági Minisztérium épületéből az SZDSZ politikusai, akik Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölttel folytattak megbeszéléseket. Kóka János frakcióvezető és Horn Gábor ügyvivő egyaránt autóval hagyta el az épületet, a sajtónak egyikük sem nyilatkozott. (MTI)

  • Fél egy körül érkezett Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölthöz Kiss Péter kancelláriaminiszter, aki újságírói kérdésre elismerte, hogy a társadalompolitikai koordinációért felelős tárca nélküli miniszteri posztról tárgyal a kormányfőjelölttel. Arra a kérdésre, hogy mit szól Oszkó Péter esetleges pénzügyminiszterré való kinevezéséhez azt mondta, hogy arról még korai beszélni, hiszen a szocialisták elnöksége és frakciója csak kedden dönt. Arra a felvetésre, hogy milyen baloldali elemeket akarnak beépíteni a kormány programjába azt mondta, hogy a jelenlegi helyzetben a reálgazdaság és a társadalompolitika kérdéseire is világos válaszokat kell adni, a terheket a társadalmi igazságosságnak megfelelően kell elosztani, mert egy válság idején ez mutatja a kormány karakterét. (MTI)

  • A Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt és az MSZP-frakció vezetői közötti reggeli megbeszélésén a szocialisták vázlatosan megismerhették azokat az elképzeléseket, amelyekre az új kormányfő a programját építené. Korábban több szocialista is úgy vélte, amit eddig Bajnai Gordon elképzeléseiről tudni lehet, az nem fedi le egy kormány programjával kapcsolatos elvárásokat. A pénteki megbeszélés után több MSZP-s azt mondta, kezdenek programformát ölteni a javaslatok. A szocialisták szorgalmazták, hogy az egyenlő teherviselés hangsúlyosan jelenjen meg az intézkedésekben, mert a kiadáscsökkentő lépések leginkább a nyugdíjasokat és a közszférát sújtják. Azt több résztvevő jelezte az MTI-nek, hogy mind a miniszterelnök-jelölt, mind a szocialisták nyitottak voltak a másik fél elgondolásaira. Bajnai Gordon nem utasított el egyetlen javaslatot sem, de azt jelezte, hogy bizonyos ügyeket uniós kötelezettségek miatt nem lehet kivitelezni. (MTI)

  • Még egyszer találkozik Bajnai Gordon és Veres János az MTI értesülései szerint. A pénzügyminiszter jövőjéről szocialista források szerint még nincs megegyezés, a miniszterelnök-jelöltnek így még a napokban egyeztetnie kell a pénzügyminiszterrel, mielőtt kedden bejelentené kormányának névsorát. Ezt az értesülést az MTI megkeresésére Veres János nem erősítette meg. Azt mondta, neki személy szerint az a fontos, hogy az a program, amelynek előkészítésében részt vett, és amelynek eredményeképpen a költségvetési hiányt sikerül 3 százalék alá szorítani, folytatódjon.

  • cikkünk a témában:

    Nem egyezett meg Kiss és Bajnai

    Az Index információi szerint Kiss Péter nem él Bajnai Gordon ajánlatával, így nem lesz társadalompolitikai koordinációért felelős tárca nélküli miniszter a szerveződő kormányban.