Nemzeti galéria: Megérkezett Orbán Viktor a beszéd helyszínére Kövér Lászlóval, az országgyűlés elnökével, valamint Kerényi Imrével és feleségével.
Civil szervezetek együtt tüntetnek az Opera előtt délután fél hétkor az összes létező és virtuális ellenzéki párttal a kormány és annak törvényei ellen. Azért az Operánál, mert odabent a Fidesz-KDNP gálával ünnepli a szinte mindent rájuk szabó új alaptörvényt. Közben igazi nácik készülnek lecsapni a kormánnyal elégedetlen demonstrálókra. Kövesse velünk az előkészületeket és figyeljük együtt, tényleg akkora durranás lesz-e 2012 első nagy tüntetése, ahogyan ígérik!
Andrássy út: "Az Operaház narancsos fantomjai halotti tort készülnek ülni ma este a köztársaság, a jogállam és a demokrácia fölött" - mondja Kónya Péter, a Szolidaritás nevében. Orbán nevének említésekor zeng az Orbán, takarodj! A miniszterelnököt a Titanic kormányosának nevezi, a jéghegy pedig maga a tömeg. Schmitt Pál "köztársasági nélküli elnök" nevének említésekor csak fújolás hallatszik.
Andrássy út: Kónya Péter folytatja: olyan országban akarunk élni, ahol nem kell éhségsztrájkolni a sajtószabadságért, ahol nem kell visszamenőlegesen törvényeket hozni, ahol nem lehet területi alapon minimálbért bevezetni, és olyan parlamenti képviselők kellenek, akik nem akarnak uralkodni a nép fölött. "Orbánék elfelejtették, hogy a hatalom a népé, vissza fogjuk szerezni tőlük" - zárta beszédét Kónya. A beszéd közben ment a "Diktátor, diktátor!" skandálása.
Andrássy út: A Moulin Rouge előtt volt egy kisebb dulakodás. Nem világos, hogy mi történt, két ember, egy szélsőjobboldali ellentüntető és egy tüntető között kezdődött, majd néhányan lökdösődni kezdtek, de a rendőrök hamar közbeléptek, és az utóbbi tüntetőt a Mozsár utcához kísérték, ahol igazoltatták.
Az újságírókat a rendőrök elkezdék kiszorítani az Opera elől, ahogy a vendégek autói lassan megérkeznek és leparkolnak az Andrássy út Opera és Bajcsy-Zsilinszky út közötti részén. Közben az Operaház mögött akció van, a kordont őrző rendőrök futva indultak az épület mögé.
Andrássy út, Szűcs Miklós, festőművész: Festő, képzőművész nemigen hallatta a hangját az elmúlt másfél évben. A rendszerváltáskor azt gondolta, hogy végre békésen maszatolhat, és nem kell tudnia, hogy hívják a gazdasági minisztert. Fel van háborodva, mert buli van odaát az Operában, ünnepelnek a lelkes parlamenti gombnyomogatók. A tegnap életbe lépett alaptörvénnyel eltemették a harmadik magyar köztársaságot.
Nemzeti galéria: Schmitt Pál és Kerényi Imre távoztak, úgy tűnik, a potentátok lassan átvonulnak az Operaházba. Ebben a pillanatban ment el a legnagyobb mellű jobboldali nő is.
Az Andrássy úton a kordonok és az Oktogonon tüntetők miatt gyakorlatilag már gyalog sem lehet végigmenni, a turisták tanácstalanok.
Andrássy út: Több száz tüntető jutott be az Operaház és a Balettintézet közötti térre az előbb, miután végre átengedték őket a Paulay Ede utcából.
Fekete konvoj érkezett az Operához, Schmitt elnök lehet az, vagy Orbán Viktor, esetleg mindkettő.
Andrássy út: A Szolidaritás tagjai kis dobozkával gyűjtenek. "Ha tudtok, egy 100-ast, egy 1000-est dobjatok be a dobozba" - mondta a civil műsorvezető. A civilek azt mondják amúgy, hogy 100 ezren vannak.
Tüntetés az Operánál nagyobb térképen
Andrássy út, Ripp Zoltán, történész: Illegitimnek tartjuk az orbáni rendszert. Aki elveszi tőlünk a szabadságot, az nem szabadságharcos, az zsarnok. Nem elég Orbán bukása, az orbáni rendszernek is vesznie kell, különben masírozunk tovább a zsákutcába. A fenntarthatatlan rendszerek is sokáig élnek, valamennyiünk felelőssége, hogy ne hagyjuk. A szomszédban győzelmi torát üli az ellenforradalom, azért vagyunk itt, hogys lemossuk a gyalázatot.
Nemzeti galéria: Óriási politikai trükk, aminek még nem értjük a lényegét: Orbán Viktor testőrségében egy tökéletes Vona Gábor-hasonmást alkalmaznak, aki annyira tökéletes, hogy még a szeme is piros. Kint a fagyban próbáljuk megfejteni a rejtélyt. Úgy tűnik, hogy Orbán még nem hagyta el az alkotmányozó bulit.
Andrássy út: Ha nincs köztársaság az alaptörvényben, teszi fel a kérdést a civil konferanszié, akkor minek van köztársasági elnökünk. Hamarosan lesz alternatív köztársasági elnök is, erre a posztra bárki jelentkezhet.
Andrássy út: A tüntetők azt kiabálják, hogy "Bóvli! Bóvli!", illetve azt, hogy "Jó étvágyat!".
Galkó Balázs Orbán Ottó egy prófétikus versét olvassa föl: A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról. A vers szövege itt>>>
Andrássy út: Az egyik tüntető a fenti mondattal fogadott egy újabb Operába érkező csoportot.
Andrássy út, Iványi Gábor, metodista lelkész: A magyar köztársaság Európa része, és az akar maradni. Olyan köztársaságot akar, ahol mindenkinek reménysége a boldogabb jövendő felől.
Andrássy út: A konferanszié Tóta W. Árpád mai írásából idéz: "Ahol látszik, cselekszik és gyarapodik az ellenzék, ott tudja a világ, hogy nem az egész nép háborodott meg. Hogy élnek dolgozók itt, költők is bűntelen. Hogy nem vagyunk reménytelenül alattvalók, és kár lenne végleg tönkretenni ezt a kis országot, mert nem tízmillió agresszív kismalac lakja."
Nemzeti galéria: Eltűnt a rendőri biztosítás, a miniszterelnök egy ismeretlen kijáraton távzhatott, és minden valószínűség szerint elindult az Operába.
Andrássy út: Úgy tűnik, mindenki bejutott az Operába, aki oda tartott. A hangulat is nyugodtabb lett, a tüntetők felől szórványos bekiabálások indulnak.
Mindeddig csak az Andrássy úttal párhuzamos két utcát zárta le a rendőrség, mostantól a lezárt övezet öt utcányira bővült. Tudósítónk kérdésére, hogy miért, a rendőri válasz: "Csak".
Andrássy út, Majtényi László, jogtudós: A magyar miniszterelnök felesküdött a köztársaság alkotmányára, majd megdöntötte. (Hazaáruló - kiabálták be néhányan.) A mostani kormány azzal ámított, hogy az elvett szabadságért cserébe jólét lesz. Közben a káoszba rohanunk.
A Kossuth térről ismert Gonda László az Operaház háta mögött egy autó tetejéről, hangosítással arról beszél körülbelül húsz skinhead-kinézetű ember előtt, hogy a Fidesznek nem volt más választása, mint a magánnyugdíjpénztári pénzek államosítása. További kulcsszavak: nemzetközi pénzügyi diktátum, a mezőgazdaság szándékos tönkretétele, satöbbi. De Gonda szerint a bajok már 1982-ben elkezdődtek, amikor az MNB akkori elnöke, Fekete János hazudott az államadósságról.
Andrássy út: A szervezők a színpadon azt kérték a tüntetés résztvevőitől, hogy békésen és nyugalomban fejezzék be a demonstrációt, az Oktogon felé hagyják el a helyszínt. Ezzel a demonstráció véget ért, zárásképpen Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című verse hallható a hangszórókból.
Operaház: A Himnusz hangjaira kezdetét veszi az operaházi gálaest. Vezényel: Héja Domonkos.
Andrássy út: Egyre többen jönnek át ide az Opera elé most, hogy véget ért a hivatalos tüntetés. Rendőrsorfal állt fel a tüntetők és az Operaház közé.
Operaház: Náray Erika műsorvezető köszönti a megjelenteket. Erkel Ferenctől a Hunyady László nyitánya az első zenemű. A nyitány negyed órába sűríti a cselekményt, bemutatja annak legfontosabb dallamait.