Nemzeti galéria: Megérkezett Orbán Viktor a beszéd helyszínére Kövér Lászlóval, az országgyűlés elnökével, valamint Kerényi Imrével és feleségével.
Civil szervezetek együtt tüntetnek az Opera előtt délután fél hétkor az összes létező és virtuális ellenzéki párttal a kormány és annak törvényei ellen. Azért az Operánál, mert odabent a Fidesz-KDNP gálával ünnepli a szinte mindent rájuk szabó új alaptörvényt. Közben igazi nácik készülnek lecsapni a kormánnyal elégedetlen demonstrálókra. Kövesse velünk az előkészületeket és figyeljük együtt, tényleg akkora durranás lesz-e 2012 első nagy tüntetése, ahogyan ígérik!
Ezt jelentette a Syma-csarnokból Tóth Bálint Soma:
"Orbán Viktor első mai hivatalos programja a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának alapító állománygyűlése volt. A cél a katasztrófákkal szembeni hatékonyabb védelem biztosítása, az emberek vagyonának és testi épségének megőrzése.
Ha létezett volna ez a szervezet 2010-ben, akkor akár a vörösiszap pusztítása is elkerülhető lett volna - vélte a miniszterelnök. Vészhelyzet esetén az alaptörvény szövegéből kiindulva szakmájuknak és fizikai állapotuknak megfelelően az állampolgárok kötelezhetőek lesznek a védelmi munkában való részvételre.
Ezt követően egy katolikus és egy protestáns tábori lelkész is felszentelte a szervezet zászlaját, a gyermekkórus elénekelte a Szózatot, majd a rendezvény rendbontás nélkül véget is ért, a helyszín környékén egyetlen tiltakozót sem lehetett látni."
Utcai megmozdulásra képtelenség ráhangolódni a világ legjobb utcai megmozdulós száma nélkül, így szeretettel küldjük a White Riot-ot azoknak, akik elmennek, illetve azoknak, akik otthon maradnak, esetleg bármi mást csinálnak.
Egyelőre búcsúzom Önöktől, elindulok ugyanis a Várba, megnézni, milyen kiállítással ünneplik az alkotmányt és hogy mit mond a megnyitón Orbán Viktor. Aki nincsen se tüntetős, se fenéken maradós hangulatban, az hallgassa meg az Atari Teenage Riote témába vágó megaklasszikusát, már csak a szívdobogás végett is. De mielőtt rendszerváltó hangulatba kerülnének, ne felejtsék el, hogy Gyurcsány Ferenc is ott fog domborítani az Andrássy úton!
Alwayscryonsundays legfrissebb jelentése:
"Én most mentem végig az Andrássyn, de nem tudom megmondani, hogy tényleg kamerák-e. Vezetékek mindenképpen vannak, de azok tartozhatnak a közlekedési lámpákhoz is. (Viszont a Szolidaritás már kirakott egy nénit és egy standot az Operával szemben!)"
Állítólag már decemberben döntés született arról, hogy megerősítik Orbán Viktor személyi védelmét. A TEK több emberrel kíséri a miniszterelnököt, és a fellépéseinek helyszíneit is nagyobb csapat vizsgálja át. Azt is mondják, hogy a külföldi szolgálatok adatait is megerősítetett személyzet elemzi. A miniszterelnök szóvivője, Szijjártó Péter azt cáfolta, hogy most, a tüntetés miatt erősítették volna meg a védelmet.
A Jobbik egyetlen rendezvényen sem vesz részt, amely összefüggne a hétfő esti operaházi gálaesttel. Az ellenzéki párt szerint a társadalmi, szociális és gazdasági katasztrófa elkerülésének módja nem jelentheti a köztársaság eszméje és a demokrácia melletti "álságos tüntetést" azokkal, akik korábban lábbal tiporták a demokratikus jogokat. (MTI)
Pageréty Irma verse nem ma készült, de örök.
Egyelőre békés a helyzet az Opera előtt, a rendőrség már lezárta területet. Közben épül az ellenzéki tüntetés színpada, egy kisebb demonstráció pedig már elkezdődött az Egységfront civil szervezet szervezésében, akik hangsúlyosan nem akarnak a parlamentbe jutni. Egyelőre nagyjából tíz taggal vannak jelen.
Néhány demonstráló már táblákkal sétál, az Andrássy úton közben turisták érdeklődnek, mi ez az egész.
Az LMP fokozott rendőri figyelmet és jelenlétet tart szükségesnek az operaház környékén, mivel oda hétfő estére két, egymással ellentétes célú tüntetést is bejelentettek.
Szél Bernadett, az LMP szóvivője hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza: pártja mindenkit arra kér, hogy nyugodtan, békésen mondja el véleményét a kormány politikájáról. "Reméljük, hogy olcsó politikai célok érdekében senki nem fog konfliktust provokálni, a rendőröket vagy más békés tüntetőket megtámadni" - írja.
Az ellenzéki párt szerint a Belügyminisztériumnak és a rendőrségnek mindent meg kell tennie, hogy a két, egymáshoz közeli időpontban és helyszínen bejelentett demonstráció békés legyen, de gondoskodniuk kell arról is, hogy mindenki a gyülekezési jognak megfelelően tüntethessen. (MTI)
A francia külügyminisztérium szóvivője ma az új magyar alkotmánnyal kapcsolatos kérdésre is válaszolt sajtótájékoztatóján, ahol alapvetően az iráni rakétaprogramot kárhoztatta.
"Támogatjuk az Európai Bizottság, a szerződések őrének lépését; az ő feladata, hogy felmérje a magyar alkotmány minapi módosításainak az európai szerződésekkel való összeegyeztethetőségét, és adott esetben javasoljon arra adandó válaszokat" – mondta a magyar alkotmányról. Továbbá emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság már jelezte a magyar kormánynak "az egyes, már elfogadott intézkedéseknek az európai joggal való kompatibilitásával kapcsolatos aggodalmát".
A Hajós utca és az Andrássy út sarkán nagyjából harmincan demonstrálnak az Egységfront nevű civilszervezet nevében.
Szerintük nem elég Orbánt leváltani, hanem az egész rendszert kell. Az ellenzéknek meg kell állapodni egy új alkotmányban, a nép alkotmányában, mely garantálja: minden hatalom a népé.
Alig csengett le az újévi köszöntő hatása, máris újabb beszéddel jelentkezik a köztársasági elnök. Schmitt Pál a nyolckor keződő alkotmánygála elején emelkedik szólásra.
Az eggyel ezelőtti Alkotmányt 1949-ben fogadta el az Országgyűlés. A rendszerváltás idején ezt módosítgatták annyira, hogy még maga Rákosi Mátyás se ismert volna rá. A tüntetés kezdetéig az 1949-es Alkotmány korabeli fogadtatásából szemezgetünk. Az MTI például ezt írta 1949. augusztus 17-én:
"Népi demokráciánk országgyűlése a felszabadulás óta számos törvényt fogadott el, amelyiknek mindegyike egy-egy győzelmi állomás volt, határkő Magyarország fejlődésében. Ilyen volt a köztársaság, az üzemek, bankok, bányák, iskolák államosításának, az ipari tanulók jogainak, a nők egyenjogúsításának törvénybeiktatása és még sok más törvény. Mégis külön ünnepi ülésre ült össze a magyar törvényhozás augusztus 17-én. Valóban "történelmi ülésre". Ezer esztendő óta először ülnek össze a magyar törvényhozók, hogy alaptörvényben határozták meg a nép jogait ős kötelességeit, hogy létrehozzák a Magyar Népköztársaság alkotmányát."
Az Opera előtt 17:30-ig lehetnek a tüntetők, mert hivatalosan addig tart a demonstráció, utána lezárják ezt a részt. Negyven-ötvenen vannak, érezhetően nem ugyanazt akarja mindenki, többek között Gyurcsány részvételéről is több szó esik.
Nemzeti galéria: Szigorú a Várban a biztonsági ellenőrzés, de belül az igazi jutalom: itt van Nemcsák Károly. A szomszédok Vágási Ferije boldognak tűnik. Ő az utolsó magyar ember, aki a 80-as évek úgynevezett fenékfrizuráját hordja. A történelmi festményekből, valamint az alkotmány-illusztrációkból készült kiállítás 6-kor nyílik.
A Demokratikus Koalíció is az Andrássy út és a Nagymező utca sarkára beszélte meg a tüntetést, ugyanoda, ahova a szélsőjobboldali tüntetők és a Hallgatói Hálózat is, de egyelőre csak a DK tagjai érkeztek meg, kb. 25-en. Át is mentek a Match-csal szembeni oldalra, hogy nehogy összetűzés alakuljon ki.
Megérkezett egy csapat societasos Fideszisztán feliratú táblákkal, és beálltak a színpad elé.
Nemzeti galéria: A kiállítás első blikkre klasszikus történelmi festmények, és néhány dokumentum egyvelege. Egy kisebb teremben vannak kiállítva a híres-hírhedt Kerényi-féle alkotmány-illusztrációk. De ez az egész kiállításnak pár százalékát teszi csupán ki.
Nemzeti galéria: Szijjáró Péter is itt van. Irtó sovány, de annál jobb a kedve az NB II-es futsal-játékosnak.
Nemzeti galéria: Huszti Péter úgy próbál nézni, mintha ő írta volna az alkotmányt, nem pedig Szájer nemfideszes József.
Az eggyel ezelőtti Alkotmányt 1949-ben fogadta el az Országgyűlés. A rendszerváltás idején ezt módosítgatták annyira, hogy még maga Rákosi Mátyás se ismert volna rá. A tüntetés kezdetéig az 1949-es Alkotmány korabeli elfogadásából szemezgetünk. Az MTI írta :
"Már jóval tíz óra előtt megteltek az országgyűlés folyosói. Munkások, fejkendős parasztasszonyok, csizmás parasztemberek, értelmiségiek: a magyar nép képviselői. A folyosón minden képviselő az alkotmányról beszél, mindenütt ott van a Magyar Népköztársaság címere. Munkások és dolgozó parasztok beszélik meg az alkotmányt, üzemük, gyáruk, városuk és falvaik problémáit. Egymásután érkeznek népi demokráciánk vezetői, a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetőségének tagjai. A képviselők kérdésekkel fordulnak hozzájuk, körülállják őket, beszélgetnek velük. Ott vannak néphadseregünk képviselői is."
Nemzeti galéria: Ezekben a pillanatokban tekinti meg a miniszterelnök a történelmi festményekből, valamint az alkotmány-illusztrációkból készült kiállítást. Az Orbán-beszéd egy óriási teremben lesz, a sajtót egy 5 négyzetméteres területre terelték, ahol most 15 kamera és 50 ember szorong és háborog, mert semmit nem lehet látni.
Az új alaptörvény hatálybalépésének alkalmából az Operaházba rendezett gálaest miatt most először formálisan is együtt tüntet számos civil szervezet (a főszerepet vállaló Szolidaritáson kívül többek között a Börtön Helyett Lakhatást, az ATTAC és a Civil Kontroll) három ellenzéki (MSZP, LMP, Demokratikus Koalíció), valamint több parlamenten kívüli párt is (többek között a 4K, az SZDSZ és a JESZ). A teljes lista itt olvasható.
Az eggyel ezelőtti Alkotmányt 1949-ben fogadta el az Országgyűlés. A rendszerváltás idején ezt módosítgatták annyira, hogy még maga Rákosi Mátyás se ismert volna rá. A tüntetés kezdetéig az 1949-es Alkotmány korabeli elfogadásából szemezgetünk. Az MTI írta :
"Tíz óra tíz percet mutat az ülésterem órája, amikor Rákosi Mátyás és Dobi István miniszterelnök vezetésével bevonulnak a kormány tagjai, A képviselők helyükről felállnak, lelkesen tapsolnak. Tapsol, éljenez a karzat is. Az ülést Molnár Imre alelnök nyitja meg.
- Elérkeztünk ahhoz az ünnepélyes pillanathoz, - mondotta - amikor az országgyűlés az alkotmányt tárgyalja, Rákosi Mátyási mint a törvényjavaslat előadója kíván szólni."
Teljesen vicces helyzet alakult ki: mindenféle kordonokat állítottak fel, mert a tüntetők az Andrássy útra jelentették be a tüntetést - és ők is felállítottak egy kordont -, a rendőrség pedig az Opera körül állított fel egyet, de mindkét kordon mindkét oldalán vannak emberek, és nem lehet megállapítani, hogy ki hova tartozik.
Nemzeti galéria: Egy tájékozatlan mameluk narancs nyakkendőben jött, nem tudja, hogy a főnök csak lilát hord egy éve. Feltűnt egy vendég hölgy, olyan rövid szoknyában, hogy majdnem kilátszik az aranyszarvasa.
Nemzeti galéria: Megjött az elnöki pár, velük van a szárnysegédjük, valamint egy hotelportásegyenruhás férfiú. Megjött Németh Lászlóné, a legújabb miniszter a kopasz férjével, Németh Lászlóval.
A műalkotások az Index munkatársait is megihlették.
Az eggyel ezelőtti Alkotmányt 1949-ben fogadta el az Országgyűlés. A rendszerváltás idején ezt módosítgatták annyira, hogy még maga Rákosi Mátyás se ismert volna rá. A tüntetés kezdetéig az 1949-es Alkotmány korabeli elfogadásából szemezgetünk. Az MTI írta:
"Rákosi Mátyás feláll a miniszteri székből. A képviselők helyükről felugorva, lelkes tapssal üdvözlik az emelvényre lépő Rákosi Mátyást. Percekig zug a taps, amellyel a magyar dolgozók képviselői a magyar nép nagy vezérét, Sztálin legjobb magyar tanítványát, a magyar alkotmány kidolgozóját üdvözlik."