Térkép, Galéria, Videó
Kapcsolódó térkép
vizallaskep

A kék oszlopok az adott szakaszon mért aktuális vízállást mutatják, a vörös oszlopok a folyó ottani legnagyobb vízállását.

Ez a poszt a következő Percről percre része:

Lassan minden a helyére kerül

Írja meg tapasztalatait vagy küldjön fotót erre a címre: tema@mail.index.hu

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Jelentősebb károk nélkül tetőzött a Duna Dunaföldvárnál hétfőn este, közölte Horváth Zsolt, a polgármester. Nem sokkal 19 óra után 721 centin volt itt a Duna, 18 cenivel dőlt meg az eddigi rekord. A vízügyi előrejelzések szerint elkezdődik az apadás. Annak a nagyjából két kilométeres szakasznak a legnagyobb részén, ahol ideiglenes védművet építettek 22 ezer homokzsák felhasználásával, nem érte el a víz a zsákokat. Kivétel a csónak- és jachtkikötő, amelynek udvarát részben víz borítja, mondta el polgármester. (MTI)

  • A védművekben nem okozott kárt a vihar, közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Kisdi Máté. Ugyan az árvízi védekezésben nem okozott fennakadást az átvonuló viharos eső, a budapesti tűzoltóknak tizenhárom helyszínre kellett műszaki mentéshez vonulniuk. A XIII. kerületben a Kresz Géza és Radnóti utca kereszteződésében esőcsatornát szakított le a szél. A Kerepesi úton egy óriási hirdető ponyvát tépett le a vihar, míg Solymáron vezetékre szakadt egy öles faág, ami szikrázásokat, izzásokat okozott. A tűzoltóknak először áramtalanítania kellett a vezetéket, ezután tudták megoldani a problémát. A XVIII. kerületben egy 20 méter magas fa dőlt az úttestre, ezt motoros láncfűrésszel feldarabolták. (Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

  • Kedden megint jégeső lehet

    A Balaton már 21°C-os, de nagyjából ez az egyetlen jó hír: kedd délután országszerte ismét heves zivatarok alakulhatnak ki, erős széllel, jégesővel nehezítve az árvízi védekezést.

  • Körülbelül egy héttől tíz napig érvényben maradnak a dunai árvíz miatt elrendelt közlekedési változások Budapesten, mondta Tarlós István főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában. A jelentős forgalmi változások, elterelések, egy-, illetve kétirányúsított utcák mellett 35 helyszínen kellett áthangolni a lámpás csomópontokat. A főpolgármester szerint a nagy zápor és az erős szél "nem használ az ideiglenes védműveknek, de emberi számítás szerint" a város védhető. Kitért arra is, hogy a legtöbb védműszakadás apadási fázisban szokott bekövetkezni, de ennek jeleit sehol sem tapasztalják. A rendkívüli közlekedési rendről itt, a BKK oldalán talál friss információkat. (MTI, Index)

  • Kedd reggel hattól a Terrorelhárítási Központ 200 embere segíti Baján a Petőfi szigeten az ideiglenes védvonal megemelését. A Budapest alatti térségben megtették az előkészületeket arra, hogy kialakítsanak és üzembe helyezzenek még hét homokzsáktöltő telepet.
    (Országos Műszaki Irányító Törzs)

  • A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint a szórványos vízátfolyások, szivárgások ellenére a megye északi részén az elmúlt nehéz napok után végre fellélegezhettek az érintett területeken tevékenykedő emberek.

    A déli területen még csak most válnak jelentőssé a munkálatok. Öt település érintett az árvízi védekezésben, négynél állami védvonal nyújt biztonságot, míg Szigetszentmiklóson, a lakihegyi árterületen a védekezés folyamatos: megszüntették az átfolyásokat, megerősítették és meghosszabbították a nyúlgátakat. A megyében ma senkinek nem kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát.

  • Egy nap alatt két helyen is beszakadt a gát az Elba németországi szakaszán, a Szász-Anhalt tartományi Stendal járás területén, ahol hétfőn ismét ezreket kellett kitelepíteni, és az áradás már fő vasútvonalakon is hátráltatja a közlekedést. (MTI)

  • Pelczné Gáll Ildikó fideszes európai parlamenti képviselő az EP hétfő esti strasbourgi plenáris ülésén egyperces felszólalásában az illetékes uniós szerveket sürgette, hogy késlekedés nélkül nyújtsanak pénzügyi segítséget az árvízkárok enyhítéséhez, Brüsszel pedig bocsájtson rendelkezésre forrásokat a hiányzó védvonalak megépítéséhez.

  • Este tízkor megszűnt az útzár a Magyarországot Szlovákiával összekötő esztergomi Mária-Valéria hídon, és megnyitották a Lőrincz utcát és a Bottyán hidat is. (police.hu)

  • Az Országos Meteorológiai Szolgálat Magyarország összes, korábban érintett megyéjére visszavonta a másodfokú riasztást. (Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság)

  • Itt vannak a Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóságának kedd hajnali adatai:

    • Adonynál éjfél óta 3 centimétert apadt a vízszint
    • Tassnál este 10 óra óta változatlanul 908 centiméteren áll a vízmérce.
    • Dunaföldvárnál négy óra leforgása alatt 1, Paksnál 3 centimétert emelkedett a Duna, előbbi vízmércénél 721, utóbbinál 889 centiméteres vízállást mértek a szakemberek.
    • Bajánál a Duna 964 centiméterről 967-re emelkedett, Mohácsnál pedig 917-ről 921-re nőtt a vízszint 4 óra alatt.
    • Budapesten tovább folytatódott a lassú apadás, az éjféli 871 centiméteres vízállás hét centiméteres csökkenéssel hajnali 4 órára 864-re apadt
    • Nagymarosnál 9, Esztergomnál 10, Komáromnál 15, Nagybajcsnál pedig 14 centimétert apadt a Duna.
    • Az Országos Műszaki Irányító Törzs friss adatai szerint változatlanul 807 kilométeren van árvízvédelmi készültség az országban, ebből harmadfokú 62, rendkívüli pedig 538 kilométeren. (MTI)
  • Gábor nevű olvasónkat egy hete nem engedik át az utca túloldalára

    Budapesten, a Királyok útján lakom. Lassan egy hete lakcímkártyával járunk, minden utcasarkon ellenőrző pont van, ahol kérik - gondolom a katasztrófaturisták kiszűrése miatt. Csakhogy én jóban vagyok a szomszéddal, szoktunk egymásnak segíteni. De ő nem közvetlen szomszéd, van köztünk egy keresztutca, hol ellenőrző pont van. Egy hete nem tudunk egymáshoz átmenni, mert az útkereszteződésben álló katasztrófavédelmis azt mondja: "Ön nem ezen a felén lakik az utcának, hanem azon a felén, sajnos nem engedhetem át." Szerintem ez a rugalmatlanság nem a veszélyhelyzet miatti óvatosság, hanem az előző átkos hadseregét idéző butaság.

  • legalább is Komáromnál. Molnár Attila polgármester reggeli nyilatkozata szerint azonban most még fenntartják a városban a harmadfokú riasztást, és a következő napokban is számos árvízi kísérőjelenséggel kell még számolni. Ráadásul a megemelkedett talajvíz miatt egy, az Erzsébet hídra vezető útkereszteződésben megsüllyedt az útburkolat, a vasúti pálya töltése alól pedig eltűnt a tartótalaj. A helyreállításon a MÁV és a vízügy szakemberei dolgoznak, a vasúti közlekedés továbbra is szünetel. A polgármesteri hivatal újabb önkéntesek segítségét már nem várja, ezért a három ügyeleti mobilszámot megszüntették. (MTI)

  • A hétfő este Dunakeszinél mért csaknem nyolc méteres vízszinthez képest legalább egy méternyit kell apadnia a Dunának ahhoz, hogy újra megnyissák a 2-es főút főváros felé eső szakaszát – mondta Bíró Attila. A Dunakeszi Járási Hivatal vezetője, a helyi védelmi bizottság elnöke szerint az apadás ellenére még sok a szivárgás az út alapzatában, ezért a kívánt egy méteres vízszint-csökkenést követően is csak a 7,5 tonnánál kisebb súlyú járműveket fogják felengedni az útra. (MTI)

  • A merev budapesti ellenőrzés miatt háborgó olvasónk levelére válaszolt egy „gondolkodó gátmunkás”:

    Mint azt valószínűleg te is tudod az ártérről több család kényszerült elhagyni otthonát. Az adott Úriember azért ellenőrzi a lakcímkártyákat, hogy megelőzzék a bűnügyi szaknévsornak a területre való bejutását. Úgy érzem, hogy a jelen helyzetben ez logikus megelőző intézkedés, hogy senkinek ne származzon az árvízi károknál súlyosabb vesztesége.

    Egy ott élő embernek ezzel tisztában kellene lennie, de ha mégsem, akkor Ő személyesen is felirakozhat egy megfelelő szaknévsorba. Amint a helyzet rendeződni fog, valószínűleg nem lesz további indok arra, hogy a megszokott szomszédolást a normális ütemben megejthessétek.

  • A győri Audi-gyár termelését nem zavarta meg a Duna árhulláma. Azok a munkatársak, akik a házukat védték, mert veszélyeztetett területen élnek, felmentést kaptak a munkavégzés alól június 6-tól egészen addig, amíg a veszély el nem múlik. (MTI)

  • Ma a Nyugat-Dunántúlt leszámítva elszórtan várható zivatar. Intenzívebb zivatart felhőszakadás, kisebb méretű jég és erős, viharos széllökés kísérhet. (OMSZ)

  • A most kezdődő tököli kormány-sajtótájékoztató Hende Csaba bejelentésvel kezdődött: a honvédségnek évek óta van árvíz esetére megállapodása a szerb hadsereggel, ezért a kormány  1000 magyar honvédet ajánl fel szomszédainknak az árvízi védekezéshez.

  • A gáláns gesztus politikai üzenetét már Orbán magyarázza el: "Van egy olyan része Szerbiának, ahol ha a víz kijön, akkor az magyarokat önt el".

  • Ma Dunaújvárosnál, holnap Bajánál, holnapután Mohácsnál számíthatunk tetőzésre, utána az árhullám elhagyja az ország területét.

  • A vízállás Adonynál éjfélkor 765 centiméter volt, a 7 órás adatok szerint viszont már 761 centiméteren áll. Jelenleg Dunaföldvárnál tetőzik a Duna, ahol hajnali 4 óta 721 centiméteren áll a folyó vízszintje. Ez 18 centivel haladja meg a korábbi csúcsot. (MTI)

  • Orbán Viktor az összesítéseket sorolja: már majdnem 9 millió 700 ezer homokzsákkal védekeznek, és 565 főt kellett kitelepíteni. Ez utóbbiaktól kis türelmet kér még, szerinte másfél nap múlva már túl leszünk a nehezén, sőt, Győrújfaluban már az este elrendelhetik a visszatelepítést.

  • Budapest csak ma éjfélkor lesz túl a közvetlen veszélyhelyzeten, az önkénteseket viszont már mindenhol elbocsátják, mert a hivatásosok meg tudják oldani a helyzetet. - zárja rövid tájékoztatóját Orbán Viktor miniszterelnök.

  • Állomás

    Aktuális vízállás (cm)

    Mértékadó tetőzés magassága (cm)

    Mértékadó tetőzés időpontja

    Eddigi legnagyobb vízszint (cm)

    A legnagyobb vízszint éve

    Nagybajcs

    671 cm

    907 cm

    jún. 7. 21:00-tól jún. 8. 05:00-ig

    872

    2002

    Komárom

    724 cm

    845 cm

    jún. 8. 17:00-23:00

    802

    2002

    Esztergom

    741 cm

    813 cm

    jún. 9.
    04:00-07:00

    771

    2002

    Nagymaros

    699 cm

    751cm

    jún. 9. 13:00-16:00

    714

    2006

    Budapest

    859 cm

    891 cm

    június 9. 20:00-tól jún.10. 03:00-ig

    860

    2006

    Dunaújváros

    752 cm

    753 cm

    június 10. éjjel

    742

    1965

    Dunaföldvár

    721 cm

    720-725 cm

    június 10-11. (tetőzés közeli)

    703

    1965

    Paks

    891 cm

    885±10 cm

    június 11. hajnalban

    872

    1965

    Dombori

    911 cm

    910±10 cm

    június 11. este

    894

    1965

    Baja

    972 cm

    985±15 cm

    június 12. napközben

    976

    1965

    Mohács

    927 cm

    955±15 cm

    június 13.

    984

    1965

    (OMIT)

  • Budapesten, a Váci úton megszűnt a sávlezárás az Árpád úti csomópontnál, minden sáv járható. (BKK / Facebook)

  • 7041 467423653345027 698888703 n
    az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred két katonája, Füsi Csaba zászlós, első légvédelmi rakétaosztály vezénylő zászlósa, és Miletics Andrea főtörzsőrmester, az egészségügyi központ szakasszisztense a gáton kötöttek házasságotFotó: Magyar Honvédség Facebook oldala
  • A Duna Baranya megyei szakaszán felkészülten várják a folyó tetőzését, ez rekordvízmagasság alatt, csütörtökre várható. Dunaszekcsőn 50 ezer homokzsákot használtak fel, és a védmű építésének utolsó fázisaként már a kompkikötőt is lezárták. (MTI)

  • Budapestről elvonult, délre tart az árhullám. A legkritikusabb helyszíneket kerestük fel, de beugrottunk Dunaújvárosba is.

    Magasabb a vízszint, mint várták
    • A Római-parton a pünkösdfürdői nagygátnál ellennyomó medencékkel folyik a homokzsákos védelem.
    • A Királyok útján és a gázgyári töltésszakaszon az agyagtöltések mellett létrejövő buzgárokat kell kezelni.
    • Folyamatos a védekezés az Aranyhegyi patak Szentendrei úti szakaszán.
    • A Rév utcánál befejeződött a védekezés.
    • A Bem rakparton figyelőszolgálat ellenőrzi a védmű állapotát.
    • A Hosszúréti patak záportározója veszélyes mértékben megemelkedett, elöntéssel fenyegeti a Kőérberki lakóparkot és a 41-es villamos pályáját. (Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
  • Komáromnál még a legmagasabb, harmadfokú riasztás van érvényben, de az esti órákra visszatérhet medrébe a Duna. A Suzuki ma reggel újraindította a termelést. (kemma.hu)