Újbudán akciós krumplival kampányol. 10 kiló, 500 forintért, ha van helyi lakcímkártyája.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
de ha így folytatja, a végén Illés Zoltán és Tasó László is össze fog verekedni, hogy melyikük hívja előbb randira.
Ígérjük, minden megteszünk, hogy megtudjuk a nagy ötletet: ki bírná ki az önkormányzati választásokig?!
Az én tapasztalataim szerint a LIDL-magazin nagyobb energiát fektetne egy akciós parizer körbevágására, mint az Együtt munkatársa Szabó Rebeka fotójának kék háttérre való ráhelyezésére. Nem vagyok grafikus, éppen ezért én is így állnék hozzá egy hosszú haj körbevágásának, mondjuk nem is vállalnám képviselőjelöltek képeit. Persze ez bőven lehet koncepció is, hiszen láttunk már komolyabb tudást igénylő grafikai munkákat is a Kormányváltók oldalain.
− így ajánlotta az arab befektetők figyelmébe a magyar gazdaságot Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Rijádban, a II. Magyar-Arab Gazdasági Fórumon. (MTI) Tehát mégegyszer: Magyarország a Nyugat kapuja Kelet felől nézve.
Orbán szerint kormánya befektetőbarát.
Ezzel:
Ezt az MSZP MTI-hez eljuttatott közleményében olvastam. Csak ennyit szerettem volna mondani.
Az egykori német kancellár levelet küldött Orbán Viktornak, amelyben támogatásáról biztosítja, a két hét múlva tartandó országgyűlési választás alkalmából.
"Néhány napon belül, április 6-án országodban parlamenti választásokra kerül sor, és eldől, hogy a jövőben ki irányítja kormányfőként Magyarország sorsát. Ezt a jó alkalmat szeretném megragadni, hogy biztosítsalak arról, Te és pártod, a Fidesz, teljes támogatásomat élvezik" - írja Helmut Kohl. (MTI)
És még ezt is:
A természetesen még létező minden kihívás ellenére országod az elmúlt években kormányzásod alatt gazdaságilag is örvendetes fejlődésbe kezdett. Ezt az irányt kell követni.
Tegye fel a kezét, aki a Kormányváltók bármelyik vezetőjének helyében lenne ezek után!
De mi az a választási malac? A gyakorikerdesek.hu segít:
olyan malac, amit épp akkor választanak el az anyjától (hogy ne szopjon tovább),
szoptatás idején szopós malac, utána életkora 4. hónapjáig választási malac,
ha hirdetésben láttad akkor 8-10 hetes malac ami már önállóan eszik és le van oltva, esetleg ivartalanítva.
Ezt Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika társelnöke vasárnap Körmenden. A politikus sajtótájékoztatóján arrról beszélt: egyre nyilvánvalóbb, hogy egyáltalán nincsenek anyagai és adatai a kormányzatnak azzal a szerződéssel kapcsolatban, amelyet Moszkvában a paksi atomerőmű bővítéséről aláírtak. Szerinte Orbán Viktor úgy ment bele a szerződésbe és kötelezi el Magyarországot ötven-száz évre a putyini Oroszország mellett, hogy nem készültek el a döntés előtt a szükséges gazdasági és környezetvédelmi hatástanulmányok. (MTI)
Az ellenzéki pártok a mindenkori köztársasági elnököt, még ha a túloldal jelöltje is, általában visszafogottabban bírálják. Az új MSZP-s kampányvideóra nem ez a jellemző.
A nyakkendő és az inggallér kissé elvonja a figyelmet a mondanivalóról, ami nem más, mint hogy a Jobbik külön ifjúsági törvényt akar.
A politikus is ember rovatunkból.
Pápa Levente Együtt-PM-es gazdaságpolitikus az MTI szerint vasárnap arról beszélt, hogy
Meg mindenféle bogyókat tömnek magukba, legalábbis a pontosan-ahogy tumblr videójában nagyjából ez történik.
Orbán helyettese egyszerre kommunistázta le az MSZP-t és szélsőségesezte le a szavazóikat.
A Medián, a Tárki és az Ipsos szerint, a teljes népességben, százalékokban.
A választók péntekig kérhették, hogy nemzetiségi választóként regisztrálják őket, és így nemzetiségük országos listájára szavazhassanak. Ha lemaradt, akkor maradnak önnek is az országos pártok. A regisztráció lezárulta előtt egy nappal a legtöbb (18 150) névjegyzékbe vett választója egyébként a roma nemzetiségnek volt. Összesen 13 országos nemzetiségi önkormányzat állított listát az áprilisi voksolásra, vagyis minden nemzetiségnek lesz szószólója az új Országgyűlésben. Ha viszont egy nemzetiség megszerzi az országos listás mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatszám negyedét (kb. 20-25 ezer szavazatot) akkor szavazati joggal is rendelkező képviselőt küldhet az Országgyűlésbe. (MTI)
Két hét múlva, április 6-án több mint nyolcmillió választópolgár szavazhat az országgyűlési képviselők választásán. Az ANY Biztonsági Nyomdában (korábban Állami Nyomda) várhatóan a jövő héten befejeződik a szavazólapok nyomtatása: itt készülnek már egy hete a kétféle (a magyarországi, illetve levélben szavazásra külön készített) országos listás szavazólapok, a 106 egyéni választókerület szavazólapja, valamint a 13 nemzetiségi listás szavazólap. A választás egyéni választókerületi eredményét a külképviseleteken, illetve levélben leadott szavazatok hazaszállítása és megszámlálása után, várhatóan április 12-ig állapítják meg, az országos listás eredményt pedig várhatóan április 25-ig. A 106 egyéni választókerületben a vasárnapi adatok szerint összesen 1 554 jelölt indul, azaz átlagosan 14 jelölt közül választhatnak a voksolók. Országos pártlistát 18 párt állított. (MTI)
És most lehet szavazni, a 18 pártlista olyan sorrendben szerepel, ahogy a szavazólapon is fog!
Ezt természetesen a Facebookon jelentette be, ahol a lelkes követők az aggodalmastól a perverzhez közelítő kommentekkel reagáltak, tessék csak nézni:
Na ne! Szeretem a sportot és az egészséges életmódot, de a térségnek autópályákra, utakra és munkahelyekre van szüksége. Az emberek 80 %-a rosszabbul él, mint 4 éve és se pénze se kedve focimeccsre járni.
Ezt Romhányiné dr. Balogh Edit, Abony polgármestere kiáltotta a világgá, az alábbi Facebook-poszt alatt, jogos felháborodásában.
Gyimesi László, a szegedi Fidesz elnöke a helyi tévében egy kicsit fölélőtt a számokkal.
A szocialista párt Jókai utcai székházánál Jókai bablevest főzött szombaton az Összefogás Párt. Szepessy Zsolték azóta zabosak a baloldalra, hogy a pártszövetség januárban meglepő módon az Összefogás márkanevet találta ki; igaz, azóta már a borítékolhatóan támadható nevet lecserélték. A Szepessy-párt azonban nem bocsátott és nem felejtett.
Emlékeznek a forgóajtós OTP-reklámra abból a korszakból, amikor egyetlen lakossági bankként nem is nagyon kellett reklámozni magukat? Az Együtt-PM pártszövetségnél emlékeztek, és feldolgozták egy új kampányvideóban. Ebben:
És aki nem emlékezne, itt az eredeti:
Az ötödik kerület polgármestere egy új közteret, az Olimpiai Parkot adta át felesége és gyerekei társaságában, de a nagy megtekintés közben arra is jutott ideje, hogy alaposabban szemügyre vegye az elég savanyú arcot vágó egykori köztársasági elnököt is.
Váradi András tiltakozássorozata Felcsúton, a polgármesteri hivatal előtt folytatódott. A kisemmizett alcsútdobozi juhász az orbáni földrablás és Mészáros Lőrinc, a helyi döbrögi uralkodása ellen szervezett demonstrációt. Erre fűzte fel a mai kanyart:
Orbánék putyini módszerekkel kormányozzák Felcsútot. Ne hagyjuk, hogy az egész ország Felcsút legyen!
Menczer Erzsébet szerint ő ugyan meg nem ütött senkit, mint ahogy azt a DK állítja egy óbudai rendezvényen kitört kisebb csetepatéról. A Fidesz is kiállt képviselőjük mellett, és a DK-aktivista agresszív viselkedését, sőt dualkodását emlegette. A DK ugye feljelent, de - fordulat! - Menczer is.
Mesterházy Attila szombaton azt mondta, mindenki tandíjmentesen kezdheti az egyetemet. A Fidesz, amely ellenzékben a háromigenes népszavazáson nekiment a tandíjnak, majd kormányon bevezette azt, közleményben reagált Mesterházyra, amiben többek között ezt írják:
Mesterházy Attila bejelentése a tandíj bevezetését jelenti