Hosszú sorokban vonulnak a tiltakozó tanárok Miskolcon, tüntetnek Budapesten is - élőben az Indexen

Miskolcról indult, országossá terebélyesedett a tanárok tiltakozása

Index
2016.02.03. 18:55

Pedagógusok, szülők és diákok vonulnak utcára szerda délután és kora este szerte az országban. Mit akarnak a demonstrálók? Miért éppen Miskolcon várható a legnagyobb megmozdulás? Hol lesznek még megmozdulások? Mit lépett eddig a pedagógusok követeléseire a kormány?

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A miskolci tüntetés véget ért. A rendezvény moderátora az esemény végén azt mondta, a rendőrség szerint 5 ezren vettek részt a demonstráción. A moderátor "mosolygós csillagos ötösre" osztályozta a tüntetőket. 

  • A soproni szimpátiatüntetésen az eső ellenére is mintegy 80-100 vett részt és tűzte ki a szimpátia fehér szalagját a Széchenyi téren, írja a Minden, ami Sopron. A tüntetésen egy beszéd hangzott el, amin a korábban megfogalmazott követeléseknek adtak hangot.

  • Nagyjából 600-700 tüntető volt Budapesten, a Szabadság téren, már vége.

  • Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint mára elfogyott a pedagógusokra oly jellemző türelem. A hatalom nem érti, mi a baja a pedagógusnak, mert nem akarja beismerni, hogy oktatáspolitikája megbukott. A pedagógusnak az a baja, hogy a köznevelés rendszer hét bőrt húz le róla, hogy nem bíznak bennük, hogy folyamatosan megkérdőjelezik a szakmai hozzáértésüket, hogy elvették tőle a tanítás örömét, a diákoktól pedig a gyerekkorukat, mondja Gallóné. 

    A pedagógustársadalom ma nagyobb felelősséget érez a gyerekek jövője iránt, mint azok, akik az országot irányítják. 

  • Éva néni, egy 42 éve nyugdíjas egykori tanár is felszólalt a Szabadság téren: "Jó, hogy végre ki merünk állni önmagunkért és a gyerekeinkért. Ha öt ember áll fel egy negyvenfős testületből, azt az öt embert kirúgják. De ha harminc ember áll föl negyvenből, egészen más a helyzet." Így arra kérte a tanárokat, álljanak fel és álljanakki magukért és a diákokért. 

  • Lázár Júlia volt a következő felszólaló: "Az oktatás, közös ügyünk... A kormány legalább a saját törvényeit tartsa be, például az Alaptörvényt, az emberi méltósághoz való jogot... Kikérem magamnak, hogy minket fenyegessenek vagy megalázzanak!... Adják meg a tanulás és tanítás szabadságát! Az a baj, hogy túl sokan hisznek a tekintélyben, a csordaszellemben." Szerinte egy-két órákra joga van a tanároknak a munkabeszüntetésre:

    Szervezzetek flashmobokat... tartsatok beszélgetéseket... tájékoztassátok a szülőket. Legyünk végre a saját sorsunk irányítói!

  • Jelentős csökkennek az önértékelési és tanfelügyeleti folyamatokban a pedagógusok adminisztrációs terhei - mondta az Emmi helyettes államtitkára Pécsen.

    Pölöskei Gáborné a pécsi fórum után beszélt arról, hogy a miniszteri döntéssel csökkent a tanfelügyeletek, illetve a minősítések száma is.

    „Tovább folytatódik a párbeszéd a pedagógusok és az oktatási tárca között, aminek célja, hogy rendszerbe tudjuk foglalni a tanárok problémafelvetéseit”.

    A helyettes államtitkár azt hangsúlyozta, hogy a témák között szerepeltek a Klik-et érintő, a működéssel és fenntartással kapcsolatos kérdések, és szó volt a pedagógusok minősítő- és felügyeleti rendszeréről is.

  • Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője külön köszöntötte azokat az óvónőket, akik megfenyegettek, következményei lesznek, ha elmennek a tüntetésre. Mendrey szerint a köznevelés rendszere csődöt mondott, a biciklit nemcsak túltolták, hanem el is. Balog Zoltán próbálkozik, például köznevelési kerekasztalt alapított, de még mindig azt hiszi, csak egy kis porszem került a gépezetbe. Pedig ez a bicikli nem elromlott, hanem szétesett. A kerekasztal azonban illegitim, mert oda a kormány csak azokat hívja meg, akiket ő akar.

  • A Klebelsberg-központnak meg kell szűnnie! - ez most már sokadszor hangzik el a miskolci tüntetésen, most éppen Gulyás Balázs, a netadó elleni tüntetéseken ismertté vált aktivista beszédében.  A kezdeti követelésekben még "a hibák javítása" szerepelt, de most már mindenki felismerte, ez a bürokratikus mamut okozza ma az oktatás legfőbb gondjait.  

  • Czédly Mariann tanár, fejlesztő pedagógus azzal kezdte felszólalását, hogy egyik pártnak sem tagja, ami azért fontos szerinte, mert ez a rendszer arról szól, hogy lehúzza azokat, akik mernek megszólalni. Szerinte fontos tájékoztatni minden kollégát és szülőt, hogy vészhelyzet van az oktatásban, nem lehet tovább halogatni,

    vállalni kell, ki kell állni, nem lehet eldugott sarkokban sugdolózni.

    "Semmilyen szervezet magában nem tud elérni semmit. Csak akkor történik változás, ha több ezren megyünk ki az utcára. Mindenki hozzon magával biciklicsengőt a következő tüntetésre, hogy visszatolhassuk azt a túltolt biciklit az Emmibe!" - mondja.

  • Egy olvasónk arra a posztunkra, hogy sok tanár nem kapta meg 3-án a fizetését - ami a Klik és a Magyar Államkincstár is szerint is rendben van, hiszen a kollektív szerződés szerint 5-ig kell utalniuk - jelezte, hogy van egy nagyobb baj is. Sokaknak még kölcsön is kellett adniuk a Kliknek. De mondja el ő maga:

    A fizetés mellett többeknek -a KLIK-kel kötött kollektív szerződés szerint- a bérlet árát is ellentételezte a KLIK, aminek a kifizetése még a szeptemberi esetében is decemberre tolódott (miközben a szerződés szerint a tárgyhót követő 15-ig ki kellett volna fizetni, azaz a szeptemberi esetében október 15-ig), így december elején magam is 3 hónapot előlegeztem meg (a számlakérés miatt magasabb díj miatt 31.500 Ft-ot). Azonban 2016-tól a reformok már működnek, ugyanis a problémás helyzetet úgy oldotta meg a KLIK, hogy senkinek nem fizet egyénre szabva bérletet, majd egyszer valamikor, amikor a reformok még jobban működnek, ad majd egy összevont, a sokféle telephely miatt nem használható bérletet (egyet többeknek).

  • A miskolci Herman Ottó Gimnázium kezdeményezésére kezdődött, országos tüntetéssorozatot Veszprém zárja. Este 6 órakor a Szabadság téren kezdődik a demonstráció.

  • A Szabadság téren felolvasták egy Toldon, többségében romák lakta zsákfaluban, alapítványi iskolában tanító pedagógus levelét. Ebben azt írta, hogy "ez az oktatási rendszer fokozza az esélytelenséget. Bizalmatlanságot és bizonytalanságot hozott, ami megöli a kreativitást és szeretetet. Ez pedig elveszi a tanárok kedvét, ami átsugárzik a diákokra is megakadályozhatatlanul. Az oktatás teljesen elveszítette az esélyegyenlőség-teremtő képességét. Az új oktatáspolitikából hiányzik a szolidaritás, az integráció.

    Országosan elfogadott, megvalósított rendszer lett a szegregáció.

    A politika szerint pedig mindenki hibás: a gyerek a szegény szülők, a rendszerbe belefásult tanárok, csak a rendszer nem hibás. Ez a tüntetés nem a pénzről, hanem a szakmáról, a becsületről, a gyerekekről szól". 

  • Erről beszél Tóth Réka, a Független Diákparlament képviselője most Miskolcon. Követeljük, hogy igenis vegyenek minket számba! Nem hagyjuk, hogy mi szenvedjük el felső hatalmi döntéseket!

  • Magyarországon szeretnénk  tanulni és élni, mondja a miskolci Herman Ottó Gimnázium egyik diákja a színpadon. Arról is beszél: büszkék arra, hogy nemcsak a történelemkönyvekből tudnak a demokráciáról és a szólásszabadságról, hanem saját tanáraik karakán kiállásából is, akikre büszkék a diákok.

  • "Tankötelezettség visszaállítása 18 évre! Az érettségi az út a továbblépéshez. Európában az a tendencia, hogy érettségi után még továbbtanulnak. Ezt Magyarországon visszafordították. El kell érni a tananyag radikális csökkentését. Nem kell olyat tanítani, amit a számítógép előtt is meg tud tanulni" - mondta Szügyi. Ezzel páran ugyanakkor nem értettek egyet. "Ha a szülő haza akarja vinni a gyerekét, hadd vigye... az iskolák is legyenek újra szabadok, az állam fordítson elegendő pénzt az oktatásra" - fejezte be Szügyi János oktatásügyi szakértő, majd felcsendült Cseh Tamástól egy szám. 

  • A Nyugat.hu cikke szerint Szombathelyen nagyjából 200 ember gyűlt össze a demonstrációra. A tüntetésen érdekes módon a Fidelitas helyi elnökét is kiszúrta a tudósító. A Klik Kossuth utcai épületéig megy a menet.

  • Pajor András Atya Facebook-bejegyzésben próbálja észhez téríteni a megtévedt pedagógusokat. Az alábbi fotóra írt, elgondolkoztató sorokat egy kommenttel teszi egyértelművé: 

    Mi a nehéz benne? Egy pedagógus rendes körülmények között nemzeti érzelmű, és nem tüntet idegen utasításra.

    Posted by Pajor András atya on Tuesday, February 2, 2016

  • Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója megemlíti azt a nevetséges kormányzati vádat is, hogy a mostani tüntetést Soros György által támogatott szervezetek szervezték. Igen? Soros György támogatja a 15 éves iskolai számítógépeket? Az átázott iskolafalakat? A minősíthetetlen kísérleti tankönyveket? A leomló műemlékattikát? A későn megérkező béreket? A túlzott tananyagmennyiséget? A lépcsőn tornázó gyerekeket? A belső bérfeszültséget? Az elhibázott tanfelügyeleti rendszert? A nettó 90 ezerért dolgozó iskolai rendszergazdát?

  • Ezt mondja Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, aki szerint nincs mitől félni. Miért? Mi történhet? Kirúgnak néhány tanárt? Mi ez a gyerekek jövőjéhez képest? 

  • A Herman és a Teleki gimnázium igazgatója egy duettet ad elő a miskolci tüntetésen. A felváltva felolvasott szövegben megadták a választ a fenti kérdésre: a diákok jövőjéért vannak itt. 

  • Az országos tiltakozást elindító miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója, Pilz Olivér beszél most oldalán a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója. A Teleki volt az elsők között, aki támogatta a miskolciakat, most is ötvenen érkeztek onnan a miskolci tüntetésre. A Herman igazgatója azt mondta: már legalább 500 iskola támogatja őket és több tízezer magánszemély. 

  • A magyarázat, hogy miért éppen a Szabadság téren gyülekeznek a pedagógusok, az, hogy az eleve itt, a megszállási emlékmű ellen elég régóta tüntető Szabadság-csoport hirdette meg a demonstrációt.

  • Hosszú sorokban vonulnak a tanárok Miskolcon
  • Az egyik felszólaló, Szügyi János a börtönhöz hasonlítja az iskolát:

    "A gyermek sorsa, hogy reggeltől délutánig üljön az iskolában, miközben nem készül fel a következő napra, és otthon még fáradtan tanulnia kell. (...) És a pedagógusoknak is sokszor heti 50 órát kell dolgozni. (...) Közben elvették a szabadságukat. Egy tanterv, egy tankönyv. Aki lemarad, az kimarad. Ez a szabály.

    Mi különbözteti meg az iskolát a börtöntől? A felirat az épületen.

    Tudják, mit jelent, hogy az iskola egy hivatal része? Hogy bárki letelefonálhat egy iskolaigazgatónak, mert az a hatalomtól függ. Félnie kell a pedagógusnak ebben a rendszerben."

  • A Délmagyar cikke szerint a Béke Utcai Általános Iskolában éppen ma 5 órára hirdettek szülői értekezletet 9 alsó tagozatos osztályba. A szülők szerint így akarják megakadályozni, hogy a szülők vagy a tanárok elmehessenek a fél hatkor kezdődő tüntetésre. Az iskola igazgatója szerint viszont nincs ebben semmi különös, az időpontot már egy hónapja meghirdették. Véletlen egybeesés történt, nem szerveztek rá az eseményre.

  • Legalább ezren lehetnek Miskolcon a tüntetők a Hősök terén. A Boon.hu helyszíni tudósítása szerint a szervező megkérte a tüntetőket arra, hogy ne legyenek kormány ellenes transzparensek, rigmusok, ez a rendezvény az oktatáspolitika hibáira akarja felhívni mindenki figyelmét.

  • Hogy is mondta a miniszterelnök úr?

    Magyarország jövőjét – és most Széchenyit idézem – a kiművelt emberfők határozzák majd meg. Magyarországon, ha ön megnézi, hogyan kapaszkodhatnánk vissza az élbolyába az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott országoknak, ne adj Isten, az élre, mert valaha voltunk ott, akkor azt fogja látni, hogy nyersanyag alig, energiaforrás csekély, a népesség és a terület mondjuk úgy, hogy szerény, egyetlen dologban reménykedhet Magyarország: abban, ami a fejünkben van. Magyarország felemelkedésének kulcsa a tudás. A kérdés az az, hogy képes lesz-e Magyarország bekapcsolódni a tudásalapú társadalmak, a tudásalapú gazdaságok európai rendszerébe.

    (M1 A szólás szabadsága Baló Györggyel 2008. február 17. )

  • A Kisalföld tudósítója szerint a győri demonstráción két tanár és egy szülő is beszédet mondott mintegy 120 tiltakozó előtt. A szervezők azt ígérték, hogy jövő hétre újabb tüntetést szerveznek, mivel az eső miatt most kevesebben jöttek el, mint várták. Mint mondták,

    egy hét múlva mindenki hozzon magával még egy embert!

  • Valóban Klebelsberg Kunó szellemiségét követi Orbán Viktor, azonban Klebelsberg "végtelen antiszemita volt", és feudális állapotokat teremtett - mondja az egyik felszólaló a tüntetésen, aki annak a társaságnak a tagja, amelyik a megszállási emlékmű felállítása óta folyamatosan itt demonstrál.

    Orbánt Klebelsberghez hasonlítják