Heiko Maas német külügyminiszter szerint az európai országoknak meg kell egyezni a szabad utazás közös feltételeiről, ezért arra kéri az európai országokat, hogy ne oldják fel túl korán a koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozásokat, mert akkor egy újabb járványhullám jöhet.
„Az a verseny, hogy melyik európai ország engedi előbb utazni turistáit, beláthatatlan következményekhez vezethetnek” – idézi a Politico a Bild című napilapnak adott nyilatkozatát.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ugyanakkor múlt héten jelentette ki, hogy „okos megoldásokat” fognak találni a tagállamok, hogy lehetővé tegyék az állampolgárok számára a nyári vakációkat a járvány ideje alatt is.
Maas szerint a tagállamoknak éppen ezért közös kritériumrendszert kell kidolgozniuk a nyaralásra „olyan gyorsan és olyan felelősségteljesen, amennyire csak lehetséges.” A külügyminiszter szerint nem hagyhatják lerombolni mindazt, amit az elmúlt hetekben a védekezéssel elértek.
Wolfgang Schäuble, a Bundestag elnöke ezt azonban másként látja. Schäuble ugyanis úgy véli, nem lehet mindent alárendelni az élet védelmének. A politikus azt mondta, hogy a helyzet kezelését nem lehet egyedül a virológusokra bízni, figyelembe kell venni a gazdasági és szociális és pszichológiai következményeket is.
Április 27-től csak sállal, kendővel vagy maszkkal eltakart arccal szabad felszállni a fővárosi tömegközlekedés járataira a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében, írja az MTI.
A közösségi közlekedés járatai mellett a budapesti üzletekben, boltokban, piacokon, bevásárlóközpontokban, valamint a taxikban is kötelező lesz az arc eltakarása.
Az új utazási feltétel betartásának elősegítésére Budapest tíz forgalmas csomópontján 60 ezer egészségügyi maszkot osztanak szét ingyenesen a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai.
202 ezer fölött a halálos áldozatok száma. Továbbra is az Egyesült Államokban a legtöbb a fertőzött. Jó hír, hogy több országban is lassulni látszik a járvány.
A halálesetek száma átlépte a 200 ezret, de több országban lassul a vírus terjedése.
Újabb tíz halálos áldozata van a koronavírusnak Magyarországon, tették közzé a hivatalos kormányzati oldalon. Ezzel 272-re nőtt a megerősített halálesetek száma. Egy 37 éves nő is meghalt, akinél extrém elhízást jelöltek meg alapbetegségként, a járvány eddigi magyarországi áldozatai között ő a legfiatalabb. Az új halálesetek közül a második legfiatalabb egy 58 éves férfi volt, akinek szívbetegsége és krónikus veseelégtelensége is volt.