Több tudományos kutatócsoport végzett modellszámításokat, még abban sem vagyunk biztosak, hogy a járvány lecseng és maradandóan elmúlik. Többen úgy vélekednek róla, hogy szezonálisan alakul, besimul a humán koronavírusok közé, és szelídül. Becslések vannak.
Egyfajta kiegyensúlyozottság tűnik ki nekem az elmúlt napokból
– mondta az országos tisztifőorvos. Hogy mit tartalmaz és milyen ütemben zajlik majd az enyhítés, az kormányzati döntés lesz. „Mi is megtettük a javaslatainkat” – tette hozzá.
A tatabányai kórházzal kapcsolatban elmondta, hogy a járványügyi vizsgálat már lezajlott, de további kiegészítést kért, ezért az ezeket érintő kérdésekre nem tud válaszolni.
Hétfő késő estére a kórház 53 egészségügyi dolgozójáról tudták, hogy fertőzött, ezért zárlatot rendelt el a tatabányai kórházban.
A kórház 41 éves dolgozója múlt héten halt meg koronavírus-fertőzés miatt. A beteghordó ügyében Müller vizsgálatot kért. Elmondta, hogy a férfit egy hónapig a székesfehérvári kórházban kezelték, itt is halt meg. „Amennyiben neki semmilyen alapbetegsége nem derül ki, szakorvosi vizsgálatot is fogok kérni” – ígérte Müller.
Kórózs Lajos megnyitotta az Országgyűlés népjóléti bizottságának ülését.
A bizottság MSZP-s elnöke köszöntötte a bizottság által meghívottakat:
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) utasítása alapján április 15-ig kellett a kórházi ágyak minimum 60 százalékát szabaddá tenni, aztán a koronavirus.gov.hu-n az jelent meg , hogy április 19-ig tegyék szabaddá a kórházak közfinanszírozott ágykapacitásának 50 százalékát, ami a „következő ütemben” 60 százalékra emelkedik.
EZ ÖSSZESEN 39 500 ÁGYAT JELENT.
Miközben az utasítás hatására a kórházak rohamtempóban kezdték felszabadítani az ágyakat, a rokonok egyre kétségbeesetten próbálták megoldani beteg hozzátartozójuk otthoni ellátását. Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs április 15-i tájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy „újabb összefogásra van szükség” ahhoz, hogy a családtagok megértsék és segítsék a kórházak kiürítését, és otthon lássák el beteg rokonaikat, akik szerinte nem szorulnak kórházi ellátásra ezekben a nehéz napokban. Arról is beszélt, hogy a hazabocsátásnak orvosszakmai kérdésnek kell lennie, és nem az ágyfelszabadítási utasítás fogja meghatározni önmagában, hogy kit küldenek haza.
Senkit nem küldhetnek úgy haza, hogy később bármilyen egészségkárosodással néz szembe emiatt
– ígérte Müller.
Olvasónkat kedden hívták a kórházból, hogy vigye haza 85 éves édesapját, aki stroke-ot kapott. De hazaküldenek pszichiátriai betegeket és végstádiumú daganatos pácienseket is. Megrázó történetek a kórházi ágyfelszabadítások hajrájában, amikor a nővérek a legfelsőbb utasítást hajtják végre, a hozzátartozóknak pedig fogalmuk sincs, mi lesz.
Egy hete a Fidesz-frakció kezdeményezte az operatív törzs meghallgatását az Országgyűlés népjóléti bizottságában, a testület szocialista elnöke Kásler Miklóst, az Emmi vezetőjét és Müller Cecília országos tisztifőorvost már korábban meghívta, közölte múlt kedden Selmeczi Gabriella, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a népjóléti bizottság alelnöke.
Korózs Lajos, a népjóléti bizottság elnöke szerint a meghívottaknak a parlament szakbizottsága előtt „fontos, az egész társadalmat érintő és érdeklő kérdéseket kell megválaszolniuk“, (melyek egy részére az Index is eredmény nélkül próbált választ kapni a hatóságoktól):
Szakértők értetlenül állnak a 60 százalékos kapacitásfelszabadítás előtt, azt mondják, a külföldi számok nem indokolják ezt, a kormány pedig nem árulja el a számítások alapját.