- Belföld
- előválasztás
- závecz tibor
- závecz research
- választás 2022
- fidesz
- ellenzék
- ellenzéki összefogás
Előválasztási versenyben vizsgázik a hatpárti ellenzék
További Belföld cikkek
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf háborúba sodródó, hanyatló EU-ról beszélt
- Karsai Dániel kegyelmi ügyben írt levelet Sulyok Tamásnak
- Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a budai várban és a Sándor-palotában
- Nyakon szúrta élettársát, majd magával is végzett egy férfi Szabolcsban
- Döntött a Kúria, jogellenesen és szabálytalanul építkezett az ismert ellenzéki politikus
Arról már jó előre, tavaly megállapodtak az ellenzéki összefogás pártjai (Demokratikus Koalíció, Jobbik, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd), hogy közös jelölteket és közös miniszterelnök-jelöltet állítanak a 2022-es országgyűlési választáson.
Azt is eldöntötték, hogy mind a 106 választókerületben legitim eszköznek tekintik az előválasztás intézményét.
Az előválasztás menetrendje már ismert:
- Az előválasztás első fordulójára idén szeptember 18. és 26. között, a második fordulóra október 4. és 10. között kerül sor.
- A miniszterelnök-jelölt kiválasztása esetében kétfordulós lesz a választás. A második fordulóba a legtöbb szavazatot kapott három jelölt jut tovább. A választókerületi jelöltek esetében az első forduló időpontjában egyfordulós szavazás fog dönteni.
- Ahhoz, hogy valaki ténylegesen jelölt lehessen, július 26. után kell jeleznie indulási szándékát, illetve augusztus 23. és szeptember 6. között meg kell szereznie a megfelelő számú ajánlást: a miniszterelnök-jelölteknek országosan húszezer ajánlást, az egyéni jelölteknek négyszáz helyi ajánlást.
- Az előválasztáson azok a 17 évesek is részt vehetnek, akik a 2022-es országgyűlési választásokig betöltik a 18. életévüket.
- Az előválasztáson az vehet részt jelöltként, aki a jelentkezéssel egy időben nyilatkozik arról, hogy parlamentbe kerülés esetén melyik párt frakciójához fog csatlakozni a hat közül (továbbá a kiválasztott frakciók is megadják a jelöltnek a befogadó nyilatkozatot).
- Online és személyesen is lehetőség lesz a választóknak előregisztrálni és szavazni az előválasztáson.
A hatpárti ellenzék egy előválasztási etikai kódexet is deklarált, amely a következőket tartalmazza:
- Az előválasztáson induló jelöltek tiszteletben tartják jelölttársaik emberi méltóságát, magánéletük szentségét.
- Politikustársaik vallása, családi állapota, nemi identitása, szexuális orientációja nem képezheti a kampány részét.
- A jelöltek a jelölttársaikkal szemben lejáratókampányt nem folytathatnak. […] A jelöltek azt is vállalják, hogy jelölttársaikkal szemben nem lépnek fel etikátlanul, mert ezzel a Fideszt segítenék.
- Fontosnak tartják a demokratikus vitát, a programok és elképzelések ütköztetését.
- Azt is rögzítették az összefogás pártjai, hogy az előválasztás eredményét tiszteletben tartva segítik a győztes jelöltek további munkáját a kormányváltás érdekében. Aki megsérti az etikai kódex alapelveit, azzal szemben a szövetséges pártok szankciót határozhatnak meg.
A verseny az mégiscsak vetélkedés
Már most van olyan példa, amely azt mutatja, hogy nem lesz egyszerű mindenhol betartani a korrekt kampányolás kereteit.
Zuglóban – ahol a Momentum a független országgyűlési képviselőt, Hadházy Ákost indítja, és a választókerület szocialista országgyűlési képviselőjével, Tóth Csabával kell majd megmérkőznie az előválasztáson – máris puskaporos a hangulat. Legutóbb „Áruló Ákos” feliratú szórólapok lepték el Zuglót, melyeken Hadházy Ákos fényképe szerepelt. Az egyelőre nem derült ki, hogy ki készíthette a lejárató szándékú kampányanyagokat.
Remélem, a helyi Fidesz próbál így beavatkozni az előválasztási küzdelembe, a másik lehetőség ugyanis nagyon szomorú lenne
– közölte Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.
A miniszterelnök-jelölti vetélkedés is szülhet feszültségeket. Egy erősen a Demokratikus Koalíciót támogató Facebook-oldal, az Europálya rácsatlakozott arra a támadássorozatra, amelyet a kormányoldal indított Karácsony Gergely nyelvtudása miatt. Az oldal százezreket fizetett egy olyan bejegyzés hirdetésére, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje több nyelven is beszél (angol, német, orosz és bolgár nyelvből felsőfokú, C típusú nyelvvizsgája van).
„Ő biztosan meg fogja találni a közös nyelvet a nyugat-európai országok vezetőivel. Neki biztosan nem fog kelleni tolmács! Ezért is ő a legalkalmasabb jelölt!” – teszik hozzá.
Apró szurkálásként lehet értékelni azt is, hogy Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti indulásának bejelentése után Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán arról írt: Dobrev Klárával megegyező helyzetelemzést és programot mutatott be a főpolgármester.
A politikában nincs szerzői jog. Éppen azért dolgozunk, hogy egyre többen gondolják és képviseljék azt, amit mi. Ha innen nézzük, akkor ez a mi sikerünk, de valójában közös siker
– fogalmazott a DK elnöke.
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában aztán ismét visszatért a nyelvtudás témájára, amikor arról beszélt, Dobrev Klára miben jobb, mint a többi ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Gyurcsány Ferenc kiemelte, hogy a DK miniszterelnök-jelöltjének szakértelme közgazdászként-jogászként vitathatatlan, nagy párt támogatottsága van mögötte, továbbá rendkívüli nagy nemzetközi támogatottsága és drámaian széles nyelvtudása van.
Dobrev Klára mintha csak ezt kívánta volna demonstrálni azzal, hogy a Facebook-oldalán egy olyan videót osztott meg, amelyben a DK miniszterelnök-jelöltjeként külföldi újságírókkal beszélgetett angolul.
Megbüntetik azt, aki megbontja az összhangot
Az Indexnek nyilatkozó Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research alapító-ügyvezetője szerint az előválasztási kampányban lehetnek moderált konfliktusok, illetve kezelhető nézetkülönbségek, de a kormányváltás közös célja és a választói nyomás is arra ösztönzik az ellenzéki pártokat, hogy fenntartsák az egységet.
A szakember kiemelte: a politikusok belátásán és akaratán túl nagyon nagy szerepet játszott az összefogás létrejöttében, hogy ezt akarták az ellenzéki szavazók is.
Ezt az összhangot nem bonthatják meg a pártok, mert akkor a választók büntetni fognak
– hangsúlyozta Závecz Tibor, ám hozzátette azt is: az egyéni választókerületekben kérdéses lehet, hogy a jelöltek meg tudják-e találni az egyensúlyt a versenyben.
Kérdésünkre a szakember elmondta: a választókerületi mérések azt jelzik, hogy az összefogásban érdekelt ellenzéki pártok szavazótáborának nagyjából a harmada menne el voksolni az előválasztáson, ez pedig akár egymilliós nagyságrendű szavazói számot is jelenthet.
Závecz Tibor arra is felhívta a figyelmet, hogy a tényleges előválasztási kampány még el sem kezdődött, a részvételi hajlandóság változhat, ugyanis a pártok csak ezután fogják aktivizálni a saját szavazóikat. A szakember szerint az már most előrejelezhető, hogy a nagyvárosokban magasabb lesz a részvételi hajlandóság, mint a kistelepüléseken.
A Demokratikus Koalíció szavazói a legaktívabbak, elszántságban a Fidesz bázisához mérhetőek
– jelentette ki Závecz Tibor, aki úgy véli, hogy a többi ellenzéki pártnak nagyobb energiát kell majd fektetnie az aktivizálásba.
Az ellenzéki választók lélektanáról kifejtette: fűti őket a sikerélmény, hogy megadhassák azt a legitimációt, potenciált és erőt a jelölteknek, amivel képesek versenyre kelni a fideszes jelöltek ellen.
Závecz Tibor szerint
az olyan ügyek, mint Karácsony Gergely nyelvtudásának kérdése, már nem borzolják fel az ellenzéki szavazók idegeit, számukra fontosabb az összefogás.
A Fidesznek viszont arra alkalmas, hogy a saját táborát tüzelje fel. A kormányoldal taktikája ugyanakkor az lehet, hogy megpróbálják eljelentékteleníteni az előválasztást, és azt tudják mondani: nincs is olyan erős legitimáció az ellenzéki jelöltek mögött.
Závecz Tibor ezzel szemben úgy gondolja, az előválasztás egy olyan demokratikus elem, amely az emberek kezébe adja a döntés lehetőségét, hogy olyan jelölteket támogathassanak, akiket nem kineveztek, hanem megválasztottak.
Az előválasztással és a miniszterelnök-jelölti vetélkedővel kapcsolatban Pulai András, a Publicus Intézet igazgatója és Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője is válaszoltak az Index kérdéseire.
(Borítókép: Bálint Jákob / Index)