„Miért ügyel rá kényesen, hogy ne ejtse ki Márki-Zay Péter nevét? Ennek mi az oka?” – tette fel a kérdést a 168.hu újságírója.
„Mi hasznom lenne az ellenkezőjéből?” – kérdezett vissza Orbán Viktor.
„De szinte már kínosan figyel arra, hogy ne ejtse ki a miniszterelnök-jelölt nevét” – fogalmazott az újságíró.
Orbán Viktor bólogatva és mosolyogva azt mondta: „Így van. Ezt jól látja.”
A pedagógusok béremeléséről a kormányfő elmondta, nincs még kolbászból a kerítés, nemcsak a kormány szándékán, hanem a gazdaság teljesítményén is múlik, hogy mit lehet és mit nem. Hozzátette: a pedagógusoknak igazuk van, a tízszázalékos emelés nem oldja meg a problémát.
Amint azt megírtuk, múlt héten folytatódtak a sztrájktárgyalások a két nagy pedagógus-szakszervezet és a kormányt képviselő Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkár között. A fő téma a tanárok kötelező oltásáról szóló rendelet visszavonása és a bérek rendezése lett volna, de a szakszervezet tagjai ismét csalódottan távoztak a minisztériumból. Részletek itt.
A kormányfő leszögezte: ezt megítélni a bíróság döntése után lehet, de a jogszabályok mindenkire egyértelműen és egyformán vonatkoznak.
Mint ismert, Polt Péter legfőbb ügyész a hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Völner Pál képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. A fideszes államtitkár később lemondott, mentelmi jogának felfüggesztését megszavazták. Bővebben itt olvashatnak róla.
Az omikron-variáns miatt nem terveznek kötelező oltást, az emlékeztető oltást tartják megoldásnak. Kérdésre Orbán Viktor kifejtette: a magyar néplelket olyannak ismeri, hogy szerinte a kötelező oltás még nagyobb ellenállást váltana ki. „A kötelező oltás nem működik” – tette hozzá a miniszterelnök. Ugyanakkor mindent meg fognak tenni azért, hogy a magyarok felvegyék a harmadik oltást. Telefonálni fognak, levelet küldenek és személyesen keresik meg az állampolgárokat.
Az egészségügyről Orbán Viktor azt mondta: „a kórházak kapacitása fantasztikus”, jó munkát végeznek az egészségügyben, van elég kórházi ágy. A miniszterelnök nem lát olyan fertőzéshullámot, amit ne tudnának kezelni és ne tudnának mindenkit ellátni.
Az energiaárakkal kapcsolatban azt mondta: úgy tudnak a magyaroknak segíteni, ha a fizetéseket és a nyugdíjakat emelik.
A Városháza-ügyről kijelentette: mindenki söprögessen a saját portája körül. Azt ígérte: amíg fideszes többség van, a Parlament épületét nem fogják eladni.
Orbán Viktor sajnálja, hogy lejár Áder János mandátuma, és nem lehet újra jelölni. A Fidesz elnöksége a kérdést megvitatta, a javaslatot meg is tette a Fidesz elnöke. Novák Katalin a jelölt. Bővebben itt olvashat róla.
Orbán Viktor ezzel az idézettel jelezte, hogy a magyar kormány üzenete már népi szintre is eljutott.
A földközi-tengeri és a balkáni útvonal mellé egy harmadik útvonal is megnyílt Fehéroroszország irányából – tért át a bevándorlásra a kormányfő. Orbán Viktor leszögezte, hogy Magyarország álláspontja egyértelmű, és egyre többen vannak Európában, akik azt mondják, hogy a migránsoktól érkező menedékkérelmeket a megcélzott ország területén kívül kell lefolytatni. Ez két nagy vitát generál.
Az európai energiaválságról a miniszterelnök elmondta: heves, őszinte és komoly vitát folytattak csütörtökön az Európai Tanács ülésén. Megosztottak maradtak, nem lett végül közös álláspont, éppen ezért „egy árva hang” sem született az energiaárak kérdéséről. Orbán Viktor azt mondta: fontos eseményeket várnak az év végéig, az egyik ilyen, hogy az atomenergiát el kell fogadnia az Európai Bizottságnak mint fenntartható zöld megoldás. A gázból nyert energia pedig minősüljön átmenetileg fenntartható megoldásnak, később kell majd kivezetni.
Arról is beszélt, hogy Magyarország különleges helyzetben van, ugyanis a rezsit fixálták. Nagy csata volt Brüsszelben, még mindig van csata a közgazdászkörökben – tette hozzá a miniszterelnök. Azt is megjegyezte: a rögzített energiaárakra épülő rendszer „a mosolygós arcát mutatja”.
Kitért arra is, Brüsszelben arról is vita van, hogy egy családokat sújtó szén-dioxid-adót vezessenek be a lakásokra és a gépjárművekre. Itt is van egy gazdag-szegény törésvonal. A következő két-három hónap nagy kérdése lesz, hogy ez a vita hogy dől el.
A csehek, a lengyelek, a szlovákok és mi, magyarok ragaszkodtunk ahhoz, hogy az energiaárak emelkedését meg kell fékezni, és nem szabad megengedni, hogy újabb energiaadót vezessenek be – fogalmazott Orbán Viktor az uniós csúcstalálkozó után Facebookra feltöltött videójában.
2022-ben Orbán Viktorék tervei szerint három fontos dolog történik Magyarországon:
Orbán Viktor büszke arra, hogy Magyarország nem az elitekre hagyatkozik, a bevándorlásban és a gyermekvédelemben is népszavazás dönt.
Orbán Viktor elmondta: az év egyik legfontosabb feladata a gazdaság újraindítása volt, ebben nagy szerepe volt a nemzeti konzultációknak. Ez alapján alakították ki a vírus elleni védekezés fő szabályait, a konzultációból kinyert elvek alapján indították újra a gazdaságot. A nemzeti konzultációkon több mint kétmillió magyar állampolgár válaszolt.
„A kormány bizalma a demokratikus támogatottságból fakad” – jelentette ki a miniszterelnök.
Azt is elmondta: a kormány nem segélyekre, hanem a beruházások támogatására és munkahelyteremtésre fókuszált. Ennek köszönhető, hogy 4 millió 688 ezren dolgoznak. 1700 milliárd forintot fordítottak beruházásokra, 1435 beruházás kapott támogatást. Azt is megjegyezte: 3,9 százalék a munkanélküliség, miközben 6,7 százalék az európai átlag.
A magyar gazdaság teljesítménye először elérte, aztán meghaladta a 2019-es év számait. A gazdasági növekedés hat százalék feletti.
„A 2021-es év két dologról szólt a magyarok életében: a vírus elleni küzdelemről és a gazdaság újraindításáról” – kezdte Orbán Viktor, hozzátéve, hogy nehéz év volt. 2021-ben viszont már nem voltunk annyira tehetetlenek, mint 2020-ban, van vakcinánk, ennek köszönhetően a karanténokra épülő védekezés helyett az oltásalapú védekezésre állhattunk át.
A kormányfő kifejtette, hogy az 5,5 millió oltottat viszonylag gyorsan elértük, de utána lelassult a folyamat.
A hangsúly most a megerősítő oltáson, illetve az 5–11 éveseknek nyújtott oltáson van. A harmadik oltások számát tekintve a népesség 32 százalékánál tartunk, az uniós átlag 21,5 százalék.
Orbán Viktor a kampánykérdésekkel csak a kampányidőszakban foglalkozik majd.
A kedden reggel közzétett adatok szerint kevesebb mint kétezer (szám szerint 1985) új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak az elmúlt 24 órában. Minimálisan csökkent a kórházban ápolt, valamint a lélegeztetőgépen lévők száma is. A legfrissebb járványadatokért erre tessék.
Ahogy megszokhatták olvasóink, az Index is ott van a Kormányinfón, kérdéseinket Holló Bettina kollégánk tolmácsolja Orbán Viktornak.
Ahogy arról beszámoltunk, rendhagyó módon Orbán Viktor tartja az év utolsó Kormányinfóját. A miniszterelnök legutóbb nyáron vett részt Kormányinfón, akkor azonban nem tájékoztatták előre a sajtó képviselőit – ellentétben a maival. További részletek itt.