Gulyás Gergely közölte, hogy többen férnek bele az átlagfogyasztásba a rezsicsökkentés új konstrukciói alapján, mint azt a kormány gondolta.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint egyedülálló a támogatási rendszer, a cél pedig az, hogy ez fenn is maradjon. Hozzátette, hogy ha energetikai szankciókról döntene az Európai Unió, akkor a felére csökkenne a gáz ára.
Előrevetíti előző bejegyzésünk a mostani témáját, hiszen a kormány pont a jelenleg visszatartott uniós pénzekből oldaná meg (az eü-dolgozók mellett) a pedagógusok helyzetét, akik a jobb fizetés, nagyobb megbecsültség reményében országos szintű demonstrációba kezdtek a hét folyamán. A PDSZ által indított, úgynevezett gördülő sztrájk lényege, hogy A és B hétre leosztva különböző napokon szerveznek sztrájkokat.
Amint megállapodnak az unióval
– ekkora datálta Orbán Viktor a pedagógusok bérrendezését újságírók előtt a kötcsei pikniken, a miniszterelnök más, konkrétabb részleteket azonban nem közölt.
Meglátjuk, hogy lesz-e erről szó ma.
Köztudott, hogy főként korrupciós aggályokra hivatkozva az EU visszatartja a mostani árfolyamon mintegy 6 ezer milliárd forintos (ebből 2 ezer milliárd támogatás, a többi kvázi ingyenhitel) összeget. Ráadásul egy kiszivárgott levél szerint a kritikák szélesebb körűek annál, mint amiről tudni lehet, legutóbb pedig Navracsics Tibor uniós forrásokért és területfejlesztésért felelős miniszter ismerte el egy sajtótájékoztatón, hogy
nem történt látványos előrelépés az uniós forrásokkal kapcsolatban.
Ha röviden akarjuk összefoglalni, hogy jelenleg mi zajlik (itt megnézheti bővebben is – a szerk.): az unió részéről megfogalmazott kérésnek eleget téve felállította Magyarország a korrupcióellenes hatóságot, Varga Judit miniszter diplomáciai nagyüzeme pedig még a napokban is folytatódott, mint a politikus beszámolt róla, nem is sikertelenül.
A konkrét időpont, hogy meddig tolódik a pénzcsapok megnyitása, közelebb került-e a megállapodás, még kérdéses, de erre is fény derülhet a mai kormányinfón.
Cser-Palkovics Andrást, Székesfehérvár polgármesterét és Nemény András szombathelyi városvezetőt kérdezte az Index arról, hogy miként élik túl az elszálló energiaköltségeket.
A helyzet nem egyszerű, de politikai oldaltól függetlenül is úgy látják a nyilatkozók, hogy drasztikus kiadáscsökkentésre lesz szükség a működéshez.
Kérdés, hogy a szombati Kormányinfó előtti kormányülésen hoztak-e arról döntést, hogy megsegítik az önkormányzatokat ebben a nehéz helyzetben. Ez is kiderülhet ma.
Amint arról portálunk is részletesen beszámolt, szerdán a magyar jogállamiságról vitáztak az Európai Parlamentben, majd csütörtökön szavaztak is a képviselők Gwendoline Delbos-Corfield jelentéséről, amit végül 433 támogató szavazattal, 123 ellenzővel, 28 tartózkodóval elfogadtak. Az „ítélet” alapján Magyarország hibrid választási autokrácia.
Az Európai Parlament oldalán elérhető közlemény hosszasan sorolja az aggályokat, emellett rögzítették, hogy a határozott uniós fellépés hiánya is hozzájárult, hogy Magyarországon „hibrid rezsim” alakuljon ki.
Az Európai Parlament azt is megszavazta, hogy a férfiak szülhetnek
– írta Twitter-bejegyzésében Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a történésekre reagálva pénteken.
AzT, hogy itthon tényleg problémás-e az alkotmányos és a választási rendszer működése, vagy hogy sérül-e a véleménynyilvánítás szabadsága, beleértve a médiapluralizmust, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint a kormányszóvivő tisztázhatják.
Azt egyelőre nem lehet tudni biztosan, hogy milyen bejelentéseket tesz a kormány, de az elmúlt hetek, napok történései azért engednek következtetni a szombati esemény főbb csapásirányaira.
Először is, két hét múlva lejár a júniusban meghosszabbított benzin- és élelmiszerárstop, tehát erről is születhet szombaton bejelentés Gulyás Gergelyék részéről.
Eltörlik, meghosszabbítják, módosítják? Kiderül, ha követik az Index percről percre tudósítását.
A reggeli órákban küldte meg a kormány a meghívóját a szombati rendkívüli kormányinfóra, aminek címe, mint mindig, „Mit miért tesz a kormány?” A sajtótájékoztatót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tartja – tájékoztatta szerkesztőségünket a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Mint ismert, a legutóbbi, szeptember 8-án tartott kormányinfón Gulyás Gergely arról beszélt, hogy a következő kormányülésen születhet döntés az egyelőre október 1-jén lejáró benzin- és élelmiszerárstopról.