Gulyás Gergely: Júliusban 50 százalékkal nő a családi adókedvezmény, fél évvel később újabb emelés jön

DSC7993
2024.10.16. 12:28
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter vezérletével Kormányinfót tartottak szerda délelőtt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az Index kérdésére elmondta, a magyar kormány szerint Budapesten a legsúlyosabb a lakhatási válság, valamint közölte azt is, hogy a kormány kétmilliárd eurót költ a következő években a vasúti pályafelújításokkal kapcsolatos fejlesztésekre. Többek között arról is beszélt, a kormány célja, hogy Magyarország 3–6 százalékos gazdasági növekedést érjen el jövőre, ezért elfogadták a gazdasági akciótervet; nem Brüsszel dönt arról, hogy Orbán Viktornak távoznia kell-e; a kormányfő hol és mikor tartja október 23-i beszédét; a Fidesz nem tart a Tisza Párttól; illetve Magyar Péter pénisze is szóba került.

Két hét elteltével tartott ismét Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Vitályos Eszter kormányszóvivő, aki elmondta, hogy az elmúlt időszakban több mint 136 milliárd forint összegben valósultak meg beruházások Magyarországon.

Gulyás Gergely közölte, a kormány kedden döntött arról, hogy az új gazdaságpolitika legfontosabb pilléreiről nemzeti konzultációt indít. Ezt azért is tartják szükségesnek, mert senki nem vitathatja, hogy a világgazdaság a járvány és a háború óta gyökeresen megváltozott, a változásokhoz Magyarországnak is alkalmazkodnia kell, új eszközökre van szükség a sikerhez, ennek kulcsa továbbra is a munkaalapú gazdaság, amelyben kiemelkedően jól áll az ország. Elárulta, a nemzeti konzultáció november és december között zajlik, és december 20-ig lehet visszaküldeni. Tizenegy kérdés lesz benne, amelyeket még ezen a héten bejelentenek.

A miniszter hangsúlyozta, a legfontosabb feladat a növekedés, amelyben az európai környezet a legkevésbé kedvezők közé tartozik, mondván, Németországban recesszió lesz, Ausztriában a világháború évei óta nem volt hasonló csökkenés. A magyar kormány a gazdasági semlegességre törekszik, nem csatlakozik a kereskedelmi háborúkhoz, keletről és nyugatról is várják a befektetéseket, mindkét irányba kereskednek.

Gazdasági akciótervet fogadott el a magyar kormány, és új eszközhöz is nyúl

Gulyás Gergely elmondta, a jövő évi költségvetés előkészítéseként gazdasági akciótervet fogadott el a kormány, aminek célja, hogy a gazdaság jövőre elérje a 3–6 százalékos növekedést úgy, hogy ez a társadalom legszélesebb körét érintse. Az akcióterv alapja a jövedelmek vásárlóerejének folyamatos növelése, a megfelelő lakhatás biztosítása és a lakhatási válság kezelése, továbbá a Demján Sándor-program, amely a kkv-k méretének a megduplázását segítené.

A jövedelmek vásárlóerejének folyamatos növelését hároméves bérmegállapodás lefektetésével segítenék, amely lehetővé teszi a garantált bérminimum és minimálbér folyamatos emelését. A kormány munkáshitelt indít, valamint 50-50 százalékkal megduplázzák a gyermekek után járó szja-kedvezményt jövőre és 2026-ban. A Demján Sándor-programról elmondta, a kkv-k a magyar gazdaság gerincét jelentik, az ő támogatásuk, megerősítésük a bérek növeléséhez is jelentős mértékben hozzá tud járulni.

Emellett közölte, tőkefinanszírozási programot indítanak, ez új eszköze a magyar gazdaságpolitikának, ami segíti az új beruházásokat, fejlesztéseket. A kis- és közepes vállalkozások beruházásélénkítő programját is elindítják, a digitalizációt szintén segítik. Az Eximbank exportösztönző programját újraindítják, kifektetési program is indul. A hazai kkv-kat érintő uniós programot és kifizetéseket felgyorsítják, illetve segítenek az adminisztrációcsökkentésben.

Lakhatási válság van Budapesten

Beszélt arról is, hogy Budapest lakhatási válsággal küzd, és Tarlós István után meg sem kísérelte a Fővárosi Önkormányzat rendezni a helyzetet. Az Airbnb-szabályozást még nem véglegesítette a kormány, ugyanakkor a lakásbérleti díjakat és az ehhez kapcsolódó szerződések feltételeit is megvizsgálják. Mint ismert, az önkéntes nyugdíjpénztári vagyon átmenetileg lakáscélokra is használható lesz. Meghosszabbítják az új lakásokra vonatkozó 5 százalékos áfát, valamint 5 százalékos önkéntesen vállalt lakáshitel-kamatplafont vezetnek be a bankszektorral együttműködésben. Bővítik a kollégiumi férőhelyeket is.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy eddig is tárgyaltak Karácsony Gergellyel, ő is, Lázár János is, Navracsics Tibor is. A kormány tagjai és a főpolgármester között a budapesti ügyekben, ott, ahol feltétlenül szükséges, van együttműködés, legfeljebb egyet nem értés van.

Gulyás Gergely szerint a lakhatás egyre nagyobb gondot jelent a megyei jogú városokban is, de inkább fővárosi problémáról van szó, ahol az unió csak minimális forrásfelhasználást enged. A kommunista megoldásokért nincsenek oda, de a kormányon belül is vannak viták, mindent meg kell vizsgálni a döntéshozatalhoz. Közölte, a kormány eddig is foglalkozott a területtel, nagy összegeket fordítottak a fiatal családosok lakhatására. Arra viszont keresik a megoldást, hogy az elmúlt két-három évben ugrásszerűen megnőttek az ingatlanárak és bérleti díjak Budapesten.

Gulyás Gergely az Indexnek: Hála istennek ebből kihagynak

Gulyás Gergely az Index kérdésére elmondta, hogy a kormány szerint Budapesten a legsúlyosabb a lakhatási válság.

Hála istennek ebből kihagynak

– válaszolta arra, hogy Orbán Viktor influenszer-politikusokat akar a frontvonalba.

A vasúti pályafelújításokkal kapcsolatban elmondta, a kormány 2 milliárd eurót költ a következő években fejlesztésekre. Az Építési és Közlekedési Minisztériumban konkrét tervek vannak, vagy azok készülnek ezzel kapcsolatban. A miniszter szerint ezek a források jól elkölthetőek lesznek, amelyek érdemben javítják a szektort.

Korábbi cikkünkben a The Telegraph információi alapján arról írtunk, hogy az Egyesült Államok egy európai katonai támaszpont kibővítését tervezi, a bázis atomfegyverek célba juttatására alkalmas repülőgépeket is fogadhatna. A Honvédelmi Minisztérium erre válaszul közölte: „Az Amerikai Egyesült Államoktól olyan kérés, hogy Magyarország területén atomfegyver tárolására kerüljön sor, nem érkezett! Atomfegyverek behozatala a magyar kormány és az Országgyűlés hozzájárulása nélkül nem lehetséges. A kormány ilyen engedélyt nem adott, és a jövőben sem tervez ilyenhez hozzájárulni.”

Gulyás Gergely ezt megerősítette, és elmondta, nincs ilyen kérés napirenden, de a kormány egyébként sem dönthetne az Országgyűlés nélkül.

Nem Brüsszel dönt arról, hogy Orbán Viktornak távoznia kell, hanem a magyar választópolgárok

Szóba került az is, hogy az Európai Néppárt arról írt, hogy Orbán Viktornak ideje távozni. Gulyás erre azt mondta, ebben nem az Európai Parlament, nem Brüsszel és nem a Néppárt az illetékes, hanem a magyar választópolgárok, akik 2022-ben egyértelműen szavaztak.

„Nyilvánvaló, hogy az Európai Néppárt és az Európai Bizottság bejelentette, Magyarországon más kormányt szeretnének látni” – mondta Gulyás, kiemelve, az Európai Néppártnak egyetlen olyan tagpártja sincs, amely olyan jó eredményt ért volna el az EP-választáson, mint a Fidesz. A miniszter szerint az Európai Néppárt Magyarországnak akar kárt okozni, hogy így végül a kormánynak ártson.

Azért perelnek minket, hogy a tanárbérek rendezésére álló forrásokat ne kapjuk meg

– említette példaként, hozzátéve, ezzel a Tisza Párt is egyetért, mivel az Európai Néppárt tagpártja.

A Fidesz nem tart a Tisza Párttól

Az IDEA Intézet felmérése szerint a Tisza Párt támogatottsága nőtt szeptemberben, miközben a Fidesz–KDNP-é nem változott, és a Tiszára szavazók aránya csupán 2 százalékponttal maradt el a kormánypártokétól. Gulyás Gergely közölte, nagyon nyugodtak, és ezeket a felméréseket a helyükön kell kezelni, mivel ezek politikai célokat szolgálnak a választásoktól ilyen távol.

„Mi is mérünk, ez a mérés biztosan politikai célokat szolgál – közölte. – A kormány belső mérései teljesen mást mutatnak.”

A miniszter egyúttal bejelentette azt is, hogy

Orbán Viktor október 23-án a Millenárison mond beszédet délelőtt 11 órakor.

A miniszter beszélt arról is, hogy magyar katonák is vannak Libanonban, ők ENSZ-békefenntartóként vannak jelen, és biztonságban vannak.

Brüsszeli támadástól óvják a 13. havi nyugdíjat

Kitért arra is, hogy a reptéri gyorsvasútnál az a legnagyobb kérdés jelenleg, hogy a rendes vasúthálózatba kell-e bekapcsolni, vagy egy célvasutat kell létrehozni. Mindenesetre gyorsan kell dönteni, és utána kezdődhet a tervezés és az engedélyezés.

Közölte, hogy jogi formába öntik a 13. havi nyugdíjat, aminek célja, hogy ne lehessen eltörölni még akkor sem, ha Brüsszelből vagy más nemzetközi minősítőtől támadás érkezik. Kitért arra is, hogy Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter tárgyal Brüsszelben a Magyarországot sújtó büntetések ügyében, de ott éppen „kormányváltás van”, így jelenleg nehézkesek az egyeztetések. Albánia európai uniós csatlakozásával kapcsolatban pedig elmondta, a kormány támogatja az EU nyugat-balkáni bővítését.

Gulyás Gergely elárulta, a kormány az amerikai elnökválasztás után véglegesítené a költségvetést, valamint úgy véli, Donald Trump gyorsan véget vetne az orosz–ukrán háborúnak, ami százalékokban mérhető növekedést jelentene Magyarországnak.

A miniszter beszélt arról is, hogy abszurd és elfogadhatatlan, ha hajléktalanokat büntetnek meg azért, mert kiveszik a kukákból az 50 forintért visszaváltható üvegeket, és visszaváltják azokat.

Magyar Péter nemi szerve is szóba került

Gulyás Gergelytől megkérdezték, volt-e már olyan, hogy nyilvánosan kellett megigazítania a péniszét, miután a TV2-n arról számoltak be, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az Európai Parlamentben tett így a nemi szervével. A miniszter arra kért mindenkit, hogy tartsa be a Kormányinfó színvonalát. Emellett beszélt arról is, hogy bár nem mindig ért egyet a jobboldali újságírókkal, a morális fölény továbbra is náluk van.

A Kormányinfóról szóló percről percre tudósításunkat ezen a linken tudják megnézni.

(Borítókép: Gulyás Gergely 2024. október 16-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)