Mit művelt Molnár Lajos?

Molnár Lajos miniszteri működésének első napjától azt hangoztatta, hogy elsősorban a betegek érdekében kell átalakítani az egészségügyi rendszert. Ellensége volt a hálapénznek, a kórházi várólistákon pénzért előbbre jutóknak, az indokolatlanul drága gyógyszereket felíró orvosoknak, a rosszul gazdálkodó kórházaknak. Ez volt a marketing. Lépéseinek kormányzati célja volt azonban az is, hogy megállítsa vagy legalább csökkentse az Országos Egészségbiztosítási Pénztár évről évre növekvő, százmilliárdos nagyságrendű hiányát.

A szocializmus vége

Már 2004-ben nagy vihart kavart egy a Financial Timesnak adott interjújával. Azt mondta, hogy az orvosok tartják fenn a kiszipolyozó rendszert, védik előjogaikat, a hálapénzt, miközben a kórházi vécék mocsokban állnak. Amikor az Index 2006-ban megkérdezte orvosellenességéről, azt válaszolta: „orvospárti vagyok, amíg az orvos betegpárti.” Az orvosok körében sohasem volt népszerű, sokan úgy vélték, Molnár rájátszott a társadalomban élő orvosellenességre, és tevékenysége nyomán ez még erősödött is.

Molnár Lajos kezdettől fogva élesen támadta az orvos- és a gyógyszerészkamarát, mondván, ezek a szervezetek szakmai tevékenység helyett politizálnak. A szervezetek meggyengítésére később sikerült elfogadtatnia a kötelező kamarai tagságot megszüntető törvényt.

Gyakori mondása volt, hogy 17 év után véget kell vetni a szocializmusnak az egészségügyben. Ostorozta, hogy mesterségesen tartják fenn a gazdaságtalan kórházakat, mindenkinek adnak egy kicsit, hogy túléljen, de ettől nem javul a színvonal, és a költségvetésnek is egyre többe kerül az egészségügy fenntartása. Hirdette, hogy le kell számolni az ingyenes egészségügy illúziójával.

Gyorsan valamit, lassan semmit

A gyors cselekvés híve volt, amit azzal indokolt, hogy tizenhét éve elmaradt lépéseket kell megtennie, de ez a gyorsaság sok hibával járt. A szakma nagy része nem vitatta, hogy túl sok a kórház, és rossz az elosztásuk, de az átmenetet mások szerint átgondoltabban, megfelelő hatástanulmányok birtokában és hosszabb időre ütemezve kellett volna végrehajtani. Erre az volt a válasza, hogy az elmúlt évek éppen azt mutatták, milyen jól lehet lassan semmit sem csinálni.

A leggyakrabban azzal támadták, hogy lépéseit nem egyeztette megfelelően a szakmai érdekképviseletekkel. Tíz hónapos tevékenysége alatt így szinte nem volt olyan társadalmi csoport, amellyel ne tűzött volna össze. Kifütyülték a gyógyszerészek és a háziorvosok, lépéseit ellenezte a kórházszövetség, támadták a gyógyszergyártók. A kórházvédő tüntetéseken kötelet kiáltottak neki, Molnár Mengele Lajosnak nevezték, nemzetgyilkosnak titulálták.

Intézkedései a koalíciós partnerben, sőt az SZDSZ-en belül is feszültséget keltettek. Molnár leginkább a betegekben bízott, de sok támogatást tőlük sem kapott. Bár gyakran hivatkozott egy felmérésre, amely szerint az emberek többsége támogatja az egészségügy átfogó átalakítását, a kórházakban kialakult káosz miatt sok beteg átkozta a nevét.

Munkamánia

Azt az egyet nem lehet mondani, hogy ő és minisztériuma nem dolgozott volna. Első lépésként elkészíttette a Zöld könyvet, amely helyzetképet akart adni az egészségügy kritikus helyzetéről, a megoldandó feladatokról, és felvázolt megoldási lehetőségeket is. Ebben már szerepelt a kórházak átalakítása, a vizitdíj bevezetése, a gyógyszergyártók versenyeztetése, a gyógyszerek patikán kívüli árusítása és az egészségbiztosítási rendszer átalakítása. Már ekkor nagyon sok bírálat érte, a vitára ugyanis egy hónapot adott, az augusztust, amikor szinte mindenki szabadságon van.

Ezután minisztériuma néhány hónap alatt öt nagy törvényjavaslatot dolgozott ki. 2006 novemberében és decemberében a parlament elfogadta az egészségbiztosításról (vizitdíj, várólisták), az egészségbiztosítási felügyeletről, a kamarákról, a gyógyszergazdaságosságról és a kórházak átalakításáról szóló törvényt.

Ezek a törvények több újítást vezettek be, de jó vagy káros hatásuk még nem mérhető fel, néhány jel azonban már mutatkozik. Nézzük meg sorban őket, és azt is, mennyire maradandóak Molnár Lajos intézkedései.

Vizitdíj, ágydíj

A 300 forintos vizitdíj és a kórházi napidíj február 15-i bevezetését sokszor a hálapénz elleni harccal indokolták, de a lényege, ahogy Molnár is hangsúlyozta, inkább az, hogy ne járjunk annyit feleslegesen orvoshoz, és csökkenjen a zsúfoltság a rendelőkben. Magyarországon a betegek jelentős része nincs tisztában azzal, hogy orvosi ellátása pénzbe kerül, hirdette az egészségügyi miniszter, ezért nagyon sokszor indokolatlanul megy orvoshoz, ami felesleges kiadás az OEP-nek. Molnár szerint egy ilyen kis összeg, „egy fél doboz cigaretta ára”, alkalmas arra, hogy csökkentse a rendelők túlterheltségét.

A vizitdíj bevezetésekor a korábban zsúfolt orvosi szakrendelők jelentős részében valóban csökkent a forgalom, a vizitdíj adminisztrálása miatt viszont hatalmas sorok alakultak ki. A forgalom kezdeti csökkenését sokan csak annak tudták be, hogy az emberek féltek a káosztól és a sorbanállástól, ezért nem mentek orvoshoz február közepén.

Bár a vizitdíjból befolyó pénz a kórházaké és a háziorvosoké, sokan elutasították, sőt megtagadták a beszedését. Az orvosok egy része úgy vélte, hogy etikátlan az orvosnak pénzt kérnie a betegektől (Molnár: az igazán etikátlan a hálapénz), és a kis összegek beszedése súlyos adminisztrációs terhet jelent.

Az első hónap tapasztalatai alapján egy átlagos háziorvosnak 150 ezer forint bevétele származik a vizitdíjakból, egy kórháznak nagyságától és profiljától függően akár 100 millió forintot is hozhat havonta, amit fejlesztésre vagy a dolgozók ösztönzésére fordíthat.

A vizitdíj nem fogja megszünteti a hálapénzt. A paraszolvencia ugyanis az előnyök megszerzésén alapul, és amíg olyan nagy különbség van a kórházak és az orvosok színvonala között, és nevetségesen alacsony az orvosok fizetése, meg is marad.

A vizitdíj sorsa még nem végleges. A vizitdíj eltörlése is szerepelt a Fidesz népszavazási kezdeményezései között. A kérdést az Országos Választási Bizottság visszadobta, az Alkotmánybíróság azonban új eljárást rendelt el. Az OVB a jövő héten dönt a kérdés hitelesítéséről. Ha a népszavazás érvényes és eredményes lesz, a vizitdíjat a jövő évtől el kell törölni.

Kórházátalakítás

A szakma előtt régóta ismert volt, hogy a kórházi struktúrát át kell alakítani, mert gazdaságtalanul működik. Rossz a kórházak eloszlása, a gyógyításra használt ágyak egynegyede üresen áll, ápolásra szolgáló hely viszont nincs elég.

Molnár nagy elánnal vágott neki a feladatok újraelosztásának és a kórházrendszer átszervezésének. Először a kiemelt, jól felszerelt kórházakat jelölték ki. A kiválasztásnál nagy volt a tét, hiszen ezek az intézmények biztos megmaradásban és finanszírozásban bízhattak. Az eredeti tervek azonban a szocialistákkal kötött alkuk révén módosultak: 31 helyett 39 ilyen intézményt jelöltek ki.

Komoly jelzésértéke volt, hogy ezek után lemondott a kórháztörvény egyik kidolgozójának számító Kuntár Ágnes főtanácsadó. Kuntár szerint az eredeti szakmai koncepció annyira eltorzult a politikai alkukban, hogy az átalakítás nem éri el célját, az új kórházrendszer nem lesz hatékonyabb és gazdaságosabb.

Molnár ezek után a regionális egészségügyi tanácsoknak (ret) adták át a jogot, hogy egyezzenek meg a maradék ágyak elosztásáról, azaz maguk zárják be, vonják össze vagy racionalizálják területi kórházaikat. Mint várható volt, helyben senki sem vállalta ezt a döntést.

A retek azzal dobták vissza a javaslatot, hogy a miniszter koncepciója elfogadhatatlan és teljesíthetetlen. Molnár ezután azt hangoztatta, hogy volt lehetőség az egyeztetésre és a helyi döntésre, de lám, senki sem élt vele. Megindultak a tüntetések, szinte naponta demonstráltak valahol valamelyik kórházért, gyakran kart karba öltve a helyi fideszes és MSZP-s politikusok.

A területi kórházak átalakításának koncepciója végül ugyancsak koalíciós alku eredménye lett. A kezdeti riogatások után sokakat meglepett, hogy „csak” három kórházat zárnak be. Szakértők szerint ugyanis a rendszer racionalizálásához a 160-ból legalább 35-ötöt kellene megszüntetni. Ezt tartalmazta az államreform-bizottság munkaanyaga, de készült ilyen a Mikola István vezette fideszes egészségügyi tárcánál is 2001-ben; abban ennél több kórház bezárását tartották szükségesnek.

A rohamtempó miatt a végleges miniszteri kórházátalakítási határozatba sok hiba csúszott. Olyan intézményekhez rendeltek új feladatot, amely ahhoz nem kapott elég ágyat, vagy volt olyan, amely kapott plusz ágyakat, csak nem rendeltek hozzá betegeket. Március végére teljessé vált a káosz, az intézményvezetőknek fogalmuk sem volt, hogyan állnak át az új rendszerre, és közben hogyan tudnak gyógyítani is. Ha lesz olyan eset, hogy egy beteg bizonyíthatóan az átalakítási káosz miatt hal meg, az óhatatlanul visszahull majd Molnár Lajos fejére.

Vannak olyan vélemények, hogy az új finanszírozási rendszer megteszi azt, amit a politika nem mert vállalni: a most talpon maradó kisebb kórházak egy részét lassú halálra ítéli, bezárásuk csak idő kérdése. A kórházrendszer átalakítása körüli harc azonban még nem ért véget. Bár az új finanszírozási szerződéseket mindenki aláírta, sok önkrományzat bíróságon támadja meg a határozatot.