Az Együtt az NVB-hez fordul Orbán óvodai kampánya miatt

Két hét maradt a választásokig

Nyilas Gergely
2018.03.25. 10:51

Összefoglaló

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Úgy tűnik, valójában mindenki migránsokat akar importálni a választásokra – már ha hihetünk a Fidesz és a Jobbik kölcsönös vádaskodásainak.

    A kormánypárt szerint a baloldal Magyarországon és nemzetközi szinten is azért migránspárti, mert ezzel szavazatokat kaphat, a Jobbik elnöke meg bármikor kész az iszlám terjedését támogatni, a Jobbik vasárnapi közleménye szerint viszont a Fidesz az, amely számít a migránsokra, akiket még arra is felhasznál, hogy megzavarja velük a Jobbik rendezvényeit:

    „Mint ismeretes a Fidesz-KDNP kormány eddig több ezer migránst telepített be titokban, valamint tízezreket pénzért. Az utóbbi hetekben ezek az "oltalmazottak" több jobbikos rendezvényt zavartak meg, megpróbálva ráerőltetni a kultúrájukat a rendezvényeken résztvevőkre. Allah akbar kiáltásokkal, valamint hangszóróból szóló vallási zenével hívják fel magukra a figyelmet, és egyre több városban rongálják a jobbikos plakátokat. Volt olyan rendezvény, ahol imaszőnyegeket árultak, feltehetően illegálisan, engedély nélkül. Legutóbb Ózdon és Salgótarjánban adták elő furcsa performanszukat, van olyan migráns, akinek már magyar jogosítványa is van, és magyar rendszámú autóval közlekedik, miközben kocsijából szól a muszlim vallási zene. Ebből is látszik, hogy a Fidesz-KDNP számít a betelepített migránsaira, hiszen nemrég Brüsszelben is megszavazták a támogatásukat.

    Április 8-a után a Jobbik-kormány meg fogja állítani a bevándorló hullámot, a határt pedig nem csak kerítéssel, hanem önálló határőrséggel is védeni fogja, a fideszes migránsbiznisz haszonélvezői pedig el lesznek számoltatva” – állt a Jobbik közleményében.

  • Nem hiszi a jobbik veszprémi jelöltje, hogy a városban a hódmezővásárhelyi modellt kellene követni, így Varga-Damm Andrea nem tervezi, hogy visszalépne a jelenlegi parlamenti képviselő, a független Kész Zoltán javára. (Cikkünket erről itt olvashatja.) A Jobbik jelöltje szerint az ellenzéki összefogással a Fidesz jelöltjét a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson legyőző Márki-Zay Péter egyébként is túl sokat foglalkozik az országos politikával a helyi helyett. Facebookos bejegyzése akár a kormánypárté is lehetne.

  • Lélegzetvisszafojtva figyeli a világ, vajon bejut-e a parlamentbe Gurbanguly Mälikgulyýewiç Berdimuhamedow fia. Türkmenisztánban ugyanis vasárnap választásokat tartanak. A z olajban és földgázban gazdag volt szovjet tagköztársaság 125 fős parlamentjébe 284 jelölt pályázik, köztük az országot 2006 óta irányító elnök fia, Serdar Berdimuhamedow. (A türkmén nyelv írtásánál a Szovjetunió felbomlása után, török hatásra áttértek a cirillről a latinbetűkre, ezért nem fonetikus átírásban használjuk Berdimuhamedov nevét.)

    A 3,2 millió választó fele már a választás első négy órájában leadta a voksát, a részvételi arány parádésnak ígérkezik, ahogyan a kormánypárt győzelme is – derült ki a Ria Novosztyi beszámolójából. A léc azonban magasan van, Berdimuhamedov – aki állam- és kormányfő is egyben, a 2016-os alkotmánymódosítás nyomán hét éves mandátummal – tavaly februárban 97 százalékkal nyert – emlékeztetett az MTI.

     Muhamedownak szintén van aranyszobra Türkmenisztánban, éppúgy, mint elődjének, a történelembe Türkménbasiként bevonult néhai Saparmyrat Nyýazownak.

  • Wow - reagált egy fiatal férfi, amikor Orbán Viktor bekopogott egy terembe, ahol csupa csillogó szemű fiatal várta. 

    A miniszterelnök, aki nem állt szóba a Független Diákparlament-tel, most ismét a Fidesz ifjúsági szervezetének aktivisái között tett egy tiszteletkört a kampányban. 

    A találkozóról készült Orbán-videóból sajnos nem derült ki, hogy mitől volt ez egy fiatalokat megcélzó látogatás, ugyanis a kormányfő betűre ugyanazt mondta, mint amit az elmúlt hetekben, hónapokban, években mindenhol: meg kell védeni Európát. 

  • A nyári időszámítás első napján két időközi választás is lesz:

    Érpatakon időközi polgármester- és képviselőtestület-választás lesz, feloszlatás miatt. Indul a korábbi polgármester Orosz Mihály Zoltán is.

    Gellénházán pedig polgármestert választanak, a település korábbi vezetője, Vugrinecz József decemberi halála miatt.

  • Jut vasárnapra is olyan bejelentés, mint szombaton? Akkor az Együtt Juhász Péter közölte, hogy kész visszalépni körzetében annak érdekében, hogy egy jelölt maradjon a Fidesz jelöltjével szemben. Ehhez az Együtt elnökének visszalépése után még az MSZP-Párbeszéd – V. Naszályi Márta –, az LMP – Csárdi Antal –, a Momentum – Fekete-Győr András – és a Jobbik jelöltjének – Losonczy Pál – kéne egyezségre jutnia.