Minden tizedik rendőr ellen folyt valamilyen eljárás 2006-ban

2007.05.18. 13:49
Az ORFK vezetése szerint nincs válság a rendőrségben, sőt ellenkezőleg, az utóbbi években javult a fegyelmi helyzet. Az utóbbi napokban kirobbant botrányokat elítélik a rendőri vezetők és négy pontos cselekvési tervet is összedobtak péntekre.

Drámai hangvételű - mondhatni válsághelyzeti - sajtótájékoztatót tartott az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken tíz órakor. Az eseményt még korábban meghirdették, abból az apropóból, hogy felvetődött: álrendőrök erőszakolhatták meg a 21 éves nőt, és jól jött volna, ha részletesen bemutatják milyen egyenruhát hordanak az igazi rendőrök. Időközben azonban bebizonyosodott, hogy hús-vér rebiszes rendőrök gyanúsíthatók a rendkívül súlyos bűncselekmény elkövetéséve.

A sajtótájékoztatót ennek ellenére megtartották, bár a jelenleg érvényes rendőri egyenruha bemutatása után már csak az utóbbi napok rendőrségi botrányairól szóltak a jelenlévő rendőri vezetők, kérdések is csak ezekkel kapcsolatban hangzottak el.

Az országos rendőrfőkapitány nem vett részt a sajtótájékoztatón, a szabadságát külföldön töltő Bene Lászlót helyettese, Szabadfi Árpád képviselte. Jelen volt még Dobozi József, a Rebisz parancsnoka, valamint Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója.

"A többség tisztességesen dolgozik"

Szabadfi Árpád elsőként azt hangsúlyozta, hogy mélységesen elítél minden olyan esetet, amiben rendőr gyanúsítható bűncselekmény elkövetésével. Ezzel így vannak a kollégái is, a megyei főkapitányságokról folyamatosan érkeznek a telefonhívások, hangot adva megdöbbenésüknek és elhatárolódásuknak.

Képek a sajtótájékoztatóról
Képek a sajtótájékoztatóról

"A rendőrségnek nem érdeke, hogy bármilyen esetet eltussoljon" - mondta Szabadfi Árpád arra utalva, hogy végülis a Rebiszen belülről származó információük vezettek az öt erőszaktevő rendőr és 13 borsodi kollégájuk lebukásához.

"A rendőrség fegyelmi helyzete az elmúlt évekhez képest javult, a többség tisztességesen dolgozik. 2002-től folyamatosan csökken a rendőrök által elkövetett bűncselekmények száma" - ismertetett korábban nem túl gyakran közölt statisztikákat a rendőrségen belüli eljárásokról Szabadfi Árpád. 2006-ban már csak 3234 eljárás folyt rendőrök ellen különféle jogsértések miatt, ebből 362 esetben bűncselekmény, 736 esetben szabálysértés, 2136 esetben fegyelmi ügy miatt indult eljárás. 86 rendőrt rúgtak ki végül és 11 esetben született bírósági ítélet.

Négypontos intézkedés

A most kicsúcsosodó esetekre tekintettel az ORFK Bene Lászlót nélkülöző vezetése péntekre a következő konkrét intézkedésekről döntött:
1. Belső közvéleménykutatást tartanak két héten belül, egy külső közvéleménykutató céget bíznak meg azzal, hogy mérje fel a rendőri állomány saját magáról alkotott képét, a cél, hogy az eredményeket beépítsék a belső ellenőrző tevékenységbe. A kutatás eredményeit a rendőrség a honlapján nyiolvánossághra hozza.
2. Utasítanak minden területi szervet, hogy szigorítsák a parancsnoki ellenőrzéseket, fokozzák a közterületeken dolgozó rendőrök ellenőrzését.
3. Bizottság alakul a Rebisz ellenőrzési rendszerének átvilágítására, a vezetői munka színvonalának értékelésére.
4. Az év végéig visszaállítják a 2004-ben megszüntetett belső ellenőrzési szolgálatot. (A pénteki Népszabadság szerint a szolgálatot annak idején nem kis részben a rendőrök felháborodása miatt szüntették meg.)

A felvetődő kérdésre, hogy miért nincs GPS-berendezés a rendőrautókban Szabadfi Árpád azt válaszolta, hogy ha a helyzetmeghatározásra is képes rendőrségi EDR rádiók a teljes állományban felváltják a jelenleg használt eszközöket, akkor a megfelelő szoftveres támogatással követhető lesz, hogy a szolgálatban lévő egységek éppen hol tartózkodnak.


Az ügyészségről elvezetik a csütörtöki felismertetés után a nemi erőszakkal gyanúsított rebiszes rendőröket

Dobozi József, a Rebisz parancsnoka ugyancsak mélységesen elítélte az irányítása alatt álló szervezet tagjainak tetteit. Mint mondta a 2500 fős Rendészeti és Biztonsági Szolgálatnak nagy megrázkódtatást okoztak ezek az esetek. Az öt erőszaktevő rebiszes közül három zászlós volt, azaz valamivel több mint 3 éve szolgálnak a Rebisz kötelékében, ketten pedig őrmesterek voltak, ők csak pár éve vannak a szervezetnél.

Válság, az nincs

A sajtótájékoztató után Szabadfi Árpád arról beszélt az Indexnek, hogy bár nagyon súlyos presztízsveszteség érte az utóbbi napokban a rendőrséget, válságről ő személy szerint nem beszélne. "Adott esetek vannak, a cél az, hogy kevés ilyen eset legyen." Felvetésünkre, hogy 2006-ban indított 3200 eljárás nem tűnik-e soknak a 36 ezer magyar rendőrre vetítve, Szabadfi megismételte, hogy csökkenő tendenciáról van szó.

Szabadfi szerint optikai csalódás, hogy a most napvilágot látott esetek a rendőrségen belüli nagy baj tünetei lennének. A kérdésre, hogy nem kellene-e a rendőrség vezetésében is felelősöket keresni, főkapitány-helyettes azt mondta, hogy ennek fennáll a lehetősége.

Arra a kérdére, hogy a rendőrség mélyrepülése talán megállítható lenne, ha a "mezítlábas rendőrök" rendes fizetést kapnának és nem minimálbér közeli (80-90 ezer forintos) fizetésből kellene megélniük, Szabadfi azt felelte, hogy szerint ettől függetlenül elvárható lenne a megveszetethetetlenség és feddhetetlenség a rendőri esküt tevőktől. Szabadfi szerint igaza van azoknak akik, azt várják el a rendőröktől, hogy példamutató magatartással kellene elöl járniuk. A példaként felhozott, tilosban parkoló ORFK szóvivő esetére válaszul azt mondta, hogy ő maga minden közlekedési szabályt betart és be is tartat közvetlen kollégáival.

A péntek tízórai sajtótájékoztató után 11 órakor egy másik sajtótájékozatót is tartottak: a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a főváros között kötött közszolgáltatási szerződésről számoltak be. Ezen kiderült, hogy Demszky Gábor főpolgármester nem írta alá a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) ez évi támogatásáról szóló közszolgáltatási szerződést, az eseményen nem is jelent meg Dobozi József, a Rebisz parancsnoka.

Demszky szerint a Rebisz rendőrei "minősíthetetlen gaztettet követtek el, és addig, amíg ennek az esetnek minden egyes eleme nem tisztázódik, addig nem fogjuk a támogatást nyújtani, addig nem írom alá a szerződést a Rebisszel". A budapesti rendőrséggel megköttetett a szerződés: a BRFK a pénteken aláírt közszolgáltatási szerződés értelmében 220 millió forintot fordíthat a túlórák finanszírozására, jutalmazásra, veszélyes elkövetők kézrekerítésére, valamint az illegális hirdetményeket és plakátokat kiragasztókkal szembeni fellépésre. A Rebisz 37 milliótól esett el.