András herceg ismét hazudott, a windsori kastélyból is száműzné Károly herceg
További FOMO cikkek
- A legmagasabb polgári kitüntetésével díjazta Tom Cruise-t az amerikai haditengerészet
- Plágiummal vádolják Adele-t, törölnie kell az egyik slágerét
- Nem az olvadás, a műanyagszemét verheti be az utolsó szeget az Antarktisz koporsójába
- Forgács Gábor lánya: Most nem kapcsoljuk be a tévét, még nehéz lenne, ha meghallanám a szinkronhangját
- Lovas Annabella megszólalt az eltűnéséről
András herceg amiatt vált a brit királyi család fekete bárányává, mert egy amerikai nő, Virginia Roberts Giuffre kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszakkal vádolta meg. Bár a herceg azóta is tagad mindent, ám édesanyja, II. Erzsébet királynő már komoly szankciókat szabott ki. Nemcsak a hercegi címét, hanem a királyi családban betöltött egyéb rangjait is elvette tőle.
Nemrég a királyi sarj egy dokumentumot nyújtott be a New York-i bíróságra, amiben tételesen tagadta vagy épp kellő információ hiányában nem tudta sem beismerni, sem tagadni Roberts állításait. Azóta azonban már kiderült, hogy sok esetben nem mondott igazat. Sőt, azt is kérte, hogy esküdtszék előtti tárgyalás legyen, ám több jogász is arról számolt be, hogy ez puszta időhúzás lehet. Kedden azonban derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy András herceg és Roberts peren kívüli megállapodást kötött, amelynek értelmében a királyi sarjnak egy adományt kell eljuttatnia a nő áldozatsegítő szervezetéhez.
Mennyi az annyi?
Bár a megállapodásnak köszönhetően a vártnál hamarabb pont került a pereskedés miatti hercehurca végére, mint arra számítani lehetett, András herceg valószínűleg még így sem fogja visszakapni azokat a címeit, amelyeket a királynő elvett tőle, ugyanis sötét foltot ejtett a királyi család becsületén.
II. Erzsébet ugyanakkor annyiban hozzájárult fia ügyéhez, hogy a több millió forintra rúgó jogi vita számláját állta, továbbá a források szerint 12 millió fonttal – több mint 5 milliárd forinttal – segíti András herceget, hogy ki tudja fizetni Virginia Robertset. Azt azonban nem hozták nyilvánosságra, hogy pontosa mekkora összeget is kell a hercegnek eljuttatnia Roberts szervezetéhez.
Lisa Bloom ügyvéd, aki Jeffrey Epstein nyolc áldozatát képviseli, győzelemnek nevezte a megegyezést. A Twitter-oldalán így fogalmazott:
Ő elérte azt, amit senki más nem tudott: rávette András herceget, hogy hagyja abba ezt az ostobaságot, és álljon a szexuális zaklatás áldozatai mellé. Tiszteljük Virginia lenyűgöző bátorságát.
Újabb hazugságon kapták
Bár András herceg korábban már igyekezett azt bizonygatni, hogy nem állt bensőséges viszonyban Ghislaine Maxwell-lel – akit az emberkereskedelemmel vádolt Jeffrey Epstein bizalmasának tartanak –, már sokadjára derül ki, hogy hazudott.
A legújabb információk szerint Maxwellt még évekkel ezelőtt – amikor a volt amerikai elnök, Bill Clinton a Buckingham-palotában járt 2002-ben – úgy mutatták be, mint a herceg egykori barátnője. Erről a palota egyik korábbi alkalmazottja számolt be, aki az esemény lebonyolításában segédkezett. Még egy fotó is előkerült, amelyen az elnök, András herceg és Maxwell vannak rajta.
Mindannyian azt tapasztaltuk, hogy korábban egy pár lehettek. Az világos volt, hogy jól ismerik egymást. Ghislaine nagyon barátságos és vidám volt
– fejtette ki a korábbi dolgozó, aki arról is beszámolt, Maxwell mutatta meg nekik, merre kell menniük, és úgy tűnt, nagyon otthon érzi magát.
A rendezvényen egyébként nemcsak Clinton vett részt, hanem a zaklatási botrányba keveredett Kevin Spacey is. Maxwell és a színész még abba a székbe is beleülhettek, amelyen II. Erzsébet királynő foglalt helyet az 1953-as megkoronázásánál. Az elnök a Nagy-Britanniában tett látogatása előtt egyébként egy afrikai körútra ment Maxwell-lel és Spacey-vel együtt.
Károly herceg szerint jobb, ha nincs szem előtt
Nem meglepő, hogy II. Erzsébet királynő legidősebb gyermeke, Károly herceg aggódik az öccse körül kialakult botrány miatt, mivel nem vet túl jó fényt a királyi családra. Egy forrás állítása szerint ugyanis a trónörökös arra kérte András herceget, hogy maradjon távol a nyilvánosságtól, és ne rontsa tovább a család hírnevét.
A bennfentes egyébként arról is beszámolt, hogy ugyan András és exneje, Sarah Ferguson jelenleg a windsori Royal Lodge-ban laknak, ám amint Károly király lesz, valószínűleg ki kell költözniük.
Károly azt akarja, hogy András teljesen kikerüljön a képből
– mondta a forrás, illetve azt is hozzátette, a kegyvesztett herceget figyelmeztették, hogy kicsit húzza meg magát, mivel Károly nem akarja, hogy kétnaponta lefényképezzék, amint boldogan integet a windsori kastélyba menet.
András hercegnek el kell majd hagynia Windsort, a királyi családtól néhány millió fontot kaphat. De világossá tette, hogy egy életen át ki fog tartani