Bíróság elé kerülhet G.w.M és párja gyerektartási ügye
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
Bombaként robbant a hír az év elején, hogy Kulcsár Edina és Szabó András Csuti elválnak. Még ennél is nagyobb érdeklődést váltott ki a modell néhány napra rá közzétett posztja, amelyből kiderült, újra rátalált a szerelem. Kulcsár Edina ugyanis bejelentette, hogy egy magyar rapper, G.w.M oldalán találta meg a boldogságot, ám sokan azt feltételezték, a zenész tehet arról, hogy a pár kapcsolata zátonyra futott.
A válás bejelentése óta már mindkét fél megszólalt, és elmondta a saját álláspontját, mivel a nyilvánosság kereszttüzébe kerültek, így szerették volna elmondani az igazukat. Csuti és G.w.M is kiköltöztek már korábbi családi otthonukból, ám a kedélyek így sem csillapodnak.
Míg Kulcsár Edina és Csuti igyekeznek a legnagyobb egyetértésben elválni, úgy, hogy abból gyermekeik a legkevesebbet érzékeljék, azonban G.w.M-nél és korábbi párjánál, Melanie-nál nem ilyen békés a helyzet. A korábbi pár még a gyerektartás összegében sem tudott megegyezni. A rapper a Mokkában arról számolt be, hogy ugyan ő szerette volna, hogy privátban beszéljék meg, ám Melanie mindenképp ügyvédhez szeretett volna fordulni.
Aztán az ügyvéd olyan levelet írt az én ügyvédemnek, hogy két vezérigazgató nem keres annyit szerintem. Szóval azzal nem tudtam azonosulni és egyetérteni sem
– magyarázta a műsorban G.w.M, illetve azt is hozzátette, hogy egykori neje letiltotta a számát, így nem igazán tudnak egymással kommunikálni.
A Blikknek most a rapper egyik zenésztársa számolt be arról, hogy a gyerektartási ügyben várhatóan a bíróság dönthet majd, mivel nem sikerült megegyezni. A barát beszámolója szerint G.w.M még a családi házukra felvett 25 millió forintos hitel törlesztőjét sem tervezi fizetni a továbbiakban, így a gyerekek ellátása mellett ez is Melanie-ra hárulna.
Bár mindketten elfogadták az összeget, úgy tudom, Márk úgy döntött, mégsem ad annyit. Szerinte egy gyermek után 50 ezer forint támogatás elég lenne, ezért összesen 100 ezer forinttal számol
– magyarázta G.w.M zenésztársa.
Mint kifejtette, nem tudtak megegyezni egymás között a felek, ezért volt szükség az ügyvédekre, hogy keresetet nyújthassanak be a bíróságon a tartásdíj ügyében. A barát elmondása szerint ugyanakkor G.w.M nincs eltiltva két gyermekétől, így bármikor láthatja őket, és beszélhet velük telefonon. A lap megkereste Melanie-t, aki nem cáfolta, hogy szükségszerűnek látta jogi úton pontot tenni az ügy végére, ám azt szeretné, hogy ebből kihagyják a nyilvánosságot.