Mit kell tudni Putyin lányairól?
További FOMO cikkek
- Beadta a derekát Vilmos herceg, megszüntetik a feudális előjogokat Cornwallban
- Blake Lively szexuális zaklatással vádolta meg a Velünk véget ér rendezőjét
- Térkép helyett katalógus: így lett az IKEA bútoraiból túraútvonal
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
Az orosz–ukrán konfliktus fokozódásával a nyilvánosság kereszttüzébe került Vlagyimir Putyin, akinek sok rejtély övezi az életét. Szinte minden Putyinnal kapcsolatos információ puszta találgatásokon alapszik, mivel a magánéletét foggal-körömmel védi. Nemrég újabb szankciót vetett ki az Amerikai Egyesült Államok, amely ezúttal az orosz elnök lányait vette célkeresztbe, akik annak ellenére, hogy „csak” Putyin gyermekei, ugyanolyan oligarchának minősülnek a szemükben, mint például Roman Abramovics.
Ezen lépéssel főleg az volt a céljuk, hogy minden létező vagyont befagyasszanak, ami az elnökhöz köthető. Azt gyanítják ugyanis, hogy Putyin lányai – és más családtagok – is vastagon benne vannak abban, hogy sikerüljön elrejteni a világ figyelő szemei elől a vagyonát. Az orosz elitben ugyanis ez már egy jól bevált módszernek tekinthető. Putyin körülbelül 69 ezer milliárd forintra becsült vagyona a feltevések szerint abból tevődik össze, hogy az oligarchái minden egyes rubelének a fele az övé – írja a Mirror.
Putyin ritkán szólal meg a magánéletével kapcsolatban, sőt inkább soha, azonban évekkel ezelőtt mégis kivételt tett. Egy 2013-ban készült interjú alkalmával elárulta, hogy 30 év után elválnak az útjaik feleségével, Ljudmila Putyinával. A párnak született két gyermeke is, Katyerina Tyihonova és Marija Putyina, akiket hivatalosan soha nem ismertek el az elnök lányaiként. Sőt, 2015-ben fordult elő először az, hogy egy orosz médium Putyin legkisebb lányaként hivatkozott Katyerinára.
Soha nem nyilatkoztam a lányaim munkahelyéről, sem a szakmájukról, és ez most sem lesz másképp. Számos okból, köztük biztonsági megfontolásból
– mondta egy sajtótájékoztatón még korábban Putyin, ugyanakkor azt elismerte, hogy gyermekei Moszkvában élnek. Mint akkor kifejtette, egyik lánya sem foglalkozik politikával, ahogy az üzleti világból is kimaradtak, azonban arra büszke, hogy három idegen nyelven is folyékonyan beszélnek.
A lányaim soha nem voltak sztárgyerekek. Soha nem vágytak a rivaldafényre
– fejtette ki az elnök.
Egyszer sem fordult elő olyan, hogy Putyin lányai nyilvános eseményeken jelentek volna meg, sőt fotót sem gyakran készítenek róluk – ez mondjuk senkit nem lep meg. Még 2017-ben Oliver Stone amerikai filmrendező egy négyrészes sorozatot forgatott Putyinnal, amelyből kiderült, hogy az elnök már nagypapa, azonban nem tud elég időt együtt tölteni unokáival. Mint arról akkor beszámolt, majdnem visszalépett az elnökválasztástól, mivel csak az lebegett a szeme előtt, milyen veszélynek teszi ki ezzel gyermekeit.
Nem tudtam, meddig csinálhatom még, mert bármelyik pillanatban odajöhetnek, és azt mondhatják, hogy elvesztettem a választást. És csak egy dologra tudnék gondolni: hova rejteném el a gyerekeimet?
– magyarázta az interjúban.
Putyin egyébként legutóbb 2020-ban szólalt meg egyik lányáról – bár az azóta sem derült ki, hogy kiről –, miszerint tesztelték rajta az orosz típusú koronavírus elleni oltást, a Szputnyik V-t. Az kérdéses, hogy saját ötlet volt-e vagy sokkal inkább elvárás.
Marija Putyina
Bár arról nem tudni, hogy Putyinnak pontosan hány unokája van, azonban a híresztelések szerint legidősebb lánya, Marija Putyina – aki Maria Vorontsova néven is ismert – feleségül ment egy holland üzletemberhez, Jorrit Joost Faassenhez, akitől született egy gyermeke. Kapcsolatuk azonban zátonyra futhatott, legalábbis erről érkeztek információk még az év elején. Annyi biztos, hogy a jelenleg 36 éves Marija genetikai kutatóként keresi a kenyerét, szakterülete pedig az alacsonynövés. A sors különös fintora, hogy édesapja sem a magasságáról híres, így lehet némi átfedés a kettő között.
Marija még 2019-ben nyilatkozott egy állami tévécsatornának, és meglepő információkat csepegtetett ki magáról. Elárulta többek között azt, hogy a társtulajdonosa a Nomeko nevezetű cégnek, amely főképp rákkutatással foglalkozik. A hírek szerint a 310,2 milliárd forintot érő vállalatban 20 százalékos részesedése van, ahogy a többi négy tulajnak is. Állítólag Mashának becézik és egy luxus penthouse-ban él Moszkvában, az Egyesült Államok nagykövetsége közelében. Sőt, több nyelven is beszél: franciául, hollandul, angolul és oroszul.
Katyerina Tyihonova
A 35 éves Katyerina még egy orosz milliárdossal, Kirill Shamalovval kötötte össze az életét, ám végül véget vetettek a kapcsolatnak. Korábban akrobatikus rock'n'roll táncversenyeken vett részt, és a Moszkvai Állami Egyetem matematikai kutatóközpontjának a vezetője volt. 2013-as doktori disszertációjában egy olyan technológiát mutatott be, amely segíthet az asztronautáknak megőrizni egyensúlyukat a változó gravitáció ellenére.
Katyerina egyébként annak érdekében használja az anyai nagyanyja nevét, hogy ne keltsen feltűnést és mondhatni el tudjon vegyülni. 2021-ben részt is vett a TikTok orosz változatának elindításában, azonban a közösségi oldalt végül lekapcsolták az országban.
Az eltitkolt gyerekek
Mariján és Katyerinán kívül azonban Putyin állítólagos szerelemgyerekeinek kilétére is fény derült már. Köztük van a 18 éves Lujza Rozova, aki a feltételezések szerint az orosz elnök egyik szeretőjétől született. Rozova jelenleg Szentpéterváron lakik, ami egyébként Putyin szülővárosa. Rozova a takarítónőből lett multimilliomos, a 45 éves Szvetlana Krivonogikh lánya, aki egy nagy orosz bank résztulajdonosa. Krivonogikh ugyanakkor sosem ismerte el, hogy a gyermeke apja Putyin lenne.
Hasonló teóriák terjengenek a 38 éves Alina Kabajevával kapcsolatban is, aki még akkor került be a köztudatba, amikor 2008-ban egy orosz lap megírta, Putyin őt tervezi elvenni feleségül. Ezen felvetéseket már akkor is tagadták, ám azóta is arról szól a fáma, hogy az elnök és Kabajeva szeretők lehetnek. Továbbá az is elterjedt, miszerint a nőnek ikrei születtek Putyintól, és gyermekeivel együtt Svájcban él, amióta kirobbant a háború. Az olimpiai érmes tornásznak egyébként háromszor akkora a vagyona, mint Mike Tysonnak. A Putyin szeretőinek tartott nőkről minden elmondható, csak az nem, hogy nélkülöznek.
(Borítókép: Vlagyimir Putyin az olimpiai faluban 2014. február 14-én, Szocsiban. Fotó: Marianna Massey / Getty Images / USOC)