Madonna húszévesként élne, de az élet adott neki egy pofont

2023.07.06. 15:42
Az előadó a közelgő turnéjára készülve túlhajszolta magát, és ugyan igyekszik tartani a tempót a jelenleg legnépszerűbb énekesekkel, azt aligha veszi figyelembe, hogy ő már a hatvan felettiek táborát erősíti, így a teherbírása sem akkora, mint fiatalon.

A pop királynőjének tartott, idén 65. életévét betöltő Madonna már pályafutása kezdete óta igazi polgárpukkasztó hírében áll. Máig ikonnak számít, így nagy volt az ijedelem a napokban, amikor kiderült, egy bakteriális fertőzés következtében intenzív osztályra került, és valószínűleg elhalasztja a világ körüli turnéját. Az énekesnőre még a hétvégén találtak rá a New York-i lakásában öntudatlan állapotban a szerettei, ezért azonnal riasztották a mentőket. Egyik hozzátartozója azóta már nyilatkozott a sajtónak, kijelentve, sokáig nem lehetett tudni, a popsztár egyáltalán magához tér-e, mivel egy napon át kellett intubálni a kórházban. Ugyan azóta hazaengedték, és az állapota valamelyest javult, továbbra is szigorú orvosi felügyelet alatt áll. A felépülését biztosra veszik az orvosok, ám ehhez idő kell, egyes információk szerint jelenleg az ágyból sem tud kikelni.

Annak ellenére pedig, hogy azt tanácsolták az előadónak, halassza el a turnét, erről egyelőre még nem született hivatalos döntés, mivel Madonna azt szeretné, ha július 15-én a kanadai Vancouverben elstartolna a Celebration Tour. Sőt, annyira felzaklatta a turné lefújásának a híre, hogy a betegágyánál megtiltották, bárki is szóba hozza ezt a témát. A koncertsorozat három etapban összesen 84 show-t foglal magába, köztük 35 európai állomást. Az énekesnő így, ha minden jól alakul, a jövőben fellép majd az Egyesült Királyságban, Belgiumban, Dániában, Svédországban, Portugáliában, Franciaországban, Hollandiában, Olaszországban, Németországban és Spanyolországban. Az eredetik tervek szerint a turné jövő januárban Mexikóban ért volna véget, ám Madonna betegeskedése miatt kérdéses, hogyan alakulnak majd a koncertdátumok.

Mint ismert, a turnét az énekesnő Holiday című slágerének 40. évfordulója alkalmából szervezték. A Celebration Tour keretében tért volna vissza a nagyszínpadra, legutóbb ugyanis 2019-ben és 2020-ban láthatta a közönség a Madame X című show-műsorokban, ám egyes előadásokat térd- és csípősérülései miatt le kellett mondania. Az egészségi állapotával kapcsolatos újabb aggályok pedig csak még inkább alátámasztják azt, hogy bármennyire is szeretné meghazudtolni a korát, a szervezetét nem tudja átvágni.

A 60 az új 20?

Ugyan Madonna már jóval túllépte a 60-at, jól láthatóan nemigen tud megbarátkozni a korával, és azzal, hogy egy fiatalabb generáció vette át a helyét, akikkel ugyan próbálja tartani a lépést, de ez már csak az életkorából adódóan sem megy olyan könnyen. Amellett, hogy öltözködése legalább olyan kirívó maradt, mint húszas, harmincas éveiben, a párkapcsolatok terén is inkább fiatal partnert választ maga mellé – abban bízva, hogy általuk fiatalabbnak fog tűnni. Jelenleg a 29 éves Josh Popperrel alkot egy párt, de korábban együtt volt a 28 éves Ahlamalik Williamsszel és a 23 éves Andrew Darnell-lel is. Joggal merül fel az emberben a gondolat, hogy Leonardo DiCaprio és a 25-ös csapdájához hasonló helyzet áll elő Madonnánál is, ám az ő esetében a 30-on felüliek esnek ki a pikszisből. 

Az énekesnő fiatalsága megőrzése érdekében hajlandó volt szépészeti beavatkozásokhoz is folyamodni, ami az idei Grammy-gálán vált a legnyilvánvalóbbá. Egy elismerést adott át a díjátadón, ám az ábrázata igen nyugtalanító volt, mert a korábban még karakteresnek mondható arcvonásai egyszerűen eltűntek. Az eseményt követően igazi kommentáradat zúdult Madonnára a közösségi média felületein, mindenki a külsejét kritizálta. Az előadó a történtekre az Instagram-oldalán reagált egy bejegyzéssel, amelyben kifejtette, inkább arra kellene koncentrálni, amit a beszédében mondott, nem pedig a kinézetére. 

Olyan teleobjektívvel fotóztak a sajtófotósok, ami bárkinek az arcát eltorzította volna. Már megint a koralapú diszkrimináció és a nőgyűlölet kereszttüzébe kerültem, ami átszövi az egész világot, amelyben élünk. Egy világot, amely nem hajlandó üdvözölni a 45 év feletti nőket, és szükségét érzi, hogy megbüntesse őket, ha továbbra is erős akaratúak, szorgalmasak és kalandvágyók akarnak maradni

– jegyezte meg az énekesnő, azonban eltűnő arcvonásait látva már nem lehetünk annyira biztosak abban, hogy a kamera tehetett mindenről.

Madonna arcbeli változásait korábban egy bőrápolási szakértő, Alice Henshaw elemezte. Elmondása szerint az előadó ábrázata a Grammy-gálán arra utal, előtte szépészeti beavatkozáson eshetett át – valószínűleg pont a díjátadó miatt. Henshaw mindemellett olyan fotókat is szemügyre vett, amelyek az énekesnő pályafutásának kezdetén készültek. Mint kifejtette, Madonna megjelenése a húszas éveiben még természetesnek hatott, azonban 1987-ben már észrevehető volt, hogy kevés botoxot kaphatott, és az arca egyes területeit feltölthették – bár ebben azért nem volt olyan biztos, mivel az arccsontjai amúgy is magasabban helyezkednek el. 

1990-ben már nagyon is látszott, hogy botoxoltatott, mert ha megnézzük, a szemöldöke eléggé megemelkedett. Az arccsontjai jobban kidomborodnak, valamint ajakfeltöltésen is átesett, teltebb lett a szája

– mondta a szakértő.

Bár Madonna az 50. születésnapja környékén, 2008-ban még arról számolt be, megbarátkozott az öregedéssel, már abban az évben meg lehetett figyelni különböző változásokat a külsején. A szeme körül például zúzódások nyoma volt látható, ami arra utal, megműttette az alsó szemhéját. Sőt egy akkor még forradalminak számító beavatkozásnak is alávetette magát, amelyet ma nyakliftingnek nevezünk, ennek köszönhetően feszesítették a megereszkedett bőrt a nyakán. Mindemellett a szakértő szerint a 2010-es évek elején kisebb arcplasztikát és szemöldökemelést ejthettek meg rajta. A sima homlok és a teltebb orcák legalábbis botoxra engednek következtetni. Míg az évtized vége felé közeledve, 2019-ben már láthatóvá vált a teljes arcplasztika. 

Mióta betöltötte 60. életévét, az énekesnő egyre kevesebb nyilvános megjelenést vállal, azonban az Instagram-oldalát böngészve szinte azonnal feltűnik, hogy a képei nem egy filtert láttak. Alice Henshaw ezenkívül azt is megfigyelte, hogy 2020-ban és idén is újabb szépészeti eljárásokhoz folyamodhatott. Ahogy kifejtette, Madonna 2020-ban kissé felduzzadt nyakkal volt megfigyelhető, ami azt jelenti, zsírátültetést hajthattak végre nála, pusztán a töltőanyag ugyanis nem eredményez ekkora duzzanatot. 

A korábbi arcfeltöltések miatt soványabbnak tűnhetett az arca, de a 2020-ban és az idén készült képek arra utalnak, hogy nyakemelésen esett át, valamint zsírt ültettek át az arcába, ami teltebb hatást eredményez. A nagyon feszes bőr, amelyet a Grammy-gálán láthattunk, azt sugallja, hogy épp műtét után van. Látható, hogy a szemöldöke által bezárt oldalsó szög nagyon megemelkedett. Eltűnt az állkapocsvonal és az orr-ajak vonások is alig látszanak 

– tette hozzá a szakértő. 

Madonna egyébként mindent megtesz annak érdekében, hogy megőrizze fiatalos életvitelét, rendszeresen edz, nagy rajongója a jógának és odafigyel az egészségére, illetve az étkezésére. A makrobiotikus táplálkozásra esküszik, ami részben gabonákból, szójafélékből, tofuból és zöldségekből álló diétát takar. Az erőfeszítései azonban úgy tűnik, nem bizonyultak elégnek, ami főleg annak köszönhető, hogy pályatársaival versenyezve teljesen túlhajszolta magát.

Állandó túlóra

Az énekesnő menedzsere, Guy Oseary bakteriális fertőzéssel magyarázta Madonna súlyos rosszullétét, ám a családtagok meg vannak győződve arról, hogy extrém munkatempója állhat a háttérben. Az elmúlt hónapokban ugyanis napi 12 órában készült a turnéra, és folyamatosan próbált a táncosaival, teljesen túlhajszolva magát. 

Az elmúlt napokban senki sem tudta, milyen fordulatot vesznek majd az események, és a család a legrosszabbra is felkészült. Mindenki azt gondolta, elveszíthetjük őt, ez egy reális forgatókönyv volt

– mondta az előadó egyik rokona. Sőt, Madonna pár nappal a rosszulléte előtt még fotókat osztott meg a próbákról, és a képekhez csak annyit írt: „A vihar előtti csend”.

Ez most kib...ottul észhez térítette

– jelentette ki egy bennfentes, kifejtve, Madonnának el kéne fogadnia, hogy már nem fiatal, és nem legyőzhetetlen. 

Amíg él, a karriere és a hírneve lesz az elsődleges, nem az egészsége

– jegyezte meg a forrás. 

A történtek óta már több informátor is megszólalt, akik rendre arról számoltak be, szerettei aggódnak az énekesnőért. Madonna ugyanis olyan fiatal hírességekkel akarja felvenni a versenyt, mint a 2023 márciusától 2024 augusztusáig 117 koncertet adó Taylor Swift vagy a már szintén egy hónapja úton lévő Pink. A források szerint Madonna mostanában rengeteget túlórázott, minden erejével a turnéra készült, és már a kiégés jelei mutatkoztak rajta. Sőt, egy barátja azt állította, attól tartanak, hogy az énekesnő úgy fogja végezni, mint Michael Jackson, aki 2009-ben a This Is It turnéja előtt halt meg. És nem ők az egyedüliek a zeneiparból, akiknek az egészsége az utóbbi időben megsínylette a kontinenseken átívelő koncertezés.

Megálljt parancsoltak

Két olyan énekes is akad, akik a közelmúltban hazánkban koncerteztek volna, ám egészségügyi gondok miatt le kellett mondaniuk fellépést. Év elején, március 11-én Justin Bieber robbantotta volna fel a Papp László Budapest Sportarénát, ám végül a fellépést a Justice World Tour még hátralévő koncertjeivel együtt elhalasztotta. A turné eredetileg 2020-ban indult volna, ám a járvány miatt csak 2022-ben tudott útra kelni. Az énekesnél Ramsay Hunt-szindrómát diagnosztizáltak, ami a fülében lévő egyik ideget érintette, így a fél arca lebénult. Ekkor néhány koncertjét eltolta, ám a magyar közönség nagy örömére a Sziget Fesztiválon fellépett augusztusban. Akkor úgy tűnt, nagyon jó állapotban van, még egy privát partira is jutott energiája a turai kastélyszállóban, ám szeptember elején ismét lemondott néhány koncertet kimerültségre, illetve az egészségi állapotára hivatkozva, és végül úgy döntött, az egész turnét elhalasztja. Arról továbbra sincs hír, mikor pótolja be a budapesti koncertet. 

Bieber mellett egy hónappal ezelőtt Céline Dion is lemondta a budapesti fellépését. A világ körüli turnéját előbb a pandémia hiúsította meg, majd egy korábbi egészségügyi probléma utóhatásai miatt csúsztatta el egy évvel a koncertjeit, amit decemberben ismét megtett, ám május végén végleg lemondta turnéját, így a 2024. március 26-ra tervezett magyarországi koncertjét is törölték. Az énekesnő neurológiai rendellenességgel küzd, a stiff-person-szindrómát diagnosztizálták nála, ami olyan ritka, hogy körülbelül egy embert érint a millióból. Még az orvosok is csak tanulmányozzák a betegséget, de az énekesnő elmondása szerint a legjobb kezekben van. 

Sajnos ezek a görcsök a mindennapi életemre is hatással vannak, néha a sétálás is nehézséget okoz, és a hangképzésemet is akadályozza, nem tudok úgy énekelni, mint szoktam

magyarázta egy, a közösségi oldalán megosztott videóban még korábban.