Folt esett Katalin hercegné becsületén
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
Katalin hercegné és Vilmos herceg a brit királyi család álompárjának vannak titulálva annak köszönhetően, hogy egyiküknek sem volt része eddig komolyabb botrányban. Bár a trónörökös tavaly kínos helyzetbe került testvére, Harry herceg Tartalék című önéletrajzi könyve miatt, amelyben többek között a kettejük között lévő konfliktusokról számolt be, azonban ebből nem ő jött ki rosszul, hanem az öccse – akit azóta, hogy lemondott királyi kötelezettségeiről, árulónak tartanak a szigetországban. A hercegné esetében viszont aligha lehet megnevezni olyan közfelháborodást keltő eseményeket, amelyekről napokig szólt volna a világsajtó. Éppen emiatt okozott kisebb meglepetést a napokban szárnyra kelt hír, miszerint amiatt került össztűz alá, mert túlságosan megszerkesztette a róla és gyermekeiről, György hercegről, Sarolta hercegnőről és Lajos hercegről készült, anyák napi – az Egyesült Királyságban március 10-én ünneplik – képet.
Mindez úgy derült ki, hogy három globális hír- és fotóügynökség, az Associated Press (AP), a Reuters és az AFP visszavonta kínálatából a fotót, közölve, az nem felel meg a szabályoknak, mivel a készítő manipulálhatta a képet. Többek között Sarolta hercegnő bal kézfejénél látszanak a változtatások, és a kertben lévő fák leveleivel kapcsolatban is felmerültek kérdések – illetve egyesek azt sejtik, bár ez már kevésbé tűnik igaz állításnak, hogy Katalin hercegné fejét a Vogue magazin egyik 2016-os számának címlapja alapján photoshoppolhatták oda. Később egy közleményben a hercegné egyébként elismerte, hogy mint minden amatőr fotós, úgy ő is szokott kísérletezgetni a szerkesztéssel, ám elnézést kért az okozott kényelmetlenségek miatt.
A jövőbeli királyné gyors reakciója arra utal, hogy azt érezte, ha nem önt tiszta vizet a pohárba, hamar eszkalálódhat a helyzet, ami akkora közfelháborodáshoz vezethet, hogy annak végül az egész monarchia issza meg a levét. A történteket ráadásul tovább bonyolítja, hogy mióta januárban hasi műtétet hajtottak végre rajta, amelyről a Kensington-palota tett közzé egy nyilatkozatot, kvázi elzárták a csapot, és semmilyen információt nem osztanak meg az állapotáról. Ez a lépés pedig teret engedett a különböző összeesküvés-elméletek elterjedésének, köztük azzal kapcsolatban is, hogy egyáltalán miért volt szükség az operációra. Csak információmorzsákból lehetett megtudni, hogy jól érzi magát, és húsvét után fog visszatérni hivatalos teendőihez. A műtétről szóló bejelentést követően pedig legközelebb csak az előző héten látták őt nyilvánosan, amint épp édesanyjával, Carole Middletonnal egy kocsiban ülve halad a Windsor-kastély közelében.
A közösségi felületeiken viszont teljes hallgatásba burkolóztak, így nem vette ki jól magát, hogy a legelső poszt, amellyel a hercegné a műtétje után jelentkezik anyák napja alkalmából, már rögtön ekkora felháborodással jár. Szokatlan lehetett számára ez az érzés, mivel a királyi család legnépszerűbb tagjaként korábban nemigen tapasztalhatta meg, milyen az, amikor ekkora ellenszenvvel találkozik. A botrány kirobbanása óta egyébként több bennfentes is megszólalt, kifejtve, hogy a jövőbeli királyné rosszul érzi magát a történtek miatt, azonban csak a legjobbat akarta kihozni a közzétett képből. Míg más informátorok elmondása alapján csak kisebb módosításokat hajtott végre a fotón – ami amiatt vonható kétségbe, mert a képügynökségek hamar kiszúrták, hogy valami nem stimmel vele. Az ugyanakkor egyelőre nem derült ki, hogy a hercegné pontosan milyen programot is használt a szerkesztéshez, valójában milyen mértékben módosított rajta, illetve hogy korábban is előfordult-e már hasonló eset. Egyes palotabeli források ugyanakkor kifejtették, a királyi családról készült és nyilvánosságra hozott képek között inkább azok a fotók vannak többségben, amelyeket megszerkesztettek, vagy valamilyen szűrőt alkalmaztak rajtuk.
Sérült a bizalmi viszony?
Az esettel kapcsolatban Richard Fitzwilliams királyi szakértő úgy nyilatkozott, a hercegné hónapokra való eltűnése, majd a botrány hatására való hirtelen felbukkanása nem volt egy jó taktika. Elmondása szerint ennek következtében sérült a bizalmi viszony a nép és közte, hozzátéve, ebből a lépésből hiányzott az a fajta méltóság, amelynek alapvető esetben a királyi család tagjait jellemeznie kéne.
Ahogy jelenleg kezelik a PR-t, az potenciálisan veszélyes. A növekvő számú republikánusok ugyanis minél inkább ki akarják gúnyolni a monarchiát. Amíg II. Erzsébet királynő élt, ez lehetetlen volt. A rossz egészségi állapot, a sussexieket és a Yorkokat sújtó válságok pedig jó lehetőséget adtak nekik erre. A paloták PR-jának érzékenynek és fegyelmezettnek kell lennie, ami most nyilvánvalóan nem az
– jegyezte meg. Mint kiemelte, a párnak méltósággal, magabiztosan, ezt a kínos esetet maguk mögött hagyva kell tovább képviselniük a monarchia érdekeit a jövőben, ami időbe fog telni, és józan észre van szükség hozzá.
A Fitzwilliams által elmondottak pedig már csak azért is megállják a helyüket, mivel a brit adófizetők pénzéből fenntartott királyi családtól a hitelesség és az átláthatóság az, amit a leginkább elvárnak. Az eddig mindig becsületesnek hitt és már-már tökéletes jövőbeli királynénak tartott Katalin hercegné hírnevén viszont némileg csorbát ejtett a Photoshop-baki – amivel előtte már megannyi híresség megjárta. Ennek ellenére nem valószínű, hogy emiatt bojkottálni fogják őt a szigetországban, ám elültethette azt a gondolatmorzsát a britek fejében, hogy talán mégsem minden az, aminek látszik.
Rasszista lenne?
A Photoshop-botrányt megelőzően legutóbb tavaly decemberben csaptak össze a hullámok a hercegné feje felett, miután megjelent Omid Scobie könyve. Az író már előre beharangozta, hogy szót ejt a kötetben azokról a személyekről, akik korábban megjegyzést tettek Harry hercegék első gyermekének, Archie hercegnek a bőrszínére vonatkozóan – a pár erről elsőként abban az interjúban számolt be, amelyet Oprah készített velük –, ám a könyv végleges verziójába nem került bele, pontosan kikről van szó. Scobie azt állította, azért döntött így, mivel az rágalmazással ért volna fel, így félt a jogi következményektől, hiszen a két személy kilétét Meghan Markle és III. Károly egyik levelezéséből tudta meg – ami amúgy sem épp tiszta útja az információszerzésnek.
Ezzel szemben Hollandiában tévesen egy másik verzió jelent meg, amelyben meg lettek nevezve a rasszista megjegyzéssel vádolt felek, elsőként III. Károly, majd Katalin hercegné – ugyan Scobie közölte, csak fordítási hibáról lehet szó.
Még az után is, hogy Meghan és Károly levélben megvitatták a családon belüli tudat alatti előítéletet, miután kiderült, hogy [szerkesztve] részt vett az Archie-ról szóló beszélgetésekben ezzel kapcsolatban, [szerkesztve] kerülte a témát [szerkesztve]
– olvasható a holland változatok némelyikében, ám a szerkesztve szó helyett több példányban is ott maradt III. Károly és Katalin hercegné neve (viszont az nem bizonyosodott be, hogy a kiszivárgott információk megfelelnek-e a valóságnak).
A rasszista vádak főleg amiatt vetettek rossz fényt Katalin hercegnére, akiből a jövőben királyné lesz, mivel férje, Vilmos herceg a trónra lépésével nemcsak az Egyesült Királyság, hanem az egész Nemzetközösség élére is fog kerülni, ami a brit birodalomból kialakult független államokból áll. Az Egyesült Királyságon kívül 14 ország, a Nemzetközösségi Királyság ismeri majd el a herceget uralkodójaként, Katalin hercegnét pedig királynéjaként, ám Ausztráliát, Kanadát és Új-Zélandot leszámítva csak olyan tagállamok tartoznak közéjük, ahol színes bőrűek élnek. Köztük van például a Bahama-szigetek, Saint Kitts és Nevis, Saint Lucia, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek, illetve Jamaica. A Nemzetközösségi Királyságnak ráadásul már egyre több tagállama szeretne függetlenedni a monarchiától. Barbados 2021-ben meglépte ezt, és hasonló törekvései vannak Jamaicának, Ausztráliának, illetve Antigua és Barbudának. A jövőben így Vilmos hercegen és Katalin hercegnén fog múlni, hogy a Nemzetközösségi Királyságot, illetve úgy önmagában a monarchiát összetartva vigyék tovább a tradicionális értékeket – ám ehhez kerülniük kell az efféle botrányokat.
(Borítókép: Getty Images)