Milliárdokat hagyott hátra Liam Payne, meg is van az örököse

GettyImages-626325234
2024.10.22. 11:04
Hétéves fiára szállhat a közel egy hete elhunyt Liam Payne öröksége, aki a One Directionnek köszönhetően szép summát gyűjtött össze. Emellett több ingatlant is vásárolt az utóbbi években, de közülük csak egy angliai maradt, amitől nem vált meg.

Ahogy arról az Index is beszámolt, október 16-án, 31 éves korában hunyt el a One Direction egykori énekese, Liam Payne, aki egy Buenos Aires-i hotel erkélyéről zuhant a mélybe. Az énekes még néhány órával a halála előtt a közösségi médiában osztott meg képeket és videókat, így továbbra is sok kérdést vet fel, hogy mi is történt valójában. Azóta már megérkezett a rendőrségi jelentés is, amely szerint az előadó a kristály nevezetű drog hatása alatt volt, ami egy veszélyes anyag, mivel a fogyasztóját egyrészt rendkívül agresszívvá teheti, másrészt sokkal extrémebben tapasztalhatja meg a mélypontokat és az örömteli pillanatokat. Emellett a boncolási jegyzőkönyvben az áll, hogy 25 különböző sérülést találtak a testén, amelyek közül már önmagában a fejét ért ütés elég lett volna a halálához.

Payne tragikus halálát megrendülten vették tudomásul a rajongók, illetve a One Direction tagjai, Niall Horan, Zayn Malik, Harry Styles és Louis Tomlinson, akik egy közös közleményben búcsúztak egykori társuktól. Zayn Malik a hír hallatán az amerikai turnéját is elhalasztotta. Szintén a közösségi oldalán emlékezett meg az énekesről Robbie Williams, aki az X Factorban a zenekar mentora volt, és a műsorból való kiesésük után is tartották egymással a kapcsolatot. Az énekesek mind tinédzserek voltak, amikor szerencsét próbáltak a tehetségkutatóban, így a hirtelen jött hírnévvel meggyűlt a bajuk. Zayn Malik például evészavarral, míg mások szorongással és mentális problémákkal küzdöttek. 

Mint kiderült, Payne-nek az alkohol- és drogfüggőséggel is gondja akadt, előbbiről ő maga számolt be tavaly nyáron egy, a YouTube-oldalán megosztott videóban, amelyben azt állította, egy 100 napos rehabilitációs kezelésen esett át. Ebben volt szerelme, az X Factor korábbi mentora, Cheryl Tweedy – ismertebb nevén Cheryl Cole – is a segítségére volt. Az énekesnő tíz évvel idősebb volt párjánál, akivel még 2008-ban találkoztak először, amikor indult a tehetségkutatóban. Payne két évvel később aztán újra visszatért a műsorba, ahol megalakult a One Direction. Végül 2016-ban jöttek össze, amikor az előadó 22, Cole pedig 32 éves volt, két éven át alkottak egy párt.

Az énekesnő egyébként hosszú évek óta hevesen ellenzi a kábítószereket, miután 2005-ben elvesztette gyerekkori barátját herointúladagolás következtében. Erről Cole az önéletrajzi könyvében írt, kiemelve, ez az eset egy életre megtanította neki, hogy a drogok közelébe se menjen. Azt szerette volna, ha Payne is belátja ezt, így még akkor is mellette állt, amikor már nem voltak együtt. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy 2017. március 22-én született egy közös fiuk, Bear, akinek szerette volna, hogy legyen édesapja. Tekintve, hogy a világra jöttekor Payne még csak 23 éves volt, nem mérte fel a súlyát annak, hogy mivel jár a gyereknevelés, ami a kapcsolatukra is ráment, így egy évvel később elváltak útjaik. A Daily Mail információi szerint az énekesnő ezután azért küzdött, hogy fenntartsa a kapcsolatot fia és Payne között, akik videóhíváson keresztül kommunikáltak, ám a fiatal énekes viselkedése egyre kiszámíthatatlanabbá vált.

Gondoskodott a vagyonról

Payne nem volt egy hagyományos apuka, és nem volt megfelelő a kapcsolata a fiával, akiben önmagát látta. Ugyan telefonon rendszeresen kereste gyermekét, fizikailag ritkán volt jelen az életében. Ennek ellenére viszont nem bújt ki a szülői felelősség alól. A lap úgy fogalmaz, az énekes barátai szerint Payne néhány évvel ezelőtt rendelkezett arról, hogy amennyiben meghal, a vagyona egyetlen gyerekére szálljon, és sokat tettek azért, hogy megóvják a magánéletét, így még az arcát sem mutatták meg soha. 

Állítólag 30 millió fontot, azaz jelenlegi árfolyamon 14,4 milliárd forintot hagyott hátra, illetve egy Chalfont Saint Giles-ben vásárolt ingatlant. Előbb egykori párjának és közös fiuknak vett egy házat a környéken, Chalfont Saint Peterben 4 millió fontért, majd magának is, hogy a közelükben lehessen. Az otthon távol esik a folyton nyüzsgő angol fővárostól, aminek főleg az az oka, hogy az énekesnő és Payne is valamiképp ki akartak kerülni a reflektorfényből, amit már túl terhesnek ítéltek meg. Korábban egyébként az előadó birtokában volt egy ingatlan az angliai Surrey megyében és a kaliforniai Monte Nidóban, amelyeket eladott – utóbbiban még akkor élt, amikor Cole-lal volt együtt, aki paranormális jelenségeket tapasztalt itt, így nem is mert felmenni a felső emeletre a terhessége során.

Adakozott a halála előtt

Bár a Daily Mail információi szerint Payne vagyona 30 millió fontra (körülbelül 39 millió dollárra) tehető, az kissé ellentmondásban áll azzal, amit az énekes állított a halálát megelőzően. Mint kiderült, a szállodában – amelynek az erkélyéről leesett – egy vendég azt hallotta, amint egy nővel vitatkozik, kijelentve: 

Adok neked 20 ezer dollárt, csak mert tudok. 55 millió dollárom van, és szeretek segíteni az embereknek.

A kijelentését alátámasztja, hogy a halála előtti hónapban egy éjszaka alatt tízezer fontot – jelenlegi árfolyamon közel 4,8 millió forintot – adományozott a GoFundMe oldalon. 2800 fontot (1,3 millió forintot) küldött például egy 28 éves férfinak, akinél 4-es stádiumú B-sejtes limfómát diagnosztizáltak, 770 fontot (371 ezer forintot) adott egy iskolai lövöldözés túlélőjének, illetve 2223 fontot (1 millió forintot) egy négyéves gyereknek, aki sztrókot kapott. Liam Payne tehát mindamellett, hogy előre gondolkodott kisfia jövőjét illetően, bőkezűen adakozott a rászorulóknak, viszont a saját problémáin már nehezen tudott túllendülni.

(Borítókép: Liam Payne az Odeon Leicester Square-en 2016. november 28-án, Londonban. Fotó: Mike Marsland / WireImage / Getty Images)