Liam Payne halála mögött is Beyoncé állhat? Nem ez a legelvetemültebb elmélet

GettyImages-2178477135
2024.10.23. 05:52
Laposföld-hívők, a chemtrail-elmélet támogatói vagy éppen az egyes hírességek halálát vagy életben létét megkérdőjelezők kétségkívül az összeesküvés-elméletek csapdájába estek, amelyeknek immáron kifejezetten termékeny táptalajt jelent a közösségi média. Egy ilyen elmélet Liam Payne halála után is azonnal megjelent, amely az összefüggéseket tekintve még akár valós is lehetne, azonban kétségkívül az egész világot megrengetné, ha tényleg bebizonyosodna Beyoncé, Jay-Z és P. Diddy érintettsége.

Már egy hete történt, de azóta sem tért magához Liam Payne halála miatt a zeneipar és az őt kedvelő rajongók tábora. Az énekes halálának körülményei ugyan egyelőre továbbra is tisztázatlanok, a halottkém azt már korábban kizárta, hogy idegenkezűség miatt vesztette volna életét a One Direction korábbi énekese. 

A gyász közepette a rajongók persze azonnal találgatni kezdtek, mi vezethetett Payne halálához, ezzel együtt pedig a legszélsőségesebb összeesküvés-elméletek is újra szárnyra kaptak – így a zeneiparban való hatalmas befolyásuk miatt ezúttal is megvádolták a Beyoncé, Jay-Z, P-Diddy triót is. 

Beyoncé állhat Liam Payne halála mögött (is)? 

Az egyik ilyen elmélet az, hogy Beyoncét korábban pontosan ugyanabban a hotelben látták megszállni, amelynek harmadik emeleti erkélyéről az énekes a mélybe zuhant múlt szerdán. Mindez önmagában ugyan még semmit sem jelent, a közösségi média igazságharcosai emellett temérdek más összefüggést is felfedezni véltek Payne – na meg mások – halála és Beyoncé között. 

Egy korábbi videófelvételen ugyanis Payne állítólag az „ignore Beyoncé”, azaz ne vegyetek tudomást Beyoncéről szavakkal próbált mindenkit figyelmeztetni arra, hogy az énekesnő veszélyes, míg mások a harminckétszeres Grammy-díjas énekes férjét, Jay-Z-t és jó barátját, a jelenleg az igazságszolgáltatás által erősen megszorongatott P.Diddyt is sárosnak tartják, Payne ugyanis az erőszakkal vádolt rapperről sem nyilatkozott korábban túl kedvesen. A vele való találkozást kifejezetten kellemetlennek nevezte, ördöginek tartotta Diddy mosolyát és nevetését, ráadásul arról is lerántotta a leplet, hogy az előadó kikkel szokott együtt bulizni – szóba hozva például Leonardo DiCaprio nevét is. 

Az összeesküvés-elméletek szerint Beyoncé, férje, Jay-Z és Diddy hatalmas befolyással bírnak a zeneiparban, így az sem meglepő ezen elméletek létrehozói és támogatói szerint, hogy a legtöbb díjátadón a hírességek Beyoncét méltatják, és köszönik meg neki az elnyert díjat, hogy elkerüljék a súlyos következményeket.

Egyes elméletek szerint ugyanis, ha valaki nem tiszteli őt, annak karrierje vagy személyes élete is veszélybe kerülhet.

Persze erre bizonyíték továbbra sincsen, azonban sokak szerint beszédes, hogy 2009-ben például Taylor Swift kezéből egy gálán szabályosan kirántotta a mikrofont Kanye West, hogy Beyoncét méltassa – amivel állítólag megmenthette az erről megfeledkező Swift életét.

@frodo_editz What is the truth behind Beyoncé? #theory #whatif #scary #artist #beyoncé #mysterious #grammy ♬ Originalton - 🗿

A legfurcsább elmélet azt is állítja, hogy Beyoncé és Jay-Z valamilyen módon összefüggenek olyan szeretett zenei ikonok halálával, mint Aaliyah, Left Eye és Michael Jackson. Igen, egyes teoretikusok úgy vélik, hogy a pár Diddyvel együtt szerepet játszott ezen sztárok, köztük Tupac korai halálában is, mert azok nem akartak csatlakozni és behódolni a hármas által irányított elit csoportnak... Erről pedig állításuk szerint egy igencsak népszerű dal is árulkodik. J Cole She Knows című száma kapcsán egyes rajongók szerint ugyanis egyértelmű, hogy a dal címe Beyoncé és Jay-Z nevére asszociál, Jay-Z teljes neve ugyanis Shawn Corey Carter, míg Beyoncé teljes neve Beyoncé Giselle Knowles, amit így-úgy összeillesztve megkapjuk a She Knowst. A dalban ráadásul említés esik az egyaránt 25-én meghalt Michael Jacksonról, Aaliyahról és a Left Eye-ről is, ami a fentebb említettekkel együtt már valóban gyanússá teszi a különböző hónapok negyedik napján született énekesnőt, férjét és Diddyt. Persze egy jó elmélet pontosan ilyen. 

Hiába abszurd, pszichológiai szükséglet

Összeesküvés-elmélet. Már a szó említése is arra késztetheti az embereket, hogy udvariasan tartsák a távolságot az illetőtől, keresve valakit, aki nem terheli őket olyan őrült elméletekkel, mint hogy Elvis, John F. Kennedy és a Jeti jelenleg egy föld alatti bunkerben, hibernálva várják azt, hogy kiolvasszák őket. Persze néhány összeesküvés-elmélet tényleg valóságos. A Watergate-botrány jó példa egy politikai összeesküvésre, amely tényleg megtörtént. A baj persze a teljes sületlenségekkel van, amelyek a közösségi média algoritmusainak köszönhetően – ami az érzelmileg intenzívebb elméletek felé tereli a felhasználókat – valószínűleg soha nem volt még ilyen egyszerű összeesküvés-elméleteket terjeszteni. 

„Minden összeesküvés-elméletnek szükséges elemei vannak: két vagy több ember közötti összeesküvés, titkos cselekedet és indíték” – vélekedik Karen Douglas, a Kent Egyetem szociálpszichológia professzora. De azok, amelyek sikeresebbek, általában rendelkeznek valami plusztartalommal.

Az összeesküvés-elméletek valószínűleg sikeresebbek, amikor megerősítik azt, amit az emberek el akarnak hinni. Valószínűleg sikeresebbek akkor is, ha érdekesek, izgalmasak, és magyarázatot adnak egy jelentős eseményre

– írta Douglas a Live Science-nek.

A legnagyobb összeesküvés-elméletek gyakran nagyon nehezen cáfolhatók. Ennek részben a pszichológiai szükséglet az oka. Ez lehet a szociális szükséglet, hogy jól érezzük magunkat abban a csoportban, amelyhez tartozunk, a szükséglet, hogy tudjuk az igazságot és bizonyosságot kapjunk, vagy az egzisztenciális szükséglet, hogy biztonságban érezzük magunkat és érzékeljük, hogy van kontrollunk az események felett. A hardcore hívők persze ügyesen képesek racionalizálni az ellentmondó bizonyítékokat is, még akkor is, ha tudjuk: az igazság odaát van...

De melyek a legnépszerűbb ilyen elméletek a világban? 

Az internet már rég lehalt, a madarak nem madarak, a Föld pedig nyilván lapos

Az egyik legnépszerűbb elmélet, a halottinternet elmélete, amely először az Agora Road Macintosh Cafe fórumán bukkant fel még 2021-ben, amikor egy felhasználó létrehozott egy „HalottInternet-elmélet: Az Internet nagy része hamis” névre keresztelt beszélgetést. Az elmélet szerint ugyanis nem emberek, hanem botok felelősek szinte minden online tevékenységért és tartalomkészítésért. A koncepció az, hogy a mesterséges intelligencia és a chatbotok automatikusan gyártanak közösségimédia-posztokat, amelyek célja a kattintások, kommentek és lájkok gyűjtése olyan platformokon, mint a Facebook vagy a TikTok.

Az automatikus posztokra válaszoló fiókok szintén botok és AI által generált válaszok – állítja az elmélet. Más szavakkal, minden gépek között történik, emberre nincs szükség. Ha mélyebbre ásunk, hamar rábukkanunk, hogy néhány támogató azt is állítja, hogy a kormányzat ezeket a botokat használja az emberek véleményének manipulálására – amely magában nem is lenne feltétlen elrugaszkodott feltételezés.

A hívők viszont azt állítják, hogy az internet körülbelül 2016 vagy 2017 körül halt le – csak éppen akkor még nem tudtuk.

Ahogyan a legtöbb, ez az összeesküvés-elmélet tartalmaz egy kis igazságot: a kutatások szerint a botok körülbelül a felét teszik ki az összes internetes aktivitásnak, azonban egyértelműen vannak még emberek az interneten.

Madarak viszont már kérdésesebb, hogy repülnek-e még az égen. Legalábbis a Birds Aren't Real, azaz a madarak nem igaziak elnevezésű összeesküvés szerint az égen repkedő állatok nem valódiak, csupán drónok. A Peter McIndoe által elindított mozgalom még 2017-ben kezdte el terjeszteni az elméletet, kezdetekben pedig még valóban úgy tűnt, hogy az ötletgazda valóban elhiszi azt, hogy a madarak nem valódiak, hanem az Egyesült Államok kormánya által gyártott megfigyelődrónok.

Idővel McIndoe azonban bevallotta, hogy a célja az, hogy parodizálja az álhíreket, amelyekkel a Z generáció körében is gyakran találkozik.

A kísérlete során azonban kiderült, hogy az összeesküvések a hiszékenységtől és a tények ellenőrzésének hiányában tényleg rendkívül gyorsan terjednek: a helyi média ugyanis olykor úgy számolt be a Birds Aren't Realről, mintha egy olyan dolog lenne, amit a fiatalok valóban elhisznek, nem pedig viccelnek vele. A Birds Aren't Real szervezői abban reménykednek, hogy a tréfa jótékony hatással lesz azáltal, hogy felhívja a figyelmet a tényellenőrzés fontosságára.

Persze nem maradhat ki a sorból a legtöbbször hangoztatott összeesküvés-elmélet sem, amely szerint a Föld bizony lapos. 

Ezek az összeesküvés-elméletek először az 1950-es években kezdtek szélesebb körben terjedni, majd az internet megjelenésével kaptak új lendületet, pedig már az ókori emberek is tudták, hogy a Föld gömb alakú. A görögök már a 3. században kiszámolták a bolygó kerületét, azóta pedig temérdek űrmisszió résztvevője győződhetett meg az elmélet abszurditásáról.

A laposföld-elmélet hívei azonban tényleg nem látnak túl a saját horizontjukon, mivel magyarázatuk szerint a Föld és az ég közötti határvonal meglehetősen laposnak tűnik. A közösségi oldalakon éppen ezért a laposföldesek furcsa fizikai magyarázatok kitalálásával töltik az idejüket, hogy megpróbálják megindokolni, hogyan működhetnének olyan dolgok, mint a gravitáció és a holdfogyatkozás, ha a Föld egy lapos korong lenne. Sokakat a vallásos meggyőződés motivál, vagy az a vágy, hogy az univerzumot egy gondoskodóbb, emberközpontú helynek tekintsék – mondta Michael Wood, az angliai Winchesteri Egyetem pszichológiaoktatója a Live Science-nek még 2018-ban.

Diana és Kennedy meggyilkolásáért is felső körök felelnek, Paul McCartney sem él már 

Talán nincs olyan, aki ne tudná: John F. Kennedyt, az USA korábbi elnökét 1963-ban lőtték le Dallasban. De vajon Lee Harvey Oswald egyedül cselekedett? Vagy volt egy második fegyveres is a füves dombokon?

Ezek a kérdések az összeesküvés-elméletek hatalmas arénájának kapuját nyitották meg, amelyek végtelen spekulációt és könyvek, cikkek és filmek százait szülték. Az sem segített, hogy Lee Harvey Oswaldot a dallasi rendőr-főkapitányság pincéjében meggyilkolták, mindössze két nappal a merénylet után – ráadásul egy olyan fickó, aki kapcsolatban állt a maffiával. Az egész bűzlik – gondolták ezt a részét jogosan az emberek.

Emiatt temérdek elmélet látott napvilágot. A gyilkosságban az elméleteket gyártók körében vádlott lett Fidel Castro és kormánya, a Castro-ellenes aktivisták, a szervezett bűnözés, a CIA, de még Lyndon Johnson alelnök is... Nos, az elnökről igaz, hogy csak halála után derült ki igazán, hogy mennyi ellensége is lehetett, az azonban kétséges, hogy az előbb felsoroltak közül bárkinek is köze lett volna a merénylethez. A Warren-jelentés, amelyet a Kennedy halálának hivatalos vizsgálatakor készítettek, nem talált bizonyítékot átfogó összeesküvésekre, bár számos elmélet virágzik azóta is a megölésével kapcsolatban.

Akárcsak Diana hercegnő kapcsán, akinek 1997. augusztus 31-i halála után órákon belül már összeesküvés-elméletek kezdtek keringeni. Ahogyan John F. Kennedy halálakor is, a gondolat, hogy egy ilyen szeretett és híres személy hirtelen elhalálozhat, sokkoló volt. Ez különösen igaz volt Diana hercegné esetében: a királyi család tagjai általában idős korukban, politikai intrikák vagy betegségek következtében halnak meg, nem öli meg őket egy közönséges részeg sofőr.

Ez a teória azonban egy milliárdos támogatásával is bír: Mohamed Al-Fayed, Dodi Al-Fayed apja, aki Diana mellett életét vesztette ugyanis azt állítja, hogy

a baleset valójában egy merénylet volt, amelyet a brit titkosszolgálatok hajtottak végre, a királyi család kérésére.

Al-Fayed állításait egy 2006-os nyomozás alaptalannak ítélte. Ennek ellenére a hercegné halálával kapcsolatos összeesküvés-elméletet Harry herceg is elhitte, aki 2023 januárjában azt mondta, hogy sokak mellett ő is úgy gondolja, hogy Diana a baleset után még sok éven át élhetett.

Egyesekről azonban pont ennek az ellenkezőjét állítják, annak ellenére, hogy még láthatóan élnek és virulnak. Közéjük tartozik a Beatles legendás zenésze, Paul McCartney is, akiről egyes összeesküvés-elméletek hívei azt állítják: már 1966-ban meghalt.

A „Paul halott” összeesküvés valahogy így hangzik: 1966. november 9-én Paul McCartney vitába keveredett a többi Beatlesszel, kiviharzott a stúdióból, majd egy autóbalesetben meghalt. Hogy a balesetet elfedjék, így pedig a banda fennmaradjon, a csapat felbérelt egy hasonló figurát, aki kinézetre és hangban is hasonlított, így ő lett az általunk ma is ismert új McCartney.

Egyesek szerint erről árulkodik például az Abbey Road album borítója is, amelyen mind a négy Beatle le van fényképezve egy zebrán, de csak McCartney van mezítláb a képen, és nem lép egyszerre a másik három bandataggal. Mi ez, ha nem bizonyíték? 

Szeptember 11., a holdra szállás és chemtrail

Persze kinek mi a bizonyíték, ugyanis a bizonyítékok egyértelműen azt mutatják, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások valóban összeesküvés eredményei voltak: Oszama bin Laden és egy főként szaúdi gépeltérítőkből álló csoport összeesküvése. Ez azonban túl egyszerű válasz néhány ember számára. Az összeesküvés-elmélet-hívők számos bonyolultabb magyarázattal rendelkeznek arra, hogy mi történt a World Trade Centerben és a Pentagonban azon a napon, beleértve George Bush elnök, Dick Cheney alelnök és Bush legfelsőbb tanácsadóinak belső tudását. Néhány híres összeesküvés-elmélet antiszemita kliséket használ, például azt, hogy a támadásokat Izrael szervezte.

Sokan viszont azt állítják, hogy mivel a repülőgép-üzemanyaga nem képes megolvasztani az acélgerendákat, a Toronyházakat robbantásokkal kellett lerombolni, a tölteteket pedig a gépek becsapódása előtt helyezték el.

A NOVA 2006-os dokumentumfilmje megcáfolta ezeket az állításokat, valójában ugyanis megtörténhet, hogy többemeletnyi tűz képes ilyen szinten megrongálni az oszlopokat. Más állításokat egyszerű logika cáfol. Például ha az eltérített repülőgép, tegyük fel, nem is csapódott be a Pentagonba, ahogy gyakran állítják, akkor hol van a 77-es járat és az utasai? Na ugye... 

Az egyik, napjainkban széles körben ismert összeesküvés-elmélet az 1969-es holdmissziót célozza. A NASA 1969-ben űrhajósokat küldött a Holdra, amely az egész világ számára egy elképesztő mérföldkövet jelentett az űrkutatásban. Ennek ellenére egy teljes év sem telt el, és már 1970-ben egy bizarr összeesküvés alakult ki, miszerint a holdra szállás soha nem történt meg.

Az 1969-es eseményhez köthető összeesküvés-elméletek azt állítják, hogy az Apollo 11 küldetése, amely során Neil Armstrong és Buzz Aldrin a Holdra lépett, valójában nem történt meg. A teóriák szerint ugyanis mindezt csupán az Egyesült Államok kormánya, a NASA, és más érintettek hamisították meg, többek között filmes stúdiók segítségével, hogy odaszúrjanak a rivális szovjeteknek. Az elmélet hívei gyakran a képek anomalitásaira, az árnyékokra, a zászló mozgására vagy a csillagok hiányára hivatkoznak. Persze a tudományos bizonyítékok, mint a holdkőzetek, illetve a későbbi holdmissziók, erősen cáfolják ezeket az állításokat.

Sok asztronautát persze vérig sértett ez a feltételezés, ennek pedig hamar meg is lett az eredménye. Ugyanis 2002-ben, amikor az egyik összeesküvés-elmélet híve, Bart Sibrel találkozott Buzz Aldrinnal, akit gyávának és hazugnak nevezett a holdra szállás miatt, ám csattanós választ kapott a felvetésére: az akkor 72 éves Aldrin ugyanis nemes egyszerűséggel állba verte Sibrelt.

Köztudott, hogy ahogyan a repülőgépek repülnek, hosszú kondenzcsíkot hagynak maguk mögött, a felhőszerű nyomok pedig amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan el is oszlanak. Egyes összeesküvés-elméletek hívei szerint azonban a kondenzcsíkok sokkal aljasabbak. A Chemtrails összeesküvés-elmélet szerint a kondenzációs nyomok tele vannak vegyi anyagokkal, amelyeket a tudósok és a kormányok a légkörbe juttatnak. És hogy miért? Erre több magyarázattal is szolgáltak már a hívek.

Lehet, hogy biológiai hadviselés, népességszabályozás az ok, de szerintük megeshet az is, hogy az időjárás manipulálására tett kísérlet.

David Keith, a Harvard Egyetem kutatója szerint egyes kutatókat, akik olyan dolgokat tanulmányoznak, mint a felhők globális hőmérsékletre gyakorolt hatása, gyakran zaklatják a Chemtrails hívei, akik azt hiszik, hogy egy nagyszabású összeesküvés részei, mivel bizony ismeretlen vegyi anyagokat permeteznek a légkörbe. Mindezt annak ellenére, hogy egy 2016-os tanulmány még tudományosan is megcáfolta a kémiai szennyezést, a publikáció pedig ráadásul nem talált bizonyítékot arra sem, hogy a csíkok veszélyesek lennének az emberi életre. Persze ha ahhoz tartjuk magunkat, hogy soha ne mondjuk azt, hogy soha, eljöhet az a pont is, amikor mi magunk is hinni fogunk az egyik hasonló elméletben, legyen szó akár az azóta is sokszor vitatott koronavírus-vakcináról vagy éppen a sokak szerint szintén káros 5G-ről... 

És persze végezetül – biztos, ami biztos –, köszönet Beyoncénak, nélküle ugyanis nem születhetett volna meg ez a cikk sem! De tényleg.

(Borítókép: Liam Payne-t gyászolják a rajongók Buenos Airesben 2024. október 18-án. Fotó: Roberto Tuero / SOPA Images / Getty Images Hungary)