Történelmi fekete karácsony az amerikai tőzsdéken

A 2008-2009-es válság óta nem volt ahhoz fogható visszaesés az amerikai tőzsdéken, mint az elmúlt egy héten. A hétfői kereskedés minden idők egyik legnagyobb karácsonyi bukóját hozta, december egészét tekintve pedig a (2008-2009-esnél is súlyosabb) 1929-es válság mínuszaival vetekszenek a veszteségek: 1931-ben produkáltak utoljára hasonló mértékű, 14 százalék fölötti havi visszaesést a fő mutatók. Ráadásul nemcsak egy év végi pánikról van szó: a fő amerikai részvényindexek szeptember óta folyamatosan csökkennek, azóta közel 20 százalékot esett a legnagyobb amerikai vállalatok árfolyamai alapján összeállított S&P 500-as mutató.

De nem jobb a helyzet máshol sem, a kínai, a londoni, a frankfurti, a párizsi és a tokiói pénzpiacokon is hasonló a helyzet, bár az esés mértéke változó.

A dologban a meglepő, hogy a nagy mínuszokat önmagukban a gazdasági adatok nem indokolnák, sőt: az Egyesült Államokban és a fejlett világban negatív rekordokat dönt a munkanélküliség, relatíve egészséges a növekedés, a cégek nyomtatják a pénzt, nincs tehát nagyobb ok panaszra. Ahogy a (2008-cal van 1929-cel ellentétben) a pénzügyi rendszer sem látszik roskadozni, tehát ez sem magyarázat az eladási hullámra.

Ugyanakkor a kilátásokat már annál több dolog árnyalja: az amerikai jegybank (egyébként pont a gazdasági helyzet és a növekvő infláció miatti) kamatemelései, az amerikai-kínai kereskedelmi háború, az olasz populisták és a francia tüntetések, és általában véve a növekedés lassulása is aggodalmakat szült. 

Ettől függetlenül az optimistább elemzők szerint a nagy mínuszok ellenére még nincs nagy baj, és ha Trumpék nem csinálnak további hülyeségeket, nem is lesz. 

Csak kamat ne lenne

A mostani helyzet esetén érdemes kettéválasztani a mélyebb okokat az aktuális, elmúlt napokra-hetekre jellemző fejetlenségtől. Előbbiek nem nagyon változtak február óta, amikor egy hasonlóan meredek, bár nem ilyen kitartó negatív időszakon estek át az amerikai tőzsdék.

Ahogy akkor részletesen is összefoglaltuk: a befektetők optimizmusa elsősorban az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatemelései és monetáris politikájának szigorodása miatt fogyott el. Mivel az Egyesült Államokban növekszik a foglalkoztatás, emelkednek a bérek és ezáltal felfelé kúszik az infláció is, a Fed elkezdte felszámolni azokat az intézkedéseit, amelyeket még annak idején, a 2008-2009-es válság után hozott. Akkoriban az amerikai monetáris politika célja az volt, hogy pénzzel árassza el a piacot, hogy ezzel beindítsa a gazdasági kilábalást. 

A jegybank ingyenpénze végül meg is tette a hatását, egyrészt ma már rendben van a reálgazdasági helyzet is, másrészt a pénzbőség és az alacsony kamatok párosa hatalmas (egyesek szerint túl nagy) tőzsdei befektetési lázat szült: ma az S&P 500 még mindig 60 százalékkal magasabb, mint a válság előtti csúcsponton, és majdnem négyszerese a 2009 márciusi mélypontnak.

Önmagában nem is a kamatemeléssel van a baj, elemzők inkább annak tempóját kifogásolják: szerintük a gazdaság az utóbbi 9 évben annyira hozzászokott a Fed ingyenpénzéhez, hogy időt kell adni neki, amíg szépen, lassan leszokik róla.

Egy másik, ehhez kapcsolódó jelenség, hogy a kamatok emelkedésével az eddig a tőzsdén parkoltatott pénz egy része visszavándorolt biztosabb befektetésekbe, például a kamatemelés miatt növekvő hozamú államkötvényekbe, ez is hozzájárul valamennyit a tőzsdei árfolyamgyengüléshez. 

Csak válság ne legyen

Az sem tesz jót a kedélyeknek, hogy közben az adósság világszerte csak gyűlik, főleg a feltörekvő piacokon, amelyek egyre fontosabb részei a világgazdasági rendnek, és amelyektől nem idegen, hogy az emelkedő kamatterhek időszakaiban belefussanak egy-egy nagyobb pénzügyi válságba. 

De nincsenek sokkal jobb helyzetben a fejlett országok sem, ahol (a Fed és az Európai Központi Bank közelmúltbeli kurzusváltása ellenére) még mindig életben van a 2008-2009-es válság után hozott tűzoltó intézkedések egy része, emiatt pedig elég nehezen tudnának reagálni a gazdasági-pénzügyi helyzet hirtelen romlására. 

Ahogy az is okot ad a pesszimizmusra, hogy az amerikai, a kínai és az európai növekedési kilátások is romlottak:

• az Egyesült Államokban egyes értékelések szerint idén a tavaly év végi adócsökkentés hajtotta a növekedést, ennek hatása viszont lassan kifut;
• Kína évek óta lassul,
• Európa pedig egy-két reménykeltő évtől eltekintve a válság óta bukdácsol, és a jelek szerint ez a belátható jövőn belül legfeljebb rosszabb, nem jobb irányba fordul majd.

A lassulás a céges eredményeknek sem tett jót, ez is hozzájárult ahhoz, hogy főleg a technológiai piacon nagy zuhanások voltak – csak az Apple részvényei 33 százalékot estek november elseje óta, a Facebook július végi tetőzéséhez képest ma 40 százalékos mínuszban van.

Csak politika ne lenne

Mindazonáltal a mélyebb folyamatoknál van egy pár, jóval kézzelfoghatóbb oka is a piacok idegességének: a politika. 

Ahogy azt várni lehetett, Donald Trump kereskedelmi háborúja a jelek szerint mind Kínát, mind Amerikát meggyengítette. Hiába kötöttek valamiféle átmeneti békemegállapodást a közelmúltban, a piacok a jelek szerint nem örülnek az elhúzódó, tartós gazdasági károkkal fenyegető feszültségnek.

Nem tettek jót a kilátásoknak a francia, olasz és brit események sem:

• Párizsban a tüntetések miatt eléggé megromlott a piacbarát kormány renoméja;
• a 2011 óta ingatag pénzügyi helyzetben tengődő Olaszországban a populisták gazdasági trükkök százaival próbálkoznak;
• miközben a brexit ügyében teljes a káosz, és reális opcióvá vált a gazdaságilag legkárosabb forgatókönyv, azaz hogy a britek megállapodás nélkül lépjenek ki az EU-ból.

Szintén sokat ártott a piaci hangulatnak, hogy leállt az amerikai kormányzat egy része: miután az amerikai kongresszus a demokrata párti ellenkezés miatt nem ad pénzt Trump határfalára, az elnök és az ellenzék vitája miatt nem tudták elfogadni a kormányzat finanszírozásáról szóló törvényeket.

Csak Trump ne lenne

A legutóbbi napokban pedig elemzők azt hangsúlyozták: a Fehér Házban a jelek szerint teljes káosz uralkodik, ami olaj a tűzre.

Az egyik ok Trump személyzeti politikája: Jim Mattis védelmi miniszterrel távozik a kormány legfontosabb “stabilizáló” tagja, aki a hírek szerint számos ügyben “az egyetlen felnőtt volt”, más szóval az értelem hangja volt a kormányban. De nem ez az egyetlen jele, hogy valami nincs rendben a kormánnyal: már előtte is futószalagon cserélte az embereket Trump, miközben politikailag egyre inkább jobbra tolódik.

A másik ok, hogy Trump folyamatosan támadja a Fedet, ami negatív üzenetet hordoz a piacok felé. A jegybanki függetlenség az jelenkori pénzügyi rend egyik legalapvetőbb eleme: a központi bank (elvben) politikai beavatkozástól mentesen, a mindenkori kormány politikai céljaitól és elveitől függetlenül, szakmai alapon irányítja a monetáris politikát – mégpedig azért, mert a rövid távra tervező politika beavatkozása szinte mindig katasztrófához vezet. Trump viszont az elmúlt napokban (korábbi elnöki tradíciókkal szakítva) élesen ostorozta a Twitteren a Fedet és elnökét, az egyébként általa kinevezett Jerome Powellt, ami sokakat aggodalommal töltött el. A helyzetet pedig súlyosbítja, hogy még az sem egyértelmű: jogilag Trump ki tudná-e rúgni Powellt.

A harmadik ok Trump pénzügyminisztere, Steve Mnuchin, aki elképesztően esetlenül próbálja kezelni a tőzsdei helyzetet: mint közölte, a hétvégén egyeztetett az amerikai kormányzat pénzügyi válságstábjával és a nagy amerikai pénzintézetekkel is. Ettől mindenki csak idegesebb lett, hiszen ezek merőben szokatlan és elvileg indokolatlan lépések: általában ilyen válságtanácskozásokat akkor szoktak tartani, ha valóban nagy baj van. Különösen a bankokkal való tanácskozás volt furcsa, hiszen

Úgyhogy elemzők arról kezdtek beszélni: Mnuchin vagy nem tudja, mit csinál, vagy tudja, hogy valójában sokkal nagyobb a baj, mint ami a felszínen látszik. Egyik sem jó üzenet, ha az ember a piacokat akarja nyugtatni.

Még nincs nagy baj

Ettől függetlenül sokan azzal érvelnek, hogy a kitartó tőzsdei árfolyamesés, a makroadatok romlása és a fehér házi fejetlenség ellenére sincs nagy baj.

Egy visszatérő érv, hogy 2009 óta a már említett pénzbőség miatt a tőzsdei árfolyamon elszakadtak a valóságtól. Ahogy februárban is, úgy most is vannak, akik szerint csak “korrekció” zajlik, azaz az irreális részvényárfolyamok visszatérnek a reális(abb) szintekre. (Nagyjából ez a Nemzetközi Valutaalap értékelése is.)

Hasonló érv, hogy amíg nincs baj a reálgazdaságban, nem kell félni a tőzsdétől: a foglalkoztatási és bérnövekedési adatok továbbra is jók, a pénzügyi rendszer stabilnak tűnik. Bár egyre többen hangoztatják, hogy az 2009 óta tartó amerikai konjunktúrának lassan törvényszerűen véget kell érnie, egyelőre csak mérsékelten megalapozottak a félelmek.

Ettől függetlenül valós félelem, hogy a tőzsdei helyzet járulékos károkat okoz majd: a cégek nehezebben jutnak pénzhez, így kevesebbet fognak befektetni, ami visszafoghatja a növekedést.

A nagy kérdés azonban még is az, amit a New York Times pedzegetett a karácsonyi esés kapcsán: mi lesz meghatározóbb a befektetők és gazdasági döntéshozók számára, a jó gazdasági fundamentumok vagy a politikai fejetlenség? Előbbi alapján nincs nagy gond, legfeljebb folytatódik a válság óta ismert alacsony növekedés időszaka. Utóbbi esetben viszont nehéz megmondani, mire számíthatunk.

Borítókép: a New York-i Értéktőzsde. Fotó: Lucas Jackson / Reuters.