Mire megy munka nélkül Orbán munkaalapú társadalma?

A koronavírus-járvány nyomán kialakuló válsághelyzet akkor is sok ember állásába kerül, ha egyébként minden ország azon van, hogy ezt megakadályozza. Épp ezért a munkahelymegőrző intézkedések mellett arra is érdemes gondolni, mi lesz azokkal a dolgozókkal, akiket az erőfeszítések ellenére elbocsátanak.

A magyar kormány már a vírus pusztító gazdasági hatásának első fuvallatakor sietett leszögezni, hogy hiába vár maga is több százezres munkanélküliséget,

helyette inkább „annyi új munkahelyet hoznak létre, amennyit a koronavírus elpusztít”. 

Azóta eltelt egy hónap, és egyelőre az álláspontjuk változatlan, ami önmagában nem lenne feltétlenül említésre méltó – csakhogy a munkanélküliség hazai kezelése világviszonylatban is kiemelkedik drákói szigorával, ami nem biztos, hogy célravezető lesz ebben a különleges válsághelyzetben. 

Kevés pénz, rövid ideig

Kormányra kerülése után a Fidesz úgy alakította át a munkanélküli-ellátást, hogy a segélyt 2011-ben a munkaalapú társadalom zászlaja alatt névleg megszüntette, és helyette bevezette az álláskeresési járadékot. (Segélyt diszkrecionális alapon, vagyis saját belátás szerint nyújthat az állam vagy az önkormányzat, míg a járadék annak jár, aki a munkabére után fizette a járulékot.) Ez egy a bruttó munkabér 60 százalékát a mindenkori minimálbér plafonjával helyettesítő juttatás, amely – a korábbi kilenc hónap helyett – három hónapon át jár a munkanélkülieknek. 

Európában közismerten fejlettek a szociális jogok, de talán segít kontextusba helyezni a magyar ellátást, hogy még az ultraliberális szociálpolitikájú, öngondoskodásra nagy mértékben építő Amerikai Egyesült Államokban is minimum 26 hétig jár a munkanélküli segély.

Magyarországon aki a három hónap lejárta után továbbra is munkanélküli, annak regisztrálnia kell közmunkára (maximális elérhető bér: 2017 óta havi 54 ezer forint), illetve marad neki a magyar szociálpolitika bűvös számához kötött, havi 22,8 ezer forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatás, amit szintén csak akkor kap meg, ha vállalja, hogy adott esetben elfogadja a számára felkínált közmunkát. 

A kormány „munkaalapú” narratívájában ennek az egésznek a célja, hogy

Az ellátások szűkösségét, a közfoglalkoztatás rendszerét a bevezetése óta sokan kritizálták elvi és gyakorlati szempontok alapján, de az elmúlt években nem adódott olyan helyzet, ami megmutatta volna, hogyan vizsgázik a munkaalapú modell kezdődő válság idején (a segély drasztikus megnyirbálását 2011-ben, a pénzügyi válság kellős közepén lépték meg, ami után már a fokozatos kilábalás következett), milyenek a társadalmi hatásai egy ilyen törékeny munkaerőpiaci helyzetben. 

Különleges helyzet – túlzott szigor?

Ráadásul nem akármilyen válságról beszélünk, a koronavírus miatt korábban nem látott módon satufékez egy rakás iparág, amelyet az államok karanténintézkedései sújtanak. A helyzet rendkívülisége jó is meg rossz is:

• mivel az államok maguk idézik elő (feltételezésük szerint a nagyobbik rossz elkerülése végett) a gazdaság hibernálását, a veszély elmúltával elvileg gyorsan visszatérhet minden a normális kerékvágásba;
• viszont a hirtelen és drasztikus lépések nem sima lassulást, hanem gyakran totális leállást, a termelés akadályozását és a kereslet szinte teljes elapadását vonják magukkal;
• ebből következően rengeteg ember munkája válik feleslegessé egyik pillanatról a másikra, őket hiába próbálnánk szűkös juttatásokkal arra ösztönözni, hogy gyorsan találjanak új állást. 

A tényezők egymásra is kihatnak. Bár elvileg nincs kizárva egy V alakú válság, amelyben a bezuhanást gyors visszapattanás követi, ehhez az is kell, hogy az ínséges hónapok alatt ne épüljenek le azok az értékteremtő struktúrák, amelyekben egyébként a termelés zajlik. Itt jön képbe a cégek és a munkahelyek megőrzése, pont ezért folyamodik a legtöbb ország olyan unortodox lépésekhez, mint a bérfizetés a munkaadók helyett. 

Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy még a legnagyvonalúbb állami csomagok sem tudják megakadályozni valamennyi munkahely megszűnését, Magyarországon viszont még csak nagyvonalúságról sem beszélhetünk – a magyar kurzarbeit késve jött, utólagos korrekcióra szorult, a körülötte levő bizonytalanság ára munkahelyekben mérhető.

Akit pedig már lapátra tett a munkaadója, annak is élnie kell valamiből, amíg összeszedi magát a gazdaság. A magyar kormány jelenleg saját bevallása szerint arra számít, hogy három hónap múlva ismét felívelő pályán leszünk, és a többség magától talál új munkát, erre azonban jelenleg semmilyen garancia nincs.

ha az állásukat elvesztettek közül sokan nagyon hamar kénytelenek adósságokba verni magukat, kiköltözni az albérletükből, feketemunkákat elvállalni, emiatt teljesen megzuhannak mentálisan és egzisztenciálisan, akkor nehezebb lesz őket újra csatasorba állítani akkor, amikor újra beindulna a gazdaság, ez pedig megint csak elnyújthatja a kilábalást. 

Szakértők: Igenis hozzá kellene nyúlni

Éppen ezért a társadalmi katasztrófa elkerüléséhez Szikra Dorottya, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának főmunkatársa szerint sürgősen meg kellene hosszabbítani az álláskeresési járadék maximális időtartamát, és el kellene törölni a minimálbéres plafont. A kutató arra is felhívta a figyelmet, hogy

Akit feketén foglalkoztattak, ezért nincs meg a 360 bejelentett munkanapja az elmúlt három évből, az nem kap álláskeresési járadékot, az egyéni vállalkozók pedig (akik sokan nem önszántukból azok, hanem bújtatott foglalkoztatás áldozatai) jóval alacsonyabb járadékra számíthatnak (havi 50 ezres katás befizetés esetén nettó havi nettó 44 ezer forintra, 75 ezres befizetés esetén havi 73 ezer forintra).

Emiatt Szikra szerint az álláskeresési járadékon felül meg kellene fontolni egy univerzális juttatás bevezetését is az állástalanná válók számára, és haladéktalanul meg kellene emelni legalább a 2008 óta változatlan összegű családi pótlékot, hogy a gyerekes családokat ne sújtsa fokozottan a válsághelyzet. Ezek a javaslatok egyébként összhangban állnak a neves közgazdászok által a kormány gazdaságvédő csomagjára adott kritikával, illetve a minimumjövedelem bevezetésére tett javaslatokkal. 

Költhetne rá többet az állam

A munkanélküli-segélyezés kibővítésének ideológiai okokon felül lehetne anyagi akadálya is, de a számok azt mutatják, hogy a magyar állam költései ezen a területen jelenleg kimondottan alacsonyak. Amint az alábbi ábrán is látható, az Eurostat adatai szerint GDP-arányos ráfordításunk 0,3 százalékkal az Európai Unió alsó harmadában található:

Ez a juttatás szűkösségén felül a kedvező foglalkoztatási mutatóknak is betudható, viszont közben az is tény, hogy

A G7 elemzéséből kiderül, hogy tavaly mintegy 320 milliárd forint jött be a költségvetésbe a 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulékból, viszont csak 78 milliárdot terveztek munkanélküli-ellátásokra fordítani. Az OECD-adatokból az is kimutatható, hogy az új ellátási rendszer 2011-es bevezetése óta csak a munkanélküliek harmadakkora hányada részesül anyagi támogatásban, mint korábban. 

Pusztán a számok ismeretében sem állítható tehát, hogy ebben a formában igazságos lenne a rendszer, vagy hogy ne lehetne fedezetet találni egy a mainál bőkezűbb munkanélküli-ellátáshoz; tulajdonképpen az is sokat lendítene a helyzeten, ha a kimondottan ilyen célokra beszedett összegből többet áldozna az állam, amikor arra szükség van.

Már a közmunka sem a régi

Mint láthattuk, korábban a kormány válasza a hosszan elhúzódó munkanélküliségre a közmunkaprogram volt, lehetne most is az a terv, hogy a három hónapon túli álláskeresők egy részét ide csatornázzák be. Csakhogy most már ehhez is jelentős forrásátrendezésre lenne szükség, mivel

Ennek a lépésnek megvolt a maga racionális alapja (egyrészt az, hogy belátták, sokan beszorulnak a közmunkába, másrészt pedig az egyre égetőbb munkaerőhiány), de több jel utal arra, hogy túlzásba vitték. Bár a szabad munkaerő szűkössé válásával valóban sok közfoglalkoztatottat szívott fel az elsődleges munkaerőpiac, így is bőven akadtak még olyanok, akik ilyen-olyan okokból nem igazán foglalkoztathatók piaci alapon, de a forráscsökkentés miatt a közmunkából is kiestek.

A közfoglalkoztatásra szánt költségvetési keretet tavaly 180-ról 140 milliárdra vágták, Hvg.hu úgy tudja, a forrásmegvonás veszteseinek számító falvakban a 2019-es keretnek már csak a felét költhetik el idén. Hogy ennek mi lehet a hatása, arra érzékletes példa azé a 36 településé, ahol tavaly egy tollvonással megszüntették a közmunkát. A 444 az év végén rákérdezett a Belügyminisztériumnál, hányan dolgoznak az egykori közfoglalkoztatottak közül a nyílt munkaerőpiacon: a válasz alapján mindössze a programból kihullott 3768 fő 40 százaléka. 

Az állam tehát az utóbbi években elkezdett kihátrálni a közmunka mögül is. Így ha mégsem jönnek be az optimista forgatókönyvek, és hosszabbra nyúlik a válság, akkor nem fogják tudni ebben a keretben kezelni az újdonsült álláskeresőket, hacsak nem jön egy hátraarc ezen a téren. 

Éljenek diákhitelből?

A kormány amellett, hogy rövid, V alakú válsággal számol, azt is gondolja, hogy a mostani helyzet egy lehetőség arra, hogy versenyképesebbé váljanak az elavult szakmai tudással rendelkezők (ami kétségtelenül előrelépés a közmunka-szemlélethez képest). Erre szolgál a nemrég meghirdetett támogatott átképzési program, amihez maximum 1,2 millió forintos szabadon felhasználható diákhitel is igényelhető lesz. Ez aktuálisan mindenképpen segítség lesz azok számára, akik bejutnak a képzések valamelyikébe, de semmiképp sem helyettesíti a sima munkanélküli-ellátást, több okból sem. 

A márciusi foglalkoztatási adatok csak április végén lesznek nyilvánosak, de várhatóan jóval több ember válik most munkanélkülivé, mint amennyit hirtelen be tudnak vonni (akár online formában) a felnőttképzésbe, különösen ahányan beférnek valóban értelmes szakmai tanfolyamokra. És ez még csak a kezdet, a tényleges állásmegszűnési hullám a felmondási idők letöltése miatt áprilisban indulhat. A folyamat végén előzetes becslések szerint legalább 300 ezer fő körüli munkanélküli lesz majd az országban (ez a februári adat közel duplája!). De mivel sokakat a járadékjogosultság hiánya miatt nem regisztrálnak, az állástalanok valós száma ebben az esetben a félmilliót is elérheti. És vannak ennél borúlátóbb jóslatok, a GKI szerint akár 10 százalékra (400 ezer fő fölé) is felmehet a hivatalos munkanélküliségi ráta. 

Sokan vannak olyanok is, akiknek amúgy nincs szükségük átképzésre, csak pillanatnyilag tetszhalott állapotban van az iparág, amiben dolgoznak (pl. vendéglátás). Könnyen lehet, hogy most közülük is sokan jelentkeznek majd valami alibiképzésre, hogy felvehessék a hitelt a megélhetéshez, de kérdés, hogy ez kinek jó: az állam így is fizet, csak nem segélyt, hanem tanfolyamdíjat az iskolának, a munkanélküli pedig évekre adósságba veri magát, miközben nem is biztos, hogy használni fogja valaha a most megszerzett tudást. 

(Borítókép: Utcaseprő dolgozik maszkban Budapesten 2020. április 17-én. Fotó: Bődey János / Index)