Cameront a királynő várja, Miliband lemond, Farage elbukta a körzetét

Élő
2015-05-08T064018Z 1736551956 LR2EB580IIVOW RTRMADP 3 BRITAIN-EL
2015.05.08. 11:25

David Cameron konzervatívjai az exit pollt is felülmúló nagy győzelmet arattak a csütörtöki brit parlamenti választásokon, a BBC szerint a szükséges 324 fős többség fölé növelhetik képviselői helyeik számát, miközben a Munkáspárt 28 éve nem látott mélységbe esett vissza. Cameron eddigi koalíciós partnerei, a liberális demokraták hatalmasat buktak, a skót nacionalisták viszont taroltak. Brüsszelben indul a fejvakarás a beígért, EU-tagságról szóló népszavazás miatt, a liberális demokraták volt vezetője pedig nyilvánosan megeszi a kalapját pártja rossz szereplése miatt.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hanem, ha szereti a nagy kockázatot, gyorsan tegye meg, hogy a Munkáspárt kisebbségi kormányt fog tudni alakítani. Vagy akár többségit, soha ne mondd, hogy soha!

    Sokkal jobb esélyekkel indul, mint bármelyik európai lottónál, és öt fontra ötezer fontot nyerni parádés lenne, nem igaz? Gondolja csak végig, mi mindenhez kezdhetne a sok-sok pénzzel! 

  • Manfred Weber, az Európai Néppárt EP-csoportjának elnöke Twitteren gratulált David Cameronnak, aki 2009-ben kiléptette közülük a brit konzervatívokat. „A brit nép a gazdasági józanságot és a stabil költségvetést választotta, amelyek néppárti prioritások” – üzente. Azért figyelmeztetett is: „a népszavazásról a labda Mr Cameron térfelén pattog. Le kell tennie a követeléseit az asztalra. De az EU-szabadságok [köztük a szabad mozgásé] nem tárgyalhatóak” – szögezte le. Attól viszont nem zárkózott el, hogy akár alapszerződést is módosítsanak, szerinte ideje az európaiaknak elgondolkodnia ezen.

  • Vagyis arra, hogy Nigel Farage elbukja-e a körzetét, a South Thanet-i körzet jelöltjei ugyanis végre összegyűltek az eredményhirdetésre. Amennyiben Farage kikap, úgy lemond a Ukip éléről, hiszen ezt ő maga ígérte. Éjjel már erősen járt körbe a pletyka, hogy Farage csak harmadik lesz, taktikai szavazásnak köszönhetően ugyanis sokan a körzetben direkt ki akartak szúrni vele. Az első helyért a toryk és a Labour jelöltje mérkőzhet meg, de mindjárt biztosabbat is tudunk.

    Farage egyébként meglehetősen bosszús és bunkó volt az éjszaka, legalábbis az újságírókkal mindenképpen. Az ITV riporterének kérdésére normális válasz helyett elkezdett gúnyolódni a Daily Mail és a The Sun szerkesztőin, majd egyszerűen kisétált az interjúszituációból. Szóval nem éppen úgy viselkedett, ahogy a magabiztos győztesek szoktak.

  • Pedig sajnálhatjuk, hogy olyan figurák, mint Ed Miliband, várhatóan kissé kikerülnek a fősodorból.


    Olvasónk, Dávid szerint Ed például elég jó példája volt annak, hogy "fejre is be lehet lőni már fiatal korban, hogy kiből lesz ambíciózus politikus". De az is érdekes, hogy korábban Tedként futott, ez rövidült Edre, ismeretlen szempontok alapján. 

    "Red Ted" 1991-ben az oxfordi diáklakbérek miatt elégedetlen. A kampányuk sikertelen volt.  


    Ed (Ted) Milibandnek persze nem csak arca vagy hanghordozása volt könnyen megjegyezhető, hanem kőkemény profi is volt. Például már akkor tökéletesen tudott szijjártózni, amikor az igazi még az üreskapus ziccereket gyakorolta Dunakeszin. 

    Watch this display of unrehearsed sincerity /cough, before you decide who to vote...

    Posted by Jason Moon Chalmers on Saturday, 11 April 2015


    Később erről sajnos leszokott, most pedig csúnyán kikaptak. Véletlen?

  • Azt régről tudjuk, hogy a Munkáspártot valamivel felül szokás mérni Nagy-Britanniában, de ez azért nem magyarázza, miért mutatott hónapokon át, és még az utolsó pillanatban is fej fej melletti, szoros küzdelmet a végül abszolút többséget szerző toryk és a Munkáspárt között minden közvélemény-kutató. Az idén totális állóháborúra emlékeztető 34-34 százalék helyett végül 37-31 százalék lehet majd a szavazatarány, alig hússzal több képviselő helyett pedig közel százzal lesz több széke a konzervatívoknak.

    Utoljára 1992-ben volt ehhez hasonló helyzet, amikor a felmérések azt jósolták, hogy egyik pártnak sem lesz meg a többsége, végül mégis a konzervatívok alakíthattak egyedül kormányt. Peter Kellner, a YouGov közvélemény-kutató intézet vezetője – egyébként ők hoztak ki egy továbbra is szorosabb állást mutató felmérést még csütörtök éjjel is, miután a konzervatív győzelmet jelző ITV/BBC/Sky News exit poll már kint volt – szerint nem lőttek annyira mellé, mint 1992-ben, de nagyjából azt a magyarázatot adta, hogy „az emberek mondtak valamit, aztán nem azt csinálták a szavazóhelyiségben". Egyébként meg kiosztotta a politikusokat is, amiért túlságosan támaszkodnak a felmérésekre, ahelyett, hogy kiállnának amellett, amiben hisznek.

  • A helyszínről jelentik az Indexnek, hogy Edinburgh-Leith körzetében a győztes SNP-s jelölt, Deidre Brock egy összematricázott fehér kisbusszal jár körbe, és egy óriási megafonból Proclaimerst bömböltet. Ha esetleg nem ismeri ezt a furcsán kinéző ikerpárból álló skót bandát, tessék:

    the proclaimers/500 miles
  • Ronnie Carrol északír énekes, aki a hatvanas években az Eurovíziós Dalfesztiválon is indult, április 13-án halt meg, a neve addigra azonban már felkerült a szavazólapokra Hampstead és Kilburn választókerületében. Ez azonban nem zavart 113 brit választót abban, hogy az ő nevét ikszelje be. A körzetet egyébként végül a Labour vitte el. (Guardian)

    Eurovision 1963 United Kingdom - Ronnie Carroll - Say Wonderful Things
  • Magyar idő szerint 13:30-kor fogadja a királynő a győztes Konzervatívok vezérét a Buckingham palotában, és valószínűleg fel is kéri a kormányalakításra, írja a Guardian. Valószínű, hogy addigra már Miliband is nyilvánosan elismeri a vereséget és lemond a Munkáspárt éléről.

  • Török Gábor posztolt egyet a Facebookon „Választási rendszer és az arányosság” megjegyzéssel, az alapján csináltuk ezt a kis grafikont. A piros oszlop a kapott szavazatok számát, a kékeslila a megszerzett mandátumok számát mutatja: a UKIP több mint hárommillió szavazattal csak egy mandátumhoz jutott, míg a Skót Nemzeti Párt alig másfélmillióval 56-hoz.

     
  • 15 hely sorsa nem dőlt még el, köztük az EU-ellenes Nigel Farage mandátuma. A 15-ből négyet kell már csak megszereznie a konzervatívoknak, hogy biztos legyen a többségük a 650 fős alsóházban. Erre 1992 óta nem volt példa a konzervatívoknál.

  • Ezek az esélyesek Ed Miliband utódjaként a Munkáspárt élén, zárójelben az esélyekkel: Andy Burnham 7/4 fav, from Yvette Cooper (9/4), Chuka Umunna (3/1), Dan Jarvis (6/1) and Tristram Hunt at 11/1 – adja meg az oddsokat a Twitteren a Paddy Power Politics

  • Miután egyre többen számolnak azzal, hogy a magyar idő szerint egykor elmondott, vereséget elismerő beszédében Ed Miliband majd lemondását is bejelenti, megindult a találgatás, ki lehetne az utódja. Tony Blair volt kabinetfőnöke, Jonathan Powell szerint "nincs egyértelműen adott utód", viszont személy szerint szívesen látna egy nőt a Munkáspárt élén.

  • A BBC és a Guardian is úgy értesült, hogy a Munkáspárt vezére és miniszterelnök-jelöltje, Ed Miliband hamarosan bejelenti lemondását a Labour főhadiszállásán. Miliband távozása pártja katasztrofális szereplése után nem meglepetés, az viszont kérdéses volt, hogy azonnal veszi-e a kalapját, vagy a sorok rendezése és a párt belső válságának enyhítése érdekében inkább pár hónapig kvázi ügyvezetőként még a helyén marad-e. Úgy tűnik, az előbbire nagyobb az esély. A villámgyors brit bukmékereknél pedig már lehet is fogadni, hogy vajon ki lesz Miliband utódja.

  • Az UKIP-nek úgy van mindeddig egyetlen képviselői helye, hogy a tegnapi választáson a szavazatok 12 százalékát gyűjtötte be. Még mindig úgy tűnik, hogy Nigel Farage kimarad a parlamentből és akkor lemond pártelnöki posztjáról. Az egyetlen képviselő az eredmények alapján Douglas Carswell.

  • A brit választási rendszer jellege most Skóciában is megmutatkozik: az SNP a megszerezhető képviselői helyek 95 százalékát begyűjtötte, miközben az északi országrészben leadott szavazatoknak alig több mint a felét kapta. A skót munkáspártiaknak viszont a sok második hellyel csak három képviselőjük lesz.

  • Bár a Wales függetlenségének eszméjét hirdető Plaid Cymru nem tudta megszerezni negyedik képviselői helyét (ahogy a '90-es években még négy helyük volt), igen közel voltak hozzá: mindössze 250 szavazaton múlt, hogy bevegyék az Ynys Mon-i körzetet is. Így is örülhetnek, mert valószínűleg megduplázták a szavazataikat. Sokan viszont azon keseregnek a Twitteren, hogy hogyan fordulhatott elő, hogy a Farage vezette euroszkeptikus, brit nacionalista Ukip több szavazatot kapott Wales-ben, mint a saját nemzeti pártjuk. A zöld-baloldali Plaid egyébként az Európai Zöldek pártcsaládjának tagja.

    A hagyományosan balos Wales 40 parlamenti helye egyébként így oszik meg:

    • Labour 25
    • Tory 11
    • Plaid Cymru 3 
    • LibDemek 1
  • – válaszolt a maga tüzes stílusában Nigal Farage arra az újságírói kérdésre, hogy tényleg lemond-e az EU-ellenes UKIP vezetéséről, ha nem szerez mandátumot – írta a Guardian. Farage tehát fenntartja ígéretét, bár egyelőre bízik abban, hogy mégis megőrzi a székét.

  • Oké, kicsit szűkre kell szabni a kategóriát, hogy rekord legyen, de mégis: Lord Salisbury óta nem volt példa arra, hogy olyan kormányfő, aki több mint 18 hónapig volt posztján növelni tudta volna a pártja mandátumainak számát a következő választáson. Cameronnak sikerült. A valójában nagyon hosszú nevű Salisbury egyébként az 1900-as siker után csak két évig tudott posztján maradni – betegség miatt. Nem sokkal később meg is halt, szóval a párhuzam vele Cameronnak remélhetőleg ma véget is ér.

    000 DV2020760 (1)
    Fotó: Leon Neal / AFP
  • Jöttek százalékos megoszlások is, eszerint a konzervatívok a szavazatok 37 százalékát szerezhették meg, a Munkáspárt 31 százalékot, a UKIP 13 százalékot, a liberális demokraták 8 százalékot, a Skót Nemzeti Párt 5 százalékot, a zöldek 4 százalékot, a walesi Plaid Cymru pedig 1 százalékot érhetett el. Az előzetes felmérések végig 34/33 százalékra mérték mindkét nagy pártot.

  • 2009 óta a legmagasabb szintet érte al a font az euróval szemben a választási eredmények láttán. Egy font most 1,381 eurót ér. A tőzsdenyitáskor a Centrica energetikai cég 6,5 százalékot erősödött. A jó néhány éve a Gazprom által majdnem lenyelt vállalat részvényei azért emelkedtek a konzervatív győzelem nyomán, mert a Munkáspárt sokkal szigorúbb szabályozást írt volna elő az energetikai cégek működéséhez.

  • Miközben Cameron a királynővel találkozik, Ed Miliband állítólag órákon belül bejelenti lemondását.

  • II. Erzsébettel fog találkozni magyar idő szerint fél kettőkor a székét megőrző brit kormányfő, a konzervativ David Cameron.

  • Tíz év után elesztette parlamenti mandátumát Ed Balls, aki a Munkáspárt pénzügyminisztere lett volna, ha a párt a győzelem helyett nem az elmúlt 28 év leggyengébb szereplését produkálta volna. Nem csak az a gondjuk, hogy be kell érniük 239 képvisleővel a 650 fős parlamentben, de az is, hogy a konzervatívok David Cameron vezetésével még csak koalíciós partnerre sem szorulnak majd a parlamenti többséghez. Ballst legfeljebb az vigazstalhatja, hogy a párt győzelméhez képest neki sokkal kevesebb hiányzott a mandátum megőrzéséhez: mindössze 400 szavazattal maradt le konzervatív ellenfele mögött a kettejükre leadott 37 ezer szavazatból.

  • A brit pénzügyminiszter szerint többet kell tennie a kormánynak azért, hogy Skócia úgy érezze, előnyére válik az Egyesült Királyságban lennie. George Osborne ezt azután jelentette ki, hogy kiderült: a függetlenséget támogató – igaz, az erről szóló népszavazáson alulmaradt – Skót Nemzeti Párt tarolt Skóciában, és a brit parlament harmadik legnagyobb erejévé lépett elő. David Cameron – aki a választások eredménye alapján bizonyosan kormányfő marad – pénteken kijelentette, hogy mielőbb több hatáskört akar Walesnek és Skóciának is adni.

  • Felül sárga, alul kék, és van egy kis piros cumi is középen. Igazából tök egyértelmű a hasonlóság, és le a kalappal (nem Paddy Ashdown-éval, persze) azelőtt, aki képes volt ezt észrevenni, zseniális!

  • Már csak 43 képviselői hely sorsa nyitott a 650-ből, a BBC legfrissebb előrejelzése szerint pedig a toryk végül 329 képviselővel végezhetnek (a többséghez 324 kell), a Labournak 233, a liberális demokratáknak 8, az SNP-nek 56, a UKIP-nek pedig 2 hely juthat.

  • Paddy Ashdown, a liberális demokraták egykori vezére és jelenlegi kampányfőnöke azt nyilatkozta a BBC-nek még az urnazárás után, hogy ha igaz a BBC/ITV/Sky News számára készített exit poll, "nyilvánosan megeszi a kalapját". Nos, most elmondta, hogy "fájdalmas és kemény" estén van túl a pártja, ő pedig ígéretéhez híven tényleg megeszi azt a kalapot.

  • „A brüsszeli jónépnek kezd derengeni, hogy valóban lesz EU-népszavazás és újratárgyalás” – értékeli a helyzetet uniós szemszögből az Open Europe euroszkeptikus think tank. Ha a toryk tényleg 325 képviselőt küldhetnek Westminsterbe, akkor gyakorlatilag megvan a többségük. Némi káröröm lehet az ürömben, hogy a UKIP alulmúlja a várakozásokat: úgy néz ki, nem csak Nigel Farage-nak nem sikerül bekerülnie a brit alsóházba – aki azt ígérte, ebben az esetben lemond –, de az eddigi két helyüket is megfelezik.

  • A YouGov közvélemény-kutató intézet vezetője, Peter Kellner szerint a UKIP is beáll majd a választási reformot hangosan követelő kisebb pártok közé, miután 3,5 millió szavazatukkal egyelőre egy képviselői helyhez jutottak az egyéni körzetekre, győztes mindent visz elvre épülő rendszer alapján, és könnyen lehet, hogy nem is lesz több székük. Összehasonlításul viszont a Skót Nemzeti Párt 1,5 millió szavazattal várhatóan 56 képviselővel lesz a harmadik legnagyobb erő az új törvényhozásban.

  • Észak-Írország 18 képviselővel lehet jelen a brit parlamentben, amiből 5-öt hagyományosan a Sinn Féin szokott megnyerni, viszont képviselői bojkottálják a törvényhozást, ezért is számoltak végig úgy az elemzők, hogy 323 fős többség elég a 326 fős helyett. Ehhez képest északír vonalon is tartogatott meglepetést a választás, a Sinn Féin elbukta Fermanagh and South Tyrone-t, így csak 4 képviselőjük lesz. Ez azt is jelenti, hogy a konzervatívoknak már 324 képviselőre van szükségük a többséghez, bár még ez is meglesz nekik, ha a BBC 325-ös előrejelzése igazolódik be.