Amerika fekete hete

Történelmi sokkot él át az Egyesült Államok. De a helyzet nemcsak amiatt történelmi, mert még soha nem volt olyan válság vagy háború, ami ilyen váratlanul, ilyen áthatóan és ilyen országos méretekben forgatta fel az amerikai mindennapokat, mint a koronavírus-járvány, hanem azért is, mert az összes felelős politikai döntéshozó, egészségügyi szakember és közszereplő maga is sokkolni akarja azokat az amerikaiakat, akik templomba vagy strandra mennének. Ezért is példálózott a Nagy Amerikai Traumákkal Jerome Adams tisztifőorvos, amikor azt mondta:

Ez lesz a mi Pearl Harborunk, a mi szeptember 11-ünk. Szeretném, hogy megértsék az amerikaiak: bármennyire is kemény hét elé nézünk, ott van a fény az alagút végén.

Ez a fény azonban még tényleg messze pislákol; a meredeken emelkedő fertőzött- és áldozatszám a szelídebb vasárnapi adatsort követően a héten újból megugrott. Három egymást követő napon is 30 ezer fölé emelkedett az új fertőzöttek száma, szerdára pedig 24 óra leforgása alatt 1940-en haltak meg. Az Egyesült Államokban eddig összesen több mint 435 ezer fertőzöttet szűrtek ki, és már csaknem 15 ezren haltak bele a koronavírus-fertőzésbe.

Akár tízszer ennyi fertőzött lehet

Azonban ahogy a nemzetközi összehasonlítások, úgy maguk az adatok is csak érzékeltető jelleggel bírnak. Ugyanis az összes amerikai fertőzött hatodát és a halálesetek negyedét adó New York város egészségügyi bizottságának elnöke hétfőn arra figyelmeztetett, hogy csak a városban napi 180-195-en halhatnak meg otthonukban koronavírus-fertőzés miatt úgy, hogy soha nem kerülnek be a hivatalos statisztikákba.

De a szövetségi kormány szarvashibái és a tagállamok eltérő szűrési protokolljai miatt a koronavírusos fertőzöttek valós száma is már több millióra rúghat; a Texasi Egyetem szintén hétfőn publikált modellje alapján legalábbis esélyes, hogy

És amellett, hogy mind az 50 tagállamot elérte, a megyék 72 százalékában megjelenhetett (ezek a megyék ráadásul a lakosság 94 százalékát képviselik).

A koronavírus első hullámban urbánus járványként jelent meg Amerikában, és ma is legnagyobb számban a legzsúfoltabb nagyvárosi negyedekben szedi áldozatait; azonban a New York Times összesítése szerint a hét elejére már a vidéki megyék kétharmadából jelentettek koronavírusos esetet. És bár a növekedés üteme nem éri el a városi övezetekét, ezekben a régiókban jellemzően sokkal rosszabb az egészségügyi ellátás – jellemző adat, hogy Amerikában az elmúlt tíz évben 120 vidéki kórház szűnt meg. Ráadásul a kisebb közösségekben, ahol tényleg mindenki ismer mindenkit, sokkal nagyobb traumát okoz néhány tucat fertőzés.

A járvány ráadásul nem csak a vidéki Amerikát kezdi kóstolgatni, keményen belemart a nagyvárosi feketékbe is. Milwaukee, New York, Chicago vagy New Orleans fekete közösségei aránytalanul nagy számban fertőződnek- és halnak meg, ami komor cáfolata annak a – bizarr módon legfrappánsabban nem más, mint Madonna által megfogalmazott – várakozásnak, miszerint a koronavírus lesz „A Nagy Egyenlőségjel”, ami legalább annyira fenyegetni fogja a gazdagokat, mint a szegényeket.

A koronavírus terjedésének első körében valóban a kiterjedtebb globális kapcsolatokkal rendelkező, többet utazó rétegeket fertőzte meg. Azonban néhány hét alatt már döntőbbnek bizonyultak olyan tényezők, mint a szellősebb lakóövezet, az otthonról való munka lehetősége és a jobb általános egészségi állapot – csupa olyan tényező, melyben a fekete lakosság aránytalanul rossz mutatókkal rendelkezik. De a kisebbségek közül a feketéknél is jobban megszenvedi a járványt a civilizációs vívmányok nagy részétől tudatosan elzárkózó, rettentően szegény (és izraeli hitsorsosaikhoz hasonlóan a fenyegetésről sokáig tudomást sem vevő) New York-i hászid zsidó közösség is.

Hirtelen megjelent 50 versenyző a maszkokért

A járvánnyal kapcsolatos „fejleményekről”, a járvány „helyzetéről” nemcsak az adatok bizonytalansága miatt nehéz átfogó képet adni, hanem azért is, mert a politikailag és társadalmilag rendkívül sokszínű Amerikában a védekezés is igen sok szinten megy végbe.

A leggyorsabb és leghatásosabb válasszal a szövetségi kormányzat állhatna elő. Azonban ahogy arról részletesen írtunk, Trump (a koronavírust lefitymáló republikánus politikai- és médiaelittel együtt) lényegében eltékozolta a rendelkezésére álló felkészülési időt. A múlt héten az is kiderült, hogy hiába tették Trump elé már január 3-án az első jelentést a koronavírus fenyegetéséről, a szövetségi kormányzat csak március közepén kezdte meg a legszükségesebb felszerelések, az N95-ös maszkok, a lélegeztetőgépek, a védőöltözékek felhalmozását, az AP által megtekintett szerződések szerint azonban ezeket is csak április végi határidőre kellett volna leszállítani – miközben ekkorra már mindenki tudta, hogy a járvány pont akkorra fog tetőzni.

Azóta a hadigazdaságra való átállásra felhatalmazó törvény aktiválásával a kormányzat felgyorsította a termelési-beszerzési folyamatokat, de a korábbi bénázások mind-mind elvesztegetett értékes napokat-heteket jelentenek.

– mondjuk ezzel egyidőben New Yorkban például kiderült, az előzetesen vártnál akár 50 százalékkal kevesebb lélegeztetőgépre lehet szükség. A kilátásokat az a tény sem teszi rózsásabbá, hogy az egészségügyi felszerelés elosztásának fő fehér házi felelőse Trump veje, a veteránügyektől a közel-keleti békéig sehol sem bizonyító Jared Kushner lett.

Az elnöki adminisztráció mentségére legyen mondva, hogy a központi kormányzat az Egyesült Államokban – a háborúkat leszámítva – alapvetően a regionális katasztrófahelyzeteknél történő segítégnyújtásra rendezkedett be, és nem egy olyan helyzetre, amikor mind az ötven állam bajba kerül. Ezért sincs felkészülve egy olyan helyzetre, amikor a közvetlen vészhelyzetek elhárítása mellett a jövő járványgócaira is tartalékolnia kell. Ehhez jön még a Trump-adminisztrációban és a republikánus elitben mélyen gyökerező ideológiai dogma, miszerint a központosítás és az állami szabályozás önmagában véve rossz dolog – legyen szó környezetvédelemről, fegyvertartásról vagy egészségügyről.

Így azután akkor, amikor a legtöbb országban a kormányzatok a járvány érdekében szorosabbra fogták a gyeplőt, Donald Trump maga sem tudja, hogyan is fogja össze a járvány elleni védekezést. Miután a múlt héten azt üzenete a kormányzóknak,

Nem a kormányzat feladata, hogy óriási mennyiségű felszerelést vásároljon fel, majd azt kiszállítsa a megrendelőknek. Nem vagyunk fuvarszervezők,

a tagállami kormányzók őrült iramban kezdték felvásárolni a kulcseszközöket. Ez azt jelentette, hogy hirtelen ötven új szereplő jelent meg az amúgy is túlzsúfolt nemzetközi egészségügyi felszerelés-piacon. Az amerikai média elképesztő üzletkötésekről adott hírt; Illinois állam egyik hivatalnoka egy McDonald's parkolójában ütött nyélbe egy közvetítőnél egy 1,5 millió maszkról szóló üzletet.

Csakhogy közben maga a szövetségi állam is észbe kapott, és megjelent ezen a piacon, ami új szintre emelte a versenyt (nemzetközi értelemben is). Charlie Baker massachusettsi kormányzó nem is rejtette véka alá, hogy azért szervezte ki az állam védőmaszk-beszerzését a helyi NFL-sztárcsapat, a New England Patriots tulajdonosának, hogy a beszerzés „humanitárius magánküldetésnek” minősüljön, és így a szövetségi kormánynak ne legyen jogalapja a három millió, Kínából érkező védőmaszk lefoglalására.

A tagállamok és a tagállamok végrehajtó hatalmának élén álló kormányzók önállósága részben érthető, hiszen a sokszor országnyi méretű amerikai államok egy sor olyan szuverén joggal bírnak, melyekről Európában egy önkormányzat, de még egy autonóm régió is csak álmodhat, és a hétköznapi állami feladatok jó részét is ők látják el. Így azután vannak olyan vélemények, miszerint a koronavírus-járvány elleni fellépéssel a világ más részein tapasztalt centralizáció nem Washingtonban, hanem a tagállamokon belül indult meg.

A járvány szempontjából is rendkívül eltérő helyzetben lévő tagállamok teljesítményét természetesen nem lehet egységesen jellemezni. Vannak olyan kormányzók, akik időben felismerték a válságot, és időben elrendelték a szükséges korlátozásokat – mint például Kentuckyban Andy Beshear –, és vannak olyanok, akik nem ismerték fel a központi irányításra való igényt, és bizonytalankodásukkal a köznek és saját politikai pozíciójuknak is sokat ártottak – mint például a Kentuckyval szomszédos Nyugat-Virgina kormányzója.

De még mindig van vagy féltucat olyan állam, mely nem vezetett be lakhelyelhagyási korlátozásokat – ezek jellemzően olyan kevésbé urbánus, republikánus vezetés alatt álló tagállamok, melyek vezetői

14 tagállamban pedig a vallási események kivételt képeznek a gyülekezési tilalom alól – miközben még az iszlám teokratikus rezsimekben is felfüggesztették a pénteki imádságokat, Izraelben pedig rendőrök akadályozták meg az ultraortodox zsidók közös imáit.

Nem állt be Trump mögé az ország

A koronavírus-járvány Amerikában sem mosta el a mély politikai megosztottságot, és a védekezés főszereplői egy pillanatra sem feledték el, hogy 2020 választási év, amikor a választók az elnök és a kongresszus tagjainak többségén kívül 11 állam kormányzójáról is döntenek – így aztán például a demokrata Jay Inslee nemcsak abból profitálhat, hogy Washington államból mégsem lett új Vuhan, hanem abból is, hogy Trump „kígyónak” nevezte őt.

A járvány választási hatásaival kapcsolatban még a kutatók is csak a sötétben tapogatóznak. De a felmérések jelenlegi állása szerint Donald Trump nem áll túl jól. Ugyan a válság az első hetekben némiképp megdobta a népszerűségét, ámde a pozitív változás mind más nemzetközi vezetőkétől, mind a korábbi válságokban regnáló elnökökétől messze elmaradt. Ráadásul az – immár egyedüli – demokrata elnökjelölt, Joe Biden az összes vagy-vagy alapú felmérésből jobban jött ki.

Az adatokban nyilván szerepet játszanak az olyan, az elnöktől valamennyire független tényezők, mint a recessziós várakozások és az egekbe szökő munkanélküliség (közel 17 millió amerikai veszítette el a munkáját az elmúlt három hétben). Csakhogy a választók nem feledik Trump felelősségét a helyzet elfajulásában, és nap mint nap szembesülhetnek azzal, hogy maratoni hosszúságú napi tájékoztatóin sem tud olyan hiteles, államférfihoz méltó teljesítményt nyújtani, mint mondjuk Angela Merkel, vagy akár New York állam kormányzója, az elnökkel és New York város polgármesterével is torzsalkodó Andrew Cuomo.

Trump ugyanis nap mint nap elkövet egy csomó ki nem kényszerített hibát a maláriaellenes gyógyszer, a hidroxiklorokin csodaszerként beharangozásától a tájékoztatók nézettségével való hencegésén keresztül a válságkezelő imázsból nagyon kilógó pitiáner politikai torzsalkodásokig (Michigan kormányzóját például burkoltan megfenyegette a szövetségi segítség megvonásával, ami nem igazán veszi ki jól magát egy ilyen helyzetben).

Ezek a tényezők hamar lelohasztották az elnökkel való szolidaritást. Szerdán nem kevesebb, mint hat közvélemény-kutató hozott nyilvánosságra felméréseket, és ezek egymástól függetlenül mind azt mutatták, hogy

és egyre nő azok száma, akik elégedetlenek az elnök válságkezelésben mutatott teljesítményével. Ezt az alacsony támogatottságot – mely ráadásul egy néhány nappal és néhány ezer halottal korábbi állapotot mutat be – az egyik közvélemény-kutató a felméréseket ismertető Politicó-nak úgy értékelte:

Végső soron az a legmeglepőbb, hogy a helyzet komolysága és a válság kiterjedtsége ellenére sem álltak be tömegek az elnök mögé. (...) És ez sokat elárul arról, hogy Trump vagy nem hajlandó, vagy pedig alkalmatlan arra, hogy megragadja a válságban rejlő politikai lehetőséget.

Borítókép: Az amerikai haditengerészet USNS Comfort kórházhajója New York-i kikötőjébe érkezik 2020. március 30-án. A tizenkét műtővel és ezer ággyal rendelkező hajó az érkezésétől számított 24 órán belül készen áll arra, hogy az új koronavírussal megfertőződött betegeket kezelő kórházakat tehermentesítve más kórokkal küzdő pácienseket fogadjon. Fotó: MTI/EPA/Justin Lane