új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy székelyföldi kutatás szerint tartósabban védettek a koronavírustól azok, akik a fertőződés után kaptak védőoltást, mint azok, akik csak az oltás által szereztek védettséget. 

    GettyImages-1231627808
    Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

    A kutatást a sepsiszentgyörgyi Pro-Vitam Diagnosztikai és Kutatóközpont végezte, mely 2020 őszén – Romániában elsőként – olyan tesztet fejlesztett ki és dobott piacra, amely kimutatja a szervezet által termelt koronavírus-antitesteket.

    A Fejér Szilárd kutatóvegyész által vezetett laboratórium a sepsiszentgyörgyi Proel Biotech startup által gyártott tesztek felhasználásával vizsgálta, hogy miként alakul a Pfizer/BioNTech-vakcinával beoltott egészségügyi dolgozók antitestszintje. A vizsgálatban a fertőzésnek fokozottan kitett 122 egészségügyi dolgozó koronavírus-antitestszintjének alakulását követték.

    Megállapították, hogy a betegségen már átesett, beoltott személyek esetében már a vakcina első dózisának a beadását követő néhány napon belül erős antitestes immunválasz alakul ki.

    „Azok esetében, akik már korábban átestek a betegségen, a Pfizer/BioNTech-oltás első dózisa emlékeztető oltásként működik. Ennek megfelelően napokon belül erős antitesttermelést vált ki náluk a vakcina. Ezzel szemben azoknál, akik még nem estek át a koronavírus-fertőzésen, és így kapják meg a védőoltás első adagját, az immunválasz kialakulása csak fokozatos, de tíz nappal az oltás második adagjának beadását követően már mindenkinek van kimutatható mennyiségű antitestje. Ezek átlagos mennyisége a következő hetekben folyamatosan kevesebb, mint a fertőzésen átesett és beoltott személyek esetében” – idézte Fejér Szilárdot a kutatásról kiadott közlemény.

  • A Pfizer után a Moderna is nagy előrelépést mutat, a Sinopharm is vizsgálja a gyermekek oltásának lehetőségét. Az Egyesült Államokban a helyi gyógyszerhatóság, az FDA már engedélyezte a 12–15 éves korú gyermekek oltását a Pfizer koronavírus elleni vakcinájával. Az EU hatósága péntekre ígéri a döntést erről.

    A KÉRDÉS AZ INDIAI KETTŐS MUTÁNS GYERMEKEK KÖZT TAPASZTALT AGGASZTÓ MÉRTÉKŰ TERJEDÉSE MIATT KERÜL EGYRE GYAKRABBAN NAPIRENDRE. EZ A VÍRUSVARIÁNS UGYANIS MINDEN EDDIGINÉL NAGYOBB VESZÉLYT JELENT A GYEREKEKRE, EGÉSZ ISKOLÁK KERÜLHETNEK BAJBA EMIATT.

  • Egyhetes zárlatot vezetnek be az ausztráliai Victoria államban, a csaknem hétmillió ott élőt arra kérik a hatóságok, hogy maradjon otthon annak érdekében, hogy meg tudják fékezni a koronavírus-járvány újabb helyi kirobbanását.

    James Merlino ügyvezető kormányfő szerdán újságírók előtt elmondta: a vírus különösen gyorsan fertőző variánsa ütötte fel a fejét az állam fővárosában, Melbourne-ben, és ha nem vezetnek be drasztikus intézkedéseket, akkor a helyzet ellenőrizhetetlenné válik. Ez a variáns egy nap alatt tud megfertőzni egy újabb személyt, szemben a vírus korábbi változataival, amelyek a vizsgálatok szerint 5-6 nap alatt voltak képesek továbbterjedni.

    A kontaktkutatások eddig több mint 10 ezer olyan lakost azonosítottak, akiknek karanténba kell vonulniuk, ez a szám várhatóan folyamatosan emelkedni fog. A kontaktszemélyek közül többen jártak zsúfolt helyeken – stadionokban, bevásárlóközpontokban – az utóbbi napokban.

  • Megérkezett a kínai Sinopharm utolsó, félmilliós vakcinaszállítmánya Szerbiába, így január óta 4 200 000 kínai oltóanyagot szerzett be a nyugat-balkáni ország a koronavírus ellen.

    Szerbiában eddig 4 342 773 adag koronavírus elleni védőoltást adtak be, a vakcina első adagját a lakosság 40,83, mindkét adagját pedig 32,74 százaléka kapta meg.

    Az országban a kínai oltóanyag mellett az orosz Szputnyik V, a svéd–brit AstraZeneca, valamint a német–amerikai Pfizer/BioNTech vakcinája érhető el.

    A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában csütörtökre 387-tel 711 116-ra, Koszovóban 44-gyel 106 839-re, Észak-Macedóniában 46-tal 155 059-re, Montenegróban 67-tel 99 425-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 145-tel 203 262-re növekedett.

    A járvány halálos áldozatainak száma az utóbbi 24 órában Szerbiában tízzel 6811-re, Észak-Macedóniában 14-gyel 5357-re, Montenegróban eggyel 1578-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 16-tal 9150-re emelkedett. Koszovóban nem volt halálos áldozata a kórnak az elmúlt napon, így a halottak száma 2245 maradt.

  • Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán beszélt a kínai Sinopharm-vakcináról és az ellenzékről.

    Az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja közölte a kínai Sinopharm-vakcina teljes dokumentációját; az Egészségügyi Világszervezet (WHO) után az Amerikai Orvosi Kamara is igazolja, hogy a Sinopharm-vakcina hatásos és biztonságos

    – mondta Menczer Tamás a videójának első néhány másodpercében, majd a hátralevő időben áttért az ellenzék szidalmazására.

  • A világon 168 196 978 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 494 595 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban 167 633 983 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 481 490 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. 

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid–19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 33 190 016 fertőzött volt eddig a napig, és 591 947-en haltak meg.

    • Indiában 27 157 795 fertőzöttet és 311 388 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 16 274 695 fertőzöttről és 454 429 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 5 683 143 fertőzöttet és 109 185 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Törökországban 5 212 123 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 46 787.
    • Oroszországban 4 968 421-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 117 595-re emelkedett.
    • Az Egyesült Királyságban 4 486 168 a fertőzöttek száma, és 128 010-en haltak meg a betegségben.
    • Olaszországban 4 201 827 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 125 622.
    • Németországban 3 667 041 a fertőzöttek száma, 87 797 a halottaké.
    • Spanyolországban 3 657 886 fertőzöttet és 79 855 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Argentínában 3 622 135 a fertőzöttek és 75 588 a halottak száma.
    • Lengyelországban 2 868 450 fertőzöttet és 73 305 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • A legtöbb, Covid–19-ből felépült és később immunizált betegnek nem lesz szüksége ismétlő oltásra. Az immunsejtek ugyanis életben maradnak azoknak a csontvelejében, akik megfertőződtek a koronavírussal, vagy beoltottak őket ellene. 

    A The New York Times arról számolt be, hogy két tanulmány is megerősíti: a koronavírus iránti immunitás legalább egy évig, de akár egy életen át is tarthat. Ezek a kutatások csillapíthatják a félelmet, hogy a vírussal szembeni immunitás csak átmeneti, mint a náthát okozó vírusok esetében.

    Az antitestek szintje a vérben az akut fertőzés következtében hirtelen csökken, viszont a memóriasejtek ott maradnak a csontvelőben, és készen állnak a cselekvésre, ha újra szükséges – derült ki a Nature folyóiratban megjelent kutatásból.

  •  Joe Biden elnök utasítást adott szerdán az amerikai hírszerző ügynökségek vezetőinek, hogy „kettőzzék meg erőfeszítéseiket” a Covid–19-járvány eredetének feltárására, beleértve azt a lehetőséget, hogy a kórokozó SARS-CoV-2 vírus egy kínai laboratóriumból kerülhetett ki.

    Biden azt kérte a hírszerző ügynökségektől, hogy 90 napon belül tegyenek neki jelentést. Egyúttal utasította a szövetségi laboratóriumokat, hogy segítsenek a vizsgálatokban, és működjenek együtt a hírszerző közösséggel egy, a kínai kormányhoz intézendő különleges kérdéssor összeállításában.

    Az elnök felszólította Kínát is, hogy működjön együtt a pandémia eredetét kutató nemzetközi vizsgálatokban.

    Biden hangsúlyozta: „Az Egyesült Államok továbbra is együttműködik majd a hasonlóan gondolkodó partnerekkel szerte a világon, hogy nyomást gyakoroljon Kínára, vegyen részt egy teljes körű, átlátható, bizonyítékokon alapuló nemzetközi vizsgálatban, és biztosítson hozzáférést minden releváns adathoz, bizonyítékhoz.”

  • Kedves Olvasóink, indulunk, tartsanak ma is velünk, hiszen elhozzuk a koronavírusról szóló legfontosabb híreket a nagyvilágból!