Rohamosan emelkedik mind a napi új koronavírus-fertőzöttek, mind pedig a járvány halottjainak száma Brazíliában.
Keddről szerdára több mint 95 ezer új fertőzést és 2997 halálesetet regisztráltak. A fertőzésszám csaknem 20 százalékkal emelkedett egyetlen nap alatt, mivel hétfőről keddre 80 ezer körüli volt az újonnan regisztrált eset.
Az elhunytak száma ugyancsak 20 százalékkal nőtt, mivel keddre nem egészen 2500-an vesztették életüket a kór miatt.
A világon az Egyesült Államok 600 ezer halottja után a latin-amerikai ország veszítette el legtöbb lakosát – eddig 493 693-at – a koronavírus-járványban.
Kedves olvasóink!
Zárjuk mai hírösszefoglalónkat a koronavírus-világjárványról.
Pihenjenek jól, vigyázzanak magukra!
Az európai gyógyszerügynökség, az EMA szerint az azonos típusú, de különböző gyártók által készített, koronavírus elleni oltóanyagok együttes alkalmazása a korábbi tapasztalatok alapján jó stratégiának tűnik, de még kevés bizonyíték áll rendelkezésre a teljes hatékonyság megállapítására.
Noha folynak az erre irányú vizsgálatok, ebben a szakaszban még nem lehet egyértelmű ajánlást megfogalmazni a koronavírus elleni vakcinák együttes használatának hatékonyságáról – számolt be az MTI.
Lehetséges, hogy összefüggés van a vakcina beadása és a haléleset között: egy 44 éves férfi meghalt, miután megkapta az AstraZeneca Vaxzevria vakcinájának első adagját – tájékoztatott Magdaléna Jurkemíková, a Szlovák Állami Gyógyszerellenőrzési Intézet (ŠÚKL) szóvivője. Tudatta:
A boncolási jegyzőkönyv szerint a halál az elhalálozott krónikus betegségei és az oltást követő komplikációk miatt következett be, ezért az illetékes intézet úgy ítélte meg, összefüggés lehet az oltás és a haláleset között.
Szlovákiában a mai napig összesen négy, a védőoltással kapcsolatos halálesetet regisztráltak, ezek közül három esetben – a Comirnaty, a Covid–19 Vaccine Moderna és a Vaxzevria vakcina beadása után – lehetségesnek, egy esetben pedig, a Vaxzevria vakcina beadása után valószínűnek minősítették az összefüggést.
Június 17-ig 6130 vakcina beadása után jelentkező feltételezett mellékhatást regisztrált a ŠÚKL. Az eddig regisztrált mellékhatások közül 495 súlyos volt, ami az esetek nyolc százalékát teszi ki. A súlyosak közé sorolják az átmeneti bénulást, a tartós vérnyomás-emelkedést, a trombózist vagy a rövid távú eszméletvesztést – írja az Új Szó.
Németország megnyitja határait a nem európai uniós tagállamok előtt − jelentette be a kormány. A Guardian azt írja, hogy Németországba június 25-től már bármelyik országból szabad a beutazás, feltétel azonban, hogy az országba látogató személy már be legyen oltva valamelyik koronavírus elleni vakcinával.
A belépéshez csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által elfogadott vakcinákat fogadják el. Belépésnél ellenőrzik, hogy a személy teljesen védett legyen, tehát az utazónak mindkét dózissal rendelkeznie kell, a második oltás után pedig el kell telnie a teljes védettség kialakulásához szükséges 14 napnak.
Jelenleg az országba csak kivételes okokból engedélyezik a beutazást.
Az európai uniós gyógyszerügynökség, az EMA illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) nemrégiben arra a következtetésre jutott, hogy az AstraZeneca-oltóanyag egyik mellékhatása lehet a kapilláris szivárgási szindróma, ezért a vakcina termékinformációjának frissítését javasolta. Az oltóanyag esetében a szindrómát fel kell tüntetni a vakcina nagyon ritka mellékhatásaként.
Az AstraZeneca oltóanyagával kapcsolatban az Egyesült Királyságban gyűjtött adatok azt mutatják: a brit-svéd vállalat Vaxzevria nevű vakcinájával végzett első oltás is már hatásos az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) fokozottan fertőzőképes, Delta nevű variánsával szemben, de a második adag beadása jelentősen növelné a védelmet.
A hatékonyság fokozása érdekében fontos lenne, hogy lerövidüljön a két dózis beadása közötti időszak – számolt be az MTI.
Erősödik a koronavírus-járvány terjedése Indonéziában a kórokozó új variánsai miatt – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kijárási korlátozások szigorítását sürgetve. Az MTI beszámolója szerint a délkelet-ázsiai ország elnöke elrendelte az oltási program felgyorsítását.
Joko Widodo közölte, hogy utasította a kormányt és az önkormányzatokat, hogy júliusra növeljék egymillióra a naponta beoltott emberek számát. Az elnök szerint ez a szám jelenleg félmillió.
Indonézia a világ negyedik legnépesebb országa, a 270 milliós lakosságból több mint 181 millió embert akarnak beoltani 2022 márciusára a tömeges immunitás eléréséhez. Egyelőre 11,8 millióan kapták meg mindkét adag oltást, további 9,6 millióan pedig még csak az elsőt.
A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy az európai uniós használatra eddig engedélyezett valamennyi koronavírus elleni oltóanyag, köztük az AstraZeneca, a Pfizer–BioNtech, a Moderna és a Johnson & Johnson vakcinája védelmet nyújt a vírus összes domináns törzseivel szemben – közölte Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezető tisztségviselője.
Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség illetékese arra reagálva, hogy a német CureVac biotechnológiai cég szerdán bejelentette, hogy csupán 47 százalékban hatékony a vakcinája a koronavírus ellen, kijelentette: az EMA nem határoz meg 50 százalékos hatékonysági küszöböt a koronavírus elleni vakcinák esetében.
Az ügynökség felkérte az érintett gyógyszergyártókat, készítsenek tanulmányokat, amelyek lehetővé teszik oltóanyaguk minimális, 50 százalékos hatékonyságának bizonyítását. Az EMA-nak teljeskörű vizsgálati adatokra van szüksége ahhoz, hogy alaposan értékelhesse az oltóanyagok előnyeit és kockázatait.
A gyógyszerügynökség jelenleg négy oltóanyag, a német Curevac, az amerikai Novavax, a kínai Sinovac és az orosz Szputnyik V vakcinák hatékonyságát vizsgálja. Az oltóanyagok folyamatos felülvizsgálata addig folytatódik, amíg az EMA elegendő bizonyítékkal nem rendelkezik egy hivatalos forgalomba hozatali engedély iránti kérelem benyújtásához – adta hírül az MTI.
A csütörtökön ismertetett legfrissebb adatok szerint a brit felnőtt lakosság több mint 80 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát és csaknem 60 százaléknak mindkét adagot beadták – számolt be az MTI. Az új számok ugyanakkor azt is mutatják, hogy gyorsan terjed a koronavírus fokozottan fertőzőképes delta variánsa, mindenekelőtt a még beoltatlan fiatalabb korosztályokban.
A brit egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatismertetése szerint a koronavírus elleni oltás első dózisából eddig 42 216 654-en részesültek, közülük 30 675 207-en a második adagot is megkapták. Ez azt jelenti, hogy a brit felnőttek 80,1 százalékát már beoltották a koronavírus elleni vakcina első adagjával, 58,2 százalék mindkét dózist megkapta.
Egy új, 3,2 dolláros programmal fogja támogatni az antivirális gyógyszerek kifejlesztését az Egyesült Államok kormánya – írja a New York Times.
Csak a múlt évben 18 millió dollárt költöttek állami szinten arra, hogy segítsék az oltóanyagok kifejlesztését. Ennek meg is lett az eredménye, soha nem látott gyorsasággal jutott el számos vakcina az engedélyeztetési fázis végéig. Most azt várják, hogy hasonlóan gyorsan megjelenjenek olyan tabletták, amelyek már korai fázisban eredményesen gyógyítani tudják a betegséget.
Hollandiában közel 40 százalékkal, Belgiumban 43 százalékkal, Luxemburgban közel 42 százalékkal esett vissza egy hét alatt az új fertőzöttek száma. A kórházban ápoltak és a járvány következtében elhunytak száma is csökkent. Luxemburgban egy hete nem halt meg senki a vírus okozta szövődményekben.
A Luxembourg Times című angol nyelvű luxemburgi hírportál arról számolt be, hogy a hét elejétől Covid-tanúsítványt vezettek be az országban. A tanúsítványnak a teljesen beoltott vagy a fertőzésen az elmúlt fél évben igazoltan átesett birtokosait az éttermek és bárok belső helységeikben is kiszolgálhatják.
Gyors ütemben terjed az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) fokozottan fertőzőképes, elsőként Indiában regisztrált Delta nevű variánsa Németországban – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett vizsgálat. Az MTI beszámolója szerint ezek az eredmények a szakértők szerint egy újabb járványhullám veszélyét jelzik.
A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) rendszeresen elvégzett mintavétele alapján egyelőre az Alfa nevű, korábban britnek is nevezett B.1.1.7-es jelzésű vírusváltozat a meghatározó Németországban, de kezd előretörni a B.1.617.2 megjelöléssel is nyilvántartott, korábban indiainak nevezett Delta variáns.
Teljesen biztos, hogy a Delta kiszorítja a többi vírusváltozatot, és legkésőbb őszre a járvány alakulását meghatározó befolyásra tesz szert – nyilatkozott a német immunológiai társaság (DGFI) főtitkára, Carsten Watzl az Augsburger Allgemeine című lapnak.
Már most el kell kezdeni a felkészülést a negyedik hullámra – mondta a szakember a lap hírportálján csütörtökön ismertetett összeállításban, kiemelve, hogy a legfontosabb az oltási kampány.
Csaknem 16 ezren fertőződhettek újra koronavírussal Angliában a világjárvány kezdete óta – írja a Financial Times.
Az embereket érthetően érdekli az, hogy elkaphatják-e egynél többször a koronavírust. Tudjuk, hogy a vírusokkal általában újrafertőződhetünk, a számok azonban azt mutatják, hogy ez az arány a koronavírus esetén alacsony
– mondta Susan Hopkins, az angliai Közegészségügyi Szolgálat (PHE) koronavírussal foglalkozó stratégiai igazgatója.
Az AstraZeneca magasabb árat kérhet vakcinájáért több tucatnyi szegény országban, miután a cég úgy ítéli, hogy a világjárvány véget ért – írja a gyógyszergyártó Oxfordi Egyetemmel kötött szerződésére hivatkozva a Guardian.
A gyógyszergyár azt ígérte, hogy a fejlődő világban csupán az előállítási költséget fogja elkérni, de a szerződés szerkesztett változata szerint ez az ajánlat számos országra csak korlátozottan érvényes.
Ez azt jelenti, hogy többek között Srí Lanka, Honduras, Zimbabwe és a Fülöp-szigetek is magasabb árat fog fizetni attól kezdve, hogy véget ér a világjárvány. Hogy ez mikor fog bekövetkezni, a cég döntheti el.
A kedvezményes ajánlat volt az alapja az Oxfordi Egyetem Jenner Intézetével való együttműködésnek, ahol a készítményt kifejlesztették.
Nepálban jelentősen csökkent a fertőzöttek száma május óta, de az oltásokkal még hatékonyabban vissza tudnák szorítani a járvány terjedését − írja a Guardian.
A vörös színpadról lementünk a sárga színpadra, de még nem vagyunk képesek elérni a zöldet. Nagyon keményen dolgozunk azért, hogy odaérjünk
− mondta Sher Bahadur Tamang egészségügyi miniszter. Nepál április óta zárva van, miután a szomszédos Indiában kitört hatalmas járványhullám miatt naponta közel tízezer új esetet és több száz halálesetet jelentettek az országban.
Hiány volt kórházi ágyakból, gyógyszerekből és oxigénből is. A fővárosban, Katmanduban az orvosok kórházi folyosókon és parkolókban kezelték a betegeket a helyhiány miatt. Sokszor visszafordították a mentőket is erre hivatkozva.
Oroszország egyes régióiban néhány foglalkozási ág számára kötelezővé tették a koronavírus-fertőzés elleni vakcinációt, de az országban nincs totális védőoltás-kötelezettség – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak Moszkvában.
A szóvivő szerint a járványhelyzet alakulását tekintve teljesen indokolt intézkedésekről van szó. Az ügyben a regionális tiszti főorvos döntése alapján a különleges járványügyi jogkörökkel felruházott kormányzók jogosultak dönteni. Hozzátette, hogy a védőoltás önkéntességének elve általános értelemben változatlan marad.
Csak azt tudom megállapítani, hogy az önkéntes vakcináció üteme sok kívánnivalót hagy maga után
– jegyezte meg a Kreml szóvivője. Peszkov az Eho Moszkvi rádiónak nyilatkozva támogatásáról biztosította azt a fővárosban és Moszkva megyében meghozott rendelkezést, amely szerint a szolgáltatási szektorban dolgozók hatvan százalékát be kell oltani, valamint a két régió rektori tanácsának azt a döntését, hogy csak olyan diákokat engednek be az előadásokra, akik már beoltatták magukat, túlestek a Covid–19 betegségen vagy felmentésük van a vakcináció alól – számolt be az MTI.
Nyolc hónap után újra megnyitotta kapuit a párizsi Disneyland, hogy ezzel is felpezsdítse a turisztikai szektort − írja a Guardian. Franciaország két héttel ezelőtt nyitotta meg a határait a beoltott turisták előtt.
A látogatókat örömteli zenére táncoló Disney-karakterek fogadták.
Ez a legboldogabb hely a Földön
− mondta az egyik amerikai látogató, aki másfél év után találkozott a lányával és unokáival.
A látogatóknak be kell tartaniuk a járványügyi szabályokat: egyéb intézkedések mellett a parkon belül viselni kell a maszkot, és a látogatók számát is korlátozzák.
A spanyolországi járvány epicentrumában, Madridban 2020-ban 41 százalékkal nőtt a halálesetek száma az előző évhez képest − írja a Guardian.
Összesen 66 683 halálesetet regisztráltak a régióban, míg 2019-ben 47 165 esetet jelentett a spanyol nemzeti statisztikai hivatal. Egész Spanyolországban 492 930 haláleset volt 2020-ban, ami 17,7 százalékos növekedést jelent 2019-hez képest.
Az éves halálozások száma nem volt ilyen magas, mióta ezt a statisztikai hivatal nyilvántartja, azaz 1941 óta.
Dél-Korea csütörtökön 540 koronavírusos esetet jelentett, ami öttel kevesebb, mint egy nappal korábban, és jelentős visszaesés a múlt hét második felének hatszáz feletti számához képest – írja a Financial Times.
A járvány kitörése óta eddig 149 731 megbetegedést jelentettek összesen az országban.
Az Eurobarométer csütörtökön közzétett gyorsfelmérése alapján az európaiak 75 százaléka szerint az oltás az egyetlen módja a járvány felszámolásának – adta hírül az MTI. Az Európai Unió közvélemény-kutató intézetének márciusi felmérése azt mutatja, hogy a 25 ezer válaszadó csaknem 67 százaléka kapta már meg az oltást, vagy legalább regisztrált rá. Mindössze kilenc százalék – főleg a 15–24 év közötti korosztály – mondott nemet az oltakozásra. Az elemzésből az is kiderült, hogy a 45 év alatti korosztályban vannak a legtöbben azok, akik még nem döntötték el, hogy beoltatják-e magukat.
Az oltási hajlandóság tekintetében komoly eltérések vannak a tagállamok között. A legmagasabb arányt Spanyolországban mérték: itt a válaszadók 81 százaléka gondolja úgy, hogy az oltás nélkülözhetetlen a járvány felszámolásához. A legalacsonyabb értéket, 31 százalékot Lettországban mérték.
Magyarországon a válaszadók 62 százaléka tartotta elengedhetetlennek az oltást, de 53 százalék volt azoknak az aránya, akik az esetleges mellékhatásokkal kapcsolatban fejezték ki aggodalmukat, 64 százalék szerint pedig nem tesztelték elegendő ideig az oltóanyagok hatékonyságát.
Románia jelentős mennyiségű koronavírus elleni oltóanyagot értékesíthet vagy adhat tovább adományként ebben az évben, mivel várhatóan több mint 35 millió adag vakcinát nem tud belföldön hasznosítani a lakosság oltakozási érdektelensége miatt − számolt be az MTI az Adevarul című lap alapján.
Ukrajnának százezer, Szerbiának pedig ötvenezer adag vakcinát adományoz, míg a Moldovai Köztársaságnak küldött humanitárius segélyként több mint négyszázezer adag koronavírus elleni AstraZeneca-vakcinát küldött.
Románia a több mint 56 millió adag vakcinából több mint 37 milliót nem tud felhasználni 2021-ben. Bukarestnek nincs ekkora tárolási kapacitása. Júniusban a tervezettnél 4,5 millió adaggal kevesebb oltóanyag érkezik az országba.
Romániában eddig 8,6 millió dózis koronavírus elleni oltást adtak be. Eddig 4,6 millió ember kapott legalább egy adag koronavírus elleni oltást, a beoltottak száma pedig most már csak 14 ezerrel növekszik naponta.
Egy edző, valamint a szlovák válogatott egyik védője, Denis Vavro produkált pozitív koronavírustesztet – adta hírül az MTI. A megfertőződött kollégát nem nevezte meg Stefan Tarkovic szövetségi kapitány. Bár Vavrónak nincs tünete, az edzővel együtt elkülönítették a csapat többi tagjától.
A mostaniak voltak az első pozitív koronavírustesztek a részben budapesti rendezésű kontinenstornán. Még közvetlenül a torna előtt a svéd válogatott két labdarúgója, Dejan Kulusevski és Mattias Svanberg fertőződött meg.
Szlovákia győzelemmel kezdte az Európa-bajnokságot, miután hétfőn 2–1-re legyőzte Lengyelországot. Pénteken Svédország, szerdán pedig Spanyolország ellen lép majd pályára a korábban a magyarokkal azonos selejtezőcsoportból kijutó válogatott.
Senki nem halt meg Szlovéniában az elmúlt huszonnégy órában a vírus okozta Covid–19 szövődményeinek következtében, amire nyolc hónapja nem volt példa – derült ki a kormány csütörtöki jelentéséből.
Csütörtökre 83 új esetet jegyeztek fel az országban, és ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 256 ezret. A koronavírusos betegek közül 121-en vannak kórházban, 38-an közülük intenzív osztályon.
A valamivel több mint kétmillió lelket számláló országban védőoltást eddig 781 557-en kaptak, közülük 568 057-en már a második adagon is túl vannak. Ez a felnőtt lakosság 45,2, illetve 32,9 százaléka.
A koronavírus elleni védőoltást kötelezővé tehetik az egészségügyi dolgozók számára Franciaországban, ha nem csökken körükben a vakcina elutasítottsága – figyelmeztetett az egészségügyi miniszter.
Olivier Véran elmondta, hogy az idősotthonokban dolgozó egészségügyi dolgozóknak a hatvan százaléka kapott eddig legalább egy oltást, ami kevesebb, mint a normál lakosság körében – írja a Guardian.
Ha a nyár végéig nem látunk javulást, megfontoljuk, hogy bizonyos csoportok számára kötelezővé tegyük az oltást. Úgy szükséges és etikus, hogy be legyen oltva az, aki veszélyeztetett emberekkel dolgozik
– nyilatkozta Véran.
Ma rekordot döntött Afganisztánban az egy nap alatt feljegyzett koronavírus-fertőzöttek és a fertőzés következtében életüket vesztők száma – derül ki az afgán egészségügyi minisztérium adataiból. A tárca szerint az elmúlt napon 2313 koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető 101 halálesetet regisztráltak, ezzel 3943-ra nőtt a fertőzés következtében életüket vesztők száma a közép-ázsiai országban.
A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem legutóbbi adatai szerint Afganisztánban eddig valamivel több mint 93 ezer koronavírusos megbetegedést jegyeztek fel. A közép-ázsiai országban az elmúlt két hétben jelentősen megnőtt a napi esetek száma. Feltételezések szerint az afgán esetszámok lényegesen nagyobbak, tekintve hogy a hatóságok csak a kórházban bekövetkező haláleseteket jegyzik fel, sokan pedig, akiknél tünetek jelentkeznek, nem jutnak hozzá teszthez.
A becslések szerint a 37 millió lakosú Afganisztán eddig 1,6 millió adag koronavírus elleni védőoltást kapott Indiától, Kínától és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a védőoltások méltányos elosztására létrehozott Covax program keretében.
Miközben a kórházi ágyak megtelnek, hiány jelentkezik orvosi oxigénből és az intenzív osztályokon található ágyakból, a kormány hozott bizonyos korlátozó intézkedéseket a járvány terjedése ellen, például bezárták az oktatási központokat és a házasságkötő termeket. Afganisztánban azonban kevesen viselnek maszkot közterületen.
Az ukrán kormány péntektől megszünteti a külföldről visszatérő ukrán állampolgárok és az Ukrajnában tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek számára kötelező negatív koronavírus-teszt felmutatását és a kéthetes házi karanténba vonulást − írja a Kárpátalja Ma.
Az egészségügyi tárca azzal indokolta a döntést, hogy az országban az egyre kedvezőbb járványügyi adatoknak köszönhetően a zöld zónákra vonatkozó járványügyi előírások vannak érvényben.
Az ukrán államhatár átlépése akadálytalan, bármely országból történik is az ukrán állampolgárok és az Ukrajnában tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek számára
− írták a közleményben. Aki nem rendelkezik lakhellyel vagy tartózkodási engedéllyel, az továbbra is csak egészségbiztosítás és védettségi igazolvány vagy negatív teszt felmutatásával léphet be Ukrajnába.
Szlovákiába eddig csaknem négymillió adag koronavírus elleni oltóanyag érkezett − írja az Új Szó. Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az ország körzeti és gyermekorvosi rendelőiben július elején kezdődhet meg az oltás.
A legtöbb a Pfizer és a BioNTech vállalatok közös oltóanyagából érkezett, összesen 2 366 910 adag, AstraZenecából 910 200 dózis, Modernából pedig 386 400 adagot szállítottak le. Érkezett Johnson & Johnson és Szputnyik V is az országba.
Szlovákiában csütörtöktől nem kötelező szájmaszkot viselni a természetes és mesterséges fürdők, akvaparkok és wellnessek területén. Sem kültéren, sem beltérben nem kell viselni a maszkot a felsorolt helyeken, függetlenül attól, hogy az adott járás a Covid-automata szerint milyen besorolású – közölte a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szóvivője, Daša Račková.
Račková hozzátette: javasolják azonban a felső légutak eltakarását olyan helyeken, ahol többen is összegyűlnek, például a bejáratnál, a büféknél vagy a toaletteknél.
Ez idáig a Covid-automata szerint határozták meg, hogy a fürdőkben viselni kell-e szájmaszkot – írja a Paraméter.
Több mint 175 millió amerikai kapott már legalább egy oltást eddig, a vakcináció sebessége az utóbbi két hétben most a legmagasabb az országban – írja a Financial Times.
A felnőtt népesség majdnem 65 százaléka már kapott legalább egy oltást, és 14 állam érte el a hetvenszázalékos küszöböt.
A vízhiány és az aszály lehet a következő világjárvány, amely súlyosabb károkat okozhat, mint a koronavírus − írja a Guardian az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) közlése alapján.
A következő járvány a vízhiány lesz, aminek a gyógyítására vagy megelőzésére nem létezik vakcina
− mondta Mami Mizutori, az ENSZ katasztrófamegelőzési csoportjának képviselője, aki elmondta: a globális felmelegedés áldozatainak száma drasztikusan növekszik, kivéve ha a világ cselekszik végre.
Enyhülnek a beutazási feltételek Franciaországban a Kanadából és az Egyesült Államokból érkezőknek a koronavírus-járvány visszahúzódásának köszönhetően – jelentette be a francia kormány.
Az MTI beszámolója szerint az észak-amerikai országokból beutazóknak ezentúl nem kell karanténba vonulniuk, és halaszthatatlan okot sem szükséges indokolniuk a Franciaországba történő belépéshez, még akkor sem, ha nem vették fel a koronavírus elleni oltást.
Az Európai Unió tagállamaiból érkezőkhöz hasonlóan Kanadából és az Egyesült Államokból is egy 72 óránál nem régebbi negatív antigén- vagy PCR-teszt felmutatásával be lehet lépni Franciaországba.
A schengeni övezetből az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinákkal (Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Johnson & Johnson) beoltottak szabadon beutazhatnak, negatív teszt felmutatása nélkül is. A kétdózisú oltóanyagok esetében legalább két hétnek kell eltelnie a második oltás után, az egydózisúak esetében pedig legalább négy hétnek.