Az Oxfam International szerint legalább húsz ember rendkívüli mértékben meggazdagodott Ázsiában a járvány miatt, miközben körülbelül 140 millióan elvesztették a munkájukat és elszegényedtek.
Jelentésükben azt írták, hogy a milliárdosok száma Kelet-Ázsiában a 2020 márciusi 803-ról 1087-re nőtt tavaly novemberig. A régióban a leggazdagabbak 1 százaléknak több vagyona van, mint a legszegényebbek 90 százalékának – írták.
Köztük volt néhány vállalkozó, akiknél különösen magas volt a gazdagodás mértéke. E 20 „járványmilliárdos” közt kínai, hongkongi, indiai és japán vállalkozók vannak, akik egészségügyi védőfelszereléseket és koronavírus-teszteket gyártottak és értékesítettek nagy mennyiségben.
Mindeközben az International Labour Organization azt írta, hogy 2020-ban körülbelül 81 millió ember megélhetése veszett el a térségben. További 22-25 millió embernek csökkenteni kellett a munkaidejét, ők is a szegénység közelébe kerültek. A leggazdagabbaknak ez idő alatt annyival nőtt a vagyona, hogy akár 10 ezer dolláros fizetést adhatnának minden embernek, aki elvesztette a munkáját – írták.
A vagyoni különbségek várhatóan csak nőni fognak, sőt, az egyik előrejelzés szerint a növekedés exponenciálisan gyorsulhat majd. A Credit Suisse előrejelzése szerint 2025-re a térségben körülbelül további 42 ezer embernek nő majd 50 millió dollár fölé a vagyona, a dollármilliárdosok száma pedig akár a százezret is megközelítheti majd.
(via The Guardian)
A román oltási kampány koordinátora, Valeriu Gheorghita több fontos hírről is beszámolt, melyek az országának immunizálódó lakosait érintik. Elsőként tudatta, hogy január 17-től már négy hónap után be lehet adatni a harmadik (emlékeztető/booster) oltást, emellett pedig kifejtette, hogy az 5 és 11 év közöttiek számára január 26-án kezdődik el az oltáskampány, a korosztály számára kifejlesztett vakcinák két nappal korábban már megérkeznek Romániába – adta hírül a Főtér.
A szakember a határidő lerövidítését megindokolta és, azzal magyarázta, hogy a szakértői felmérések szerint a vakcina második adagjának a beadatása után 4 hónappal csökken az oltás által nyújtott védelem. A hivatalos adatok szerint tavaly szeptember 28. óta már 2,1 millió személy kapta meg az emlékeztető oltást.
Arról is beszélt a kampány koordinátor, hogy az 5 és 11 évesek számára 219 oltópontot biztosítanak, jelentkezni a már ismert honlapon lehet, de nem kötelező, regisztráció nélkül is be lehet sétálni a kiszemelt oltásközpontba.
A bejelentés után nem sokkal az online regisztráció oldal megbénult, mert nem bírta a túlterhelést, a felületen a kijelölt központoknál nulla szabad helyet mutatott, ha időpontot akart valaki foglalni.
(via Főtér)
Manapság, egyesek szerint, nincs is nagyobb kincs, mint egy kiváló maszk. Vagy egy megbízható antigén gyorsteszt. Valószínűleg Spanyolországban is hasonlóképpen gondolkodhatnak, maximálták ugyanis az utóbbi árát.
Szombattól legfeljebb 2,94 eurót, vagyis ezer forintot kérhetnek Spanyolországban az antigén gyorstesztekért. Erről a madridi kormány döntött. Azt mondták, olyan összeget akartak meghatározni, ami egyszerre megfizethető, és garantálja, hogy a tesztek elérhetők legyenek a gyógyszertárakban, közölte a Telex.
Eddig 5-10 euróba kerültek Spanyolországban a gyorstesztek, így a legdrágábbak között voltak Európában. Spanyol sajtóorgánumok például Belgiumot említik, ahol hasonló összeget kell fizetni, de Magyarországon is elkérhetnek ekkora összeget például egy gyorstesztért.
A világon 319 994 792 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 520 468 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban a világon 315 390 402 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 510 327 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 64 061 989. A halálos áldozatok száma 846 463.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) politikai és gazdasági okokból nem engedélyezi az orosz vakcina alkalmazását. A Szputnyik V-t már régen jóváhagyták volna az EU-ban, ha az EMA pusztán orvosi szempontból értékelné az oltásokat – vélekedik Petr Bystron (Alternatíva Németországért), a Bundestag nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottság tagja.
Az EMA védi a piacot, hogy a nagy nyugati gyógyszergyártók verseny nélkül értékesíthessék gyógyszereiket
– idézi Bystront a TASZSZ orosz hírügynökség.
A párizsi közigazgatási bíróság felfüggesztette csütörtökön a párizsi prefektúrának azt a határozatát, amely alapján a koronavírus-járvány megfékezése céljából december 31. óta kötelező a maszkviselés a kültereken a francia fővárosban – tudta meg az AFP hírügynökség hivatalos forrásokból.
Csütörtökön a versailles-i adminisztratív bíróság hozott olyan döntést, amely felfüggesztett egy hasonló helyi határozatot a Versailles körüli Yvelines megyében, arra hivatkozva, hogy az intézkedés „szélsőséges, aránytalan és nem megfelelő megsértése az egyéni szabadságnak.
A párizsi közigazgatási bíróság pénteken teszi közzé hivatalosan a döntését. A párizsi prefektúra addig nem kívánta kommentálni döntést, amíg nem kapja kézhez a felfüggesztésről szóló ítéletet.
Miután se nem szükséges, sem nem szigorúan arányos, a közigazgatási bíróság a felfüggesztés mellett döntött
– mondta az AFP-nek Jean-Baptiste Soufron ügyvéd, aki a határozat felfüggesztését kérte a bíróságtól.
Franciaországban az új típusú koronavírus omikron változatának futótűzszerű terjedése miatt a kormány a hónap elején szigorításokat léptett életbe a maszkviselést illetően: minden nyilvános zárt helyen, a tömegközlekedési járműveken, vasúton, repülőn és taxikban 6 éves kortól kötelező a maszkviselés, a korábbi 11 év helyett. Eközben több nagyváros és megye prefektúrája a kültéri maszkviselést is kötelezővé tette.